2010. július 16., péntek

Gyerek arcok 3



Jó buli volt a téren a zenekar jó, az énekesek kitűnően énekeltek, csak nekem már egy kissé hangos az a sok hangfal, meg lóerő, elnézést ifjú koromban még úgy nevezték, most watt ha jól tudom. Nem sokat, de egy kicsivel hátrébb vonultam az, első soroktól, és ott már élvezhető volt az én számomra is. Közben fotózás, két tündéri kislány, és egy veterán autó, ami szebben nézett ki, mint valamikor újkorában.

Nincsenek megjegyzések: