Dideregve

Ülök a szobában egy sámlin és didergek mert nem fűtenek  (talán sok lakónak van tartozása, és spórolni kell a gázzal?) miközben azon töröm a fejem, hogy felvegyem a cipőmet vagy sem. Az ablakon túl a nagy szürkeség, bennem meg a bánatos hangulat. Néha akad egy röpke pillanat, amikor felvillan egy-egy fénysugár a szél kergette felhők közül, és én ilyenkor talán el is mosolyodom. Felrántom a jobb lábamra a cipőm, hogy miért mindig azzal kezdem, azt csak a magasságos tudná megmondani, mert én nem. Nagyon szép masnit is kötöttem, talán kiskoromba sikerült ennyire jól, amikor még édesanyám vezette a kezemet. Azt gondoltam, hogy most már biztos elindulok, és megfogtam a ballábas cipőmet a folytatáshoz, de nem láttam hol  a lábam olyan sötét lett egy pillanat alatt. Az ablak felé pillantva, átnézve az üvegen azt láttam, hogy egy újabb nagy csúnya fekete felhő halad a ház felett. Miután ez volt a 36-ik meddő kísérletem az indulásra, mert valamicske napsütést is szerettem volna látni a sétával egybekötött fotózás során. Ezek után feladtam a reményt. Fogtam magam, és átsétáltam a másik szobába, ott állványra erősítettem a masinát, leültem egy székre és onnan figyeltem a felhők vonulását, miközben abban reménykedtem, talán csak felvillan néha egy csöppnyi napsugár. Fél óra eltelte után a felhők ritkulni kezdtek, a nap is feltűnt néha-néha melynek fénye eloszlatta a szürkeséget. A szél, és a hűvös maradt, de csodaszép fellegek kezdtek vándorolni az égen, bennem pedig feltámadt a remény, hogy talán az ablak üvegén keresztül is készíthetek elfogadható fotókat. Pechemre, vagy tán balsors üldöz, de az ablak koszos volt. Szebb időre vártam, ami az ablaktisztítást illeti, ezért aztán az üvegen maradt a patina. Sebaj, majd kinyitom az ablakot. Megtettem, és exponálgatni kezdtem. Na már most, a mi lakásunkban különböző régiségek találhatók, mint pl: diótörő kalapács, használt lópatkó, egy „prakker”, és jómagam, mint antik nyugdíjas. Aki nem olvasta volna még eddig a „prakker” használati utasítását, annak most leírom. Az kérem a régi világ porszívója volt, egyszerű püffölő szerszám, amivel kiverték a port a szőnyegekből. Azt viszont nem értem, hogy a porszívó feltalálása után, miért nem nyilvánították fegyverré. Miért? Mert kérem a feleségem „prakker” -ral a kézben rohant be a szobába (műértő a hölgy, tudja mire használható), és közölte, hogy ha nem csukom be az ablakot rögtön, akkor bizony kiporolja a hátsó felem, mint egy vásott gyerekét, mivel nem hajlandó szélviharban ebédet főzni. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem könnyű a fotósok élete, bizonyos esetekben néha a verés kockázatát is vállalni kell a siker érdekében. 

Utóirat: Végül kiderült miért is dideregtem, mert elfelejtettem szellőztetés után a radiátorok csapjait megnyitni.