2010. szeptember 15., szerda

Helytörténeti klub






A Csili helytörténeti klubjának a 140 év - 140 kép címmel rendezett előadás második részét, kedves ismerőseim társaságában látogattam meg a tegnapi napon. Nem voltunk kevesen, mivel a sorok között, csak egy-egy szék árválkodott felhajtott ülőkével. Kökény Sándorné Kalmár Veronika bevezetője, jó hangulatot teremtett az előadás kezdete előtt, amit figyelmesen hallgattunk végig. Ezek után az előadók belevágtak. Én készítettem egy-két felvételt az otthon maradottak számára, hogy könnyebb legyen elképzelni, az előadás és a helyszín látványát.

2 megjegyzés:

Zoltan írta...

Érdemes volt elmenni az előadásra, sok érdekes vetített fotót, jól megszerkesztett előadást és különlegességeket hallottunk Pesterzsébet történetéről.
Feleségem és jómagam csak azt sajnáltuk, hogy az első előadás részen (tehát ami 1950-ig tartott) még nem voltunk ott)jó lenne egyszer azt prolongálni, ha lehetséges.
Különösen jó volt hallani még a szomszédos Soroksárról is, főként ha azt vesszük, hogy valamikor a Gubacsi Határcsárda volt a pesti-soroksári-határ, („Pesther-Sorokscharer Hotter”) tehát így feltétlenül Pesterzsébet történetéhez egységileg hozzátartozik Soroksár is.
A blogtulaj által kitett képek is jók, jól látszik rajta, hogy az első sorokban ülőktől kezdve a résztvevők figyelmesen hallgatják az előadást.
Csak épp a blogtulaj james hiányzik a képekről, talán lehet, hogy éppen ő fotózott és azért nincs rajta…? :-)))

(bejegy.: Zoltan-kiskiskosutis)

james 36 írta...

Köszönöm a megjegyzést. Ritkán részesülök abban a szerencsében, hogy valaki egy mondatnál többet hajlandó írni, és még a véleményét is hajlandó megosztani az oldal olvasóival.
Arra biztatnám a többieket, kövessék a "Zoltán a kiskiskosutis" példáját.
Az sem mellékes, hogy még humora is van, érdemes odafigyelni.