Hóvirág

Mivel egy rendes pasas vagyok, virágot szedtem a feleségemnek, de nem ám akármilyent, "hóvirágot". Mint ismeretes az egy védett virág, természetesen nem követtem el semmiféle vétséget, mivel törvénytisztelő állampolgár vagyok. Én ezt a kóróféleséget neveztem el hóvirágjának. Az is igaz, hogy a fejem bánta mert a fejemhez vágta a nejem. Miféle virág ez? Tette fel a kérdést. Hát a szegény ember "hóvirágja".

Ebbe maradtunk.

Unokák egy....

..... gondoltam, ők is szerepelhetnek az oldalamon.
Ha jól számoltam akkor négyen vannak, és a hölgy élvezi udvariassági szempontok alapján az elsőbbséget. Aztán majd a fiúk fotói következnek. Mint Großvater én is szorgoskodtam a masinámmal egy-két kép erejéig, nem csak az édesapjuk.
nagyításhoz katt a képre!

Piros vagy a kék?

.... az életem nehéz pillanatai.

Bökdösöm a gépem billentyűit nagy szorgalommal, míg aztán egyszer csak levelezni kezd velem. Azt írta a képernyőre, hogy ellenőrizzem „ezt, meg ezt”! Megteszem neki ezt a kis szívességet, és kattintok OK, majd nyomkodom tovább a klaviatúrát, hogy szaporodjanak a betűk a szövegben. Két perc után, újra ír nekem, ellenőrizzem „azt, meg ezt”! Aztán egy perc elteltével a harmadik üzenete, ellenőrizzem az „azt, meg azt, plusz ezt”! Nőkkel szoktam ennyit beszélgetni, nem egy géppel. Egy kicsit sok lett az idegeimnek, és szétszedtem, hátha látni honnan üzenget a gép? Szóval a képen látható látvány tárult a szemem elé, de az üzenetek forrását nem láttam, nem derült ki honnan jönnek. Már éppen fel akartam robbanni a méregtől, amikor eszembe jutott egy régen látott akció film, és az ott hallott mondatok, ami két tűzszerész között zajlott.

Egyes - Melyik drótot vágjam, a pirosat vagy a kéket?
Kettes - vágd a kéket.
Nyolcszor ugyan ez, és két liter verejték csepegésének hangja háttér zörejként.
Végre győz a második számú szakértő, és a kék színű drót.
Egyes vág, és nem robbant fel a pokolgép,
Kettes – na ugye megmondtam, hogy a kék a jó.
Egyes – én a pirosat vágtam el.

Akkor nekem is a pirosat kell elvágnom, gondoltam talán akkor abbahagyja az üzengetést. Belenéztem a dobozba, és annyi piros drótot láttam, olyan nagy volt a választék, hogy nem tudtam eldönteni, melyik legyen a kiválasztott. Kék-színűt csak egy szálat láttam és abból azért lehet csak egy, mert biztos nagyon fontos. Erre gondolva nem mertem elvágni. Amikor még a boldog ifjú korom 65. -évét éltem, gyorsabban döntöttem el a fontos dolgokat, most ez egy kissé tovább tart, már a harmadik napja mondogatom, „a pirost, vagy a kéket”? „a pirost, vagy a kéket”? Ekkor jött a feleségem, és egy pillanat alatt megoldotta a problémát. Most jöttem a patikából mondta, itt egy doboz, 100 darab piros bogyó van benne, ebből naponta 3 x 1 szemet bekapni. Lehet, hogy a géped állapotára nem lesz hatással a piros bogyó, de te legalább megnyugszol.

Jól gondoltam, a tuti tipp csak is piros lehet.

Villanyos végállomás…

..... meg a Nagyi.
Gyerekkorunk idétlenkedő szakaszában, felfedeztük a testvéremmel, hogy a „Nagymama” számunkra kacagtatni való szavakat használ egy-két esetben. Például, hogy mikor jön már a villanyos, de zötyög ez a villanyos. Na ezen aztán mosolyogtunk, hangosan nem mertünk kacarászni, mivel akkor a Nagymama felöltötte őrmesteri modorát, és jaj volt nekünk. Néha még meg is legyintett a tenyerével. Megérdemeltük, mivel nem voltunk mi angyalok, és azokban az időkben az ilyesmi megszokott dolog volt még a jobb családokban is. Nálunk csak a „Nagyi” űzte, illetve ápolta a testi fenyítés szigorát, de az a pofon inkább hasonlított a simogatáshoz. Sőt, a nálunk jobb módú gyerekeket sokkal szigorúbban nevelték, és nagyobb követelményeket támasztottak gyerekeik tanulmányi érdemjegyei iránt. Tanulás mellet részt kellett venni a napi üzleti munkában, vagy a vendéglőben, gyárban, üzemben és bizony sepregetéssel kezdték a tanulást. Némely barátunk apukája ösztönzésképpen, nadrágszíjat, vonalzót, esetleg a csupasz tenyerét, de volt ahol nádpálca volt a kedvenc eszköz, és azt használt a tekintélye növelése érdekében. Később viszont a fiúk vették át a bolt vezetését, majd ők lettek a tulajdonosok. Természetesen csak abban az esetben, ha apukájuk elég okosnak és felkészültnek tartotta őket a feladatra. Ez csak egy csipetnyi adalék a korhűség kedvéért, mivel igen kevés mintagyerek akadt a környéken, engem kivéve.
Egyszer aztán viccelődésre adtam a fejem és mikor a Nagymama, (csupa nagybetűvel) megkért, hogy vigyem oda neki a citromot a tea mellé, én az asztalához érve azt találtam mondani, Nagyi kérem, meghoztam a citronyt. Reám nézett, de az arckifejezése nem változott egy fikarcnyit sem, tekintetében a szokásos jóság tükröződött, és semmi jelentőséget nem tulajdonított a gúnyos szónak. Ez volt a látszat. Másnap viszont magához intett, kétszer is elismételte a következő szavakat; „villanyos - citrony, villanyos - citrony” …., érdekes, egy harmadik hasonló szón gondolkodom, de nem jut eszembe semmi, mondta. A holnapi napra neked kell kitalálnod hasonló szavakat, és siker esetén én csupán viccnek minősítem majd a gúnyt, amit nekem szántál. Különben is hasznos dolog az ilyesmi, mert gyarapodni fog a szókincsed talán még a hasznodra is válhat. Nagyi, ne várjunk holnapig, mondok én most hármat: mozdony, sodrony, torony. Nagy széles mosoly jelent meg a Nagyi arcán, és nevetve azt mondta, ezek nem felelnek meg a követelményeknek. Először is „m”, vagy „n”, betűs szavakat kell keresned, és azokat helyettesíteni „ny” el mint a példa a villamos szó esetében. Egy kicsit lehangolódtam, de nem sokáig, mert mint a villám jött a felismerés, hogy a torony jó! Kiáltottam a Nagyinak. Kissé furcsa szemekkel rám nézett, ha ezt képes vagy megmagyarázni nekem, akkor holnap szilvás gombócot készítek nektek jutalmul. Akkor figyelj! Disznótoron láttuk, hogy mit tett a böllér a malaccal. Ezt lehet úgy is mondani, hogy „disznótorony láttuk, hogy mit tett a böllér ….”. És hány gombócot készítesz nagyi? Mert nyertem, az már biztos, és a Tesóm is kap, bár nem segített a feladat megoldásában. Ő viszont kétszer annyit bír enni gombócból, mint én és ezért nagyon fontos a darabszám. Nehezen, de elismerte igazságomat a Nagyi, és ugyan darabszámot nem mondott, csak annyi megjegyzést tett, hogy sokat. Ez viszont garancia volt arra, hogy nem bírjuk egy szuszra megenni az egészet.
Az alábbiak olvasása közben jutott eszembe az egész a Nagyiról, mivel igen csak meglepett a következő szöveg, „villanyos végállomás”, amit egy 1905. évi erzsébeti térképet böngészve láttam és találtam meg, a Nagysándor utca neve mellet leírva. Hatvannál több év is eltelt mióta a dolog megtörtént, de csak most vált számomra bizonyossá, hogy a „villanyos” szó általánosan használt kifejezés volt akkoriban. Nagyi ne haragudj, utólag bocsánatot kérek a testvérem nevében is, tudatlanságuk volt az oka, hogy kinevettünk, talán kárpótlás számodra, hogy a gombócok dicséretéről viszont soha nem feledkeztünk, és széltében, hosszában ódákat zengtünk róla, meg dicshimnuszokat énekeltük barátaink körében végig az utcán, néha még a téren is.
Jaj nekem, a meséből kimaradt a nudli.

Az alábbi megjegyzést kaptam, és kiegészítésnek beszúrtam ide.
Ez jobb szöveg mint a "torony".
Attilás:
Nagyon élveztem a "villanyos citrony" cikkedet... Vidéki nagynéném szerint: "Józsi báttyád hóttrészegen leesett a bakrúl, bevitték a kórházba, oszt megrögönyözték"..:))

Újra felfedeztek!

.....én egy mázlista vagyok, de meddig?

Már éppen ideje volt. Vagy 40 éve érkeztem valahonnan Amerikából, ha nem csal az emlékezetem. Két kisgyereknek szánt valaki játszótársul ajándék gyanánt. Hosszú ideig igen népszerű voltam a két lurkó számára talán néha még veszekedtek is, hogy ki legyen a játszótársam.. A fő attrakció a hajam volt jó fésülhetősége, a színe, és alakíthatósága miatt. Ez adta számukra az ötletet, hogy különböző frizurákat varázsoljanak a fejemre, és minél képtelenebbre sikeredett annál nagyobb volt a kacagás. Idővel kopni kezdett a népszerűségem, ritkábban kerültem a kézbe, majd eljött az a pillanat, amikor egyszerűen a doboz sarkába hajítottak és ott felejtettek. Aztán egyszer csak kotorászást hallottam vagy 35 évi csend után, és valaki kivett a dobozból, aki nem volt más, mint a gyerekek apukája. Nézegetett, jobbról is, meg balról is, megforgatott azután a hajamra nézett és elmosolyogta magát, majd nevetés lett belőle. Te leszel a legújabb fotó modellem, és sztárt varázsolok belőled, meglátod. Csak annyit szeretnék mondani, hogy egy igazi fodrász nem fésült életében annyiszor hajat ahányszor az enyémet megfésülte. Néha arra gondoltam, talán jobb lett volna a doboz fenekén, az elhagyatottság állapotában maradnom. Viszont amint az első kész fotómat megpillantottam, visszatért minden vidámságom, hiszen én nem öregedtem semmit, csak a megtalálóm, alig ismertem meg. Azóta nagy örömmel veszek részt minden fotózáson, de azért arra kíváncsi vagyok, hogy ez a csoda meddig tart és mikor találom magam újra a doboz fenekén? Abban reménykedem, hogy a pasas agya még nem annyira fáradt, és eszébe jutnak még új ötletek. Reménykedem.

Törp 1....

ekkora Törp(e)harcsát fogtam!

..... hogy jutott eszembe?

A feleségem rápillantott az általam készített fenti képre, és egy nagy sóhajtás kíséretében hívta az unokáit. Gyerekek, ti egy mázlisták vagytok, egy új játszó pajtással szaporodott a baráti társaságotok. A Papa megkezdte második gyermekkorát, illetve abba se hagyta az elsőt, csak arról eddig nem beszéltünk. Ezek után már az sem titok többé. Hurrrá ! űvőltötték a gyerekek. Papa csinálj egy bukfencet, mint régi szép időkben. Egye fene, gondoltam én, puha a szőnyeg senki nem figyel ránk .... rajta! Valaki hideg vizes ruhával törölgeti a homlokomat, a menyeim, fiaim és feleségem rosszalló tekintetét látva térek magamhoz, csak az vigasztal, hogy az unokáim, mind a négy vigyorog. Papa, szerinted ilyen a bukfenc?

Az idő, és én...

.....foci, kavics, unokák.

Tudjátok, az idő múlik, de nem mindig érzékeljük az évek elteltét, ha egészségileg különösebb problémánk nem adódik. Vannak viszont pillanatok, amikor nem is olyan nehéz megdöbbenni ezen a tényen. Nem is olyan régen a családi összejövetelek alkalmával, még a „vidd le az unokáidat a parkba focizni” felszólítás hangzott el. Az elmúlt héten észre vettem, hogy a mondat szóösszetétele megváltozott. Valahogyan így hangzott el, „unokák, menjetek a parkba a Papával, sétáljatok vele egy keveset” És hol a foci? Kérdem. Erre a nejem, elővette a háztartásunk legnagyobb konyhakését és az ujjával annak a hegyére mutatva közölte, „ezzel a hegyivel lyukasztottam ki, és most már használhatatlan”. Az előző alkalommal, két hétig kenegettem mindenféle kenőcsökkel a kék, és zöld foltjaidat, amit állítólag a csodás becsúszó szereléseid alkalmával szereztél magadnak. Régen 30-éve voltak becsúszók, de ahogy hallom az unokáktól, mostanában csak elcsúszó szereléseid vannak. Talán egy kis gumilabdát, ha lehetne? Rebegtem el a következő kérést. Azt sem, de még apró kavicsokat sem rugdoshatsz! Kiskorod szokásos időtöltése, hogy mennyit bír a cipőd orra, a kedvenc kavicsrugdosó játékodat, mától sorold a szép ifjúkori emlékeid sorába. Mit is mondhattam volna, mentem a fiúkkal, és néha felnézve rájuk, időnként megjegyezve, hogy mennyi sok szép kisebb, és nagyobb kavics látható sétaközben. Abba a kicsikébe, egy egész kicsit belerúghatok? Bele mondták a fiúk, csak a Mama meg ne tudja: Hiába, van szívük az unokáimnak, szeretik a Papát. Arról már nem tehettek, hogy én a nagy lendületes rúgástól a fenekemre huppantam és a zöld fű, nyomot hagyott a világos nadrágom hátsó felén. Tisztítgattam, néha rápöktem, mert nem volt a közelben víz, és úgy dörzsölgettem, pucolgattam, de a zöld egyre nagyobb lett. Reménytelen harcot vívtam, és ezért ha nem haragudtok meg, én innen nem mesélném tovább a napi kalandjaim befejező részét. A fantáziátokra bízom a további történések menetét. A lényeg az, hogy egészen jól vagyok, meggyógyultam, és új nadrágom is van, venni kellett egy másikat, mert a fű nyoma a zöld szín, maradandónak bizonyult a régi nadrágom fenekén.
A képen, a jószívű unokáim egyike.

Madarak…

.....csak nem mindet ismerem.
Igen szép idő volt azon a napon, én sétálgattam, fotózgattam a Nemzeti Színház környékén majd lepilledtem a nagy melegben egy padra, hogy ki lihegjem magam. Erre sajnos nem került sor. Talán egy, vagy két pillanatig üldögélve szemléltem a szép környezetet, amikor, valami istentelen rikácsolással egy madár (közepes nagyságú) repült a szemközti drótkötélre és véget vetett a békés környék csendes nyugalmának. Rá kattintottam vagy kétszer is a fotómasinámat, de oda se neki, nem tudtam zavarba hozni. Gyorsan meguntam a dolgot és tovább vándoroltam a színház felé. És mit láttam ott a vizes medence peremén? Egy másik, de békés madarat, ami nagyobb volt az előzőnél és nagyon nyugodtan viselkedett. Azért én óvatosan mozogva haladtam el mellette, és készítettem róla is egy pár képet. Most akkor már volt egy mondhatni közepes madaram és egy nagyobb madaram is, amikor megakadt a szemem szintén a medence falának tetején, valami apróságon, ami szintén madárféle volt, de ezt rögtön meg is ismertem, mert ez a VERÉB volt. Ezt onnan tudom, hogy Ő egyszer (lehet, hogy kétszer volt?) megtisztelt azzal, hogy pottyantott egy veréb pöttyöt a kalapomra, de mivel nem hordok kalapot bizonyára a fejem búbjára sikeredett. A kalapot mindig csak azért toldom meséhez, mivel azt gondolom, hogy szerencsésebbnek látszik mások előtt, a velem esett kaland. Amint a képen is látható a VERÉB úr egy kissé meg van illetődve, nagyon ismerősnek tűnik nekem az ábrázata, lehet, hogy Ő volt a tettes? Na, majd a DNS vizsgálat eldönti. Nem hagyom annyiban a dolgot az biztos, csak nem fog egy ilyen kis „mit ugrálsz alak” büntetlenül a fejemre pöttyöket potyogtatni?

Itt egy kis olvasni való a városban lakó, velünk élő állatok szokásairól.

Üdv mindenkinek...

Kézcsók, Jó napot és Szevasztok!

Szóval megvagyok, csak éppen egy kis szünetet kellet kényszerűségből tartanom, de itt vagyok és abban a pillanatban többet is írok, amint megtalálom, és megjegyeztem az összes betű billentyűjének a helyét.
De félre a viccelődéssel, megyek gyakorolni.

Írtam valamit.....

.....?
Én a nagy okos, ma elmentem valami hivatalos ügyet intézni, és magammal vittem a kisebb fotómasinámat, hogy majd kattintgatom néha. Így született némely itt látható képe. A kezem az fázott, a szél nem kímélte csontjaimat, csak délután kezdett melegíteni egy kicsit a nap, és derített jobb hangulatra. Sok jó téma akadt, de mivel otthon maradt a nagyobb gépem, nagyon hiányzott a teleobjektív, mert gyönyörű nagy hajók úsztak a Dunán, és nem tudtam közelebbre varázsolni a nagy vas teknőket. Ezt mind a kishitűségemnek köszönhetem, "ma úgy sem lesz jobb idő" jelszóval vágtam neki a napnak. Tévedtem, most mit mondjak? Azért így sem lett olyan rossz a termés, már ami a képeket illeti.
Ezt a pár mondatot csak úgy írom, hogy van e értelme arra eddig nem gondoltam. Lényeg az, hogy szorgalmas vagyok és néha ennél jobb ötletem is szokott lenni.

Jó reggelt.....

.....emberek!

Már megint a kezembe nyomtak egy papír cetlit telefirkálva betűkkel, és valamicske pénzt is nyomtak a kezembe. Az utasítás szerint mindent vegyek meg, de ne költsem a lóvét mert az fogyó eszköz és soká jön a nyugdíj. A blokkot hozzam el, hogy ellenőrizni tudják nem e vettem magamnak valami tiltott dolgot, ami orvosilag megállapítottan ártalmas számomra. Pl: egy flaska söröt sem engedélyez a körzeti, vagy házi doki avagy mit tudom én hogyan nevezik mostanában? Még jó, hogy nincs otthon szonda.
Ezeket, azért ne vegyétek komolyan. Állítólag enyém a délután.

Nincs jobb ötletem.

A képen Tojás Ernő és felesége Tojás Ernőné, született: Savanykás Eszterke
Azért készítettem, hogy mára is legyen valami.
Tiltakozások esetén törlöm a képet.

Borult az ég.....

.....akár a hangulatom.

Jó reggelt minden kedves olvasómnak, és eddig még nem olvasómnak.
Szevasztok jó emberek!

Még egy pár szót a Tesómról....

.... az előzmények és a kép.

Tegnap látogatni mentem a Tesómat, gondolván beszélgetünk és nevetgélünk megint egy jót, a rég múlt idők csinyeinek közös emlékein. Előző látogatásom alkalmával említette, hogy megrendelte a borotválást és hajvágást a bejáró fodrásztól, és sima borosta nélküli arcal, a már loboncos haját is rendben fogom viszontlátni. A fodrász reggel tisztességgel elvégezte a dolgát, azt nem sejthette, hogy számomra már semmi jelentősége nem lesz a dolognak.
A betegágyára tekintve csak fehérséget láttam, és egy emberi alakot formázó fehér lepedőt, melyben 77-év nyugodott. Elment a Tesóm, és magával vitte a válaszokat, melyek kérdései, még el sem hangzottak a számból.

Jó napot......

.....szavasztok.

Figyeljétek csak, kezdek rövidebbeket írni.
Talán ez már majdnem az öregség jele.
Bejelentette a logisztikai központ, ( a feleségem) hogy délig mindenféle dolgom van amiket el kell intéznem.
Megyek és intézem.