2009. július 30., csütörtök

Művészetek Palotája......



....ember a falon.
Íme, egy karbantartó, egy szál kötélen függve, lógva végzi akrobatikus munkáját ami nem éppen veszélytelen. Valakinek ezt is tudni kell.

2009. július 29., szerda

A Nemzeti szobra , a messzirelátó....


...ő van a legmagasabban.

Legközelebb írok is majd valamiket, esetleg mindenféle zagyvaságot, és ha nem tetszik, akkor legyetek oly szívesek írjátok meg a véleményeteket. Sok az olvasó, és a látogatók száma a képeim oldalán is, de szeretném tudni mi az, ami nagyobb érdeklődésre számíthat, illetve milyen változtatások lennének hasznára a blognak. Főleg az lenne érdekes a számomra, hogy a sok messzi országban, és szűk hazánkban, kik olvassák néha igencsak blőd soraim. Üdvözletem minden kedves olvasómnak, sikert és szerencsét az életben, bár merre is vannak a világban.

Mozaik, pipacsok.....


.......az oszlopon.
Vannak kérem, kik képesek pipacsokat barkácsolni, és azokat egy oszlopra úgy felragasztgatni, hogy rögtön elnyeri tetszésemet. Mivel tetszett, mutogattam a képet, és az ifjabb ismerőseim feleségei rázendítettek, de jó lenne, ha nekünk is lenne valami ilyesmi, esetleg valami hasonló, amiről a gyerekeink koszos keze nyoma, könnyen lemosható. Ez a szöveg, a sok TV reklám hatása, biztos az éjjel arról álmodtam.
Itt látható a folytatás, és még több fotó !

A homlokzat szobrai.....



Majd, a többit is elkészítem.

Gobbi Hilda sokadik...


.....lesz még fotó.
Szeretem fotózni, nagyon jónak tartom a róla készült szobrot, és a székek együttesét. Méltán népszerű alkotás a látogatók körében.

Az idő, és én...


.....foci, kavics, unokák.

Tudjátok, az idő múlik, de nem mindig érzékeljük az évek elteltét, ha egészségileg különösebb problémánk nem adódik. Vannak viszont pillanatok, amikor nem is olyan nehéz megdöbbenni ezen a tényen. Nem is olyan régen a családi összejövetelek alkalmával, még a „vidd le az unokáidat a parkba focizni” felszólítás hangzott el. Az elmúlt héten észre vettem, hogy a mondat szóösszetétele megváltozott. Valahogyan így hangzott el, „unokák, menjetek a parkba a Papával, sétáljatok vele egy keveset” És hol a foci? Kérdem. Erre a nejem, elővette a háztartásunk legnagyobb konyhakését és az ujjával annak a hegyére mutatva közölte, „ezzel a hegyivel lyukasztottam ki, és most már használhatatlan”. Az előző alkalommal, két hétig kenegettem mindenféle kenőcsökkel a kék, és zöld foltjaidat, amit állítólag a csodás becsúszó szereléseid alkalmával szereztél magadnak. Régen 30-éve voltak becsúszók, de ahogy hallom az unokáktól, mostanában csak elcsúszó szereléseid vannak. Talán egy kis gumilabdát, ha lehetne? Rebegtem el a következő kérést. Azt sem, de még apró kavicsokat sem rugdoshatsz! Kiskorod szokásos időtöltése, hogy mennyit bír a cipőd orra, a kedvenc kavicsrugdosó játékodat, mától sorold a szép ifjúkori emlékeid sorába. Mit is mondhattam volna, mentem a fiúkkal, és néha felnézve rájuk, időnként megjegyezve, hogy mennyi sok szép kisebb, és nagyobb kavics látható sétaközben. Abba a kicsikébe, egy egész kicsit belerúghatok? Bele mondták a fiúk, csak a Mama meg ne tudja: Hiába, van szívük az unokáimnak, szeretik a Papát. Arról már nem tehettek, hogy én a nagy lendületes rúgástól a fenekemre huppantam és a zöld fű, nyomot hagyott a világos nadrágom hátsó felén. Tisztítgattam, néha rápöktem, mert nem volt a közelben víz, és úgy dörzsölgettem, pucolgattam, de a zöld egyre nagyobb lett. Reménytelen harcot vívtam, és ezért ha nem haragudtok meg, én innen nem mesélném tovább a napi kalandjaim befejező részét. A fantáziátokra bízom a további történések menetét. A lényeg az, hogy egészen jól vagyok, meggyógyultam, és új nadrágom is van, venni kellett egy másikat, mert a fű nyoma a zöld szín, maradandónak bizonyult a régi nadrágom fenekén.
A képen, a jószívű unokáim egyike.

2009. július 25., szombat

Ez is fuvaros 2......

.....vizsgálódunk.

Nézegetem ezt a felvételt, és a stráfkocsi műszaki megoldásait vizsgálom. Látom, hogy gondoskodtak és megoldották a kocsi gyors megállításának a problémáját. Pro primo: [ figyeled miket tudok] jól látható egy fék pedál, amit lábbal kell nyomni fékezéskor Pro.... [tovább nem tudom] Látható a kézifék hosszú karja, és annak rögzítési módja, ez arra szolgál, ha netán a lábfék elfelejtene működni, akkor a kézifék a megoldás. Szóval kettős biztosítás. Erre a kocsira fel mernék ülni. Valami még hiányzott. Akárhogy is kerestem, hogy hol a gáz pedál nem találtam. A kocsi meg elindul amikor éppen nem néztem oda, és így azt már nem tudom elmondani. Sebaj, a következő alkalommal majd jobban figyelek.

2009. július 23., csütörtök

Ez is fuvaros....



......csak gyerekeket és embereket .
Ezzel a lóval, valamikor találkoztam Az egyik nagyon meleg napon ismét láttam, amint a képen is látható fák lombjai alatt pihentek. Ismerős lehettem, mert amikor elhaladtam mellette, a véletlen folytán, valamiféle hangot hallattam a nem létező bajuszom alatt, azt hihette, köszöntem. Valamiféle horkantás érkezett felőle, és csak nézett rám kérdő tekintettel. Várta a választ, hogy mi is akart ez lenni. Itt az ideje, valami normális érthető hangon megszólalnom, és köszönni neki, nem hagyhattam, hogy neveletlennek lásson. Hát, szevasz Ló! Mondtam jó hangosan, engedd meg, hogy a pofádról, [….bocs, elnézést, a valamikori rosszakarómnak volt pofája, neked arcod van.] készíthessek egy fotót. Rögtön bele is egyezett, már ebből is sejthettem volna, hogy ló nő lehet, azután, mivel semmiféle himbi-limbit nem láttam, ami különben a fiú lovak esetében lenni szokott, így bizonyítást nyert, hogy igazam van. Ha a szemébe néztek, azonnal látni fogjátok, hogy ez egy barátságos paci, nyugodtam megsimogatható. Fő feladata a párjával, hogy gyerekeket szállítson ide-oda, egy ülésekkel felszerelt stráfkocsival. Fuvaros ennek a hajtója is, csak ember fuvaros.

Pesterzsébet 1943......

.....jó böngészést.

A Csili honlapján található erzsébeti lexikon, egy telefon könyv lapjait is tartalmazza, mely lapokon az 1943. évi előfizetők névsora olvasható. Én is megtaláltam a feleségem édesapjának a telefon számát. Örömet szerzett ez a lelet.
Köszönjük a szerkesztő (k)-nek.

Távbeszélő névsor, Pestszenterzsébet, 1943 január

Térzene Pesterzsébeten 4


.....hiányozna a kép, ha nem lenne.

A Großturwaller Musikante zenekar, egy szál női tagja. Fotóztam én a fiúkat is, de az a fránya objektív állandóan elkanyarodott. Közeli képet csak azért készítetten, mert kíváncsi voltam mi is van arra a papirra írva. Nem jöttem rá, olyant én nem is tudok olvasni.

2009. július 22., szerda

A cipész titka 2...


..... a titka megmarad, mert nem látom, hogy mit csinál.

Találtam egy jó suszter képet, a varró gépéről ne is beszéljünk, de sajnos ez nem az én felvételem. Az egyik kisfiam készítette 2005-ben, valamelyik, hivatalos vagy, nem hivatalos útja alkalmával. Ezt csak azért említem, mert nem lenne ildomos, idegen tollakkal ékesíteni a szalmakalapomat. (csak az van) Gondolom a képen látható suszter valami kreol, esetleg indiai származású, a kuntsaft meg kínai. Ez Amerika. Én meg sváb vagyok.
Az alábbi link, a többi fotó helyére mutat.
Photo iZé

2009. július 21., kedd

A cipész titka…

.....avagy, hogyan készül a faszög.

Egy kedves ismerősöm, egy kedves történettel lepett meg. A levél írója; a „Gyula”, sok eddig nem látott kép, és régi dokumentumok közkincsé tevője, most egy gyermekkori emlékét vetette papírra az 1960-as éveket idézve. Akkoriban egy rövid ideig az érdeklődése, életkorának és a korabeli fiúk szokásaihoz hasonlóan a csúzlizás jegyében zajlottak, illetve az is hozzátartozott a mindennapi játékokhoz. Jómagam, akkoriban már, a ki tud többet a lányok társaságában beszélni játékot játszottam, de a csúzlizás az én gyerekkoromhoz is hozzátartozott, csak 15-évvel korábban. Az alant leírtakat a Gyula, (nick „tekon”) vetette papírra, illetve küldött egy „emilt”, én elolvastam, és arra gondoltam közzéteszem, talán mások számára is érdekes lehet, miképpen éltünk mi abban a korban, mint gyerekek.
Ez egy kis előszó, vagy valami olyasmi akart lenni…..:))
Akiről a történet szól;
Badics Ferenc, Rákóczi u. 110.
Iparát Szombathelyen tanulta, segéd Zalaegerszegen, Szombathelyen, Pápán és Budapesten is dolgozott. 1929 óta önálló. 1915-ben bevonult a 41. tüzér ezredhez, orosz román és olasz fronton harcolt, megsebe­sült, az összeomláskor szerelt le. Bronz v, é, és a Károly cs. kitüntetés tulajdonosa.
Bátyja, József, az orosz fronton hősi ha­lált halt.
A levél:
Az 1931. Pesterzsébet lakóinak névjegyzéket lapozgatva találtam egy nevet. Miután elolvastam a mellé írt rövid és szűkszavú bejegyzést, akkor döbbentem rá, hogy ez a név, ismerős számomra. Valamikor igen régen, az 1960-as években a Balassa és Köteles utca sarkán volt egy kis "cipészműhely", egy tizenkettő négyzetméteres szoba, fele a műhely, és a másik fele a lakótér szerepét szolgálta, amit deszkafallal választottak el egymástól.
Egy igen kedves házaspár lakott benne. Egyszer úgy adódott, hogy a cipész bácsi még a "faszög" elkészítésének a titkát is megtanította számunkra. A titok abból állt, hogy kimentünk a villamos megállóba, és összegyűjtöttük az elhasznált, eldobált gyufaszálakat, és abból farigcsáltuk a faszöget. Egy marék elkészített faszögért kaptunk egy csúzlira való bőrt. Hiányzott még a hozzávaló gumi. Rövid alkudozás a cipész mesterrel, és megegyeztünk az árban, még egy marék faszög. Tovább szorgoskodtunk, és mikor befejeztük a munkát, a mester átadta a kialkudott fizetségünket, megkaptunk a még hiányzó hozzávalót, a csúzligumit. Segített elkészíteni a csúzlit, közben életének történetéből részleteket mesélgetett, hogy milyen is volt az életük a háború előtt, alatt és utána. Mint oly sok más ember abban az időben, értékeik nagyobbik részét elvesztették, a házat, műhelyt államosították, és ezzel a sorsuk nehezebbé vált, a kenyér is kisebb lett az asztalon. Mi hallgattuk a kisöreget, „mesélj, csak mesélj”, csak készüljön el a csumega, azután már itt sem vagyunk. Akkoriban azt gondoltuk, hogy a kisöreg mesét mond, és talán lódít is egy kicsit, a kitüntetéseire gondolván. Most hogy ezt a régi könyvet lapozgatom, olvasgatom, jöttem rá, hogy az idős cipészmester „meséjének” minden szava igaznak bizonyul. Talán, jobban oda kellet volna figyelnem a mondanivalójára, sok mindenre nem is emlékszem, már amiket mondott. Utólag bánom, hogy nem mutattam nagyobb érdeklődést, és nem kérdeztem olyan dolgokról, amit akkoriban nem értettem. Most bizonyára okosabb lennék, és több lenne mesém és mondanivalóm. Talán ti is szívesen tovább olvasnátok. Szóval mesélhetném még a bácsika történetét, csak hát nem nagyon tudok többet. A következő alkalommal lejegyzem, ha valami hasonló érdekes történet hallok, és mindenfélét kérdezgetek majd, hogy okosabb legyek. Biztos, hogy másoknak is vannak hasonló élményei, amiket érdemes lenne leírni, mert sokan vagyunk, kik szeretnek régi történeteket hallgatni, a megsárgult újságok lapjait forgatni, olvasgatni és nézegetni a töredezett szélű fotókat.
Elnézést az olvasóktól, kik esetleg nem tudják, hogy mire használták a faszöget, talán akad a közelükbe valami szakértő, aki ismeri a választ. Sajnos az erről szóló információ lemaradt.
Badics Ferenc neve, a Csili honlapján is olvasható,
Pesterzsébeti cipészek;


szerkesztette: james 36

2009. július 19., vasárnap

Kunadacs, virágszálak.....



.....Kitti és Gerbera.

Mondhatnám azt is, hogy a barátom unokájának a fotóját, megpróbáltam megrongálni, de ilyen szépet nem lehet elrontani.


A Nemzetinél láttam.....



A Nemzeti a Művészetek Palotájából fotózva.
....innen mily kicsi a Kiss Manyi szobra.


Térzene Pesterzsébeten 3




..... ez is tetszett.

Egy csinos hölgy, és a kedves idős urak társasága, nagyon kellemes és szórakoztató muzsikával örvendeztette meg a jelenlévőket.

Tükörkép.....


...érdekes látvány.
Nemzeti Színház a tükörben nézi magát.

2009. július 15., szerda

Csobognak a vizek....



... kellemes látvány.
Egy Nagymama és az unokák sétája.

A nagy melegben, még a látvány is hűsít, üldögéltem is egy jó darabig.
Az alsó kép hátterében, a Csili épülete látható.

2009. július 14., kedd

Meleg nap volt a mai.....


....de nem is olyan rossz a fotó.

Mire is lett volna ma energiánk, ebben a nagy melegben? Ültünk a még hűs reggeli erkélyen, beszélgettünk és készítettünk a látogatásunk alkalmával egy pár fotót a magasból. Közben bámultuk a szép Topánka utcát, ami igen kellemes látványt nyújt a virágzó muskátlikkal.

2009. július 12., vasárnap

Fuvarosok 8....



… még mindig.

Nem régen akadt a kezembe újra valami érdekes a témával kapcsolatban. Most éppen egy régi erzsébeti fuvaros, bizonyos „Nádler” nevezetű, kinek a keresztneve nem ismert előttem, a Szent Imre herceg újának építési munkálataiban vesz részt. Két kocsiját fotózta a valamikori fényképész, amint éppen megszabadítják terhétől a kocsikat. Az első kocsi nem nagyon látható, és gondolom az alapozáshoz hordták a sódert, követ, vagy valami hasonlót.
A másik kép, a korabeli KRESZ egy oktató ábrája, ami a lovas kocsik, illetve a kocsisok számára készült.

előzmények itt olvasható, mind a nyolc írás egy rakáson.

2009. július 11., szombat

Csobogó......


....ide nem kell az igazolvány, a vízi-jártassági.

Vízi-jártassági....



......... igazolvány.
Az itt látható dokumentum, nagyon fontos okmány volt a maga idejében. Ladikról pecázók, kajakosok, hajósok, vitorlással vízen járók, és mindenféle hason szőrű emberek de még a tutajosok számára is kötelező volt, a vízi-jártassági vizsga letétele. A vizsgára, az úszni tudás bizonyítására, 200 méter leúszását igazoló okmány beszerzése kötelező volt, amely papíron egy úszómester pecsétjének és aláírásának is szerepelnie kellett. Nekem is volt, de nem emlékszem hová is raktam anno, miután meguntam a kajakozást a lányokkal, illetve inkább úgy kellene mondanom, hogy a kajakozást és az evezőt.
Ez egy vicc, mondtam, mikor a hajózást választottam kenyérkereső foglalkozásomnak, és a felvételnél kérték a dokumentumot. Megesküdtem, hogy kérem, nekem van igazolványom, csak nem tudom, hogy hol. És úszni is tudok, de ha nem hiszik, hozzanak egy lavórt és bizonyítok. Szóval még azon a napon, irány a Margitszigetre, úszás, rohanás, lihegés, mert különben itthon maradok, mivel beosztottak egy azon a napon érkező hajóra, amely másnap reggel már ment is tovább, 1962. nyár és én fiatal voltam. Ma már a lavór is sok, nem lennék képes semmiféle mutatványt produkálni benne, a medencéről ne is beszéljünk. A másik két kép, illetve ábra, egy rendőrségi kézikönyvből származik, és azt a célt szolgálta, ha valaki, vagy valakik nem helyesen viselkedtek, akkor mutogatták és megmagyarázták a képen látottakat. 1929-óta magyaráznak, de pecások ma is beleesnek a vízbe, és egy hétig keresik őket. Most látom csak, hogy „pijásssan ne ülj csónakba” rajz nem készült. Gondolom, akkor még nem volt divatba, és nem is ittak a csónakázók. De ki az aki elhiszi?

2009. július 8., szerda

Pesterzsébet, „Globus” Rt....


…….. gyárak, üzemek

„Globus” Rt. Fonó-és szövőgyár, Nagy Sándor utca 110.

1924 -ben alapította az Ipari és Kereskedelmi Bank. Főbb gyártmányai: szövött fapálcikás redőny, vászon, eszlingeni és kárpitos áruk. Két ízben részt vett a Nemzetközi Vásáron.
A gyár főrészvényesei és vezetői: Jutkovics Gyula és Zoltán.
Jutkovics Gyula.
Kunszentmiklóson született. Kárpitos mesterséget Budapesten tanulta s e szakmában cca. 30 éven át dolgozott; Pesterzsébeten, mint önálló mester. A Bútorcsarnok Szöv, az Ipari és Kereskedelmi Bank tagja. Iparoskör háznagya. 1914-ben bevonult, az orosz fronton harcolt, fogságba esett. Mint 25% -os rokkant szerelt le.
Jutkovics Zoltán.
1903-ban született Apostagon. Érettségit tett Budapesten. Iskolái végeztével a banktisztviselői pályára lépett, majd atyjától kárpitosságot tanult s felszabadult. Később bekapcsolódott a gyár vezetésébe.

Graffiti fekete-fehérben.....



Az ecset, flakon, vagy a festék hiányzik?

Kár lenne, ha a fekete fehér ötletek a katlan falán színek nélkül maradnának. Nem mellékes, hogy egy 8 esetleg 10 méter széles jópofa piktúra, csak úgy elveszne a szürkeségbe, a málló rétegek látványa lehangoló az amúgy is elhanyagolt vidéken.

2009. július 7., kedd

Emberek, történetek 1



Emlékül Bözsinek 1931. Pista

Hallgatom a zenét, közben egy nagy dobozban kotorásztam a régi fotók halmazát, és ezzel tovább növeltem az ott lévő óriási káoszt. Valamikor rendszereztem és még valamiféle nyilvántartásom is volt a doboz tartalmát képező fotóim tömegének, de mivel ritkán kerestem tudatosan valamit, a rendszer szép lassan megszűnt létezni. Most is vannak ugyan kisebb dobozok, borítékok, tasakok, valamiféle felirattal ellátva, melyek már elvesztették értelmüket. A bennük található fotók, nagyobbik része csak úgy bedobálva található, és témájuk nem egyezik a boríték feliratával. Szóval manapság, mint afféle spontán kotorászó találgatom, van még itt valami érdekes? Van, abban a dobozban sok van, én keresgélek ritkábban benne, túl sokan mentek már el az ismerőseink és a társaság tagjainak sorából. Arra is gondolnom kell, hogy másoknak talán nem is olyan érdekes a történet, vagy a történetek.
Egy régi kedves ismerős, Pista bácsi fotója akadt a kezembe, akit soha nem láttam és nem is, találkoztam vele, de ismertem. A képet nem tudtam letenni, csak néztem, csodáltam az egyenruhás, sisakot viselő katonát, fényesre csiszált szuronyával. Hová lettél Pista bá? És beírtam a keresőbe; „Hol vannak a katonák?” választ ugyan nem kaptam, de Marlene Dietrich a dalban is ezt kérdezte. Én meghallgattam a dalt, közben a képet nézve eszembe jutott Bözsike. De, hogyan is volt ez a történet?
Bözsike, mindenki így nevezte, még 82- éves korában is. Régóta volt az ismerősünk a férjével együtt. A kép a szobája falán függött egy keretben. Ez egy tábori levelezőlap, melynek hátoldalán szerepel az írás „Emlékül, Bözsinek 1931. VI. 18. Pista”. Kértem a képet a gyűjteményem számára, de a válasz nemleges volt minden alkalommal én pedig arra gondoltam, családtag lehet a Pista, ha ennyire ragaszkodik hozzá. Mindig megkínált valamivel, amikor átruccantam beszélgetni velük, a férje is igen aranyos emberke volt. Miután a férje örök nyugalomra lelt, még sokáig egészen a haláláig látogattuk, segítettünk enyhíteni magányos napjain. Bevásárolni, gyújtóst aprítani, hamuztam a kályhát, és begyújtottam, ha kellet, miközben eszegettem az általa sütött forgács fánkot.. Mindig kínálta, finom maga sütötte sütijeit, közben beszélgettünk. És akkor nekem adta a képet, elmesélte, hogy a Pista az szerelem volt, aminek a háború vetett véget. Leszerelt, a képen látható egyenruhát lerakta. Azután a II. világháború kitörése után ismét behívták, majd elküldték a Dont kiegyenesíteni. Az nem sikerült neki, mint oly sok más embernek neki sem volt szerencséje. Azután a barátja vette feleségül Bözsikét, és barátságban élték le életüket. Pista nyughelye nem vált ismerté, talán állított valaki egy sírkeresztet, és a sírhalmára egy szál virág is került, „elkorhadt rég”.
Mióta nálam a kép, azóta, mint ritkaságot mutogattam ismerőseimnek, hogy íme, ilyen szerelése volt egy kommandósnak, aki 1931-ben szolgált. Kissé megmosolyogjuk a képet és nem nagyon hisszük, hogy ezzel a felszereléssel messzire jutott volna azon a kegyetlen tájon, és az elszánt tekintetét bizonyára a tábori fotós varázsolta az arcára.

Marlene Dietrich énekel:

Hol vannak a katonák?
harcoltak sok éven át
hol vannak a katonák?
meghaltak rég….
Hol vannak a katonák?
sírjuk felett száz virág
mondjátok miért van így?
mondjátok miért van így?

Hol van a sok sírkereszt?
a nyári szél is sírni kezd
hol van a sok sírkereszt?
elkorhadt rég.....
Hol van a sok sírkereszt?
az ember meg nem érti ezt
mondjátok miért van így?
mondjátok miért van így?

Bözsike a Baross utcában lakott, a ház már nincs meg, maradjon titok, a többi már nem titok.


2009. július 4., szombat

Tesla....


.... villám nélkül, hiány érzetem lenne.

Gondolom közérthető és nem szükséges magyarázat a képhez.

"Portre" Erzsébetről......


......valahogy el kell neveznem a képet.
Ha több eszem lenne, bizonyára jobbat találok ki, így viszont, csak ennyire futotta.

2009. július 3., péntek

Kátránygyár, kiegészítés...


.....mindig akad valami.
Régi könyvek szeretetének jutalmául, és szerencsémnek köszönhetően ismét ajándékra leltem. Eredmény: egy kevés szöveggel, és egy fotóval gyarapíthatom a Posnansky és Strelitz-gyár, közismert nevén a „kátránygyár” történetét, kép gyűjteményét. Az írás, hasonló a többihez, részletekben szegényes, és szűkszavú. Azért annyit hozzátennék, hogy ideje lenne, az „erzsébetfalvi” rész meglévő anyagát egybegyúrni, újraszerkeszteni a felesleges ismétléseket elhagyni. De, talán akadhat még valami. Jut eszembe, és ismét halasztódik a dolog. A fenti nevű, Közkereseti Társaságnak három gyára volt a 19. század végén: Wien-ben, Witkowitzban, és 1893. évtől Erzsébetfalván. A gyár iparvágányának átadása, és annak alkalmából készített fotó, 1899-ben készült. A Közkereseti Társaság 1935-ben Részvénytársasággá alakul át, és a részvények többségének a tulajdonát a német érdekeltségű Papír és Nyersfedéllemez Rt szerzi meg. A gyár többféle vegyi anyagot, fedél és szigetelőlemezeket, hőszigetelő anyagokat, rozsdafestéket, aszfaltot és mindenféle padlóburkoló anyagokat gyártott, és még kivitelezési munkákat is vállalt. Valódi és műaszfaltot alkalmazott a gőzvezetékek és kazánok, a talajszigetelés, aszfaltburkolás és hűtőberendezések szigetelési munkák alkalmával. Mázolási és padlóburkolási munkálatokat is végzett. 1942-ben a munkások és alkalmazottak száma 154 fő, ami évente, 131 ezer tekercs gyártását eredményezte.. A háború után, a nyersanyag beszerzése nehézségekbe ütközött, ezért a gyár újraindulása csupán 18 fizikai dolgozó, és egy gép segítségével volt lehetséges.
Az előzmények 

2009. július 1., szerda