2009. május 11., hétfő

Szt. Erzsébet tér 6



……..ez is hozzá tartozik.
A TÉR. Nézegetve sétálgatok, keresgélve az olyan ismeretlen helyeket, nézőpontokat, ahonnan még nem fotóztam, hátha valami érdekes képet tudok készíteni. Már a második fordulónál tartottam a külső körön kerültem a teret, amikor is észrevettem a buszmegállóban a Pasast, aki éppen lefekvéshez készülődött, már félig olyan pózban, mint egy ágyba igyekvő ember testtartása. Humanistának gondolván magam oda mentem és megkérdeztem tőle, miképpen szolgál az egészsége, talán esetleg nem érzi jól magát? Segíthetek? Egy kicsit mereven és csodálkozva nézett rám, azután megszólalt és akadozva ugyan, de beszélni kezdett. Tudja… maga milyen álmos is vagyok én? Csak úgy rám jött, mer én, ám nem szoktam ám én inni, merazzasszony senem engedné, azé én nem ittam semmit…. csak hát ez a nagy álmosság. Tudja az időjárás, meg a meleg, a szervezet meg kívánja folyadékot. De, ha ittam volna, az sem lenne azért akkora baj, mer itten közel a templom, aztán kerítek egy Atyát és meggyónom az összes konyakokat, meg ami még vót a pultra kirakva, Csak jusson eszembe az imádság, amit az Atya rám kimér, amit majd el kell mondanom és utána már nem vagyok bűnös. Jár nekem is megbocsájtodás.
Ha, esetleg meg várna, ihatnánk is valamit a feloldozás örömére.
A válaszomra, hogy erre nekem nincs időm, hangnemet váltott.
De kicsoda maga? (csattant fel a hangja) - tán csak nem valami alkoholos elvonásos agitátor. Nekem van olyan otthon! Azzasszony dóga az ilyesmi. Ez egy szabad ország, itten kérem, lehet piját kapni, van bőven, és aztat azé csinájják elfogyasztásra, hogy el is fogyjon. Haggyon engem békibe, jön a busza aztat húzzon innet.. Huuuu … de álmos napom van, aludni akarok.
Van egy cigije?
Mondom én, nem dohányzom. Lehet, hogy ettől a választól megsértődött, mert abban a pillanatban az üllőkéhez csapódott a feje, nagyokat horkantva, elvesztette a külvilággal minden kapcsolatát.
Szóval, Ő dumált, én hallgattam.

Jól elbeszélgettünk.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia James!
Egy nézöpontot hiányolok. A toronyból lefelé.
Üdv Gyula

james 36 írta...

Remélem egyszer találok egy illetékest, aki felenged legalább a bagolyig, és lesz is annyi erőm, hogy felmásszak oda.
James

Névtelen írta...

Még jó, hogy van emberség. Te is kerülhetsz ilyen fekvős állapotba, és akkor jólesik a bánásmód.
Durva mikor azt kiabálja valaki akárki, na ez már megint ivott.
Nekem van már ilyen rossz tapasztalatom.
DoDo