Hóvirág

Mivel egy rendes pasas vagyok, virágot szedtem a feleségemnek, de nem ám akármilyent, "hóvirágot". Mint ismeretes az egy védett virág, természetesen nem követtem el semmiféle vétséget, mivel törvénytisztelő állampolgár vagyok. Én ezt a kóróféleséget neveztem el hóvirágjának. Az is igaz, hogy a fejem bánta mert a fejemhez vágta a nejem. Miféle virág ez? Tette fel a kérdést. Hát a szegény ember "hóvirágja".

Ebbe maradtunk.

Bolondos idők....

.....ifjúkori bolondságok!

A képen látható valaki az én vagyok az időszámítás utáni 1955. évben egy szál fecske, egy szalmakalap, és egy evező, valamint egy kétszemélyes kajak és egy hölgy társaságában. Az utolsó kettő nem látható a képen. A kajakot azóta megette az idő vasfoga, a hölgy valamikori osztálytársam, aki velem ellentétben ismert személyiség lett, nálam jobb, szebb, és hozzá jobban illő, megbízható társat talált magának a következő héten. A helyszín, a Somody csónakház környéke a pesterzsébeti oldalon, a Kis-Duna partján. A fecske az enyém, a kajak és az evező a testvéremé, a kalap és a hölgy szintén nem az én tulajdonomat képezte legnagyobb sajnálatomra. Volt ott még egy kabin, amit a testvérem bérelt a barátjával, hogy az evezés tudományát oktassák evezni szerető, és evezni nem szerető leányok számára (én soha nem kaptam meg a kabin kulcsát). Volt olyan "hölgy", aki a csónakra sem bírt nézni, mert abban a pillanatban tengeri beteg lett. Máig nem értem, hogy akkor mit keresett ott? Én borzasztóan szerettem volna már nagyfiú lenni, de mindig azt mondták, ha majd 18 éves leszel, akkor majd ismerkedhetsz lányokkal. Időközben egyszer titkos találkám volt a sötétedés után Noémival, de kiszúrták, és a büntetésként 19. évem betöltésére halasztották az engedélyt. Hát, ezért nevezetes ez a fotó, mert pont 19 éves lettem. Hölgy társaság, kajak, pokróc, romantikus vízpart és naplemente. Kell ennél nagyobb boldogság? Alig bírtam kivárni a naplementét, hogy jöjjenek a szúnyogok, mert akkor könnyen rábeszélhetem a csípések elleni védekezésre, bújjunk gyorsan a pokróc alá felkiáltással. A dolog bejött, de a szúnyogok is, és állattani tapasztalataim Darwin szintjére emelkedtek. Öt perc múltán már tudtam, hogy az óriás fehér cápa egy humánus lény a kis dunai szúnyogok viselkedéséhez viszonyítva. A cápa bekap, egyet harap, esetleg kettőt, azt kész. De, a Kis-Duna magyar szúnyogjai lassú kínhalálra ítéltek minket, amit nem vállaltunk. Haza mentünk és vakarództunk még másnap a suliban is, amiért nagyon sok irigyem támadt a fiúk között. Várták, hogy meséljek valamit a megközelíthetetlen nőről, de én elhárítottam azzal, de fiúk én egy diszkrét manus vagyok, hogy képzelitek? Gondolhatjátok, mekkora érdeklődéssel hallgatták volna, hogy a szúnyogokkal való hadakozás, a rengeteg szúnyogcsípés arra kényszerített minket, hogy kibújjunk a pokróc alól (jót röhögtek volna ).
Többet nem is sétáltam nővel nádassal benőtt vízparton.

Képeslap lelet 3....

....szakítás a XX.sz elején.

Itt küldök egy másikat, keres ebbe vigasztalást, ha bánt a lelkiismereted.
Élj boldogul. Nusi.

Ez a fránya Józsi, biztos elfelejtette feleségül venni Nusit.

Képeslap lelet 2....

....sárga vagyok az irigységtől.

Ilyen mázlista manusnak kellett volna lennem. Cigizés, bámészkodás, semmittevés és konyak a tálcán, meg két nő. A csónak polcán a hölgyeknek sütemény és hűsítő, a napernyőt a pasas által kiválasztott hölgy kapta, a mellőzött hölgy jutalma az evezők. De az is lehet, hogy váltják majd egy mást, ha a túra hosszútávú. De mi értelme a hattyúknak?

Képeslap leletek.....

..... a padlásról.

a lap eredeti elnevezése; A hangok hatása

Már kis koromban is mászkálgattam a padláson, abban a reményben, hogy kincseket és titkokat fogok találni. Ez részben sikerült, mert megtaláltam a szomszéd "Józsibának" írt és eldugott szerelmes képeslapokat, de más kincsre nem leltem. Talán említésre méltó még, Laura kisasszony nagy fonott utazó kosara, mely egy lakattal volt lezárva. Akkoriban azt nem bolygattam, csak nagyon sok évvel később, miután senki nem kereste, se Laura kisasszonyt se az utazó kosarát. Csinos és kedves nő volt, de egy kissé válogatós a férfiakat illetően, és így csak az álmodozás és a magány maradt a számára az évek elmúltával. Egy pár év elteltével Hornyákné, ( a korabeli pajtásaimmal, Hárpia anyónak hívtuk) "na, a Vénkisasszony" elnevezést kezdte használni. Na, a Vénkisasszony soha nem megy férjhez,...... tegnap nem volt itthon, hol csavaroghatott,..... ma még nem volt a boltba, mit fog enni? .....és ez így ment egész nap. A tudomásom szerint ilyen figurák minden házban akadnak, mindent tudnak, mindent látnak, és mindent hallanak. Csak azt nem tudta meg soha, hogy mikor néha azt kiabáltuk "Hárpia", hogy az neki szólt.
Nekünk gyerekeknek mindig Laura kisasszony maradt, ki néha zongorázott nekünk, és könyveket adott kölcsön, előtte elmagyarázta miért is kell elolvasni. Mi fiúk, tudatunk alatt talán egy kicsit szerelmesek is voltuk belé, de akkoriban e szó fogalmát nem tudtuk értelmezni. Talán huszon valamennyi lehettem, mikor Józsibának írt lap ismét a kezembe akadt és el nézegettem. A képen látható szoba belső berendezése, hasonlított Laura kisasszony szobájára és a kor hangulatát is híven érzékeltette. A zongoránál a hölgy mintha Laura kisasszony lenne, és megpróbáltam odaképzelni magam a férfi helyébe, de nem sikerült. A hegedű látványa ami zavart engem, az a kezem valahol máshol kalandozna, de hegedű nem lenne benne az biztos. Csak azt nem tudom, mit tettem volna akkor, ha a hölgy kívánsága szerint lapoznom kelet volna a kottán. Miket írok én itten? Nem is ismerem a kottát.