Az idő, és én...

.....foci, kavics, unokák.

Tudjátok, az idő múlik, de nem mindig érzékeljük az évek elteltét, ha egészségileg különösebb problémánk nem adódik. Vannak viszont pillanatok, amikor nem is olyan nehéz megdöbbenni ezen a tényen. Nem is olyan régen a családi összejövetelek alkalmával, még a „vidd le az unokáidat a parkba focizni” felszólítás hangzott el. Az elmúlt héten észre vettem, hogy a mondat szóösszetétele megváltozott. Valahogyan így hangzott el, „unokák, menjetek a parkba a Papával, sétáljatok vele egy keveset” És hol a foci? Kérdem. Erre a nejem, elővette a háztartásunk legnagyobb konyhakését és az ujjával annak a hegyére mutatva közölte, „ezzel a hegyivel lyukasztottam ki, és most már használhatatlan”. Az előző alkalommal, két hétig kenegettem mindenféle kenőcsökkel a kék, és zöld foltjaidat, amit állítólag a csodás becsúszó szereléseid alkalmával szereztél magadnak. Régen 30-éve voltak becsúszók, de ahogy hallom az unokáktól, mostanában csak elcsúszó szereléseid vannak. Talán egy kis gumilabdát, ha lehetne? Rebegtem el a következő kérést. Azt sem, de még apró kavicsokat sem rugdoshatsz! Kiskorod szokásos időtöltése, hogy mennyit bír a cipőd orra, a kedvenc kavicsrugdosó játékodat, mától sorold a szép ifjúkori emlékeid sorába. Mit is mondhattam volna, mentem a fiúkkal, és néha felnézve rájuk, időnként megjegyezve, hogy mennyi sok szép kisebb, és nagyobb kavics látható sétaközben. Abba a kicsikébe, egy egész kicsit belerúghatok? Bele mondták a fiúk, csak a Mama meg ne tudja: Hiába, van szívük az unokáimnak, szeretik a Papát. Arról már nem tehettek, hogy én a nagy lendületes rúgástól a fenekemre huppantam és a zöld fű, nyomot hagyott a világos nadrágom hátsó felén. Tisztítgattam, néha rápöktem, mert nem volt a közelben víz, és úgy dörzsölgettem, pucolgattam, de a zöld egyre nagyobb lett. Reménytelen harcot vívtam, és ezért ha nem haragudtok meg, én innen nem mesélném tovább a napi kalandjaim befejező részét. A fantáziátokra bízom a további történések menetét. A lényeg az, hogy egészen jól vagyok, meggyógyultam, és új nadrágom is van, venni kellett egy másikat, mert a fű nyoma a zöld szín, maradandónak bizonyult a régi nadrágom fenekén.
A képen, a jószívű unokáim egyike.