Pesterzsébet régi-photográfiák 12

Ha jól számolom, akkor az alsó képen négy cipész, magyarul schuster inas dolgozik a műhelyben. Vajon maradt e még belőlük valaki, aki készítene nekem egy "gojzer" varrott  cipőt.
.

Gubacsi Határ Csárda...3

Megjegyzés:
Az itt látható kép az úgynevezett ferrotípia, az 1850 -es években felfedezett felvételi technikával készült. Az erre a célra szerkesztett-fényképezőgéppel készítették a felvételt és az előhívást is. A kép zselatinos emulzióval bevont bádoglemezre került, európai népszerűsége 1870 -re tehető, és a barnára lakkozott hátú ferrotipíák az 1930-as évekig voltak divatban. Ezek a masinák, a mai Polaroid gépek ősei voltak. Vicces szóval, bádog fotóknak is nevezhetnénk az ilyen felvételeket. Valójában azok is voltak.

James
Ettvel Zoltán kiegészítő megjegyzése, a gyilkossággal kapcsolatban:
A meggyilkolt Balogh László Üknagyapám 1820. szept. 08.-án született Kunszentmiklóson, és ha 54 éves korában gyilkolták meg a Gubacsi Határcsárdában, akkor 1874-ben kellett lennie az esetnek, de mindenképpen tehát 1860 után és 1874 között kellett lennie a dolognak.
Megjegyzés:
Balogh Nándor ravatalozási és temetési költségeihez:

Schröder úr számlája a ravatalozás és a temetkezés költségeiről. Az illeték
30 fillér (egy nagyfröccs ára) ez nem sok, de az 1016 korona, nem kevés.Kérés:
Érdeklődéssel várunk olyan megjegyzést, amely valamelyik korabeli újság e témával kapcsolatban írt tudósításáról közöl információt számunkra, mivel igen kevés ismerettel rendelkezünk. kiegészítés:
A Kunszentmiklósi Nyakvágó csárda a nevét egy gyilkosságról kapta. 1801 júniusának utolsó napjain szerelem féltésből, gyilkos kéz vágta el a kocsmárosné nyakát.
james.

Gubacsi Határ Csárda 2.

….. Ettvel Zoltán írása.Egykor Pest városából „kijövén” a vándorok-lovasok egyszer csak útelágazáshoz értek, az akkori Surcusar (Soroksár) határához, azaz a Soroksári út-Határ út útelágazáshoz. A Soroksári út mellett egy régi Csárdát találtak, ahol kedvükre fogyaszthattak, ehettek-ihattak. A Csárdát az őseink elmondása szerint 1550 körül építették, eredetileg török őrház céljára szolgált. Buda 1686-os felszabadítása és a törökök kiűzése után átalakították pesti-soroksári Határcsárdává.

A Határcsárdát (Gubacsi Csárda) az 1850-es évek végétől egészen 1924-ig a Balogh család üzemeltette. A mellékelt képen ezt az egykor jól ismert Határcsárdát látjuk. A képet 1909-1911 körül készítette a tulajdonos Balogh Nándor legfiatalabb fia, Balogh Zoltán Nagyapám, mint műkedvelő fotós fiatal korában. A mellékelt többi képet is volt családtagjaim készítették. Az egyik képen a csárda elől nézetét látjuk, a kép baloldalán az akkori Soroksári úttal Pest felé, ahol ekkor többségében még lovas szekerek jártak. A Határcsárdától jobboldalra esik a Határ út, Erzsébet-Kispest irányába. A képen a csárda a bejáratánál látszik a régi stílusú fakeretes esőfogó bejárat, látható a régi fa léckerítés, valamint a lovak „parkolására” szolgáló lókikötő facövekek is megjelennek. A csárda előtt nagyobb bazaltkövekkel kirakott út és behajtó-rakodótér is volt. A csárdához egyébként jelentős hátsó gazdasági udvar is tartozott kerttel, istállókkal, gémeskúttal. Nagyapám elmondása szerint jókat labdáztak a hátsó udvaron, valamint a hordókkal rendszeresen rendeztek hordógurító vetélkedőket. A többi képeken is főként családtagokat látunk, bejáratnál, udvaron, istállóknál. A csárda egyik fotóján, ahol szintén részben tulajdonosok láthatóak, látszik a bejárat felett a Határcsárda akkori tulajdonosának neve is: Balogh Nándor, odébb a házszám, a Soroksári út 166. szám. Akkoriban a jelentősebb vállalkozókat, iparosokat a saját házukban-rezidenciájukban ravatalozták fel, így amikor Balogh Nándor 1911-ben meghalt, őt is a Határcsárdában ravatalozták fel. A temetési ügyek intézésére egyébként Dédnagyanyámhoz a Schröder úr, az akkori híres erzsébetfalvai temetkezési vállalkozó személyesen jött el a Határcsárdába, a temetési ügyek intézése végett.Szeretném még említeni, az ablakok mindenhol rácsozva voltak, ugyanis sokszor megjelentek akkortájt is rablók-betörők, így például Üknagyapámat, Balogh Lászlót 54 éves korában itt gyilkolták meg és rabolták ki útszéli rablóbetyárok az 1860-as évek végén. Az 1924-as évek után másik tulajdonosok a csárdát kissé modernizálták, a fakerítést a csárda elé helyezték, a fabejárati részt lebontották, leegyszerűsítették. Egy időben Dél-Pesti Fináncház funkciót is ellátott. A csárdát 1936-ban bontották le, élt összesen 386 évet.. Gondolom, érdekes lehetett egy ilyen régi épület lebontása pincétől-padlásig a hozzá tartozó különlegességekkel, sajnos akkor már más tulajdonosoké volt az épület. A csárdát főként azért bonthatták le, mert 1936-42 között megépítették a csepeli HÉV összeköttetést ill. megindították a Pesterzsébeti-Csepeli HÉV járatot a Csepeli-Gubacsi Híd felé. Később a szocialista rendszerben a Határcsárda helyére, pontosabban a csárda végében kezdődő fakerítés északi csücske körül Detoxikáló Intézet (Kijózanító Állomás) létesült, ami aztán megszűnt. A csárda helyén aztán az 1970-es években autóparkírozó létesült. Napjainkban OMV benzinkút található az egykori Határcsárda helyén.Összeállította a régi Balogh-ok unokája:

Ettvel Zoltán

Gubacsi Határcsárda 01

……kíváncsiság.
Mindig furdalta az oldalamat, hogy hol is volt a csárda, hol van az a hely, ahol a Pest-felől érkező vagy oda utazók a szomjukat oltották, egy  gallér mögé küldött kis, vagy nagyfröccsel. Keresgéltem mindenféle leírások között, de csupán egy térképet és egy 1930-as évek táján a Csárdáról készült fotót találtam más egyebet nem. Azután jött a véletlen, és annál is több ismeret közelébe kerültem, mint amire valaha is számítottam. A valamikori csárdát bérlők egy leszármazottja Ettvel Zoltán vállalkozott arra nem könnyű feladatra, hogy szerény ismereteit a csárdáról és őseiről leírja, és ismertesse a történetet velünk olvasókkal. Az én vállalásom csupán annyi, hogy a régi, egy kivételével igen rossz minőségű és fizikailag rongálódott fotókat igyekeztem nézhető képpé varázsolni, amit több, de inkább kevesebb sikerrel oldottam meg.
-
       Mi a csárda?
Mondhatnánk, hogy kocsma-korcsma kinek miképpen melyik kifejezés rögzült az agyában, és vált megszokottá a környezete hatására. Települések szélein, a pusztákat átszelő utak mentén, istállóval a lovak számára, fedett szín a kocsik és szekereknek, étel ital a betérőknek kik csárdásoknak nevezték a tulajdonosokat. Hát ez a CSÁRDA, maga a szó szerb-hovát közvetítésű jövevényszó, mely szó használatáról 1775 –től van írásos adat. Elnevezésük általában attól a helytől származott, ahol álltak, például a mi esetünkben a Gubacsi Határ Csárda, vagy az ott történt nevezetesebb eseményről, mint a Nyakvágó Csárda Kunszentmiklóson, mely a nevét az 1801-ben történt bűnesetről kapta, amikor a csaplárné nyakát szerelemféltésből elvágták. A csárdák az országunk jellegzetes létesítményei voltak, sok romantikus történet kapcsolódott hozzájuk. A korabeli hírlapok cikkeihez, írásaihoz szolgáltattak kitűnő anyagot, de a 19. század csárdáinak világa a szépirodalom művelőit is megihlették, valamint az idegen országbeli átutazók útleírásainak is kedvenc témája volt. Az egyszerű népek, a parasztemberek is szívesen időztek a csárdákban, ott beszélték és hallgatták egymás értesüléseit, tájékozódtak a környék eseményeiről, távolról jött emberek elbeszélései pedig hírforrásként szolgáltak a nagyvilágban történtekről. Mára minden megváltozott, a közlekedés, a hírek áramlása, szóval egészen másképpen utazunk, és tájékozódunk a világ dolgairól. A Csárdák feleslegessé váltak, megszűntek lepusztultak, csupán azok maradtak meg, melyeket még a  csárdát kedvelő emberek látogatnak. Mivel mi magyarok kedveljük a csárdákat nekem az a véleményem, hogy még jó ideig látogatói leszünk az intézményeknek, és imitt-amott, legurítunk egy-egy korsóval a pusztai sült után.
Nincs tudomásom arról, hogy régebben  a Gubacsi csárdáról  valamiféle írás született volna.

Régi Fotók 1

Én jegyzettként csak annyit írok, hogy a hölgy igen csinos, és abban a korban is szerettem volna élni.

Rádiózás 1929. évben Pesterzsébeten 02.

......és máskor, máshol 2.
Ma mindenki abban a hitben él, hogy tökéletes a híradástechnika és azzal semmi gond és nem is lehet. Mindenki oly természetességgel használja a különböző készülékeket, mint a feleségem a krumpli hámozót. Az én süvölvény koromban minden valamire való házban, iskolában, és munkahelyeken állandó beszédtéma volt, a mit mondott a rádió, és hogyan kell detektoros rádiót építeni annak, akinek nem tellett gyári készülékre. Aki pedig többet akart arról tudni mi is történik a világ más tájain, azok elkezdték tanulmányozni a Rádió-amatőr c. (ha, jól emlékszem) folyóiratot, és elkezdték megtanulni azt, amit az iskolában nem tettek, mert nem volt szimpatikus neki Ohm úr, meg a Volta, és a törvényeikkel sem arattak sikert, ami látható volt az iskolai jegyeinken. Szóval megtanultuk utólag, de ez már nem számított, és nem javította ki senki az osztályzatokat a bizonyítványok lapjain. Akkoriban 1940-es évek vége, és az 1950-es évek elején egy nagy kaland volt, és nem akartam kimaradni a nagy történések menetéből. A nagy fabrikátorok, fuserálók nem akartak csak kiváló öntő, mozdonyvezető, és szövőnő történetet hallgatni, ezért megindították, a ki tud több adót befogni mozgalmat. És bütyköltek a lelkes amatőrök, hivatásos kollégáikkal együtt, én meg csak bontottam az öreg ismerőseinktől kapott régi rádiókat, hogy alkatrészben ne szenvedjen hiányt a testvérbátyám és barátai, kik műszerészek voltak. Az eredmény nem maradt el, egy – két plusz adó lett a jutalma a nagy agytornáknak és a szorgalomnak. Sok lakásban volt érezhető a megolvadt gyanta és a pákáról lecseppenő forró cin által kiégett asztalterítők keverékének illata. Akkor mi még nem tudtuk, mily boldogság szülőnek lenni. Édesanyám azzal kezdte, ügyesek vagytok fiúk, majd befoltozom, ha kész vagytok. Édesapám, mint műszaki antitalentum csak csodálta a drótokat és különböző alkatrészeket, néha megjegyezvén, hogy miket ki nem találnak az emberek. Voltak számomra meglepő dolgok is, például, sok lakáshoz vezetékes hálózatot építettek ki a rádiók üzemeltetéséhez. Sok régi épületben az elektromos hálózat még 110 V egyenáram, és az akkor gyártott rádiók már 220 V váltó árammal működtek. Szóval mi vártuk a lakásunkba a megváltó váltóáramot, a barátomnál pedig azért imádkoztunk, hogy bejöjjön a Szabad Európa és hallgathassuk Cseke László műsorát. Az adó a 31, 41, 51 méteres vagy valami hasonló hullámhosszokon működött, és zavarták valami brummogásra emlékeztető hangokkal, de egy sávot nem zavartak, csak váltogatták. Ez abból adódott, hogy az ellenséget lehallgatta a Magyar CIA vagy KGB, (mit tudom én, hogyan is hívták) hátha támadnak. Szóval a szabad sávot kellett megtalálni, ha pedig váltottak, akkor gyorsan egy másikat keresni. Lényeges volt még a rendes szomszéd, aki nem tesz poharat a fal másik oldalára és arra fülét, majd esetleg jegyzeteket készít, bár volt 1944 –ben is ilyen, csak akkor London mondott híreket a harcok állásáról, és akkoriban az volt az aktuális téma. Azt sem volt ildomos hallgatni, szóval tilos volt. Akkoriban is akadtak jegyzetelők.
Egyszer az édesapám barna papírba becsomagolta a rádiónkat, spárgával átkötötte, és megkért segítsek elvinni az előjáróságra. Ott a pince egy nagy helységében átvette valaki, lepecsételte a csomagot és mi kaptunk egy átvételi elismervényt. A szomszéd bácsi a csomagolás előtt egy kis kalapáccsal gondosan összetörte a rádiója csöveit, és úgy hozta. Miért kellett mindenkinek leadni a rádióját, és ez mikor történt, arra én már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy soha nem láttuk viszont a készülékünk egy fikarcnyi darabját sem.


Részlet: „Rádió Évkönyv 1935”. egy tanulmány lapjairól.
„A rádió elterjesztésének említésre méltó akadálya még az is, hogy Magyarország elektrifikálása még nem haladt eléggé előre. Az országot nem hálózza be nagyszámú magasfeszültségű vezeték úgy, mint a külföldet”.

Érdekes áttekinteni a rádióelőfizetők számának alakulását:
- 1925. december: 17.072 előfizető
- 1926. december: 56.383 előfizető
- 1928. év: 162.000 , amelyből detektoros 105.000 db.
- 1931. év: 307.000 , amelyből detektoros 183.000 db.
- 1935. év: 352.902 előfizető
- 1940. év: 499.368 , ebből detektoros 66.638 db.
- 1961. év: 2.002.500 , ezenkívül 240.000 vezetékes, ez nagyon meglepett.
Mint érdekesség a szünetjel táblázatból 1935-ből egy-két példa:
- Budapest 9 ütemű hárfahang
- Ljubljjana kakukkszó
- Bécs 260 ketyegés percenként
- Róma pásztorsíp és harangjel
- London 5 – 5 ismétlődő kalapácsütés

Pesterzsébet 1943......

.....jó böngészést.

A Csili honlapján található erzsébeti lexikon, egy telefon könyv lapjait is tartalmazza, mely lapokon az 1943. évi előfizetők névsora olvasható. Én is megtaláltam a feleségem édesapjának a telefon számát. Örömet szerzett ez a lelet.
Köszönjük a szerkesztő (k)-nek.

Távbeszélő névsor, Pestszenterzsébet, 1943 január

Fuvarosok 8....

… még mindig.

Nem régen akadt a kezembe újra valami érdekes a témával kapcsolatban. Most éppen egy régi erzsébeti fuvaros, bizonyos „Nádler” nevezetű, kinek a keresztneve nem ismert előttem, a Szent Imre herceg újának építési munkálataiban vesz részt. Két kocsiját fotózta a valamikori fényképész, amint éppen megszabadítják terhétől a kocsikat. Az első kocsi nem nagyon látható, és gondolom az alapozáshoz hordták a sódert, követ, vagy valami hasonlót.
A másik kép, a korabeli KRESZ egy oktató ábrája, ami a lovas kocsik, illetve a kocsisok számára készült.

előzmények itt olvasható, mind a nyolc írás egy rakáson.

Vízi-jártassági....

......... igazolvány.
Az itt látható dokumentum, nagyon fontos okmány volt a maga idejében. Ladikról pecázók, kajakosok, hajósok, vitorlással vízen járók, és mindenféle hason szőrű emberek de még a tutajosok számára is kötelező volt, a vízi-jártassági vizsga letétele. A vizsgára, az úszni tudás bizonyítására, 200 méter leúszását igazoló okmány beszerzése kötelező volt, amely papíron egy úszómester pecsétjének és aláírásának is szerepelnie kellett. Nekem is volt, de nem emlékszem hová is raktam anno, miután meguntam a kajakozást a lányokkal, illetve inkább úgy kellene mondanom, hogy a kajakozást és az evezőt.
Ez egy vicc, mondtam, mikor a hajózást választottam kenyérkereső foglalkozásomnak, és a felvételnél kérték a dokumentumot. Megesküdtem, hogy kérem, nekem van igazolványom, csak nem tudom, hogy hol. És úszni is tudok, de ha nem hiszik, hozzanak egy lavórt és bizonyítok. Szóval még azon a napon, irány a Margitszigetre, úszás, rohanás, lihegés, mert különben itthon maradok, mivel beosztottak egy azon a napon érkező hajóra, amely másnap reggel már ment is tovább, 1962. nyár és én fiatal voltam. Ma már a lavór is sok, nem lennék képes semmiféle mutatványt produkálni benne, a medencéről ne is beszéljünk. A másik két kép, illetve ábra, egy rendőrségi kézikönyvből származik, és azt a célt szolgálta, ha valaki, vagy valakik nem helyesen viselkedtek, akkor mutogatták és megmagyarázták a képen látottakat. 1929-óta magyaráznak, de pecások ma is beleesnek a vízbe, és egy hétig keresik őket. Most látom csak, hogy „pijásssan ne ülj csónakba” rajz nem készült. Gondolom, akkor még nem volt divatba, és nem is ittak a csónakázók. De ki az aki elhiszi?

Pesterzsébet, „Globus” Rt....

…….. gyárak, üzemek

„Globus” Rt. Fonó-és szövőgyár, Nagy Sándor utca 110.

1924 -ben alapította az Ipari és Kereskedelmi Bank. Főbb gyártmányai: szövött fapálcikás redőny, vászon, eszlingeni és kárpitos áruk. Két ízben részt vett a Nemzetközi Vásáron.
A gyár főrészvényesei és vezetői: Jutkovics Gyula és Zoltán.
Jutkovics Gyula.
Kunszentmiklóson született. Kárpitos mesterséget Budapesten tanulta s e szakmában cca. 30 éven át dolgozott; Pesterzsébeten, mint önálló mester. A Bútorcsarnok Szöv, az Ipari és Kereskedelmi Bank tagja. Iparoskör háznagya. 1914-ben bevonult, az orosz fronton harcolt, fogságba esett. Mint 25% -os rokkant szerelt le.
Jutkovics Zoltán.
1903-ban született Apostagon. Érettségit tett Budapesten. Iskolái végeztével a banktisztviselői pályára lépett, majd atyjától kárpitosságot tanult s felszabadult. Később bekapcsolódott a gyár vezetésébe.

Emberek, történetek 1

Emlékül Bözsinek 1931. Pista

Hallgatom a zenét, közben egy nagy dobozban kotorásztam a régi fotók halmazát, és ezzel tovább növeltem az ott lévő óriási káoszt. Valamikor rendszereztem és még valamiféle nyilvántartásom is volt a doboz tartalmát képező fotóim tömegének, de mivel ritkán kerestem tudatosan valamit, a rendszer szép lassan megszűnt létezni. Most is vannak ugyan kisebb dobozok, borítékok, tasakok, valamiféle felirattal ellátva, melyek már elvesztették értelmüket. A bennük található fotók, nagyobbik része csak úgy bedobálva található, és témájuk nem egyezik a boríték feliratával. Szóval manapság, mint afféle spontán kotorászó találgatom, van még itt valami érdekes? Van, abban a dobozban sok van, én keresgélek ritkábban benne, túl sokan mentek már el az ismerőseink és a társaság tagjainak sorából. Arra is gondolnom kell, hogy másoknak talán nem is olyan érdekes a történet, vagy a történetek.
Egy régi kedves ismerős, Pista bácsi fotója akadt a kezembe, akit soha nem láttam és nem is, találkoztam vele, de ismertem. A képet nem tudtam letenni, csak néztem, csodáltam az egyenruhás, sisakot viselő katonát, fényesre csiszált szuronyával. Hová lettél Pista bá? És beírtam a keresőbe; „Hol vannak a katonák?” választ ugyan nem kaptam, de Marlene Dietrich a dalban is ezt kérdezte. Én meghallgattam a dalt, közben a képet nézve eszembe jutott Bözsike. De, hogyan is volt ez a történet?
Bözsike, mindenki így nevezte, még 82- éves korában is. Régóta volt az ismerősünk a férjével együtt. A kép a szobája falán függött egy keretben. Ez egy tábori levelezőlap, melynek hátoldalán szerepel az írás „Emlékül, Bözsinek 1931. VI. 18. Pista”. Kértem a képet a gyűjteményem számára, de a válasz nemleges volt minden alkalommal én pedig arra gondoltam, családtag lehet a Pista, ha ennyire ragaszkodik hozzá. Mindig megkínált valamivel, amikor átruccantam beszélgetni velük, a férje is igen aranyos emberke volt. Miután a férje örök nyugalomra lelt, még sokáig egészen a haláláig látogattuk, segítettünk enyhíteni magányos napjain. Bevásárolni, gyújtóst aprítani, hamuztam a kályhát, és begyújtottam, ha kellet, miközben eszegettem az általa sütött forgács fánkot.. Mindig kínálta, finom maga sütötte sütijeit, közben beszélgettünk. És akkor nekem adta a képet, elmesélte, hogy a Pista az szerelem volt, aminek a háború vetett véget. Leszerelt, a képen látható egyenruhát lerakta. Azután a II. világháború kitörése után ismét behívták, majd elküldték a Dont kiegyenesíteni. Az nem sikerült neki, mint oly sok más embernek neki sem volt szerencséje. Azután a barátja vette feleségül Bözsikét, és barátságban élték le életüket. Pista nyughelye nem vált ismerté, talán állított valaki egy sírkeresztet, és a sírhalmára egy szál virág is került, „elkorhadt rég”.
Mióta nálam a kép, azóta, mint ritkaságot mutogattam ismerőseimnek, hogy íme, ilyen szerelése volt egy kommandósnak, aki 1931-ben szolgált. Kissé megmosolyogjuk a képet és nem nagyon hisszük, hogy ezzel a felszereléssel messzire jutott volna azon a kegyetlen tájon, és az elszánt tekintetét bizonyára a tábori fotós varázsolta az arcára.

Marlene Dietrich énekel:

Hol vannak a katonák?
harcoltak sok éven át
hol vannak a katonák?
meghaltak rég….
Hol vannak a katonák?
sírjuk felett száz virág
mondjátok miért van így?
mondjátok miért van így?

Hol van a sok sírkereszt?
a nyári szél is sírni kezd
hol van a sok sírkereszt?
elkorhadt rég.....
Hol van a sok sírkereszt?
az ember meg nem érti ezt
mondjátok miért van így?
mondjátok miért van így?

Bözsike a Baross utcában lakott, a ház már nincs meg, maradjon titok, a többi már nem titok.

Kátránygyár, kiegészítés...

.....mindig akad valami.
Régi könyvek szeretetének jutalmául, és szerencsémnek köszönhetően ismét ajándékra leltem. Eredmény: egy kevés szöveggel, és egy fotóval gyarapíthatom a Posnansky és Strelitz-gyár, közismert nevén a „kátránygyár” történetét, kép gyűjteményét. Az írás, hasonló a többihez, részletekben szegényes, és szűkszavú. Azért annyit hozzátennék, hogy ideje lenne, az „erzsébetfalvi” rész meglévő anyagát egybegyúrni, újraszerkeszteni a felesleges ismétléseket elhagyni. De, talán akadhat még valami. Jut eszembe, és ismét halasztódik a dolog. A fenti nevű, Közkereseti Társaságnak három gyára volt a 19. század végén: Wien-ben, Witkowitzban, és 1893. évtől Erzsébetfalván. A gyár iparvágányának átadása, és annak alkalmából készített fotó, 1899-ben készült. A Közkereseti Társaság 1935-ben Részvénytársasággá alakul át, és a részvények többségének a tulajdonát a német érdekeltségű Papír és Nyersfedéllemez Rt szerzi meg. A gyár többféle vegyi anyagot, fedél és szigetelőlemezeket, hőszigetelő anyagokat, rozsdafestéket, aszfaltot és mindenféle padlóburkoló anyagokat gyártott, és még kivitelezési munkákat is vállalt. Valódi és műaszfaltot alkalmazott a gőzvezetékek és kazánok, a talajszigetelés, aszfaltburkolás és hűtőberendezések szigetelési munkák alkalmával. Mázolási és padlóburkolási munkálatokat is végzett. 1942-ben a munkások és alkalmazottak száma 154 fő, ami évente, 131 ezer tekercs gyártását eredményezte.. A háború után, a nyersanyag beszerzése nehézségekbe ütközött, ezért a gyár újraindulása csupán 18 fizikai dolgozó, és egy gép segítségével volt lehetséges.
Az előzmények 

Régi erzsébeti emlékek….

.....újság hír volt.

50 éves érettségi találkozóra gyűltek össze május 31-én (1997) a volt Kossuth Lajos Gimnázium régi diákjai és tanárai. 1947-ben végzett ez a kis csapat és most újra találkoznak a régi osztály iskola padjaiban. A szervezésben jeleskedett Lázár László, aki ezt a kis csapatot 50 éve összetartja, ezért igazán soha nem szakadtak el egymástól. Önzetlenül minden költséget vállalva, 5 évenként találkozóra hív mindenkit, legyen az illető Ausztráliában, Svájcban vagy Szlovákiában és örömmel jönnek a volt diákok, mert a sorok bár megritkultak, de a barátság megmaradt.
Az érettségi találkozón Lázár László (ny. jogász) egy kedves üdvözlő beszédet mondott és javaslatára egyperces néma felállással adóztak volt osztályfőnökük, Bagdy Imre tanár úr és az elhunyt osztálytársak emlékének.
Aztán felelevenítették az elmúlt 50 évet, amiben volt jó is, rossz is, kinek mit tartogatott az élet. Nagyon megható volt látni, ahogy összeborulva, egymást üdvözölték ezek a megőszült, sok megpróbáltatáson átesett emberek és hogy milyen szeretettel tudnak egymásnak örülni..
A hangulatot oldotta egy jó közös vacsora az Aranycsillag étteremben, ahol folytatták a régi diákkori emlékek és csínyek felelevenítését. Jó volt hallani, hogy ezek a régi diákok bárhol élnek is, megmaradtak érzelmileg erzsébetinek, figyelemmel kísérik városunk fejlődését és bármit készek megtenni Pesterzsébetért, köszönet érte.
Egy szemtanú feljegyzése, egy diák feleség sorai,
Marosvári Istvánné 1203 Lajtha u.

Véletlen volt, hogy valakivel összefutottam és az is véletlen, hogy a könyves polcán észrevettem két régi pesterzsébeti újságot, melyeket 1997. évben nyomtak. Kölcsönkértem, de csak „becs szó visszaadom”-ra kaptam meg, mivel minden hasonló dolog értékes emlék számára. Meg is értem. Igyekszem megbecsülni én is a régi írásokat, tárgyakat, csak éppen kicsit aggódom néha, lesz e majd, kiknek felkelti figyelmét, és érdeklődésre számíthatnak az ilyen és ehhez hasonló történetek. Bízzunk benne. Lapozgatva az újságot, megragadta a figyelmemet „Egy szemtanú feljegyzése” c. irás.
Egy-két sort a fentiekhez, amit csupán a történet kedvéért írok, és a tisztelet diktálja e sorokat, melyet a résztvevők iránt érzek, kissé irigyelve Őket. A fenti megemlékezés sorait olvasva egy kicsit meghatódtam, egyben hiány érzetem is támadt, mivel mi, már nagyon régen nem találkozgatunk a fiúkkal. Ezért is írom e pár sort, mivel jó érzés volt olvasni és tudni olyan emberekről, kik vállalva a dolog nehézségeit, képesek összetartani egy kis közösséget, melynek tagjai távol élnek egymástól. Köszönjük a pár soros feljegyzést az eseményről, „egy diák feleségnek”, mivel így a találkozó emléke már nem vész el a jövő számára, (én is megtaláltam) a barátság és a szeretet ily mérvű megnyilvánulása példaértékű marad, és tanulságul szolgál mindnyájunknak. A kép a Kossuth gimnázium diákjainak 50 éves találkozóján készült, és most már a "világhálón" is kering a történet. Így többen találkozhatnak majd e sorokkal, és az is megtörténhet, hogy megörvendezteti az érdekeltek hozzátartozóit, barátait vagy ismerőseiket.
Hát, ennyi és nem több, meg egy kopott kép.

Kérés és felhívás....

......ha esetleg tud valaki segíteni?

Tisztelt olvasóim, bizonyára sokan forgattátok és olvastátok a június 23. –i „Pesterzsébet" újság lapjait. Megragadta figyelmemet egy rövidke felhívás, „Édesapám kollégáit keresem!” címen, mely egyben egy rövidke ismertető és segítség kérés. Minden találkozás egy-egy régi ismerőssel, a sorok írójának bizonyára felbecsülhetetlen értékkel bír majd, a sok elmúlt év, és a sok megtett kilométer után. Sajnos én csak e pár mondattal, a felhívás közzétételével, és esetleges más kapcsolatai révén szerzett információval, tudok segíteni. Esetleg találunk valami régi ismerős nevet mi is, esetleg életük, sorsuk alakulásáról közölhetünk valamit. A Naroda család, ismerős a feleségemnek, de a nagy bontások után, mint oly sokaknak, további sorsuk ismeretlen maradt. Még mi is, itt helyben (az idősebb generáció), alig találunk a régi játszótársakra, és milyen jó, amikor előkerül valaki, és egy nagyot beszélgetünk.
Ismeretlenül: Dévényi Dénes úrnak és ismerőseinek, jó kedvvel, erőben és egészségben eltöltött találkozásokat kívánunk.

Jó, hogy még látni...

....anno, ezt is bontani akarták.

Egy régi ház a Kossuth Lajos u. 18 számú szép épület, melyet Óváry Artúr tervezett és épített. Neve ismert, sokféle épület hirdette tehetségét és keze nyomát, melyek száma sajnos csökkent a nagy építkezések alkalmával. A bontásra ítéltek sorsát sokszor felületes elbírálások alapján hozták meg, így a dózer, és csákány lett a végzetük. Ez szerencsére megmaradt valami véletlen folytán, vita is volt róla, ha az emlékezetem nem csal. A látottak alapján, egy kis javítgatás el kelne.

Pesterzsébet templom fotók 5

itt az előzőek láthatók:

Az alábbiak kiegészítését képezik az eddig már közölteknek.

A Magyarok Nagyasszonya –templom 1930-36 között épült. A csepeli 1877.ben, született Diebold Hermann építőmester irányítása alatt. A mester több nagyszabású építkezésnek volt a résztvevője. Diebold 1908 -ban Erzsébetfalván telepedett le, és főleg itt és Csepelen kapott jelentős épületek kivitelezésére megbízásokat.

Diebold Hermann Építész és építőmester Csepelen született 1877 –ben, szakmáját Budapesten tanulta, és Alpár építészi irodájában dolgozott, majd a harctérre vonult. Az orosz fronton megsebesült, és mint népfelkelő százados szerelt le. Ez. és bronz signum laudis, III. osztályú katonai érdemkereszt, seb. é. és K cs. K. kitüntetést nyer. 1908-óta van Pesterzsébeten. Részt vett a Hitelbank, Tőzsdepalota, Kereskedelmi Bank építésében, a csepeli kultúrházat, elemi iskolát, munkás otthont és még más épületeket, és a Pacsirta telepi templomot is ő építette. A Pestszenterzsébeti Takarékpénztár igazgatósági tagja. Katolikus egyházi képviselő, testületi tag.

Névjegyzéki bejegyzés 1936.

Erzsébeti emberek 02...

.....a régi nyilvántartások lapjairól.

Bohrer János cipészüzem tulajdonos, Széchenyi u. 3. Telefon: 474-53. Bukovinában, 1857-ben született. Cipész mesterséget tanult és 1905-ben szabadult fel. Nagyobb városokban dolgozott, mint cipészsegéd, 1909 –óta pedig, mint önálló mester tevékenykedett. 1929-ben költöztette át műhelyét Pestszenterzsébetre, és azt géperejű üzemmé fejlesztette. ( 2,8 HP = lóerő). A világháborúban a román, orosz és olasz fronton harcolt. Kis ez, br, v. é. K, cs. K, kitüntetése van.
A fotó az 1930 -as évek elején készült

Szt. Erzsébet tér 3

.....a folytatás.

Egy kis érdekesség a szoborral kapcsolatban, ami a felállításának helyét illeti és érdekes lehet azok számára, akik eddig nem tudtak róla. Kaszab Károly szobrász, az Anyák-szobra modelljéül a téren élő, mindenki által ismert és szeretett 12 gyermekes Melis Andrásnét választotta. A szobor felállításának helyét, a Szent Erzsébet téri plébánia templom bejáratától balra, a Melis család lakásának ablaka alatt jelölték ki. Aranyos dolog lehetett Melisné és családja számára kinézni az ablakon, és önmagukat látni, hogy nem nőnek a gyerekek.
A Gyula ismét szerzett egy régi fotót ami illik a témához. Ha aranyásónak ment volna ifjú korába, akkor már lenne egy zsákra való aranyröge a spájzba.

Peternell és Kulhanek 2……

…..kiegészítés,

Harangművek Rt.
A trianoni béke után egyházi tőkével létesült az "Ecclesia Harang művek Részvénytársaság", mely vállalta harangok szállítását, azonban műhelye nem volt. A harangokat kezdetben a németországi Sinnben, a Rincker testvérek öntödéjében készíttette. 1922-ben az ifjú Fritz Wilhelm Rincker Magyarországra jött, és Csepelen, a Weiss Manfréd gyárban harang öntő műhelyt rendezett be. Itt már az első évben 300-nál több harangot öntöttek. Rincker 1928. január elejéig volt Budapesten. Ez ideig kb. 1800 harang készült Csepelen. Az Ecclesia Rt. továbbra is vett fel megrendeléseket, amelyeket a pesterzsébeti Peternell és Kulhanek-féle öntödében teljesítettek. Itt Blaha János, a volt csepeli műhely üzem vezetője irányította a munkát. 1930 után nincs adatunk az Ecclesia Rt. működéséről.

A fenti sorok kimaradtak az előző írásból, de miután előkerültek, gondoltam a kiegészítés nélkül nem lenne teljes a történet.

Peternell és Kulhanek…

.... vas és fém öntöde.

Létesült 1921-ben, Peternell Károly és Kulhanek Adolf alapításában cca. 10 alkalmazottal a Baross utca 80 szám alatt. Telefon: 476-46 Ma 30 HP géppel van felszerelve és 35 - 40 alkalmazottal, dolgozik. Strobl, Pásztori, Orbán szobrát, és több más szobrot, így az erzsébeti Anyák Szobrát is a vállalat öntötte és a Pálos Kolostor harangjátékát is az, készítette. A cég műszaki vezetője Kulhanek Adolf.

A Török Flóris utcai elemi iskola egy nevelője, bizonyos Sugár Béla és a vöröskeresztes ifjak 1930. ban felhívással fordulnak, és teszik közzé azt a kezdeményezést, hogy a város összes iskolájának minden tanulója vegyen részt, anyagi támogatások és adományok gyűjtésében, mely az Anyák Szobrának megvalósításához az emlékmű felállításának pénzügyi fedezetéhez szükséges. A felhívás eredményes volt, a tanulók megtakarított (spórolt ) pénzükkel, a szülők hozzájárulása anyagi lehetőségeik szerint, a tehetős magánszemélyek, és üzemek adományai elégséges pénzt biztosítottak a költségekre. Ily módon jött létre a világ első az Anyák tiszteletére készült emlékmű. A szobor alkotója: Kaszap Károly szobrász. A szobor alakját, egy, a téren lakó 12 gyermekes anyáról Melis Andrásnéról formázta a művész. A szobor leleplezésének dátuma 1933. május 28. Az akkori világ sajtó nagy elismeréssel visszhangozta az egyedül álló eseményt.

ÁLLJ MEG ÉS GONDOLJ ÉDESANYÁDRA

Olvasható a szobor talpazatán. Mikor arra járok, minden esetben van annyi időm, hogy ezt a mondatot többször is elolvassam, nagy szeretettel és tisztelettel emlékezve az Édesanyámra.
Ha nem is sokkal, de egy – két mondattal szerettem volna többet írni az öntöde régi történetéről, de a szoborhoz kapcsolódó gondolataim, egy kissé elterelték a figyelmem. Egy későbbi időpontba folytatom, talán még fotókat is találok mellékletnek. Máshol is írnak a szoborról: