2010. december 27., hétfő

Pesterzsébet régi-photográfiák 5

 






Két kép 1944 nyarán, mintha nem is lett volna háború.


Egy régi kép a hetvenes évekből, még a régi házak látképével,és egy ifjú emberkével
 a Pesti utca - Hajnal utca sarkán. Egy térképszelvény segítségként a helyszín azonosításához.






2010. december 26., vasárnap

Esti tükör..

Ti láttok valamit, hogy mi micsoda, mert én nem sokat.
Késő délutáni, majdnem esti, de semmi esetre sem éjszakai felvétel, mely borús időben készült, és „nem jó szántamból mentem arra” címet adhatnám a képnek. „Tudnillik” kevés tejföl volt a frigidairben. Hajjaj.., ez nehéz volt, igaz írhattam volna „hűtőt” is,  de az túl hétköznapi lenne. Szóval négy tejföl vásárlása volt a feladat, különben elmaradnak egyes ételféleségek az ünnepi asztalról. Azért ez eléggé megalapozott indok volt, hogy részemről a tiltakozás beszüntessem. Vállra akasztottam a masinám, és irány a cél a tejfölös polc. Menet közben a nagy üvegfelületre pillantva megláttam, ami a képen látható. Igaz háromszor is nyomtam a gombot, és maradt még két tartalék felvételem, amiket talán idővel előszedek. A fentiek írásban való rögzítése azért is fontos, mert bizonyítékul szolgál a kétkedőkkel szemben, akik azt állítják, hogy semmi összefüggés nincs a fakanál, és a fotózás között. Fotóművészetet is írhattam volna, bizonyára volt arra is precedens, hogy fotóművészt szalajtottak valamiért a boltba.
james

2010. december 25., szombat

Mérgezett kalácsok

Országos Hírlap
1898. junius 19.
Ruppa György, Ruppa József kispesti, idősb Sztojka József, ifjabb Sztojka József és Raffay István erzsébetfalvi czigányzenészeket nagy nyomorúságuk a Cséry-féle szentlőrinczi szemét-lerakó-telep felé kergetett – eleségért.  Az ifjabb Sztojka talált is egy csomagot, melyet hamarosan felbontottak. A csomagban legnagyobb örömükre két kalácsot találtak, és testvériesen meg is osztozkodtak rajta. A kiéhezett emberek mohón ették meg a talált kalácsot, de drágán fizettek érte. A két Ruppa és Raffay István ma délután meghalt, az ifjabb Stojka még most is beteg, az öregebbik Sztojkának azonban, aki csak keveset evett, semmi baja nem esett. A meghaltakat felboncolták, a beleiket elküldték Felletár Emil állami vegyésznek, hogy megvizsgálja: mi volt a két kalácsban.

A mai, nem bulvár jellegű újságok lapjain, talán nem lenne ildomos „a beleiket” szót használni ilyen esetek alkalmával, kissé gusztustalannak tűnne sokak számára. A TV sorozatok bonctermeiben viszont, a 8 liter ketchup helyettesített vérben, könyékig turkáló boncmester keze fel sem tűnik, amint éppen kivesz onnan valamit. Azt már megszoktuk.
Gondoljunk azokra, kik nemlétező fenyőfájuk alatt semmit nem találnak.

Graffiti 19

Fogalmam nincs, mit akar a pasas a stukkerral.
Kattints a képre és jó nagy lesz.
A blog címében szereplő elnevezéshez ritkán mellékelek mostanában képet. Ennek semmi más oka nincs mint a lustaság, az öregség, és a nem túl szép idő. A napsütés hiányát képes lennék mellőzni a fotózás szempontjából, de akkor a csontjaim reklamálnák a hiányát, ha ne tán silány az eredmény. Azt csikorognák: "érdemes volt, megérte? " Általában nem szoktam megbánni a sétát, talán valamivel kevesebb festék fogy napjainkban, a rossz idő, és a "félsz" miatt. A festék színei sem élnek annyira élénken a borongós napokon, még is, mindig akad egy-kettő amiért érdemes elmenni, és megnyomni a fotómasina exponáló gombját. Sokan kérdik tőlem, minek fotózol ilyen "szemetet"? Mert van! Sokszor érdekes, és nem minden szemét ami virít, Erzsébethez tartozik ez is, mint oly sok minden más, szoktam mondani. Dokumentációs gyűjteménynek szánom, bár nem oly régen kezdtem a gyűjtést, és csak egy helyszínre korlátozódik, de tükrözi a sokféleségét. Egyszer talán, ha már senki nem fog a falra firkálni, akkor bizony jól jönnek majd ezek a képek. Rendezünk egy kiállítást, és a látogató közönség csodálkozva kérdi: Jéééé... hát ilyen is volt?
Nézd  Apukám milyen jó pofa, mondja Kovácsné :))

2010. december 16., csütörtök

Helytörténeti Klub 3



A Csili Vízvári László Termének kényelmes széksorait látjuk, és az ott helyet foglaló nagyérdemű közönséget. A Helytörténeti Klub, „Történetek, emlékek Pesterzsébetről” címet viselő előadássorozat egy régen várt előadásának meghallgatására jöttek el. A bevezető előadója, Kökény Sándorné Kalmár Veronika.  Nyugodt hang, és finom humor jellemzi Veronika bevezető szavait, és a közönség diszkrét mosolya esetenként nevetésre vált. Van egy olyan érzésem, hogy a közönség nagyobbik része, jómagamat is beleértve, egy-két perccel tovább tartó bevezetőt is szívesen elviselne.
A kép hátterében az asztalnál a téma előadója Skaper Brigitta látható, érdekesnek látszó kéztartással. A félreértések elkerülése végett egy rövid megjegyzést kell fűznöm a dologhoz. A fotó a múló pillanatot örökíti, és ezért ne tévesszen meg senkit a félreérthető kéztartás, nem fohászra kulcsolta kezeit az előadás sikerének érdekében, tapsolt a közönséggel együtt, a sikert aratott bevezető elhangzása végén. Gondolom, nem árt, ha a lényeget még egyszer leírom:
az előadás címe: „Pesterzsébet és a Pflumm család”
Előadó: Skaper Brigitta.
Reméljük, az  előadás videofelvétele hamarosan minden érdeklődő számára elérhetővé válik.

2010. december 11., szombat

Pesterzsébet Gaál Imre Galéria

Egy alkotás, csak nézni kell a szépet, ide nem kell magyarázat.
A kép 1024 pixel nagyságban látható, csak egy kattintás a képre.
Ez már elég jó a szemrevételezéshez,. és nekem sem kell hunyorognom, hogy jobban lássam.

2010. december 8., szerda

Éjjel - nappal.

Mily csodás lovak rettentő erejükkel.
Hát igen, mai szemmel egy kicsit ódivatúnak tűnik a sör ily módon történő szállítása, mégsem maradt száraz torok Pesten és Budán. Mit éjjel főztek azt reggel vitték, amit reggel főztek azt nappal vitték, és mivel a lovaknak néha aludni is kellett, amit délután főztek azt nem tudom mikor vitték. Lényeg az hogy, valahol mindig kapható volt frissen csapolt. Mivel nem egy szakmabéli sörgyártó ember vagyok (csak ívó), bizonyára sok badarságot vetettem a papírra. Sebaj, igyatok egy kriglivel, és észre sem veszitek. Kiskoromban ültem ilyen söröskocsin egy barátommal, és egy hátsó hordóra kapaszkodva foglatunk helyet, amit néha bizony megbántunk. Némelyik ostor olyan hosszú volt, hogy ha hátracsapott a kocsis bizony eltalált, és akkor leugrottunk. Őket neveztük: nem szeretem a gyereket fuvarosnak. Többen voltak a "szeretem a gyerekeket kocsisok", kik felültettek a maguk pokróccal letakart  hordójára amint az  látható a képen, és maguk gyalog sétáltak egy darabig vigyázva ránk, hogy le ne pottyanjunk. Máig is hálás vagyok ezeknek az embereknek, mert most nem írhatnám le, mekkora nagy élmény volt ez a kaland a mi számunkra kisgyerek korunkban.

2010. december 3., péntek

Korona vendéglő 3

térkép: 1940
Az Erzsébetfalvai Közöny egy régi példányát nézegettem, óvatosan lapozgatva, hogy még véletlenül se okozzak kárt a töredezés jeleit látván a megsárgult lapokon. Már majdnem összecsuktam az újságot, amikor az eszembe villant, hogy én nem is tudok kárt tenni benne, hiszen a képernyőt bámulom, nem rongálom. Még szerencse, hogy nem zártam be az oldalt, mert észrevettem egy hirdetést, illetve közleményt, melyen egy ismerős név szerepelt a „KORONA” vendéglő. Bár nem volt harsány az írás, csupán egy szolid megjelenésű szöveget olvastam, mely szerényen meghúzva magát a többi betű között, és mégis egy kicsit izgatott lettem. Miért? Mert idővel a vendéglő a feleségem családjának a tulajdonába került. Ennek a több mint száz éve volt hírnek igen megörvendtem, mert ezzel gyarapíthatom azt a kevés relikviát, amit eddig sikerült megőrizni. Úgy lesz ebből relikvia, hogy bekeretezem és a falon fog függni, mint egy becses ritkaság a múzeum termének főfalán.


Ha ma aktuális lenne egy ilyen előadás, én hangzatosabb szöveggel bombáznám a nagyérdeműt.
Szenzáció az Erzsébetfalvai Korona vendéglőben.
A Kultúra áttörte a söntéspult védelmi vonalát,
  a teli söröskriglik nem tudták megakadályozni bejutását a vendéglő nagytermébe.