2011. május 27., péntek

Csak valami kreállt...


Ilyen kép nincs, ne keressétek, ez egy virtuális valami, mert csak az utcanévtábla és a házszámtábla valóságos, amit „Faluvégi” barátunk egy fotóján láttam. A téglafal a számítógépen készült, hogy felcsavarozhassam a táblákat valamire. Az utcákon sétálva nem sok házfalat láttam falfirka nélkül, és hogy e fal is jobban közelítsen a valóságos állapotokhoz, hát kreáltam egyet.
A jelentősége csupán annyi, hogy az utca és a házszámtábla a múltat jelképezik, a graffiti a mát.
Mivel virtuálisnak” nevezhetünk minden mesterségesen előállított illúziót, ezért aztán nem bírságolhat meg senki, mert egy nem létező falra pingáltam.
.
Egy jópofa megjegyzés, ami oly sikert aratott nálam, hogy közzéteszem mindenki számára.
Zettvel irta: "
Szia James!
Művészi alkotóképességűen jópofa e computeresen tervezett ötletesen virtuálisra konstruált valóságosan múltídéző jelenkorban kreált graffiti."
.

2011. május 24., kedd

Pesterzsébet régi-photográfiák 11





Remélem elég érdekes képek a gyűjtők számára, 
talán egyszer Ők is, meglepnek egyszer valami ritkasággal.
.

Tavaszi Tárlat 2011. 3

























A két női szobor nagyon tetszik, ötletes megoldásnak tartom, amennyiben egy és ugyanazon személyről van szó. Mert kérem jobb társaságban nem illendő, körbesétálva mustrálgatni egy hölgyet, így viszont jól nevelt marad az ember, mivel csak egy pillantás és mindenről véleményt alkothatnak a kíváncsi szemek tulajdonosai a hölggyel kapcsolatban. 
.

2011. május 21., szombat

Tavaszi Tárlat 2011. 2.








Három kép, kettő szép, a létra ötletes és nagyon érdekes.


Idős nénike kérdezte:
 - Mondja, hogy lehet a létra a falon, amikor az fekszik?
 - Erre mit mondjak? Nem vagyok én tudományos munkatárs.
Az unoka is megszólalt:
 - Papa, az 3 D -és. 
 - A csajok meg nagyon jók.
.

2011. május 19., csütörtök

Tavaszi Tárlat 2011



A csinos modell.
Gulyás László: Mimó
Csak két-három szót mondanék a 42. Tavaszi Tárlaton kiállított alkotások, festményekkel kapcsolatban. Sok szép műalkotást fotóztam, és a monitort nézve a képek, tárgyak fotóinak feldolgozása során, még több újonnan felfedezett részlet gazdagította vizuális élményeimet.
Van egy olyan érzésem, hogy újra ellátogatok és más beállításokat is kipróbálok.
Ki tudja, talán egyszer sikerül ennél jobbakat is készítenem.
.   

2011. május 14., szombat

A Gubacsi Határcsárda története







Előadó: Ettvel Zoltán.
Amennyiben jól értelmeztem az előadás bevezető szövegét elmondó Kökényné Kalmár Veronika szavait, akkor az elkövetkezendő időkben a „Csili Helytörténeti Klub Pesterzsébet” tagjainak nevezhetjük magunkat. Ez valamivel hosszabb elnevezés a réginél „Helytörténeti Klub”, de semmiféle elkötelezettség nem társul hozzá. Továbbra is a Vízvári-terem kényelmes székeiben ücsörögve, esetenként máshol, kiváló előadók, kiváló előadásait élvezhetjük, és ami nem mellékes, szimpatikus kedves hölgyek és urak társaságában (tagsági díj, mint olyan, nem ismert). A fenti mondatok, csupán az ide látogató igen tisztelt olvasók tájékoztatása céljából kerültek „papírra”. Ha, a fentieket nem tartottam volna szükségesnek leírni, bizonyára hangzatosabb címmel ruháztam volna fel az alábbi mondanivalómat. A kezdetekről csak röviden, illetve idéznék egy keveset a témával kapcsolatban írt első bejegyzésemből.
 „A kíváncsiság vezérelt, amikor a Gubacsi Határcsárda történetéről szerettem volna többet tudni.
Keresgéltem mindenféle címszavak és leírások között, de csupán egy térképet és egy 1930-as évek táján a Csárdáról készült fotót találtam más egyebet nem. Azután jött a véletlen szerencse és megismerkedtem Ettvel Zoltánnal a hajdan volt bérlők leszármazottjával és annál is több ismeret közelébe kerültem, mint amire valaha is számítottam. Ő, a valamikori csárdatulajdonosok egy leszármazottja, vállalkozott arra nem könnyű feladatra, hogy szerény ismereteit a csárdáról és őseiről leírja, és megismertesse velünk, az olvasókkal.”
Ezek az írások meg is jelentek Ettvel Zoltán tollából a Fal-Art blog lapjain, és igen sok olvasóval gyarapította a blog iránt érdeklődők táborát. A Fal-Art blogban szereplő kb. 600 bejegyzésem közül, a kezdetétől fogva a legolvasottabb, és máig is listavezető rövidke írás, a „Lövészárok Isonzó” címet viseli, mely Ettvel Zoltán nagyapjának 1917-ben Isonzónál készült fotójával kapcsolatban írtam. Az érdeklődés töretlen a mai napig. Ekkor még nem volt különösebben nehéz dolga a Zolinak, hiszen csak a fiókokban kotorászott és a keze ügyében akadt papírokat olvasgatta. De, jött egy felkérés, tudniillik, hogy jó lenne ezt az ismeretanyagot megosztani a klubtagokkal. Bekövetkezett a neheze, mivel Ettvel úr nem elégszik meg annyival, „hogy valaki mondta, a Józsi bácsi mesélte, Mariska néni meg látta”. A Zoli képes elvonulni a Levéltár alagsorának valamely zugába háromnapi hidegélelemmel, és addig nem kerül elő, míg nem kap hivatalos pecsétekkel ellátott fénymásolatot arról, hogy „valaki tényleg hallotta, a Józsi bácsit két szavahihető polgár igazolta, és a Mariska néniről mindenki tudja, hogy látta.” Az a hivatalos papír sem lenne akármi, (képes lenne felkutatni) ami azt igazolná, hogy 1856. január 26.-án mennyi ló tartózkodott a Csárda istállójában, mennyi széna fogyott a nagykazalból, és azt hány vödör vízzel öblítették le a lovak. Ezzel csupán azt akarom érzékeltetni, hogy az előadásra való felkészülés során, igen alapos kutatómunkát végzett az előadó. Az előadás során felsorolt adatok hitelességéhez nem fér kétség. Én nagyra becsülöm az általa elvégzett kutatómunkát, és meglepett az eddig általam nem ismert újdonságok sokaságával. Adatok, okiratok, térképszelvényekre gondolok. Az alapos felkészülés, a precíz rendszerezés, szerkesztés, és az előadás jó színvonalát hálás tapssal jutalmazta a hallgatóság. Nem csodálkoztam a siker láttán.
Én a magam nevében csak gratulálni tudok, a tapasztaltak alapján pedig úgy érzem nem vagyok egyedül a véleményemmel. Kedves Ettvel Zoli, reméljük belátható időn belül, hasonló izgalmas, érdekes előadással örvendezteted meg a „Csili Helytörténeti Klub” közönségét, tagjait.
Köszönjük.
James

 
A Gubacsi Határcsárda történetéhez tartozó képek, az alábbi hivatkozás lapjain láthatóak.

2011. május 8., vasárnap

Két művész, két festmény.




                                 
Gondolom nem szükséges most  valamit is írnom,  mivel a két művész már szerepelt a blog lapjain több alkalommal is, nem ismeretlenek az idelátogató olvasók számára.

2011. május 6., péntek

Séta, busz, meg egy kép.

 Pincemester, és tisztelője.

Felsegítettem a feleségem buszra, majd jómagam is felpattantam :)), hogy egy darabon elkísérjem. Arra gondoltam nem árt nekem se egy kis egészségügyi séta, míg a Nagysasszony a hivatalos ügyeit intézi. A Boráros téren átszállt egy másik járműre, én pedig a nyakamba akasztott fotómasinával irány a Dunapart, és megcéloztam a Nemzeti Színház épületét, hogy ott, és annak környékén fotózgatni fogok. Majd elfelejtettem megemlíteni, hogy amikor a Boráros téren járok a régen ismert kedvenc szobromról minden esetben, készítek egy-két felvételt, akár esik akár fúj. „A Pincemester” számomra igen kedvelt figura, na meg a sok hordó.
A miértje? Hát kérem, mert álmomban vincellér is voltam egyszer, és térítésmentesen végig kóstoltam a budafoki borospincék sorát, annyit vedeltem, hogy ihaj. A másnap reggeli ébredésnél meg is lepődtem egy kicsit, semmi „másnap”, teljesen tiszta ép elmével ébredtem, és senki nem prédikált semmiféle nevelő célzatú szózatokat, ami az ivászat káros hatásait ecseteli. Az első felvételen látható is, hogy a „Pincemester” szobráról készült. Csak egy pillanattal maradtam le, a szobrok sorsának minden napos elkerülhetetlen pillanatának egyikéről, ami minden szobrot megillet, és amitől egy szobor, szobor lesz, a nélkülözhetetlen galambpottyantástól. A tettes látható még a képen, amint ott álldogál a szégyentelen a mester fejebúbján. Mert kérem bárkit lepottyanthat egy galamb, az attól még nem lesz szobor, viszont ha valakit kőbe vésnek, vagy bronzba öntöttek, és egy galamb megtiszteli, az kérem a valódi szobor. Állítom, hogy ezt a tényt a művészettörténészek is figyelembe veszik, amikor egy szobor valódiságát szándékoznak bizonyítani.
A következőkben a hazafelé utazásomról egy-két szót, a Nemzeti Színháznál készített képekről egy későbbi alkalommal számolok majd be.
Szóval ülök a buszon, és Erzsébetre érkezvén felriadva a bóbiskolásból az a nagy ötletem támadt, hogy tán a busz ablakán keresztül is készíthetnék egy képet, mintha csak úgy bepillantanák az Ady Endre utcába a rendelő felé. A masinával a kézben az ablak felé fordultam, de nem nagyon láttam át az üvegen, mert bunkóságból jelesre vizsgázott ifjabb kortársaink, remekbeszabott műveikkel tele pingálták az ablakot. Talán a meglepetés hatására nyomtam meg az exponáló gombját, aminek köszönhetően az utókor számára is megmarad ennek az örökbecsű alkotásnak a látványa. Gyorsan leszálltam, és elmentem egy kis agypihentető túrára a Gaál Imre Galéria kiállítási termeit a fal mentén körbejárni, és az ott függő képeket megcsodálni. Sok, számomra tetsző alkotást láttam, és volt amit csodáltam. Aki teheti, sétáljon arra, és amennyiben egy kép látványa arra készteti, hogy előtte egy pillanatra megálljon, akkor az alkotóművész nem festett hiába, elérte célját. 
.

2011. május 2., hétfő

Nemzeti Színház a hídról.



Családi összejövetel után a hazafelé autózás közben készült a fotó, mely azért volt lehetséges, mivel nem én vezettem. Ennek igen egyszerű a magyarázata. Unokánk a legkisebb, azzal az ötlettel rukkolt elő,
 -  „Papa, lenyomunk egy bögrével a jó fajtából?” 
Tudniillik bögréből szeret inni. Nyolcéves koromban én is azt szerettem, mivel sok kakaó fért bele. Igent mondtam, de előbb kérdezd meg a nagybátyádat, a legkisebb fiúnkat, hogy hajlandó e hazafelé vezetni. Hajlandó volt. Ezek után az unoka bejelentette,
 - megyek, és keverek egy italt magunknak
Rövid várakozás után megérkezett az ifjú, kezei közt egy tálcán két bögrével.
 - Papa, ezt nem ám egy slukkra ledönteni, ezt lassan ízlelgetve kell inni, kortyonként.
(belenézve a bögrébe látom, hogy a gyerek a vöröset szereti)
-Tudod, ez nagyon finom „bio” -málnából készült szörp, és a bio-málna az nagyon egészséges, mert bio. A biogyümölcsöt nem szabad méreggel spriccelni (gondolom ez a permetezést jelentheti), mert akkor már nem számít bionak. 
A szörp valóban finom volt, és a kortyolgatás közben okosodtam vagy huszonöt percen keresztül. Annyiszor hallottam a „bio, zöld, egészség szavakat, hogyha lett volna valamiféle belépési nyilatkozat az asztalon bármiféle is, biztos azonnal aláírtam volna.
Befejezésül csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy egy kép megszületése az előzményekkel kezdődik.

2011. május 1., vasárnap

Csili, Ettvel Zoltán a Gubacsi Határcsárda.




"Figyelem! Figyelem!
Tessék kérem befáradni, óriási „átrákció”!  Ha, nem hallotta, nem látta, majd megbánja.
Csak ma, és most, szenzációs kedvezményes árak, katonáknak gyerekeknek ötven fillér, felnőtteknek egy forint."
Valamikor gyermekkoromban hallottam e szavakat a vendégtessékelő kikiáltó szájából, amint harsogva invitálja az embereket egy rozzant bódé belsejébe, egy eddig még soha nem látott szenzáció megtekintésére, a népligeti (a Lizsé) mutatványos bódéinak valamelyike előtt.
Ez alkalommal én vállalom a kikiáltó szerepét, de mivel nem bírom szuflával, maradok az írott szónál. A Csili Művelődési Központ Vízvári termének kényelmes széksorait ajánlom a majdan, 2011. május 10-én kedden 17.00 órakor kezdődő előadás megtekintésére. Katonáknak, gyerekeknek díjtalan, a felnőttek térítés nélkül léphetnek a terembe. Mások, és a magam tapasztalatai alapján a „Helytörténeti Klub” előadásai hasznos, ér dekes és értelmes időtöltésnek bizonyulnak. A bevezető, Kökényné Kalmár Veronika előadásában hangzik majd el, de mindig rövidnek tűnik. A miértje, csak ismétlése lenne annak, amit már régebben egyszer leírtam. A teremben minden alkalommal felkészült előadók színvonalas előadásait élvezhetjük, és ami nem mellékes a közönség soraiban eddig még nem láttam unatkozó embert.


Reményeink szerint ez alkalommal sem lesz másképpen, amikor a Gubacsi Határcsárda történetét hallgatjuk Ettvel Zoltán előadásában. Személyes ismeretségünk folytán, abban szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a történet egyes részeit ismerem, ezért bátram megelőlegezem a hajdani kikiáltó szavait az előadással kapcsolatban:
"Ha, nem hallotta, nem látta, majd megbánja."



Kiegészíteném a fenti nagy képen olvasható sorokat, a kamásli fotójához pedig egy-két szót. 
Kamásli: cipővédő ruházati kiegészítő, cipőhuzat.
Ki tudja milyen környezeti, és időjárási viszonyok leírással kezdőnek majd az előadó első mondatai. Jobb felkészülni a kalandos utazásra, talán így nem ér minket meglepetés. Ezt azért ajánlom a kedves látogatók figyelmébe, mivel a Gubacsi Határcsárda történetének a kezdetén, még nem volt kikövezve a Csárda környéke. Nyaranta por szállingózott a környéken, esős napok idején pedig a sarat dagonyázták a szekerek elé fogott lovak patái, amint a csárda bejárata elé fordultak. És ami ezzel jár, imitt-amott egy-egy lócitrom, esetlek kupac, ami az akkori kor emberének természetes látványnak tűnt, hiszen a „Csárda” helyén ma meglévő benzinkút majdani létezéséről, még a hajdani alsó-gubacspusztai csodalátnok, Koko Lujzának sem volt látomása.