Pesterzsébet felett a Graf Zeppelin…..

..... mesél a fotó.

Előzetesként, idézet a korabeli sajtóból;
Nagy várakozás előzte meg, magyarországi látogatását, melyre 1931. március 20-án este 11-kor indultak Friedrichshafenből, 12 utassal a fedélzeten, valamint a személyzet tagjaival. Leszállás nélkül tették meg az utat a München – Salzburg – Bécs útvonalon haladva, a Fertő-tóig és ott léptek be a magyar légtérbe. Hazánkban Pápa, Tihany és Székesfehérvár útvonalon azok érintésével reggel 8 kor érkezett volna Csepelre. A Balaton fölött elidőztek egy ideig, úgy fél hét körül, nehogy idő előtt és túl korán érjenek a célállomásra. A leszállást március 29. én, vasárnap reggel 8 órára időzítették.
Erről a témáról igen sok írás jelent meg, rengeteg ismeret anyaggal, de ezzel nem is akarom untatni az olvasókat, csupán a nagy eseményről szerzett ismereteinket szerettem volna frissíteni.

Az erzsébetiek, már kora reggel megszállták a Gubacsi-híd és annak környékét. A Kis-Duna mind két partján gyülekeztek az emberek, mint az a képen is megfigyelhető. A képen az is látható, hogy a sokaság igyekezett legjobb ruháiban öltözve megjelenni az eseményen. A hölgyek is kihasználták az alkalmat, és más szempontokat is figyelembe vettek, itt az ismerkedésre, flörtölésre gondoljunk, a leendő férjek számbavételére, esetleges páciensek rangsorolása. Csinosan szép ruhákba öltözve, új frizurával, és aki tehette kalappal a fején, igyekezett a férfiak tekintetét és figyelmét magára vonni a nagy forgatag közepette. Figyeljük csak meg a kép előterében álló hölgyet, a társaságában lévő férfitől távolabb és a legjobb pozícióba helyezi személyét a leendő fotón, kihívóan hozza mindenki tudomására, ime, itt vagyok. Biztosra vehetjük ismerkedések és kapcsolatok kialakulását, az időtartamuk viszont három esélyes lehetett, rövid, közepes, hosszú, esetleg „őrök szerelem”. Hosszú évekig beszéd téma maradt az emberek között az esemény, az egyéni és közös élmények, még az én gyermekkoromban is sokszor emlegetett esemény volt. Különböző kvalitású emberek, különböző képen kezdték, vagy csak emlegették a nagy látványosságot. „a Gráf Zeppelin” vagy csak „Zeppelin” de mint „Gróf Zeppelin léghajója” kifejezés sem volt ritkaság. A nagy mesélők, a bennfentesek, mint akár édesapám, bizalmaskodó kifejezést használtak, és csak „a Nagy Szivar” néven emlegették akár a barátjukat. Kisgyerekként még nekem is sokszor mesélt édesapám a nagy szivarról, hogy mily kecsesen úszott a levegő égen, (így mondta) és élete végéig nagy szerencséjének tartotta, hogy láthatta az akkori csodák egyikét. Azok az ismerősei, akik nem részesültek az eseményben, csodálva hallgatták a beszámolóit, és egy kissé irigyelték.  Magam is csodáltam, valahányszor hallottam édesapám szájából a „Nagy Szivar” történetét, Édesapám nagy mesélő volt, kedélyes hangnemben előadott történeteit, szívesen hallgatták barátai, ismerősei, és még a társasághoz csapódott más emberek is. Szeretném megjegyezni, kiegészíteni azzal a leírtakat, hogy ha valami csoda folytán ma láthatnánk a Zeppelin nagyságát és nagyszerű formáját, még mai szemmel is ámultba ejtő műszaki alkotásnak tekintenénk, és nem mennénk el mellette elismerő szavak nélkül. De ez az én szubjektív véleményem annak ellenére, hogy a valóságban soha nem láttam e nagyszerű műszaki alkotást, csak régi híradók felvételein,  megsárgult fotókon, és újságok lapjain. Ma már ismerjük tragédiájának pontos okait, mely megakadályozta további sikereit, Apámat idézve: „a levegőtenger óceánjai szegényebbek lettek egy színfolttal, de a haladásnak ára van".