2011. augusztus 26., péntek

Képeslap 1930.




    


- Már megint egy hajó fotójával és egy képeslappal jelentkezem, melynek oka a nagyon szép Duna-korzó látványa, ami minden alkalommal elbűvöl. Gondolom a szomszédainkat is, mi más okból kötött volna ki a Bécsből érkező „Schönbrunn” nevű hajó 1989-ben a sok turistával a fedélzetén, és tette partra utasait pont ott. Az én csodálatom a Duna korzó iránt egy képeslappal kezdődött, amin a Negresco Kávéház terasza látható az 1930-as években, ahol az asztalok mellet a fonott székekben üldögélő vendégek újságot olvasnak, beszélgetnek, és néha-néha belekortyolgatnak kávéscsészéikbe. 
 - A képeslapot a szüleim barátainál láttam először, valamikor az 1940-es évek végén, és elkísért napjainkig. Valami nagyon egzotikus nem is tudom mire gondoltam, a Negresco Cafe elnevezést olvasván. Gyermekkori naivitásomból fakadóan egy szigetet képzeltem el. A Negresco szigetet   A szigetet körbe pálmafák borították, középen egy tisztással, amin kávécserjék növekedtek, a sorok között pedig gyönyörű negroid nők lenge ruhákban szedegetik a kávészemeket. Az elképzelésem kamaszkoromra megváltozott, álmaiban felnőttként üldögéltem a A Negresco Cafe teraszán teli zsebbel, és vártam a kávémat, amit majd felszolgál egy gyönyörű tejeskávészínű bőrrel megáldott csodálatos nőszemély.
 - A történelem vihara elsodorta a kávéház teraszát, soha nem volt szerencsém ott üldögélni, és azt sem tudtam meg soha, hogy léteztek e valaha azok a csodás nőszemélyek.
Képzelhetitek azt a csalódást, amikor nagyobbacskára cseperedvén megtudtam, hogy a Negresco az nem sziget, hanem Henri, és az apjának fogadója volt Bukarestben. Tehetséges üzletember volt, melynek ékes bizonyítéka a nevéhez fűződő, 1912-ben a Francia Riverián, Nizza –ban felépített  Hotel Negresco, amit máig is a világ egyik legszebb szállodájának tartanak.        
- Mindezek ellenére, számomra a Negresco nem név, valami más, a gyermekkori álmaimat és az egzotikumot jelképezi. Mi lenne velünk emberekkel, ha nem álmodnánk, még akkor is, ha a bevallott álmaink olykor gyerekesnek tűnnek, és nevetségesnek. 
.

5 megjegyzés:

Zettvel írta...

Szia James!

Ezt nagyon szépen írtad, szinte egy Jókai veszett el benned...
Pesti Duna-korzó...Negresco Café...Negresco sziget...no'persze negroid nők, nyilván tejeskávé színű csodás-enyhén vízcseppes-hamvas bőrrel...
Nagyon jól körülírt, üdítő kis cikk ebben a melegben...

Gratulálok!

james 36 írta...

Szia Zoli!
Nagy élmény lett volna számomra, tintát töltögetni a Jókai kalamárisába.

Névtelen írta...

Zettvelkém, már csak az hiányzik, hogy egy létrát küldjön neki a menybemeneteléhez.
A csajoknak meg a melótól izzadnak, talán izzadság cseppeket kellet volna írni.
Dodó

Somogyváry Géza írta...

A Negresco kávéház a 40-es években átalakult presszóvá. Akkor sem voltak ott kapuccinó bőrű nők, de kávéházként fekete bőrű piros fezes pincér szolgálta fel a kávét. Az a Duna Corzó letűnt, hogy átadja helyét a mainak.Ma már nem csak MFTR és DDSG hajók jönnek megcsodálni a budapesti Duna Corzót, de hála a Duna-Rajna-Majna csatornának Genfi, Párisi társaságok hajói is kikötnek Budapesten. a Jamesz által leírt hangulatot én pici gyerekkéntátéltem, de nem érzékeltem, mert még nem tudtam. De a mai mini szoknyás fiatalok nyüzsgését szeretem, csodálom, mert hisz unokáim is ott vannak közöttük.

james 36 írta...

Géza, örömmel olvastam a soraid. Köszönöm.
Máig szeretek együtt sétálgatni a sokasággal, és imádok teraszokon üldögélni, társalogni egy jó társasággal.