2010. november 3., szerda

Jutagyári Kolónia

- valamikor ilyen is volt.
Az emlékezet frissen tartása a célja e képeknek. Vannak kik még emlékeznek, és vannak kik csupán azt szeretnék tudni, hogy milyen látványban lett volna részük, ha abban a korban éltek volna. Szoba konyha, és lavór a fürdőkád. Ha netán túl összekoszolták volna a gyerekek magukat, akkor elővigyázatosság szempontjából, hogy ne fröcsköljék a koszos vizet a falra áthelyezték a fürdőszobát, illetve a lavórt a lakás ajtaja elé. Következett az állva fürdetés, mivel pedig a mosdószivacs akkoriban luxus cikknek számított, és azt a fránya koszt meg nem vitte eléggé a "Flóra", vagy a csodás "Hutter" szappan, akkor jött a mindig kéznél levő gyökér sikálókefe. A problémás testrészek: a térd, a láb, és főleg a talp voltak. A dolog nem volt túl kellemetlen, mivel a sok mezítlábas szaladgálás megedzette a talpunk bőrét, és nevetve mondtuk "Anyu ne csiklandozz". Bár, ez nem a kolóniában történt, de ott is hasonló módon játszódhattak le az események.
A gyerekek mindenhol nagy igyekezettel taposnak pocsolyákba, koszolják ruháikat és magukat, Anyuka és a szappangyárak nagy örömére. Szóval ilyenek voltunk mint gyerekek. A mai gyerekeknek jobb a soruk, ők ma már kádban fürödnek és shampon is jut a hajukra.

8 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia James!
A házilag fözött szappant és a "VIM" nevü suroloport kifelejtetted

james 36 írta...

Szia Gyula!
A "Flóra" az mint a házi szappan, mindent vitt.
A "VIM" meg a lábosokhoz használták. Volt viszont a kőporos ember is aki bement a házak udvarába, és azt kántálta "KŐPORT VEGYENEK"! Ezt szintén lábas sikálásra használták.
Köszi a segítség, tényleg nem jutott az eszembe. Valahova majd beszerkesztem, nem merüljön feledésbe.
james

Zettvel írta...

Szervusz James, jó ez a Jutás cikked is, az írás is és a térképes részlet is!
Emilen most küldtem Neked egy ehhez kapcsolódó kiegészítő netes kis régi újsághírt!

(bejegy: Zoltan-kiskiskosutis)

Unknown írta...

Akkor anyukám összekevert valami lábossal?

james 36 írta...

Ezt meg, hogy érted?
"VIM" -mel is sikáltak?

Unknown írta...

Valamikor olajozták a sóderos utcákat. Rendszerint "VIN"-mel sikáltak meg /vagy ki).
(Szerintem nem a kösz jött le rólam a VIM-mel, hanem a böröm).

james 36 írta...

Hát, mi is igyekeztünk, hogy minél több kosz ragadjon ránk, aztán az olajos volt, vagy csak sima kosz azzal nemigen törődtünk.

R-Joe írta...

Sziasztok!

Én is koszoltam magamat rendesen. A VIM-et nem szerettem. Az Ultra port használtam, és beletenyereltem a sóderba, hogy levigye a koszt. Kátránnyal is sokszor kerültem kapcsolatba. Ott már csak a benzin vagy a nitro segített. Faluvégen az olajozás nem volt divatban. Csak a Felvidék utcában volt ilyen, de állítólag azért, egy tanácsi mufti lakott az utcában