Tejcsarnok a sarkon....

..... de melyik sarkon?

A valamikori kérdést a "kiskiskosutisnak" szántuk, mivel e régi fotóval megörvendeztette az olvasó, képnézegető társaságunk tagjait. A kép talán egy félévszázadot is pihent, egy örökölt nachtkasztli fiókjában, és mikor előkerült (hurrrráááá), mi is megláthattuk.
A cím megfejtését a kép tulajdonosára hagytuk, lustaságból kifolyólag. A titok megfejtése nem tartott sokáig, "Vécsey utcza - Nagysándor sarok". A térképrészletre éppen a mai napon véletlen leltem rá, gondoltam nem hagyom veszni a szerencsémet, megosztom veletek. A kép 1910-es években készült, a térkép adatainak ellenőrzése 1911 ben történ, amit egy akkori illetékes személy kacskaringós aláírásával igazolt. Talán egy napjainkból származó térkép is megfelelt volna.

A mi jelszavunk viszont: "Régi kép, korabeli térkép!"

Véglegesítési igazolás

Nekem egy kicsit furcsa, hogy abban az időben csak sok év elmúltával véglegesítettek valakit a munkahelyén. Még hogy 3 hónap, vagy ehhez hasonló. Aaa.. nem. Évekig kellett várakozni a beiktatásra egy olyan helyen, ami nyugdíjas állást biztosított az arra érdemesnek. Amennyiben jól számoltam, hét év után elismerték, hogy állandó jelleggel munkaviszonyban áll. Hát, én egy ilyen igazolást keresgéltem elő a kincses ládám alsó tájékáról. Van nekem ilyen ládám, dobozom, zacskóm, staneclim ( régen a fűszeres boltokban használták ezt a kifejezést) megrakva mindenféle kacattal, de esetenként ilyesmi is található benne. Hogy ezek hol vannak, azt nem árulom el, mert még valaki elmondja a feleségemnek Ő pedig rögtön rendet rakatna velem, és utána én már ebben az életben, nem nem találnák meg semmit a RENDBEN.

Ez a bejegyzés szintén Bolya József történetéhez tartozik:

Erzsébetfalva képeslap.....

..... és a patika a Széchenyi utca sarkán. Valamikor az 1900-as évek elején készítették ezt a szép kézzel színezett postai levelező lapot. Most örülünk annak, hogy a képet látjuk és a régi "kosuti" korabeli arculatát.

Lővészárok, Isonzó 1917

…..és benne, erzsébetfalváról emberek.
Egy kép a sok közül, mely az első világháború ideje alatt készült az olasz fronton a X. Isonzói csata helyszínén. A kép 1917 áprilisában, a lövészárkok, harcállások kiépítésében résztvevő katonák egy kis csoportját ábrázolja a harcok kitörése előtt. Ez a kép is igen érdekes, különlegesnek is mondhatnám mint a többit, ami Ettvel Zoltán családi örökségének gyűjteményéből származik, talán azt is mondhatnánk, hogy Pesterzsébet történetéhez tartozik. Ebben az esetben is megtaláljuk szűkebb hazánk Pesterzsébet, és a képen látható személyek közötti kapcsolatot. A kép baloldalán látható sorállományú szakaszvezető nem más, mint Ettvel Zoltán nagypapája Balogh Zoltán, aki a Gubacsi Határ-Csárdából vonult be katonai szolgálatra. Az előtérben szintén egy szakaszvezető és kocsmáros, név szerint, Deme István Erzsébetfalva, Vezér utca 19. sz. alatti lakos ( ma Jókai Mór utca). A másik két szakaszvezetőt pedig simán csak "mázlista" bajtársaknak nevezném, mert  két vendéglős mellett biztos akadt néha egy-egy féldeci hazai barack, és a kemény napok elviselhetőbbé váltak. Ők láthatóak a kép jobb oldalán és a vendéglői kapcsolat számukra csupán abból állt, hogy munka után, a Fegyvergyárból hazafelé a Soroksári úton betértek valahol egy kisfröccsre. A Fegyvergyárból vonultak be. Sajnos, a nevük és lakhelyük nem ismeretes, ilyesfajta feljegyzés nem szerepelt a kép hátlapján, így a további sorsuk ismeretlen maradt. Deme János kocsmáros neve és címe viszont szerepel az 1936-os névjegyzékben, ami azt jelenti, hogy átvészelte a háború gyötrelmeit. Balogh Zoltán csupán minimális sérüléseket szenvedett és épségben visszatért a családjához. A söntéspultnál biztos megállt egy pillanatra, ivott egy pohárral a csárda borából. 

Csak egy kérés….

…..felkérés az olvasóimhoz.
A Gubacsi Határcsárda 1683 – 1936 történetének eddig nem ismert részleteiről is olvashatók lesznek rövidke részletek a volt tulajdonosok leszármazottjának tollából. Ezzel kapcsolatban egy felhívással fordulnék az olvasóimhoz, hogy az 1860-as évek végén esetleg 1870 –es évek elején Balogh László a rablógyilkosság áldozatával kapcsolatban, ha valaki valamiféle leírásra lel régi újságok lapjain, kérem, jelezze. Én csak egy Krúdy mondatot találtam, „…… megölték a Határcsárda bormérőjét”. Bizonyára rossz kérdéseket írtam a keresőbe. Egy korabeli újság, bűnügyi krónika rovatából keresünk az esetről írt tudósítást. Azokban az időkben TV nem lévén, igen részletes és kimerítő tudósítások születtek az újságírók tollából, és abban reménykedünk, talán megismerhetjük mi is történt a valóságban.Mindenki esetleges fáradozását előre is köszönjük.A következő bejegyzés, már a Csárda történetéről fog szólni.

Jutagyár......

.....még egy kép.

Végre látom mi is lehetett belül, mert én még soha nem jártam jutagyárba. Ez most egy jó érv, és rögtön meg is kérném a volt Jutásokat, hogy a sublót fiókokat húzzák ki, hátha találnak benne régi fényképeket és az sem baj ha megsárgultak, még akkor is érdekes nézegetni való lesz mindenki számára.

A kéményseprő mester.

…..említésre méltó személy volt Telekessy Géza.
A fotók és jegyzetek felkutatása ebben az esetben nem jelentett nagy nehézséget, mondhatnám szerencsém volt. Ritkaság, ahol ilyen időrendi sorrendben megmaradnak régi fontos fotók egy család történetében. Fiatalság, katonaélet, háború okozta sebek, házasság, a legaktívabb munkával töltött időszak, és a nyugdíjas évekből. Szerintem a tisztelet és szeretet jeleként foghatjuk fel a megőrzött fotókat, becses emléktárgyaknak számíthattak, amit a hátlapjukra írt sorok bizonyítanak. Itt szeretnék köszönetet mondani a Telekessy család azon tagjainak, kik hozzájárulásukat adták a képek és a hozzájuk fűzött sorok megjelenéséhez. Meg kell említenem Kolozs Gyulát a képek felfedezőjét, a lelkes mindig keresgélő embert, mivel nélküle mi és sok hasonló érdeklődésű ember szegényebb lenne, és nem láthatná eme ritkaságokat. A fotók másolatait tőle kaptam. Közülük két kép nagy mértékű sérülései láttán, majdnem feladtam a reményt, hogy a helyrehozatal sikeres lesz. Macerás egy órai melóm volt, mikor látni véltem, hogy jó esély van a helyrehozatalra és sokunk számára érdekes, ritkaságnak számító képet helyezhetek az album lapjaira. Hurrá mondtam én, és tartalék energiámat (van nekem ilyen?) elővarázsolva nagy kedvvel és szorgalommal folytattam a babra munkát. A feleségével Guttmann Annával készült kép akkor vált izgalmassá, amikor az aprólékos munka közben egyre jobban láthatóvá vált, hogy a feleség beállítása, a fényképész tudását dicséri. A feleség a kezével úgy a tartja a kabátot, hogy a férj jobb oldalán, a háború okozta sérülés nyoma, (kötés, vagy gipszelésre gondolok) kevésbé legyen észrevehető. Számomra nagyon érdekesnek tűnt a látvány, az első pillanatban arra gondoltam, a Főnök mi vagyunk, férfiak, és azért van csak egy szék a műteremben. Mikor a lényegre rádöbbentem, hogy a nők, a feleségek áldozatvállalása nélkül mi semmik vagyunk, mentem és kezet csókoltam a feleségemnek. Még most is azon töpreng mi lehetett az oka, tán csak nincs valami bajom, esetleg orvoshoz kellene vinni a pasast?
Természetesen csak annyi változtatást végeztem a képeken amennyi mindenképpen szükséges volt, csupán a tálalásuk az én flúgos ötletem. Abban reménykedem, hogy tán nem is annyira rossz?
Könyvek lapjait forgatva két feljegyzést találtam Telekessy Gézáról, melyek alább olvashatók az eredeti forrás megjelölésével.
Vármegyék Országos Címtára 1931. Negyedik kiadás:
"Telekessy Géza, Szent Imre herceg útja 17.
1878-ban született Rábacsanakon. Iparát Budapesten tanulta. Mint segéd több helyen dolgozott. Szaktanfolyamot végzett. 1909-ben telepedett le, s mint üzletvezető működött. 1923-óta önálló mester. Számos jótékony célú és kultúregyesület tagja. 1914-ben bevonult, az orosz harctéren küzdött, megsebesült."
Magyar Városok Monográfiája 1936. Személyi adattár:
"Telekessy Géza kéményseprő mester Rábacsanakon született 1878 –ban, iparában Budapesten 1896-ban szabadult fel, s több helyen volt segéd, 1923 óta önálló. Az I. Világháborúban Gorlicénél megsebesült. Városi képviselő volt. Felesége Guttmann Anna."

Ui. Sajnos, a korabeli bejegyzések szűkszavúak, szerettem volna többet írni a munkájáról, a kor viszonyairól, és milyen problémákkal kellett megküzdeni az akkori idők iparos emberének.

Régi Fotók 1

Én jegyzettként csak annyit írok, hogy a hölgy igen csinos, és abban a korban is szerettem volna élni.