2010. február 9., kedd

Ez csak egy próba!


Régen láttam ilyen lapátkerekest a Duna hullámain a Lánchíd alatt. Valamikor 1962. évben volt szerencsém a képen látható hajónak a fedélzetén vagy 2-3 órát eltöltenem a zuhatagi szakaszon. Elfuvarozott egy uszályra, hogy segítsek a drótkötelek húzogatásában, és a kormánylapát kerekének a tekergetésénél. Ez egy igen híres nevezetes, aki megszámolja az azt is látja, hogy két kéményes hajó volt, és úgy nevezték "MAGYARORSZÁG", mellékesen megjegyezték, a "zuhatagi tigris". Majd írok még egy pár sort, én még rezet is sidoloztam, hátha vannak kik nem tudják mit is jelent ez a kifejezés. A képet a Tesóm készítette egy másik vontatóról, a Duna zuhatagi szakaszán, én meg a gépházban hallgattam a diesel motorok dübörgését, mely keveredett a feltöltő turbinák sivító hangjával, és azon töprengtem, de jó is lenne rádiót hallgatni. A fejet azt lemásoltam annyira tettszett, de ennél ma már valamivel gyűröttebb az arcom, így itt és most fiatalabbnak is látszom, csaltam, bevallom.

Nincsenek megjegyzések: