Meleg van!

De még mennyire.

Emberek, ma nagyon meleg van, holnap is az lesz, pontosabban fogalmazva már majdnem izzadok. Sokat kell inni, mondta a „nagytudású” a TV képernyőjén, és összehúzott szemekkel még hozzáteszi. De semmi alkohol! Ebben a pillanatban egy papír fecnit tart a szemem elé a drága jó feleségem, amin mindenféle tételek sorakoznak egymás alatt, miből, mennyit cipeljek haza a boltból. Mint ahogyan egy jó férjhez illik, már indulnák is, amikor csendesen még hozzá teszi, és egy csomag vizet, ami enyhén szénsavas, azt se feledd mivel elfelejtett felírni (sört nem említett az sincs felírva).

A boltnál a bevásárló kocsi használatához egy százast kotorászok elő a zsebemből, amikor hozzám lép az ügyeletes ácsorgó. Illendően köszön, és felajánlja, hogy amikor visszajövök, majd ő a helyére tolja a kocsit, és csupán annyit kér cserébe a fáradozásáért, hogy adjam majd kölcsön neki azt a százast.

― Mire? Kérdem.

― Mondja, maga nem érzi ezt a nagy meleget? Minél előbb innom kell egy felest, hogy lehűtsön, mielőtt még rosszul leszek, már csak egy százas hiányzik, hogy fogadjon a csapos.

― Elmagyarázom neki a Dr. Nagytudású jó tanácsait.  

― Nem ért az hozzá, csupa badarságot mesél. Tudja én fizikatanár voltam, mielőtt önként jelentkeztem egy tudományos kísérlethez, ami a „pijálás” káros hatását vizsgálta. Én a tudomány áldozata lettem, mert oldhatatlan a kötődésem a „pijához”. Igazándiból nem vagyok én alkoholista, csak hát a megszokás, meg a kényszer.

― Még most sem értem, miért hűtené le magát egy feles?

― Mondja, maga nem járt a fizika órákra?

― De, még szerettem is néha.

― És mégse nem tudja miért hűt a szesz. Hát, amikor a kezére fröccsen egy kis benzin, akkor olyan érzése lesz, mintha ottan hidegebb lenne a keze. Ez attól van „kérnémszépen azt a százast", mert a benzin párolog, és a párolgás az hő elvonással jár. Naszóval, ilyent csinál a szesz is, párolog, csak lassabban. Lassan hűt az igaz, de nem lesz melegem a következő felesig.

― Rendben, megkapja a százast, de nem felesre, inkább azt mondanám, a fizika óra díját fizetem meg. Megköszönöm oktatást is, mivel eddig a sötétség homályában ténferegtem, ami a fizikai tudományokat illeti. Most már sokkal okosabb vagyok.

Utóirat:  75 százalékban igaz a történet, általában 50 % vagy annál kevesebb szokott lenni.
Ez egy töredelmes vallomás, ami szintén bizonyíték a nagy melegre.

Másokkal is történt hasonló.
„tojpli” írta:       
Gondolom meglepődtél mikor elkezdte magyarázni, hogy mit és miért. Aranyos lehetett a pali. Én is jártam hasonlóképpen a T-nál. Véletlenül olyan kocsival jöttem ki, amit én is úgy találtam százas nélkül. Azt kérte el egy bozontos arcú. Mondtam persze visszatolhatja, de nincs benne lóvé. Képzeld már tolta is. Megsajnáltam meg amúgy is adok ha úgy ítélem meg, mert ma Ő holnap én. Mindenkivel megtörténhet. Kifaggattam. A Francia öbölnél lakik egy sátorban. Amíg dumáltunk a százas mellé egy hölgytől kapott egy üveg szénsavas vizet. Köszönte mindkettőnknek és már itta is.
Mi pedig kedves "tojpli" megköszönjük a történetet.
.

Revolveres esetek 1926

ERZSÉBETFALVAI KÖZLÖNY 1925. május 19.
— Ismét revolveres támadás.
A Határ-úton lévő Bereczki féle korcsmában folyó hó 19-én szombaton este Fritz János barátaival együtt borozgatott. A bor hatása alatt összeszólalkozott a vendéglős fiával, akivel haragban áll, a veszekedésből verekedés lett s Fritz Jánost a vendéglős fia revolverrel az oldalán megsebesítette. A megsebesült fiatalembert a Viktoria gyógyszertárban Dr. Andriska Viktor gyógyszerész kötötte be, kötözés után a Szent István Kórházban megoperálták, s a golyót kivették a sebből. Fritz János állapotában eddig még javulás nem állott be, súlyos betegen fekszik a Szent István kórházban.

ERZSÉBETFALVAI KÖZLÖNY 1925. május 19.

— Revolveres merénylet egy szolgálatban lévő rendőr ellen.
Kovács IX. Mihály 2831 sz rendőr május 12-én szombat este 10 órakor a Vezér utcza és Határ út sarkán teljesített szolgálatot. Szolgálata teljesítése közben egy garázdálkodó hét főből álló csoportot akik a Simon-féle korcsmából jöttek ki, rendre intette. A rendre utasítottak nem, hogy csendben szétoszlottak volna, hanem a rendőrt szidalmazni kezdték s mikor azért a rendőr őrszem, a két leghangosabbat, letartóztatta s a kapitányságra akarta kísérni a többi őt is megtámadta s előkerültek a kések, s a támadók közül eldördült az első revolverlövés. Kovács IX. Mihály mikor látta az egyre fenyegetőbb helyzetet, előbb kardjával, majd revolverével védekezett s a revolverlövésekre elősietők elől a támadók szétszaladtak s egyik sebsüljüket, Nagy Ferencet magukkal vitték. Sikerült azonban a lábán megsebesült Kovács Mihálynak segítségére siető környékbeliekkel az egyik tettest, Nagy Pált megfogni. Vasárnap reggelre pedig a többi hat is e rendőrségre került. A lábán súlyosan megsebesült Kovács IX. Mihályt Dr. Andriska Viktor ”Viktória” gyógyszertárába vitték, ahol Dr. Andriska kötötte be. A mentőket és a rendőrséget sajnos telefonon nem lehetett értesíteni, - mert, ilyen nagyközségben csak este 9 óráig van telefon szolgálat. — A küldöncök úján értesített kapitányság őrjárata s a helybéli tűzoltóság mentőkocsija megérkeztek s Kovács IX. Mihály sebesült rendőrt a rendőrkórházba vitték. A támadók közül megsebesült Nagy Ferencet pedig az est folyamán az István kórházba szállították.

Nekem csak egy kérdésem lenne:
Miből tellett ezeknek „revolverre”, mert a piját biztosan jól bírták, és aki sokat „isz” annak kevés a pénze. Akinek esetleg van valami elképzelése, kérem, írja meg, nem szeretnék tudatlanul a menybe menni, vagy kitudja hová kapok beutalót?.

Adelmann házaspár 5

ORSZÁGOS HÍRLAP
Budapest, 1898-nov-18. 11. oldal

A kihallgatás.

Adelmannék gyilkosai.
Egy erzsébetfalvi öreg házaspárt gyilkoltak meg a múlt év szeptemberében. Vadállati kegyetlenséggel dolgoztak a gyilkosok. Lemészárolták a tehetetlen öregeket, aztán petróleummal lelocsolták a bútorokat és lángba borították a szobát. Azt akarták elérni, hogy az összeégett öregek elpusztulását véletlen szerencsétlenségnek tulajdonítsák. Hatvan forint készpénzt, valamint arany- s ezüstékszereket és csekély értékű fehérneműt vittek magukkal a gyilkosok.
A nyomozást vezető csendőrök két hónapig nem tudtak a gonosztevők nyomára akadni. Akiket gyanúba fogtak, mind be tudták bizonyítani ártatlanságukat. Az igazi gyilkosokat egy véletlen vezette a törvény kezébe. Egy fiatal budai napszámos asszony ugyanis feljelentést tett a rendőrségnél, hogy meglopták. A ruháit vitték el a tolvajok.
Detektívek kutatták az eltűnt ruhaneműt mindenfelé és közben a ládát is, megtekintették, melyből a holmi eltűnt. AS ládában az asszony ruháin kívül még finomabb fehérneműt találtak, mely A.J. betűkkel voltak jelezve. Megkérdezték Varga Györgynét a gyanús fehérneműnek eredete felöl, de de az asszony nem tudott kielégítő választ adni. Később mikor a hosszas kérdezősködések zavarba hozták, bevallotta, hogy a gyanús fehérnemű tényleg a meggyilkolt öreg házaspáré volt. A szeretője Vella Menyhért volt a gyilkosuk, kinek véres munkájában segítségére volt Dobos Ferenc. Ő is ott volt a gyilkosságnál. A rablott pénzel költöztek Budára.
A mai végtárgyaláson csak két vádlott állott a törvény előtt, mert Vella Menyhért a vizsgálati fogságban meghalt.
Varga Györgyné most már tagadta a bűnrészességét. Azt állította, hogy csak a két férfi volt ott a gyilkosságnál. Vella az ő ruháiba öltözött és úgy kopogott be Adelmannékhoz.
Elnök: Mért mondta maga a vizsgálóbírónak, hogy mikor az asszony már meg volt ölve, maga egy kendőt borított a fejére, mert nem bírta ki a merev tekintetét?
Mért mondta ezt, ha nem volt jelen a gyilkosságnál? Ilyet csak nem lehet kigondolni?
— Kérem, én mindenfélét kigondoltam.
Dobos Ferenczet szólították ezután az ítélőtanács elé. A vádlott rovott múltú ember, aki lopásért már háromszor ült á fegyházban. A gyilkosságot tagadja.
— A keddről szerdára virradó éjszakán, amikor a gyilkosság történt, hol volt maga Dobos Ferencz?
— kérdezte az elnök.
— Ittas voltam én akkor; úgy tudom, hogy Laczi Mihály vezetett haza.
Az elnök ezután elmondja Dobosnak, hogyan eszelték ki és hajtották végre a gyilkosságot.
Dobos az öregasszonyt verte agyon, Vella pedig az öreg Adelmannt.
A vádlott szájtátva hallgatta az elnököt, azután rámondta:
— Vargáné hazudik. Isten látja a lelkemet, hogy ártatlan vagyok. Én semmiről sem tudok semmit.
A szembesítéskor is megmaradt konok tagadása mellett.
Ezek után a tanuk kihallgatása került sorra.
A mai napon csak hét tanút hallgattak ki. Holnapra maradt még húsznak a kihallgatása.

ORSZÁGOS HÍRLAP
Budapest, 1898-nov-19. 10. oldal

A tanúk meghallgatása

Az erzsébetfalvi kettős gyilkosság ügyében a törvényszék ma folytatta a beidézett tanúk kihallgatását, kik többnyire lényegtelen vallomásokat tesznek:
Dienes László aki házmester volt Adelmannéknál, sírva panaszolja el, hogy a gyilkosság gyanúja miatt sokáig fogva volt. Dobost soha életében nem látta.
Ügyész: Mondja csak Dienes, mit gondol, miért keverte bele magát Vargáné a dologba?
Nem tudom én kérem, annyira elcsigázott a börtön, hogy munkaképtelen vagyok.
Adelmanné első férjétől származó fiát, Dietz Vilmos szobafestőt hallgatta ki ezek után az elnök.. A felmutatott bűnjelekben a tanú sírva ismerte fel édesanyja holmiját.
Nem igaz – pattant fel Varga Györgyné, nekem is van közte egy ágyhuzatom.
Ne búsuljon, úgy sem fogja azt maga használni, vigasztalta a királyi ügyész.
Dietz Ferencz, a másik fiú hasonlóan vall s elpanaszolja, hogy a gyilkosság idején, mivek egy szétrobbant petróleumlámpa arczát összeégette, őt is elfogták gyilkosság gyanúja miatt.
A bizonyítási eljárás befejezésével az elnök felfüggesztette a tárgyalást, folytatást délután négy órára tűzte ki.

Vádbeszéd és itélet.

A délutáni tárgyaláson dr. Nagy Géza királyi alügyész mondotta el vádbeszédét. Dobos Fereczczel szemben semmikép nem látja bebizonyítottnak, hogy a gyilkosságban részt vett volna. Csak Varga Györgyné vallomásai szólnak ellene, de ez az asszony, aki kelepczében érzi magát, azon igyekezett mindvégig, hogy másokat is belekeverjen ebbe a bűnügyben. Vádja tehát nem érdemel hitelt.
Elejti ennélfogva a gyilkosság és ezzel párosult rablás vádját Dobos Fereczczel szemben és csupán lopás és hatóság ellen való erőszak miatt, kéri elítélni. Ezeket a bűntényeket a vizsgálóbíró előtt önként bevallotta, részben pedig bizonyítva vannak ellene. Varga Györgynével szemben gyilkosságért és ezzel párosult rablásban való bűnrészességért és ezzel párosult rablásban való bűnrészességért halálbüntetést kér kimondani.
Dr. Kenedi Géza, Varga Györgyné védelmére szólott ezután. Védencze felmentését kérte, miután nem mint felbujtó, sem mint tettes nem működött kézre a bűntényben.
Az elnök ezután a két vádlottat szólította a bíróság elé.
Elnök (Vargánéhoz): Hallotta, mivel vádolja az ügyész úr? Mit tud felhozni még a mentségére?
Nem tudok én semmit.
Hát maga, Dobos?
Ártatlan vagyok, egészen ártatlan. Azt kérem csak, számítsák be a vizsgálatot.
A bíróság ezután ítélethozatalra vonult vissza. Fél kilencz órakor hirdette ki, Ronay elnök az ítéletet.
A törvényszék Varga Györgynét a gyilkosság és rablás bűntettében, mint tettestársat mondja ki bűnösnek a ezért tizenöt évi fegyházra ítélte. Dobos Fereczet a törvényszék a gyilkosság és rablás bűntette alól felmentette, de bűnösnek mondta ki a lopásban és a hatóság ellen való erőszak bűntettében. Az ítélet ő rá vonatkozó része harmadfélévi fegyházra szólott a vizsgálati fogsággal nyolcz hónapot kitöltöttnek vett a törvényszék.

Az elítéltek fellebbeztek.

megjegyzés:

Sajnos az ügy további menetéről nem találtam ezidáig több információt. Remélem a másodfokú tárgyalás menetéről, és a jogerős ítélet kihirdetéséről is előkerül valamiféle újságcikk. Talán megismerhetjük a bűnügy végkimenetelét, ami a kárvallottak hozzátartozói számára is megnyugvással végződött.
Kérem a bejegyzés olvasóit, amennyien érdemi információ van birtokukban az üggyel kapcsolatba, ha lehetséges osszák meg az olvasókkal, vagy küldjék el, és én azt közzéteszem a hírforrás eredetének megjelöléséve.
Előre is köszönöm, mindannyiunk nevében.

james 36

Adelmann házaspár 4

ORSZÁGOS HÍRLAP

Budapest, 1898-május-27. 9. oldal

Vádhatározat

Az erzsébetfalvai rablógyilkosság.
Adelmann József erzsébetfalvi fűszerkereskedő és neje gyilkosainak bűnperében tegnap hozta meg a vádhatározatot a pestvidéki királyi törvényszék. A vádhatározat a borzalmas gyilkossági ügy részleteit következőleg ismerteti:
A vizsgálat anyaga szerint Adelmann József és felesége erzsébetfalvi házából, melyben Adelmannéknak szatócsüzletük volt, 1897. évi szeptember hó 22-én reggel az utczai szoba ablakán keresztül sűrű füstgomoly tört elő. A házbeliek nyomban figyelmeztették rá a házmester leányát, Dienes Erzsébetet, aki előszólította édesapját s azzal együtt a lakásba igyekezett hatolni. A zajra többen összejöttek, az első szoba elzárt ajtaját benyomták; az előszoba és utczai szoba között levő ajtót szintén be kellett törni, mert azt is zárva találták. A hálószobában minden a legnagyobb rendetlenségben volt. A földön ruhafélék és ágyneműek égtek; az egyik feldűlt és összeroskadt ágyon Adelmann Józsefné feküdt holtan; a másik ágy alatt pedig véresen, összevagdalt fejjel hevert élettelenül Adelmann József.
A törvényszéki boncolás megállapította, hogy az Adelmann házaspár életét idegen kés oltotta ki. A férfin az orvosok tizenhat baltacsapással okozott sérülést találtak és agyrázkódással járó koponyacsont repedést állapítottak meg. Az asszony fején több sérülés volt, amelyek koponyahorpadást, agyroncsolást és koponyacsonttörést eredményeztek.
Az ölésre használt eszközök közül egy kurtanyelű véres balta az ágy mellet hevert. Asz ölés indító okának is megadták a magyarázatát a helyszínén észlelt körülmények. A boltban a kézipénztár üres volt; a hálószoba fiókos szekrényének tartalmát összehányva, a ruhás szekrényeket kiürítve találták, a tűzmentes pénzszekrény kulcslyukában pedig egy idegen kulcsot találtak beletörve.
Ezek szerint az Adelmann házaspárt azért ölték meg, hogy kifoszthassák.
Az ágynemű és a hálószoba padlója petróleummal volt leöntve, aminek kétségtelenül az volt a czélja, hogy a tettesek a büntettük nyomait az áldozatokkal együtt, elhamvasszák.
A nyomozás kezdetben az volt, hogy Diener László a házmester és ennek Sallai Pál nevű féltestvére a tettesek Krizsik Pál napszámossal, a rendesen Sallai Pállal szokott dolgozni. Adatok merültek fel ugyanis arra nézve, hogy a gyilkosság helyszínén talált balta a Sallai Pálé, egyes jelenségek pedig azt tették valószínűvé, hogy a tettesek valamelyikénél Adelmannék viszonyait ismerni kellett s így hárult a gynú Sallai féltestvérére, Dienesre. Gyanú alatt voltak még a kézreműködés és részesség dolgában Klug Geno’évn, Dienes Erzsébet, Láng András, Kaskó Mária és Lehoczki Mária, mint letartóztatott egyének hozzátartozói, továbbá Kacsinger Kálmán és Appler T., akik a megölt házaspár szatócsüzletében mint segédek voltak alkalmazva, de egy időközben felmerült körülmény valamennyit tisztázta a gyanú alól és egyúttal rávezet az igazi tettesek nyomára.
1897. évi október 4. –én ugyanis Szücs János és ágyasa, özv. Torcsik Istvánné, ennek leánya, Varga Györgyné, továbbá Vells Menyhért és Gólya Julianna, aki valamennyien együtt laktak, a rendőrségnél panaszt emeltek, hogy lakásukból több ruhaneműt elloptak. E panaszra Kulhanek Mihály rendőr-ellenőr szemlét tartott Szücs János lakásán, s ez alkalommal egy vaskos ládában nagymennyiségű fehérneműt látott, amit gyanúsnak talált. Őrizetbe alá vette és bevitte a kapitányság épületébe, ahol Koczay János detektív közreműködésével a fehérneműn talált betűkből megállapították, hogy a lefoglalt dolgok a meggyilkolt házaspáré voltak. Az Adelmann-féle ingóságok holszerzési módját Varga Györgyné és Vella Menyhért nem tudták igazolni, s így fogták őket gyanúba. Varga Györgyné a vizsgálat folyamán beismerő vallomást tett.
Vallomása szerint az Adelmann-házaspárt, Vella Menyhért s a tett idején velük lakó Dobos Ferecz ölték meg. Az eszme, hogy gyilkosság útján fognak pénzt szerezni, közös volt s az Adelmann-házaspárra ő irányította a czinkostársai figyelmét. Ő maga résztvett a gyilkosságban és a rablásban is. Abban is megállapodtak, hogy ha a gyilkosság Varga Györgyné révén tudódik ki, ez hárítsa a gyanút Dienes házmesterre és leányára, mint akik a meggyilkolt házaspárhoz bejáratosak voltak. Éjnek idején, - hamis kulccsal hatoltak be a kiszemelt áldozatok hálószobájába. Adelmanné meglátva őket, az ágyban fölkiáltott. A sikoltozásra Vella Menyhért hozzáugrott, torkonragadta és azzal fenyegetéssel némította el, hogy meggyilkolja, ha szólani mer, különben pedig nem lesz bántódása. Ezután ott hagyta és egy párnát dobott az arczára.
Dobos Ferenc Adelmann Józsefet támadta meg, aki éjjeli mécs világa mellett az ágy szélén üldögélt. Baltával ment neki és főbe ütötte. A beteg ember védte magát, de végre is Dobos csapásaitól az ágy alá zuhant.
E közben Vella Menyhért a boltból egy súlykörtét hozott elő és azzal ütött az Adelmanné fejére. Az áldozat egyet sóhajtott az ütés után; egyéb hangot nem adott. Úgy látszott, hogy meghalt, de ennek daczára Vella Menyhért elvette Dobos Ferenctől a baltát és több ütést mért vele Adelmannéra.
Ezután a rabláshoz fogtak.
Varga Györgynének ezt a beismerő vallomását megerősítik a vizsgálat egyéb adatai, s mindezeknél fogva a furfangos kiszámítással és hidegvérrel végrehajtott cselekmény a büntetőtörvénykönyv 278-ik szakaszában ütköző gyilkosság kettős bűntettét és a 334-dik szakaszban körülírt rablás bűntettét állapítja meg.


ORSZÁGOS HÍRLAP
Budapest, 1898-06-22. 9. oldal

Az erzsébetfalvai rablógyilkosság.
A múlt esztendő őszén vakmerő rablógyilkosságnak esett áldozatul Erzsébetfalván az öreg Adelmann-házaspár. Az elvetemült tetteseket sokáig hasztalan nyomozta a rendőrség és végtére is, a véletlen játszotta azokat kezére. Egy Varga Györgyné nevű asszony ugyanis panaszt tett a rendőrségnél, hogy ismeretlen tolvajok lakásába hatoltak, a szekrényeket feltörték s ruháit, pénzét elrabolták. A rendőrség elcsípte a tolvajt és az ennél talált ruhákban a meggyilkolt öreg Adelmanné elrabolt ruháit ismerte fel. A gyanú mindjárt Varga Györgynére irányult, kit hamarosan le is tartóztattak, a vele vadházasságban élő Vella Menyhérttel és egy Dobos Ferenc nevű ismert betörővel együtt. A kihallgatásnál eleintén, mindent tagadtak, Varga Györgyné azonban a vizsgálóbíró előtt töredelmes vallomást tett, elmondta apróról-apróra, hogy eszelték ki a szörnyű tervet, s hogy verték agyon fejszékkel a két szerencsétlen öreget. A szekrények kirablása után petróleummal öntötték le a bútorokat és tüzet gyújtottak, hogy úgy tüntessék fel a dolgot, mintha a két szerencsétlen tűzhalállal halt volna meg. Ez a tervük azonban nem sikerült, mert a szomszédok észrevették a keletkező tüzet s eloltották. A pestvidéki királyi törvényszék gyilkosság és rablás bűntette miatt helyezte vád alá a három gonosztevőt. Az egyik megfellebbezte a vádhatározatot, de azt a napokban a királyi ítélőtábla is helyben hagyta. Az érdekes végtárgyalás szeptember második hetében lesz.

Adelmann házaspár 3

Szerkesztés

Adelmann házaspár 1

SZERKESZTÉS ALATT

A Parkőr I.

Talán sokan emlékeznek az „Égígérő fű” című filmre, melyben az aranyos nyugdíjba vonuló parkőr szerepét Poldi bácsit, Rajz János alakította a filmben, — „jaj az a szép zöld gyep, jaj az nagyon fog hiányozni nekem" mondogatta. Nem is oly régen megtaláltam a Rajz János alakította parkőr képét valahol, és eszembe jutott egy másik kerület, egy másik park őre, kinek emléke szintén kedves maradt a mi számunkra.
A „Mi” a gyermekkori barátok, és jómagam.


A hely, egy másik kerület központjának közismert tere volt, közepén egy hatalmas templommal, sétányain kopott padokkal, és köztük füvesített részekkel, ahol napközben a hivatalos közeget egy parkőr képviselte, aki egyenruhát viselt a hozzá illő sapkával. A sapka formája, nem sokat változott az 1945. évi nagy világégés előtti viselet óta, és az utána következő évek alatt. Sétabotja is volt, de ne gondoljátok, hogy valami hétköznapi civilek számára gyártott, és boltban kapható divatozás céljára használatos. Nem. Ezt a ruházatához illő, hivatalos jelképnek számító munkaeszköznek is nevezhetnénk. A fogantyú kézbe illő szabályos, akár a többi sétabotnak, csak ami utána következett az volt rövidebb a kelleténél, de a hiányzó részt, a végét, valamiféle szurka-piszka szerűséggel pótolták, amit valójában egy vastagabb kihegyezett drót képviselt. Hivatalos sétái közben néha belebökött az eldobott cukorkás papirkák darabjaiba és az eldobált csikkekkel együtt, az őszi lombhullásig még a ritkán hulló faleveleket is felszedegette vele, és amikor a szurka-piszkára már nem fért több, akkor elsétált a szemetes kosárhoz és letisztította a botja végét. Mi is kijártunk naponta a térre, csak éppen nem a hivatalos ügyek intézése céljából. A gyerekszoba hiánya volt az oka. Mi azt, csak hírből ismertük, ezért aztán a tér lett a gyerekszobánk, igaz az ismereteinkből imitt-amott, egy-egy bekezdés hiányzott, de élettapasztalattal, egy kicsit jobban el voltunk látva a kelleténél. Azért a sors részben kárpótolt minket, voltak közöttünk valódi gyerekszoba tulajdonosok, igazi és valóban csinos, németül beszélő nevelő növel. Ezek a fiúk a jó neveltség, és a műveltségi ismereteiket két kézzel szórták elénk, csak fel kellet csipegetni őket. Én olyan szorgalmas voltam a 10 vagy 12 évemmel, hogy mindenáron különórákat akartam venni a Franciska kisasszonytól, aki egyik barátomat tanította, de sajnos nem kaptam tőle ösztöndíjat. Pedig én, hogy szerettem volna valamit tanulni tőle. Valójában mit? Azt én már nem tudom, de valamire csak meg tanított volna, hiszen fiatalon még fogékony az ember. Óriási erőfeszítés, és töretlen akaraterőm segítségével, sikerült annyit megtanulnom németül, hogy csókolom a „kisztihandját” kedves Franciska kisasszony. Azután már csak így köszöntem minden találkozásunk alkalmával azt gondolván, ezzel imponálok a hölgynek. Egy alkalommal, már-már azt hittem itt a nagy lehetőség, hogy csókkal illessem a hölgy kacsóját, amikor is megállt mellettem, és én bátorító mosolyt véltem felfedezni ajkai vonalán. Szerencsémre mielőtt még a keze után kapkodtam volna, újra felemeltem a fejem a tekintetét keresve. Mit mondjak, a hölgy tekintete elsiklott a fülem mellet, és távolabbra fókuszált csodás szemeivel. Megfordultam, kíváncsi lettem, mi is lehet az, ami ennyire a felkeltette figyelmét? És mit látnak szemeim, azt a vén Pista urat a szomszéd házból, aki talán már a 23.-ik évét is elhaladta. Flancos gojzer varrott cipővel a lábain, az akkor divatba jött csőnadrág, elegáns kétsoros zakó, fehér ing, csicsás nyakkendő, és a haja brillantinba úszott. Franciska rebegett felém egy Pá-aranyost, és szinte trillázva suhant el a Pista úr irányába. Fel is tettem a kérdést magamnak, mit szerethet egy ilyen aranyos nő, egy ilyen vén palin.
Amint túljutottam a csalódás okozta krízisen, a második rész következik.

Pesterzsébet régi-photográfiák 3

Csak egy pár kép, mivel keveset időzöm itt mostanság, ezért aztán a szöveggel is elmaradtam. Természetesen ha a kísérő szöveg, el is marad, annak pótlásáról nem fogok megfeledkezni. Csak egy kis türelmet kérek.

Részlet.

Szép a parkrészlet, de az egész kerületben lévő parkosított részekre is vonatkozik véleményem. Sajnos van akinek annyira tetszenek a virágok, cserjék, hogy néha haza is visznek egy kettőt.

KISFRÖCCS

    Erzsébeti rég volt kocsmák, minden kisfröccsének  emlékére.

  Az alábbi kétszemélyes történet még az 1930-es években kezdődött, és a háború okozta járatkimaradások kényszerszünetét leszámítva, egészen a "KORONA" vendéglő államosításáig, 1950-ig tartott. Nagyon szerény és egyszerű a történet, amit a szereplők egyike, az Apósom mondott el 1966-ban, mikor az utolsó lakó is elköltözött a bontások kezdete előtt. Akkor már két éve én is lakója voltam a háznak és ismertem, talán meg is szoktam a Baross utcából kanyarodó villamosok kerekeinek csikorgó hangját, mikor a végállomás megállójához befordultak. Különös volt, hogy a vekker csörgése helyett, egy villamos szerelvény zöreje és hangjai ébresztettek reggelente. Egy idő után megszoktam és nem zavart, idővel azonban a vekkert újra munkába kellett állítani, félő volt, hogy szép álmok esetén megfeledkezem a munkahelyemről. Volt egy szerelvény, mely minden este az utolsó fordulójának befejezésekor, a záróra után érkezett végállomásra. A beforduló szerelvény hátsó kocsi lépcsőjének alsó fokán, a történet másik szereplője, egy nyakát nyújtogató kicsike emberke, a kalauz volt látható, aki egy kissé izgatott tekintettel nézegetett a vendéglő bejárata, és annak félig lehúzott redőnye felé azt figyelve, hogy látja-e a vendéglőst, a Janit. Mikor megpillantotta a bejárat ajtajánál várakozó és az ajtófélfának támaszkodó alakot, a tekintete megváltozott, nyugodtabb lett, az arcán pedig egy kis mosoly villant, és a lassú mozgásban lévő kanyarodó villamos lépcsőjéről leugorva, elindult a bejárat felé. Megvárta. A Jani mindig megvárta. Jó időben, rossz időben, vagy kint, vagy bent, évekig várt 10-20 percet a záróra után, tudta, hogy a kalauz munkájának befejezése, és annak fénypontja következik, egy „KISFRÖCCS”! Soha nem kért egynél többet. (micsoda jellem). A Jani bement kimérte a bort, és kezében a pohárral megvárta, amíg a söntéspulthoz ér a kalauz és csak akkor nyomta meg a szódásüveg kallantyúját. A szódavíz erős sugara felkavarta a bort és heves pezsgést indított a pohárban. Kis idő múltával a pezsgés csendesedett, alábbhagyott, majd láthatóvá vált, amint pohár aljáról, oldaláról, egy-egy apró buborék leválik, és lassan elindul a felszín felé, és ott, egy alig hallható csendes hang kíséretével semmivé válik. A kalauz szerette ezeket a pillanatokat, nézni a felszálló buborékok látványát, és közben beszélgetni hajdan volt szerelmekről, családról, gyerekekről, és az élet érdekes fordulatairól. Miután, nagy élvezettel megitta a pohár tartalmát, ajkát körbe nyalta nyelvének hegyével, és csettintett egyet. Háláját nyilvánítva megköszönte a Jani türelmét, és jó éjszakát kívánt miután meghallotta a villamos vezetőjének a csengetését, aki így juttatta tudomására, hogy itt az indulás ideje. Indulnia kellett, hogy az előírt időre a remízbe érjenek, mert ott alszanak a villamosok. Későre járt, a kalauzt otthon várta a családja, és a jó feleségek gondoskodásának bizonyítéka, az asztalra készített tányér és kanál, a késői vacsorához. Gondolom, gondoskodtak a villamosokról is, számba vették őket az arra kijelölt illetékesek, hogy ne hiányozzék a sárga kocsikból egy se a hajnali induláskor. És mint mindig, eljött a következő nap, a kalauz csengetett, a vezető elindította a villamost, és kezdetét vette az első forduló. A végállomásra érve a kalauz kihasználta rövid pihenőidő adta lehetőséget, és a vendéglő ajtajában megállva, szemével megkeresve a tulajt és köszönt neki, majd csak ennyit mondott …. Jani úr kérem, este jövök! Töprengtem a történeten, … kisfröccs, kis öröm, …. és jól végződik a nap egy kisember számára. Szóval, becsülni kell a kis örömöket, a nagyoknak, általában böjtje van

A történetet nem nagyon színeztem, amikor az apósom elmesélte,  rövidke jegyzet is készítettem, mert akkoriban annyira tetszett. Több alkalommal is megkértem az ismétlésre és hasonló történetek elmondására, de balga fejjel azokról már nem készítettem feljegyzéseket. Aki nem hiszi, hát hívja fel a Janit telefonon, itt a korabeli telefonkönyvben megtalálja számát, és még egy kisfröccsöt is rendelhet.

KORONA VENDÉGLŐ 1

A KORONA vendéglő 1

Voltak érdekes, szomorú, és kedves mozzanatai a „Korona” vendéglő történetének, mely a pesterzsébeti Baross utca 95. és a nagyobb része, a Nagy Sándor utcai oldalon húzódó sarokház volt. Több helységgel is rendelkezett az épület: söntés, étterem, táncterem, és természetesen a kerthelység, ahol ráccsal elválasztott boxokban, a piros fehér kockás abroszokkal terített asztalok sorakoztak vendégekre várva. Bálok és különböző rendezvények alkalmával zenekar muzsikált. A Hadastyánoknak külön termük volt. A Hadastyánok: „a kiszolgált katonákból alakított társulatok, melyek kölcsönös segélyezést és tagjaiknak tisztességes eltemetéséről való gondoskodást tűzik ki fő céljukul”. A teremben mindenféle más egyesület és szervezett is tartott összejöveteleket, előre egyeztetve a többiekkel, hogy ne ütközzenek a programok. Ott őrizték becses relikviáikat, a falra függesztett zászlók, képek, sisakok, régi egyenruhák, kitüntetések megmentett becses darabjait, nyilvántartásokat, iratokat. 1948-ban, a hatóságok a nagyobb helységeket lefoglalták, és lakásokká alakították. A söntés megmaradt 1950-ig, és miután azt is államosították, munkásszállót alakítottak belőle mivel nagy alapterületű helység volt. Az államosításkor elhordtak minden értéket a vendéglőből, és e tárgyaknak is nyoma veszett. Zűrzavaros időszak volt az akkoriban, nem illett kérésekkel fordulni a hatóság embereihez, hogy pl: minden asztalt azért ne vigyenek el, mert néha ebédelni is szokott a család. A problémát az okozta, hogy akkoriban a kimondottan vendéglő céljára épített házakban a tulajdonos lakásához nem tartozott külön konyha, a vendéglő konyhája szolgált az ott lakók számára a főzés céljára. Szünnapokon csak a család igényeinek kiszolgálására vették igénybe, mivel a többi napokon a vendégek számára készített ételek, fogások valamelyike volt az ő számukra is, a mindennapi. Szóval az elvtársak reggel megszállták tízen a vendéglőt, és vitték volna a nagyasztalt is, a konyhához tartozó minden kellékével együtt: az összes edényt, fedőt, fakanalat, köztük azt is, amivel a Nagyi fegyelmezni szokta az unokákat, illetve néha rácsapott a fenekükre. Azzal viszont soha nem keverte a babgulyást. A kanalak, villák kések, szintén a ládába került, csak hosszas vita után hagytak egy pár darabot. Közben kétszer is átvizsgálták az épületet, hogy hová lett a másik konyha. A következő második részben bemutatott fotón szereplő hamutartó, csak azért maradt meg, mivel a bizottsági elvtársak sokat bagóztak, és a büdös, tele csikkel hamutartóra már nem tartottak igényt, nem kellett senkinek, nem is rakták a ládába. Tán még büdös lesz a többi holmi. Így aztán megmaradt, és én őrzöm annak ellenére, hogy senki nem dohányzik a családunk tagjai közül. A problémám az volt a fotózással kapcsolatban, hogy sehol egy korabeli szódásüveg, sehol egy korabeli kisfröccsös pohár. Remélem illusztrációként a képen láthatóak is, megfelelnek a célnak. De a félliteres szódást, az a „tekon”, mármint a Gyula kölcsönözte a fotózáshoz. A kor szokása szerint az épület derékszögű sarkát, mondhatni levágták, és oda építették, illetve ott alakították ki a bejáratot és annak ajtaját. A ház Nagysándor utcai oldalával szembe, a 30-as villamos (később a 13-as) végállomása helyezkedett el egy kis épülettel, mely az utasok védelmét szolgálta, ami még ma is látható. A villamos járat megszűnte után egy zöldséges vette bérbe, és sokáig üzemeltette a kis épületrészt. Mostanság szükséglakás céljára alakították át. Hogy mik nem vannak!

A második rész, ahol megisznak egy kisfröccsöt.

Véglegesítési igazolás

Nekem egy kicsit furcsa, hogy abban az időben csak sok év elmúltával véglegesítettek valakit a munkahelyén. Még hogy 3 hónap, vagy ehhez hasonló. Aaa.. nem. Évekig kellett várakozni a beiktatásra egy olyan helyen, ami nyugdíjas állást biztosított az arra érdemesnek. Amennyiben jól számoltam, hét év után elismerték, hogy állandó jelleggel munkaviszonyban áll. Hát, én egy ilyen igazolást keresgéltem elő a kincses ládám alsó tájékáról. Van nekem ilyen ládám, dobozom, zacskóm, staneclim ( régen a fűszeres boltokban használták ezt a kifejezést) megrakva mindenféle kacattal, de esetenként ilyesmi is található benne. Hogy ezek hol vannak, azt nem árulom el, mert még valaki elmondja a feleségemnek Ő pedig rögtön rendet rakatna velem, és utána én már ebben az életben, nem nem találnák meg semmit a RENDBEN.

Ez a bejegyzés szintén Bolya József történetéhez tartozik:

Ingaóra

Ki tud valamivel több információval szolgálni Kovács József órás, ékszerész, látszerész mester munkásságáról, üzletéről. Talán a "kiskosutis" mert arrafelé lakik, vagy valaki más?

Régi újságok hírei 2

Országos Hírlap

Budapest, 1898, vasárnap, július 10.-én

Halálos kútfúrás.
Erzsébetfalva határában Bíró János egy kis majort épített. A major szélén, e hónap elején kutat kezdett ásni, melyben tegnap délután két órakor Huber István és Huber Béla munkások és a kútmester 14 éves fia, Leitner Jakab leereszkedtek. Alig voltak lent, az egyik ducz kifordul a helyéből és a mélységbe zuhant. A kút száját körülvevő deszkafal eltörött és a rája nehezedő homoktömeg a kútba zuhant, maga alá temetve a három szerencsétlen embert. A tanyán dolgozó emberek nem mertek a kútba leereszkedni, a fővárosból kihívott mérnök pedig csak négy órakor kezdhetett a kút kiürítéséhez. Csak éjféltájban húzták ki a három munkást, akik ez idő alatt megfultak a homokban.

Az Est
Budapest, 1926. április, 18.

Pesterzsébeti kőfaragó szerencséje.

Jelentkezett az újságíró-sorsjáték 150 milliós főnyereményének nyertese. Az újságíró-sorsjáték első főhúzásának főnyereményét, a 150.000.000 korona értékű négyszobás lakásberendezést Eckhardt József pesterzsébeti kőfaragósegéd nyerte meg a 15818 számú sorjeggyel. Eckhardt csak napok multán értesült arról, milyen szerencse érte, de közben már át is vette százötvenmillió értékű nyereményét. Az újságíró-sorsjáték legközelebbi húzása június 8-án lesz, amelyen többszáz milló értékű nyeremény kerül kisorsolásra, köztük a 400.000.000 értékű tíz vagón búza és a 140.000.000 értékű automobil.

Egy kis magyarázattal azért kiegészíteném a fenti hírt, a sok számjegy nem a nyeremény nagyságát bizonyítja, csupán a magas infláció miatt sok a nullák száma. A hírt a jobb olvashatóság érdekében gépeltem, és a szöveg az eredeti formájában került a lapra. Igazándiból nem tudom elképzelni, mekkora volt a valóságos értéke a nyereménynek. Az árakról csupán csak annyit tudok, hogy az újság ára 2 000.- és 3 000.- Korona volt, és időnként 500 ért kedvezményesen, amikor nagyon visszaesett a példányszám. Sajnos ez esetben nem szolgálhatok fotóval, a korabeli eszközök még nem készültek tömegével, és nem volt olcsó mulatság a fotografálás. Az akkori sajtóban megjelenő képek, már ami a nyomdatechnikát illeti sajnos, sok esetben nagyon gyenge minőségűek a közlés szempontjából. Nagy kár, mert szívesen nézegetem az archív képeket, és gondolom, nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel.

Egy ritkaság két darabja.

Vannak kincsek miket emberek őrizgettek, és mi örömmel nézegetjük napjainkban őket. Örvendetes, hogy nem maradtak a fiók mélyén, nyilván a jegyek történetét is érdekes lenne elolvasni. Mi volt a darab címe, és miért nem lettek felhasználva a jegyek?

Havas napok....

Az idei januári - februári napok nagy havazásai, azt a kérdés vetették fel agyamba, hogy a régi időkben miféle módon oldották meg a hasonló problémákat. A lovak ugyebár a szekereket, kocsikat elhúzták a hóval borított utakon is minden gond nélkül, ha ennél több esett, akkor jöttek a hólapátolók, sőt a motorizáció is megjelent a havas szakmában. A mellékelt kép, Pestszenterzsébet első szemetes autóját mutatja munka közben, mert kérem, ha a szükség úgy kívánta, akkor havat is szállított. A képen a gépkocsivezető, egy lapátos ember (aki éppen két lábon állva tartja az ebédidőt) látható, valamint egy gyerek, aki nyílván arra kíváncsi miképpen is működik az a szerkezet, aminek következtében lebillen a nagyrakás hó a teherautó platójáról. Vagy talán ő hozta a járdán látható kosárban az ebédet a papának? A fotó az 1930-as években készült.

Lővészárok, Isonzó 1917

…..és benne, erzsébetfalváról emberek.
Egy kép a sok közül, mely az első világháború ideje alatt készült az olasz fronton a X. Isonzói csata helyszínén. A kép 1917 áprilisában, a lövészárkok, harcállások kiépítésében résztvevő katonák egy kis csoportját ábrázolja a harcok kitörése előtt. Ez a kép is igen érdekes, különlegesnek is mondhatnám mint a többit, ami Ettvel Zoltán családi örökségének gyűjteményéből származik, talán azt is mondhatnánk, hogy Pesterzsébet történetéhez tartozik. Ebben az esetben is megtaláljuk szűkebb hazánk Pesterzsébet, és a képen látható személyek közötti kapcsolatot. A kép baloldalán látható sorállományú szakaszvezető nem más, mint Ettvel Zoltán nagypapája Balogh Zoltán, aki a Gubacsi Határ-Csárdából vonult be katonai szolgálatra. Az előtérben szintén egy szakaszvezető és kocsmáros, név szerint, Deme István Erzsébetfalva, Vezér utca 19. sz. alatti lakos ( ma Jókai Mór utca). A másik két szakaszvezetőt pedig simán csak "mázlista" bajtársaknak nevezném, mert  két vendéglős mellett biztos akadt néha egy-egy féldeci hazai barack, és a kemény napok elviselhetőbbé váltak. Ők láthatóak a kép jobb oldalán és a vendéglői kapcsolat számukra csupán abból állt, hogy munka után, a Fegyvergyárból hazafelé a Soroksári úton betértek valahol egy kisfröccsre. A Fegyvergyárból vonultak be. Sajnos, a nevük és lakhelyük nem ismeretes, ilyesfajta feljegyzés nem szerepelt a kép hátlapján, így a további sorsuk ismeretlen maradt. Deme János kocsmáros neve és címe viszont szerepel az 1936-os névjegyzékben, ami azt jelenti, hogy átvészelte a háború gyötrelmeit. Balogh Zoltán csupán minimális sérüléseket szenvedett és épségben visszatért a családjához. A söntéspultnál biztos megállt egy pillanatra, ivott egy pohárral a csárda borából. 

Kerekek....

......ide illik az idézet.

Aki viccesnek tartja az életet, az gondoljon a poénra.
A Lajos albumában leltem a képre.

Mamuska Albuma három...

....hogy mik vannak.
A reménytelen imádó búcsú levelei, mielőtt nekivág a nagyvilágnak 1903. november 16.
Nézz ki rózsám ablakidból
Elmegyek már a városból Vess reám egy-két szempillantást
Úgy sem látjuk többé egymást, de soha,
őszinte tisztelője Kádár István.
Másnap gyorsan még egy levél. 1903. november17.
Bújdosik az árva madár
Egyik ágról másikra száll.
Hát az ilyen árva szintén,
Hogy ne bujdosna hát szegény.
Hű tisztelője Kádár István

A világgá ment imádó New-York -ból írt levele 3 év eltelte után. Ez a mindenről való lemondást jelenti, hiszen akkoriban nem egy olcsó utazásnak számíthatott egy kéthetes tengeri utazás. Nem nagyon elképzelhető, hogy egy korabeli kivándorló szegény ember a visszaútra való anyagiakkal is rendelkezett. Hogy miképpen alakult a Pista sorsa, arról nincs tudomása senkinek. Bár voltak már csodák, esetleg valamelyik leszármazottja ír egy- két sor nekünk.

Kedves kisasszony! 1906 ápr.24. New-York
Senkitől nem óhajtok sem reményt, sem vigasztalást.
Csak kegyed lehet az, ki engem tovább is élni hágy !!!
(Kádár) Pista.

Gubacsi Határ Csárda 2.

….. Ettvel Zoltán írása.Egykor Pest városából „kijövén” a vándorok-lovasok egyszer csak útelágazáshoz értek, az akkori Surcusar (Soroksár) határához, azaz a Soroksári út-Határ út útelágazáshoz. A Soroksári út mellett egy régi Csárdát találtak, ahol kedvükre fogyaszthattak, ehettek-ihattak. A Csárdát az őseink elmondása szerint 1550 körül építették, eredetileg török őrház céljára szolgált. Buda 1686-os felszabadítása és a törökök kiűzése után átalakították pesti-soroksári Határcsárdává.

A Határcsárdát (Gubacsi Csárda) az 1850-es évek végétől egészen 1924-ig a Balogh család üzemeltette. A mellékelt képen ezt az egykor jól ismert Határcsárdát látjuk. A képet 1909-1911 körül készítette a tulajdonos Balogh Nándor legfiatalabb fia, Balogh Zoltán Nagyapám, mint műkedvelő fotós fiatal korában. A mellékelt többi képet is volt családtagjaim készítették. Az egyik képen a csárda elől nézetét látjuk, a kép baloldalán az akkori Soroksári úttal Pest felé, ahol ekkor többségében még lovas szekerek jártak. A Határcsárdától jobboldalra esik a Határ út, Erzsébet-Kispest irányába. A képen a csárda a bejáratánál látszik a régi stílusú fakeretes esőfogó bejárat, látható a régi fa léckerítés, valamint a lovak „parkolására” szolgáló lókikötő facövekek is megjelennek. A csárda előtt nagyobb bazaltkövekkel kirakott út és behajtó-rakodótér is volt. A csárdához egyébként jelentős hátsó gazdasági udvar is tartozott kerttel, istállókkal, gémeskúttal. Nagyapám elmondása szerint jókat labdáztak a hátsó udvaron, valamint a hordókkal rendszeresen rendeztek hordógurító vetélkedőket. A többi képeken is főként családtagokat látunk, bejáratnál, udvaron, istállóknál. A csárda egyik fotóján, ahol szintén részben tulajdonosok láthatóak, látszik a bejárat felett a Határcsárda akkori tulajdonosának neve is: Balogh Nándor, odébb a házszám, a Soroksári út 166. szám. Akkoriban a jelentősebb vállalkozókat, iparosokat a saját házukban-rezidenciájukban ravatalozták fel, így amikor Balogh Nándor 1911-ben meghalt, őt is a Határcsárdában ravatalozták fel. A temetési ügyek intézésére egyébként Dédnagyanyámhoz a Schröder úr, az akkori híres erzsébetfalvai temetkezési vállalkozó személyesen jött el a Határcsárdába, a temetési ügyek intézése végett.Szeretném még említeni, az ablakok mindenhol rácsozva voltak, ugyanis sokszor megjelentek akkortájt is rablók-betörők, így például Üknagyapámat, Balogh Lászlót 54 éves korában itt gyilkolták meg és rabolták ki útszéli rablóbetyárok az 1860-as évek végén. Az 1924-as évek után másik tulajdonosok a csárdát kissé modernizálták, a fakerítést a csárda elé helyezték, a fabejárati részt lebontották, leegyszerűsítették. Egy időben Dél-Pesti Fináncház funkciót is ellátott. A csárdát 1936-ban bontották le, élt összesen 386 évet.. Gondolom, érdekes lehetett egy ilyen régi épület lebontása pincétől-padlásig a hozzá tartozó különlegességekkel, sajnos akkor már más tulajdonosoké volt az épület. A csárdát főként azért bonthatták le, mert 1936-42 között megépítették a csepeli HÉV összeköttetést ill. megindították a Pesterzsébeti-Csepeli HÉV járatot a Csepeli-Gubacsi Híd felé. Később a szocialista rendszerben a Határcsárda helyére, pontosabban a csárda végében kezdődő fakerítés északi csücske körül Detoxikáló Intézet (Kijózanító Állomás) létesült, ami aztán megszűnt. A csárda helyén aztán az 1970-es években autóparkírozó létesült. Napjainkban OMV benzinkút található az egykori Határcsárda helyén.Összeállította a régi Balogh-ok unokája:

Ettvel Zoltán