2011. szeptember 12., hétfő

Válasz Dodónak.


Megjegyzése margójára.

Igazad van kedves Dodó, sovány vigasz a „régi boldog békeidőket” emlegetni. Valamikor az idén tavasszal, vagy tán már nyár is lehetett, amikor fotózás céljából sétáltam a Kis-Dunaág partján, a Gubacsi-híd környékén. A sok fotó közül eszembe jutott az egyik, amit egy horgászról készítettem és a „Magányos pecás” címet adományoztam a képnek. Miután elolvastam a megjegyzésedet, rájöttem, hogy nem illik a cím a képhez, kifejezőbb lenne az általad írt lehangoló sorokból meríteni ötletet, és a „Pesszimista Pecás” képaláírást kellene alkalmazni. Nem sokat kell magyarázni a dolgot, csak figyelmesen megnézni a képen látottakat. Az illető horgász egy szál bot társaságában látható, se csali, se szák, se vágóhorog. Ez csak egy pesszimista horgász lehet, aki nem is reménykedik a zsákmányban, csak nézi a vizet, és abban az illúzióban ringatja magát, hogy horgászik. Valamikor átéltem hasonló napokat, és már majdnem depressziós lettem, amikor orvosi javallatra, a következő évre már nem váltottam ki a horgász engedélyt. Állítólag teljesen gyógyult vagyok az ismerőseim szerint, csupán a feleségem véleménye különbözik a többiekétől. 

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megvagyok hatódva,
hogy én adok neked ötletet
és azt megírtad. Kösz.
Dodó

james 36 írta...

Szia Dodó!
Most valóban jól jött az ötleted.
Írni akartam valamit, de igazándiból semmi nem jutott az eszembe.

Zettvel írta...

Szia James!
"Amikor én még kissrác voltam", sokat pecáztam én is, de főleg a Balatonon...Mert ugye lógattam polentával botomat, meg a lellei-berek tájáról kiáskált kukacaimat...
Ja és James, azért megnyugtatlak, szerintem már kezdesz egészen gyógyult lenni...
:-)))