Hogyan lettem madár fotós 1

Talán máshol akad valami.

Kaja sehol, bár merre is nézek.

Neveletlen egy varjú mondhatom, még egy károgásra sem méltat.

Első fejezet

Sok évtizede annak és már megrögzött szokásommá vált, hogy bármi célból is mentem el otthonról, nem léptem ki a lakásunk ajtaján a fotografáló masinám nélkül.
Na de ilyen hidegben?
Valamit ki kellett találnom, hogy fotózási szenvedélyem kielégítsem. Ténferegtem a meleg lakásban, és törtem az agyam, hogyan tovább. És mit ád Isten, kinéztem az ablakon, egy régi ismerős tárgyon akadt meg a szemem a lámpaoszlopon, ami odaköltözésünk óta minden nap a sötétedés kezdetétől szórja a világost hajnalig a hazafelé tántorgóknak (itt egy kocsma is van). Nincs is olyan messze az ablakunktól kb. 10-20 méterre, és a lámpatest majdnem szem magasságban helyezkedik el, és rajta egy magányos károgó varjút pillantottam meg. Gondoltam társra vágyik, akivel aztán elkárogatják egymásnak a legfrissebb híreiket. 38. éve lakunk ebben a házban, de csak ezekben a hideg napokban jöttem rá, hogy a lámpatesten és annak vízszintes tartócsövén néha különböző madarak landolnak és pihennek meg.  „a különböző madarak” egy kissé nagyképű megállapítás részemről, mivel eddig csupán csak varjakat és galambokat láttam ott tartózkodni. Onnan figyelnek, nézegetnek, vajon melyik ajtó vagy ablak mögött vannak a mai adakozó kedvű lakók, és honnan dobnak le valami eleségfélét, kenyeret vagy valami mást, amiért néha meg kell küzdeniük egymással. A téma a földön hever, madarakat fogok fényképezni, kiáltottam. A feleségem visszarángatott a valóságba, hogy a talaj négy emelettel lejjebb van, a magas földszintről nem is beszélve, a fényképezendő madarak pedig a lámpavason a negyedik emelet magasságában láthatóak, és nem kellene elrugaszkodnom a valóságtól. Szóval így kezdődött, csak még előtte megtisztítottam az ablak üvegét kívül - belül, a masinát felszereltem az állványra, beállítottam, és hoztam egy széket, mivel nem akartam ácsorogni. Két napig csak ültem, de odakinn semmi nem történt. Na de, a harmadik napon megtörtént a csoda, a szemközti ház hatodik emeletén kinyílt egy ajtó, és kilépett a folyosóra egy háziasszonyféle. Egy közepes lábos volt a kezében, és a korláton áthajolva kikapart abból legalább egykilónyi galuskát, ami még le sem hullott a havas fűre, miközben a galambok már megjelentek és lecsaptak a nokedlira, mint a zuhanóbombázók a háború idején az ellenfélre.  Míg én a galambok szorgoskodását figyeltem, addig két varjú landolt a lámpavason (hogy eddig hol voltak?). Nosza, kezdtem magam biztatni, itt az alkalom a hírnév megalapozására, és nyomkodtam az exponáló gombját, mint egy megszállott részeg az elromlott kapucsengőt. 

Verebek meg egyebek