2012. január 5., csütörtök

Robot készült.


 Állítólag így történt.
Az amcsik, már jó régen kitalálták azt a megoldást, miképpen lehet létrehozni, a munkásosztály nélküli társadalmat. A többiek pedig nézzenek TV-t.
Amikor az indiánok, már régen nem szaladgáltak a prérin legelésző bölények után, és az ipari forradalom is lezajlott, a valamikori azt követő időkben történt a tengeren túl, hogy felvették a legjobb fegyvermestert a fegyvergyárba. Figyeljen mester, mondták, itt ez a vasdarab, ebből csináljon egy tuti, legeslegjobb M16 -ost, meg egy „Kalacsnyikovot”, mert az fogy a legjobban, különben is, a vevők szeretnek válogatni. Idővel majd csak megegyezünk a ruszkikkal a jogdíjak dolgában. A mester hozzáfogott a melóhoz, de nem vette észre, hogy kamerák rögzítik minden mozdulatát, sőt, még a lihegését is, a rejtett mikrofonok segítségével. Közben egy másik épületben harminc kibernetikus, negyven különféle szakember közreműködésével, elkezdték lemásolni a mester minden mozdulatát, és beprogramozták a szerelés alatt álló fegyvergyártó robotba.
A robot olyan jól sikerült, hogy már az első próbaüzem ideje alatt, amikor sokáig reszelt, éppen úgy kezdet lihegni, mint a mester munka közben. Amikor készen lett a gépezet, behívatták az irodába a mestert és közölték vele, hogy nem áll módjukban őt tovább alkalmazni, mivel nagyon sok az adó, a részvényesek is állandóan elégedetlenkednek az osztalék miatt, és ezért nem marad annyi pénz a kasszában, hogy bért tudjanak neki fizetni. Különben is, túl drágán dolgozik. Szóval elbocsátották. Később kiderült, hogy az SZTK sem volt befizetve (akár csak nálunk a valamikori a TSZ melléküzemágnál) a nyugdíjalapját szintén nem, mert a főkönyvelő szerint, szappanvásárlásra kellett fordítani azt az összeget, mivel a mester túl sokszor mosott kezet, és minden kézmosás alkalmával, több szappant használt, mint amennyit a nemzeti össztermék hozama megenged. Miután kirúgták, majd szóltak a humánerőforrási Fő-akárkinek 
(a munkás szó kiment a divatból),  hogy szerezzen egy olcsó humanoid-erőt,  mert kifelejtették a robotból az adagoló szerkentyűt. Na, a Fő-akárki elment, és megkereste a kiserdő legszerényebb csőlakóját.
—   Jóember, lenne egy kis meló, velem jönne?
      Az attól függ, hogy mit kellene csinálnom.
      Kb. 10 kilós vasakat kellene emelgetni. 
      Ne vicceljen velem uram, nekem a 10 kiló sok, de várjon egy pillanatra.
Nézi a Fő-.., ahogy a pasas a zsebébe kotorva előveszi a mobilját, miközben magyaráz, hogy van neki egy ismerőse, aki hasonló munkát néha elvállal, ha éppen olyanja van, és most annak csörget. Rövid várakozás után meg is jelent egy hasonló alak, akivel megegyezett a Fő-humánus akárki a fizetségről. Nem volt nagy igényű az illető, mindössze napi egy doboz cigit kért, egy ötliteres kannást, hogy a haverokat is meg tudja kínálni hűvösebb estéken, meg némi apró pénzt kajára.
Ő lett ezek után a munkásosztály a fegyvergyárban, akit nem kell tanítani, nem kellet a fegyvermesteri vizsga sem. A feladata annyiból állt, hogy ötpercenként bedobott egy darab vasat a robot hasánál lévő lyukon, és a robot másik végén potyogtak a kész fegyverek. A dolog lényege, hogy az egyszemélyes munkásosztály nem sokat gondolkodott, és ennek nagyon-nagyon örült mindenki, főleg a részvényesek, mert nagyobb lett az osztalék.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Majdnem jót röhögtem, de van a dologban valami.
Én időben váltottam.
Diplomás biztonsági őr vagyok egy piacon.
A paradicsomos ládák felnéznek rám.
Dodó

Zettvel írta...

Szia james, üdvözöllek és érdekes volt ez a kis történet!

james 36 írta...

Szia Zoli!
Köszi, hogy meglátogattad
a FalArt-ot, és engem.
Lehet, hogy kedden ott leszek
a Téglási előadáson.