A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendéglátás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendéglátás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 2., vasárnap

A Kiskulacs......


….. valamikor vendéglő volt Pesterzsébeten a Kossuth Lajos utcában.
Az itt látható fénykép már igen csak lerobbant állapotában mutatja be a vendéglő utcai frontját, de a belső sem volt szebben felruházva. Ráadásul télen latyakos időben készült a kép, a hó sem volt már fehér a ráfröccsenő sártól, amiről folyamatosan gondoskodtak az arra járó teherautók abroncsai, amikor huppanva áthaladtak egy-egy kátyún és szórták az áldást minden felé, még az óvatlan járókelők ruháira is, azok külön örömére. Az utca koszos volt annak rendje és módja szerint, ahogyan az már a tavaszi nagytakarítást végző locsológépek munkája előtt lenni szokott. Mégis, szívesen nézem a képet, a jó időre, a meleg napokra gondolok, hogy milyen kedves és kellemes hely volt nyaranta, amikor a fák árnyékában elkortyolgattunk egy-egy pohár sört a barátokkal, esetleg ott vacsoráztunk a családdal. A baráti családi összejövetelek alkalmával minden esetben szóba-hozta valaki, hogy itt készítik a legfinomabb rántott borjúlábat széles e vidéken. Ennek bizony az lett a következménye, hogy kértük az étlapot, és mindenki ugyanazt rendelte. Borjúlábat rántva. Miért kellet ehhez étlapot kérni, arra máig sem jöttem rá. A képen látható, hogy a kedvelt Kiskulacs az utolsó napjait élte, és mint tapasztaltuk akkoriban, a borjúlábon kevesebb lett a prézli, és az igen kedvelt babgulyás, és a halászlé sem a régi. Azután már csak sört ittunk, amikor véletlenül (készakarva) arra jártunk, hogy arról beszélgessünk, hogy milyen jó volt, amikor még jó volt. Minél régebbi az emlék annál szebbé válik, lassan már kezdem azt hinni, hogy azokban a halakban szálka sem nőt, amiből a halászlét készítették. Ha, most valaki azzal érvelne, hogy filézett halászlét ettem, rendbe van, filézett volt, de olyan eset nem fordult még elő, hogy a filézett halszeletben szálkát ne találtam volna. Hát, ha már ilyen jól bekajáltunk, kerítsünk valahonnan egy pohár söröt, aztán gurítsuk le. Egészségetekre emberek, akármelyik vendéglőbe is jártatok

2010. január 29., péntek

Gubacsi Határcsárda történetéhez.





Két igen érdekes, és szép korabeli képet juttatott el hozzám Ettvel Zoltán melyek a Gubacsi csárda történetéhez tartoznak, illetve, hogy e relikviákkal is gyarapodjék a gyűjtemény. Amikor a képeket és a keret állapotát kicsit gondosabban szemrevételezzük, akkor elismeréssel kell nyilatkoznunk a tárgyak tulajdonosairól, mivel látható, hogy a család számára igen nagy becsben tartott tárgyakról van szó. A leszármazottak kellő tisztelettel, és láthatóan némi büszkeség tudatával kezelik őseik hagyatékát, megőrzése sokunk számára öröm, hogy láthatjuk őket, és tiszteletünk jeleként kalapot emelünk. A kép melyen a Balogh házaspár együtt látható, a kor szokványos jó minőségben 1904 ben készült fotója, csak nekünk nem szokványos, mert több mint 100 éve készült. A másik kép, amin Balogh Nándorné született, Winkler Foith Terézia 1878 – 1919 látható, az már bizony nem oly szokványos. A képet magában foglaló keret a különleges, nem sok hasonló képkeretet láttam. Ez a „szecesszió” szellemében készült keret, az „új művészet”, amelyet a fakeretre erősített réz díszítés vonalai híven tükröznek. A mozgalom a tömegtermelés silánysága ellen tiltakozó művészek törekvései voltak a kézművesség kihalása ellen, mely mozgalom az itt látható kép keletkezése időpontjában a XX.sz. legelején ért a csúcspontja tetőfokára. Ma igen jót tenne egy hasonló mozgalom a silányság ellen. Örömömre szolgál, hogy a képet közzétehetem, és mindenki számára elérhetővé válik. Szerintem így jobb a képnek és az embereknek is, hiszen ha egy múzeum pincéjében porosodna elfeledve, az nem okozna örömet senkinek.
A képek történetét illik kiegészítenem azzal, hogy a kép (1904) elkészülte után hét évvel, 1911 -ben elhunyt Balogh Nándor. A gyászszertartás és a temetés költségeit tartalmazó számlát a képen látható özvegy Balogh Nándorné a Gubacsi határcsárda tulajdonosa kapta kézhez, az 1890 ben alapított híres Schröder temetkezési vállalkozástól. A számla tételei, és részletezése figyelemre méltó. Remélem a számla sorai olvasható minőségben jelennek meg a képernyőn. A végösszeggel kapcsolatban — ha az emlékezetem nem hagyott cserbe, akkoriban 16 fillért fizettem volna egy fröccs -ért.

előzmények 1
előzmények 2
előzmények 3

2009. február 12., csütörtök

Szakmai ártalom?


..... csak az választ ilyen szakmát, aki nem bírja a vizet.

Azt mesélik, és a tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a sörívóknak sör hasuk van, ha sokat isznak. Akkor itten van egy nagy rejtély, mármint, hogy a pincemesternek aki a borral foglakozik és gondolom azzal is oltja a szomját, miért van nagy pocakja. Talán a bor is növeli a hasat? Vagy csak egyszerűen kövér a mester. Az is lehetséges viszont, hogy csak a vörösbort kedveli, ami viszont növeli az étvágyat, vagy csak egyszerűen egy főzni tudó felesége van. A másik képpel kapcsolatban az jutott az eszembe, hogy most kellene csapra verni a hordókat, mivel nem figyel a pincemester, ha nem most, akkor megvárjuk az estét amikor nyugovóra tér.. :)

2009. február 8., vasárnap

Régen voltam errefelé..


.... ahogy nézem, nem lehet oly rossz hely odabent?

Azt mondják szóból ért az ember, ide viszont nem kell semmi magyarázat. Kint megy a villamos, bent meg a kaját adják. (meg a piját)