2010. szeptember 13., hétfő

Utazás az ütközőn






Élve a korabeli szóhasználattal ez volt a „TUJÁZÁS”, melynek gyakorlása két okkal volt indokolható. Elsősorban takarékossági szempontokból, a második pedig agyament ifjak bátorságpróbája, amit kiegészítettek a menet közben a villamos lépcsőjéről való fel, és leugrálással. Volt egy harmadik is, de azt a kényszer szülte, a csúcsforgalom. Ilyenkor általában lógtunk a lépcsőn, és az ütköző sem marad árván az utasok sokasága miatt Az egykori villamosok nem rendelkeztek záródó ajtókkal, csupán kézzel felhúzható rács védte a kanyarokban a nem kapaszkodó utasokat a kizuhanástól.. A kalauzok pedig szívós edzett emberek voltak, bármilyen sokan is voltunk, mindig átküzdötték magukat a tömegen, és lyukasztották a jegyeket szorgalmasan a kocsi másik végéig, és ezt ismételgették egyik megállótól a másikig oda, és vissza. Képzeljétek szegény édesanyám lelkiállapotát, amikor az a drága jó Bözsi néni a szomszédasszonyunk rikácsolva elújságolta neki, hogy már másodszor látom azt a rosszcsont fiát a villamos ütközőjén utazni. Két megjegyzést fűznék a dologhoz: 1. Nagyon megszerettem Bözsi nénit. 2. Amikor eszembe jutottak édesanyám bánatos tekintettel a szemében, hozzám intézet szavai: „Megkérhetlek arra, hogy ne okozz nekem több álmatlan éjszakát”, akkor a következő megállónál leszálltam és gyalog mentem tovább. Az ebből kifolyólag látott, és tudomásomra jutott balesetekre nem szívesen emlékeznék vissza.
A szemléltető ábrákat az 1929. évben kiadott Rendőrségi Zsebkönyv tartalmazza.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Te is egy minta srác voltál?
Engem állandóan elvert a fater a nadrágszíjjal.
Azt mégis itt vagyok.
Te, Anyuka kedvence.
Dodó

tojpli írta...

Szia "james"!
Anno én is használtam ezt az utazási formát. A Kosuti Sori saroktól ahol laktunk képes voltam eltalpalni a Baross utcai megállóba és ott felültem (akkori szlenggel) a tökire és fél megállónál a Zilah utcánál a feszületnél ahol a leggyorsabban ment a villanyos leugrottam. Persze a hátitáska rajtam. Egyszer én is baromit tipliztem és akkor leszoktam a "tujázásról". Persze míg ez a turné tartott régen beértem volna az Attilába! Szerintem nagyon sokan nem is tudják hogy igazából mit is jelent. A riporter is azt mondta hogy az ominózus városban úgy hívják ezt a közlekedési formát hogy "tujázás". Minden magyarul beszélő így hívja aki tudja hogy mit jelent. Nagyon tetszik ez a blogbejegyzés is. Újabb emlékek jutottak a ritkuló eszembe. A Dodó meg csak mondja nyugodtan hogy az Anyuka kedvence. Egyébként csípem ezt a palit.

james 36 írta...

Szia Dodó!
Hát igen, anyuka és apuka kedvencei voltunk a testvéremmel együtt, akik minden megtette értünk, igyekeztek a jóra és a szépre tanítani, a végeredmény nem az ő hibájuk.
Nem voltunk mi mintagyerekek de nem múlik el nap,
hogy ne gondoljak rájuk, és testvéremre nagy szeretettel. A nadrágszíj nekem is kijárt volna egy-két alkalommal, helyette megértést és ész érveket kaptam.
Köszönöm a megjegyzésedet.

james 36 írta...

Üdv „tojpli”!
Köszönöm a témához kapcsolódó jó kis kiegészítést.
A riporteri mondásra, még a feleségem is felkapta a fejét. Hiszen mindenhol „tujázásnak” nevezték szerte az országban, ahol villamosok közlekedtek. Valamicskét a nejem is ugrált, a Baross utcába. Mielőtt a Nagysándorba fordult a villamos áttért a jobb oldalra, hogy nagyobb ívben és könnyebben tudja bevenni a kanyart, a kanyar előtt fékezett, az volt az alkalmas pillanat az ugrásra.
És amikor a nagymama ezt meglátta, mivel éppen a sarkon laktak, elővette a vendéglői fakanalat.

Névtelen írta...

Jó van na, 36-hatoskám!
Állítólag van ilyen számú villamos is.
Nem kell olyan érzékenykedősnek lenned, én viccelődésből írtam.
Aztán ha viccé haragszol, az a te bajod.
Dodó