Sétaközben lenéztem a kis-átjáró hídjáról a „Katlanba”. Számomra ez a kifejezés jól hangzik, mivel romantikusnak találom, és izgalmasabb, mintha egyszerűen csak azt mondanánk „ott lent a vonatok járnak”. A „Katlan” valamikori szürke beton támfala ma a színek világa, sok graffitit és rengeteg firkálmányt pingáltak szorgos kezek a szürke betonra. Gondoltam közelebbről is szemrevételezem a lenti világot, igaz, már sokszor jártam odalent, de mint minden alkalommal talán most is meglep valami újdonsággal. Lesétáltam, és mint oly sokszor, ismét az volt az érzésem, hogy a vonatokon utazó emberek kivételével nem sokan járnak errefelé sétálni, igaz nem túl barátságos a lenti világ, viszont érdekes. Őrszem a szemafor tetején, pillangó az elszáradt növényzeten, a sínek tetejét napfény csillog, amit a vonatok kerekei fényesre koptattak, felettük drótok futnak, néha különös formákat öltenek és tekerednek, csavarodnak számomra teljesen ismeretlen okokból. Aztán ami nem kellene, az elhagyott festékes vödrök, festékszóró flakonok, vonatok ablakán kidobott és összetört üvegek, műanyag zacskók és palackok tömkelege, szóval rengeteg a szemét. Itt mindent megtalálunk, ami máshol is jellemző, csak sűrítve és valamivel durvább a dolog.
A fenti sorokról az a véleményem, hogy ennél butább bevezetőt még nem írtak egy fotó album elejére.
Már be is fejeztem.
2 megjegyzés:
Szervusz James!
Itt sétálgatni a sínek, meg váltók, vezetékek világában, összetört, eldobott dolgoknál, ebben a katlan rendszerben és közben még képeket is készíteni, elképesztő!
Gratulálok, merész és bátor vagy, és klasszak a fotóid és az írásaid is!
Szia Zoli!
Küldtem egy e-milt,
de itt is megköszönöm a megjegyzésed.
Megjegyzés küldése