2009. május 3., vasárnap

Szt. Erzsébet tér 2



.....amivel elkéstem.

Talán egy kicsit hibáztam, amikor azzal kezdtem, hogy kerületünk névadójának Erzsébet királyné emlékkövéről és az emléktábláról készített fotóim, eme kis írás előtt kerültek a blog lapjaira. Árpád-házi Szent Erzsébet a névadója annak a térnek, mely első számú kedvencem a sok pesterzsébeti kedves és szép tér közül. Az biztos, hogy nem nehéz az első helyre sorolni a teret, már csak a jelentőségét tekintve sem, hiszem ott látható a Szent Erzsébet plébánia templom magasztos megjelenésével, és jelentős emlékekkel körbevéve. Tapasztalataim szerint a pesterzsébeti emberek által legtöbbet fotózott épület. Én még arra is emlékszem, hogy a templomot körbe ívelő út, sárga keramit téglával volt burkolva, amit 1907-óta koptatnak az emberek, autók, és ott lehetett a „kiskosuti” ra hajtani az autósok nagy örömére, mivel igen síkos volt, nedves és havas időkben. Azóta nagyobb és szebb a tér mióta át szervezeték a közlekedést. A meglévő műalkotások jobban érvényesülnek a szebbé tett parkban és a nyugodt környezet talán többeket csábít, hogy egy kicsivel hosszabb időt töltsenek el nézegetésükkel, fedezzék fel értékeit. Miután Erzsébet királyné emléktábláján lévő feliratot elolvastuk, forduljunk a tér ellentétes oldala felé, és ha a növényzet engedi, akkor megpillantjuk szép környezetében a „világelső” Anyák-szobrát.
Remélem a mellékelt kép, jól illusztrálja?


Nincsenek megjegyzések: