2012. július 25., szerda

Hölgyek, kalapok, "Kosuti".






 Az idei térzenei programok alkalmával hiába forgattam a fejem, tekergettem a nyakam, – meg is fájdult, eddig csupán egyszer volt szerencsém olyan hölgyet fotóznom, aki kalapot viselt. Praktikusnak mondható viselet, ami az időjárást illeti, és elegáns mivel az alkalomhoz illő a ruhával harmonizáló fejrevaló volt, amit a képen láthatók bizonyítanak. Ritkán látni hasonlót a „Kosutiban”, a nők többsége kevés kivétellel ritkán visel ilyesmit, ennek oka rejtély előttem. Talán nincsenek hozzászokva, vagy a napi problémák, időhiány, nem enged több figyelmet erre a témára. Az is előfordulhat, hogy nem sűrűn van megfelelő alkalom, program, ami a kalap viselését indokolná. Talán ezért oly ritkán rész öltözködésüknek kalapviselet? A mellékelt képeket nézegetve arra a megállapításra jutottam, hogy 2009-ben háromszor is mellém szegődött a szerencse a jó képek elkészítéséhez. Az akkor készült fotókon a praktikus nyári viselet a szalmakalapok láthatóak, és üde színfoltként tűntek fel a sétálók között. Ha valaki jobban megfigyeli a képeket, azt a következtetést vonhatja le a látottakról, hogy a kalap a tulajdonosaiknak – bár az arcuk nem látszik, valami pluszt kölcsönöz, amit nevezhetünk eleganciának.
Legalább is, nekem ez a véleményem.
Megjegyzésként hozzátenném, hogy nem vagyok kalap gyáros, sem kereskedő, ez a kis írás nem reklám céljából született, csupán nagyon tetszett a változatos színes forgatag, és természetesen a kalapot viselő hölgyek látványa, amit szerettem volna e pár fotóval érzékeltetni. Remélem sikerült.
Kedves hölgyek, legyenek egy kicsit bátrabbak ebben a dologban az idei térzenei programok, valamint a „Szent István Napi Forgatag” idején, és minden alkalommal, amikor úgy érzik. Remélem szép napsütés, meleg, de nem túl forró napokban lesz részünk és rengeteg kalap.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Klasszak a képek és a kalapok, csak az első nem tetszik annyira, nagyon barna. Viszont a képeken látható mindegyik nő tudja, hogyan a kell kalapot viselni. Jól áll nekik. A kalaphoz válogatni kell a ruhadarabokat, a kalapban ügyelni kell a testtartásra, kalapot viselni tudni kell, csak úgy a fejre csapott kalap nem elég a dicsőséghez.
Kalapos volt a negyedik majdnem feleségem én csak tudom, egy darabi ott laktam.
Dodó

Zettvel írta...

Az egyik kalaposnál, úgy találomra például a lilaruhás barna kalaposnál a viselőjét is megnéztem volna elölről...hogy mondjuk úgy elölről is milyen hatása van a kalapdivatnak...
Tetszett james....