.....a régi erzsébeti korzó.Az 1942. évben készült kép jobb oldalán, jól látható az Iskola utca sarkán, a régen volt CORSO Kávéház. Az államosítás után valamiféle Áruház.
Az rémlik az emlékezetembe, hogy Szivárvány Áruház volt.
"Népszabadság Dalos László 2003. március 6.
Szülővárosomban, Pestszenterzsébeten (gyöngébbek kedvéért: XX. ker.), a Kossuth Lajos utca a Nagy-Kosuti és az Iskola utca sarkán működött a Corso kávéház. Ma is jól emlékszem arra a pillanatra, amikor egészen kis srácként egyszer ott kíváncsiskodtam a járdára kitett márványasztalok előtt, és váratlanul meglegyintette orromat egy szivar füstjének az illata. Enyhén kövér, kopasz férfiú, tényleges felnőtt ült az egyik asztalnál, újságot olvasott, és szivarozott. Az a különös, kellemes aroma, a füsté: mintha belengte volna az egész Nagy-Kosutit, a plébániatemplomtól a Városházáig, vagy még tovább! Évek múlva világosodott meg elmém: a Corso kávéház azért viseli ezt a nevet, mert a város korzójának csaknem a közepén van. "Menjünk el sétálni a Kosutiba" - mondták az erzsébetiek, és elkezdtek korzózni. Hol? A Török Flóris utca sarkától - a rendőrség épületétől! Jó kis sétafikakezdet, nem mondom!"
Ennyit idéznék csak kedvenc írásaim egyikéből, amiket szinte havi rendszerességgel újraolvasok. A sok szeretettel és bájjal megírt történetek, hiánycikként szerepelnek a mai, mondhatni goromba világban. Hozzá tenném, hogy magam gondolatai azt súgták nekem. Te is leszel felnőtt és szivarod is lehet, amit a márvány asztal mellet ücsörögve, füstjét vidáman eregetve, elégedett mosollyal ajkamon nézegetem majd, az engem csodáló gyerekeket.
Azt kell mondanom, ez nem jött be!A szivarból cigi lett, a CORSO Kávéházat pedig, elsodorta a történelem.
Ha, megmarad a kávéház, talán szivarom is lenne?
Az rémlik az emlékezetembe, hogy Szivárvány Áruház volt.
"Népszabadság Dalos László 2003. március 6.
Szülővárosomban, Pestszenterzsébeten (gyöngébbek kedvéért: XX. ker.), a Kossuth Lajos utca a Nagy-Kosuti és az Iskola utca sarkán működött a Corso kávéház. Ma is jól emlékszem arra a pillanatra, amikor egészen kis srácként egyszer ott kíváncsiskodtam a járdára kitett márványasztalok előtt, és váratlanul meglegyintette orromat egy szivar füstjének az illata. Enyhén kövér, kopasz férfiú, tényleges felnőtt ült az egyik asztalnál, újságot olvasott, és szivarozott. Az a különös, kellemes aroma, a füsté: mintha belengte volna az egész Nagy-Kosutit, a plébániatemplomtól a Városházáig, vagy még tovább! Évek múlva világosodott meg elmém: a Corso kávéház azért viseli ezt a nevet, mert a város korzójának csaknem a közepén van. "Menjünk el sétálni a Kosutiba" - mondták az erzsébetiek, és elkezdtek korzózni. Hol? A Török Flóris utca sarkától - a rendőrség épületétől! Jó kis sétafikakezdet, nem mondom!"
Ennyit idéznék csak kedvenc írásaim egyikéből, amiket szinte havi rendszerességgel újraolvasok. A sok szeretettel és bájjal megírt történetek, hiánycikként szerepelnek a mai, mondhatni goromba világban. Hozzá tenném, hogy magam gondolatai azt súgták nekem. Te is leszel felnőtt és szivarod is lehet, amit a márvány asztal mellet ücsörögve, füstjét vidáman eregetve, elégedett mosollyal ajkamon nézegetem majd, az engem csodáló gyerekeket.
Azt kell mondanom, ez nem jött be!A szivarból cigi lett, a CORSO Kávéházat pedig, elsodorta a történelem.
Ha, megmarad a kávéház, talán szivarom is lenne?
