… szenesek, fások, költöztetők.
A tüzelő szállítással foglalkozó fuvarosok már kora hajnalon, sorban álltak a fa és szén kereskedéssel foglakozó „Tüzép” telepek előtt, vártak a sorukra, a fuvarok elosztására, ki hova szállít majd azon a napon tüzelőt. Közben beszélgettek, és a hideg elleni védekezés régi jól bevált receptjét alkalmazták, ittak egy-egy kortyot a pálinkás butykosból. Nem egy könnyű munka volt a kocsikra lapátolni a szenet, és felrakni a fát. Aki ismeri a szív lapátot és látta, mennyi szén fér rá, az nem választaná ezt a foglakozást. A szén porról ne is essék szó. Voltak olyan nagy súlyú rakományok, hogy a fuvaros a kocsi mellet ballagva hajtotta a lovat, illetve lovakat, mert kímélte az iga vonó állatok erejét. Ennek akkor volt különösen jelentősége, ha emelkedőkkel is tarkított úton kellet haladnia. Célszerű volt jól bánni az állatokkal, meghálálták a gondoskodást, ismerték a gazda kedvenc kocsmáját, és meg is álltak baj nélkül mikor oda értek. Voltak olyan lovak is, melyek a bakon elszundított gazdájukat hazáig szállították, minden különösebb gond nélkül. Kis koromban, hozzánk is lovas kocsik hozták a meleget, és az én feladatom volt a szénnel megrakott kosarak mérését felügyelni, és számolni mennyi kosarat vett hátára a szenes ember és vitt le a pincébe. Édesapám a szűk pince helységben rendezgette a tüzelőt, hogy a szén hordás után érkező fának is jusson hely. Amikor nagyobbacska lettem, akkor már nem igen tetszett, ha leküldtek a pincébe gyújtóst aprítani, és egy vödör szenet hozni. A két szoba fala közé épített nagy cserép kályha szolgáltatta a meleget, és a fürdőszoba szén vagy fa tüzelésű bojlerrel üzemelt. Na, és a hamuzás, az sem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé, mivel azt meg le kellet vinni a szemetesbe. Azokban az időkben nem voltak még kukák, valamiféle fém edényekbe kellet a hamut beönteni, és egy nagy fedővel letakarni. Egy régi négyemeletes házban laktunk, és a szemetet lovas kocsikkal hordták a Cséri telepre. Aki emlékszik még az „Egy óra múlva itt vagyok” című filmre, és az abban szereplő „Spiller úrra” annak nem nehéz elképzelni az elmúlt idők valóságát.
A tüzelő szállítással foglalkozó fuvarosok már kora hajnalon, sorban álltak a fa és szén kereskedéssel foglakozó „Tüzép” telepek előtt, vártak a sorukra, a fuvarok elosztására, ki hova szállít majd azon a napon tüzelőt. Közben beszélgettek, és a hideg elleni védekezés régi jól bevált receptjét alkalmazták, ittak egy-egy kortyot a pálinkás butykosból. Nem egy könnyű munka volt a kocsikra lapátolni a szenet, és felrakni a fát. Aki ismeri a szív lapátot és látta, mennyi szén fér rá, az nem választaná ezt a foglakozást. A szén porról ne is essék szó. Voltak olyan nagy súlyú rakományok, hogy a fuvaros a kocsi mellet ballagva hajtotta a lovat, illetve lovakat, mert kímélte az iga vonó állatok erejét. Ennek akkor volt különösen jelentősége, ha emelkedőkkel is tarkított úton kellet haladnia. Célszerű volt jól bánni az állatokkal, meghálálták a gondoskodást, ismerték a gazda kedvenc kocsmáját, és meg is álltak baj nélkül mikor oda értek. Voltak olyan lovak is, melyek a bakon elszundított gazdájukat hazáig szállították, minden különösebb gond nélkül. Kis koromban, hozzánk is lovas kocsik hozták a meleget, és az én feladatom volt a szénnel megrakott kosarak mérését felügyelni, és számolni mennyi kosarat vett hátára a szenes ember és vitt le a pincébe. Édesapám a szűk pince helységben rendezgette a tüzelőt, hogy a szén hordás után érkező fának is jusson hely. Amikor nagyobbacska lettem, akkor már nem igen tetszett, ha leküldtek a pincébe gyújtóst aprítani, és egy vödör szenet hozni. A két szoba fala közé épített nagy cserép kályha szolgáltatta a meleget, és a fürdőszoba szén vagy fa tüzelésű bojlerrel üzemelt. Na, és a hamuzás, az sem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé, mivel azt meg le kellet vinni a szemetesbe. Azokban az időkben nem voltak még kukák, valamiféle fém edényekbe kellet a hamut beönteni, és egy nagy fedővel letakarni. Egy régi négyemeletes házban laktunk, és a szemetet lovas kocsikkal hordták a Cséri telepre. Aki emlékszik még az „Egy óra múlva itt vagyok” című filmre, és az abban szereplő „Spiller úrra” annak nem nehéz elképzelni az elmúlt idők valóságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése