2009. augusztus 30., vasárnap

Vonatok- LGB




....tetszett amit láttam.
Azért ha lassan is, de a vége felé járok a fotóknak. Itt újra egy esti kép, ez úgy készült, hogy nem használtam a vakut, állványról fotóztam plusz teleobjektív. Sok alkalmam nem volt, és nem gondolom, hogy a közeljövőben akad újra lehetőség hasonlókat fotóznom. Maradnak az igazi nagy vonatok, és mozdonyok.

Éjszakai vonatok...

.....szöveg nélkül.
Azért egy kis szöveget mellékelnék hozzá, hogy miért is pont ezt a képet választottam. A lényeg, hogy tetszik mivel az éjszakai világítást bekapcsolta a mozdony vezető, és így nagyon dekoratív lett a kép. Hát ennyit a szöveg nélküli képről, egy szófukar embertől nem telik többre.
A nem éjszakai képek meg itt találhatóak.


Rádiózás 1929. évben Pesterzsébeten

......és máskor, máshol 2.
Ma mindenki abban a hitben él, hogy tökéletes a híradástechnika és azzal semmi gond és nem is lehet. Mindenki oly természetességgel használja a különböző készülékeket, mint a feleségem a krumpli hámozót. Az én süvölvény koromban minden valamire való házban, iskolában, és munkahelyeken állandó beszédtéma volt, a mit mondott a rádió, és hogyan kell detektoros rádiót építeni annak, akinek nem tellett gyári készülékre. Aki pedig többet akart arról tudni mi is történik a világ más tájain, azok elkezdték tanulmányozni a Rádió-amatőr c. (ha, jól emlékszem) folyóiratot, és elkezdték megtanulni azt, amit az iskolában nem tettek, mert nem volt szimpatikus neki Ohm úr, meg a Volta, és a törvényeikkel sem arattak sikert, ami látható volt az iskolai jegyeinken. Szóval megtanultuk utólag, de ez már nem számított, és nem javította ki senki az osztályzatokat a bizonyítványok lapjain. Akkoriban 1940-es évek vége, és az 1950-es évek elején egy nagy kaland volt, és nem akartam kimaradni a nagy történések menetéből. A nagy fabrikátorok, fuserálók nem akartak csak kiváló öntő, mozdonyvezető, és szövőnő történetet hallgatni, ezért megindították, a ki tud több adót befogni mozgalmat. És bütyköltek a lelkes amatőrök, hivatásos kollégáikkal együtt, én meg csak bontottam az öreg ismerőseinktől kapott régi rádiókat, hogy alkatrészben ne szenvedjen hiányt a testvérbátyám és barátai, kik műszerészek voltak. Az eredmény nem maradt el, egy – két plusz adó lett a jutalma a nagy agytornáknak és a szorgalomnak. Sok lakásban volt érezhető a megolvadt gyanta és a pákáról lecseppenő forró cin által kiégett asztalterítők keverékének illata. Akkor mi még nem tudtuk, mily boldogság szülőnek lenni. Édesanyám azzal kezdte, ügyesek vagytok fiúk, majd befoltozom, ha kész vagytok. Édesapám, mint műszaki antitalentum csak csodálta a drótokat és különböző alkatrészeket, néha megjegyezvén, hogy miket ki nem találnak az emberek. Voltak számomra meglepő dolgok is, például, sok lakáshoz vezetékes hálózatot építettek ki a rádiók üzemeltetéséhez. Sok régi épületben az elektromos hálózat még 110 V egyenáram, és az akkor gyártott rádiók már 220 V váltó árammal működtek. Szóval mi vártuk a lakásunkba a megváltó váltóáramot, a barátomnál pedig azért imádkoztunk, hogy bejöjjön a Szabad Európa és hallgathassuk Cseke László műsorát. Az adó a 31, 41, 51 méteres vagy valami hasonló hullámhosszokon működött, és zavarták valami brummogásra emlékeztető hangokkal, de egy sávot nem zavartak, csak váltogatták. Ez abból adódott, hogy az ellenséget lehallgatta a Magyar CIA vagy KGB, (mit tudom én, hogyan is hívták) hátha támadnak. Szóval a szabad sávot kellett megtalálni, ha pedig váltottak, akkor gyorsan egy másikat keresni. Lényeges volt még a rendes szomszéd, aki nem tesz poharat a fal másik oldalára és arra fülét, majd esetleg jegyzeteket készít, bár volt 1944 –ben is ilyen, csak akkor London mondott híreket a harcok állásáról, és akkoriban az volt az aktuális téma. Azt sem volt ildomos hallgatni, szóval tilos volt. Akkoriban is akadtak jegyzetelők.
Egyszer az édesapám barna papírba becsomagolta a rádiónkat, spárgával átkötötte, és megkért segítsek elvinni az előjáróságra. Ott a pince egy nagy helységében átvette valaki, lepecsételte a csomagot és mi kaptunk egy átvételi elismervényt. A szomszéd bácsi a csomagolás előtt egy kis kalapáccsal gondosan összetörte a rádiója csöveit, és úgy hozta. Miért kellett mindenkinek leadni a rádióját, és ez mikor történt, arra én már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy soha nem láttuk viszont a készülékünk egy fikarcnyi darabját sem.


Részlet: „Rádió Évkönyv 1935”. egy tanulmány lapjairól.
„A rádió elterjesztésének említésre méltó akadálya még az is, hogy Magyarország elektrifikálása még nem haladt eléggé előre. Az országot nem hálózza be nagyszámú magasfeszültségű vezeték úgy, mint a külföldet”.
Érdekes áttekinteni a rádióelőfizetők számának alakulását:
- 1925. december: 17.072 előfizető
- 1926. december: 56.383 előfizető
- 1928. év: 162.000 , amelyből detektoros 105.000 db.
- 1931. év: 307.000 , amelyből detektoros 183.000 db.
- 1935. év: 352.902 előfizető
- 1940. év: 499.368 , ebből detektoros 66.638 db.
- 1961. év: 2.002.500 , ezenkívül 240.000 vezetékes, ez nagyon meglepett.
Mint érdekesség a szünetjel táblázatból 1935-ből egy-két példa:
- Budapest 9 ütemű hárfahang
- Ljubljjana kakukkszó
- Bécs 260 ketyegés percenként
- Róma pásztorsíp és harangjel
- London 5 – 5 ismétlődő kalapácsütés


2009. augusztus 27., csütörtök

Kis és nagy vonatok….






..... meg a hozzávalók.

Néha szoktam vasúti fotókat is készíteni, gondoltam elmegyek a vasút modell kiállításra és kipróbálom, hogy mi a nagy, és kis vonatok fotózása közötti különbség. Hát nem sok, ez is fárasztó meg az is fárasztó. Itt kevesebbet kell sétálni, de többet hajolni, guggolni és hasonló, akrobatáknak való testtartások bemutatása a látogató közönségnek. A gyerekek mosolyognak, miért sóhajt a bácsi, amikor lehajol? És miért nyög, amikor fel tápászkodik? Erre mit is válaszoljak? Hát azért, mert szórakoztatni kell, az Anyukákat és Apukákat is. Néha egy-egy jól sikerült kiegyenesedésemnél, néha meg is tapsolnak. Ez az Apó, így kell ezt csinálni! Ezek és a hasonló szavak erőt adnak a következő akadály leküzdéséhez. Lehetséges, hogy akad görbe fotó, az azt jelenti, nem volt tökéletes a póz, amit alkalmaztam.
A képek itt találhatóak, és később a többi is, amikor elkészülnek.

2009. augusztus 26., szerda

Rádiózás 1929. évben Pesterzsébeten....






.... és máshol, máskor.
Rengeteg jó leírást, történetet, cikket és tanulmányt olvastam amatőrök, és szakértők tollából a rádiózás hőskorával kapcsolatban. Gondoltam, valamifélét én is irkálok, az egyszerű, hozzá nem értő, de minden iránt érdeklődő ember szemével, hogy mi, hogyan is viszonyultunk akkoriban a rádiózás örömeihez. A képeken látható és olvasható: „2453. sz. Engedélyokirat rádió-vevőberendezés létesítésére és üzembetartására.” című korabeli hivatalos dokumentumot, egy kedves ismerősömtől, Józsibától kaptam, sok más érdekes, és figyelemre méltó dologgal együtt, valamikor 30-35 éve. Az engedélyezés feltételeit olvasgatva, néha mosolyogva, a ma már nem létező műszaki megoldások korabeli leírásán, mely a kornak megfelelően mindenki számára érthető, és jól szabályozottnak tűnik. pdl: az antenna esetében. Talán elképzelhető, hogy nem volt mobiljuk, de miképpen lehettek meg nélküle? Ez máig rejtély számunkra és elképzelni sem tudjuk. Miért kellet 200 méter drót az antennánkhoz, hogy a működő készülék, a rádió fejhallgatójából, esetleg hangszórójából áradó valamiféle sercegések, és recsegések között felfedezni vélt emberi hangokat, hurrrrá… kiáltást hallatván, világgá kürtöltjük, hogy szól a rádiónk. A szomszéd meg irigykedett. Azért keverem a Józsibá akkori mondatait az enyémmel, mert vagy 40 éve felkértek, hogy egy korhű, működő kristálydetektoros rádiót építsek, egy iskolai kiállítás anyagához. Kaptam egy eredeti „Rotor” detektort, és hozzá egy kristályt Józsibától. Idővel a kristály megtetszett az egyik kicsike fiamnak, kincsnek vélte, jól elrejtette, és mi máig nem találtuk meg. Varázslatos egy valami volt a detektoros rádió, egyszerűsége folytán bárki képes volt elkészíteni nem kellett áramot használni, mivel a működéséhez szükséges energiát, az adóállomás által kisugárzott hullámok szolgáltatták. Valamiféle hasonlattal élve, azt mondanám ha, „a szegény ember tehene, a kecske”, akkor a rádiózás hőskorában: „a detektor, és a hosszú antenna a szegény ember rádiója ”. Az viszont igaz, hogy fejhallgatót kellett használni, volt is sok veszekedés, hogy éppen most ki a soros. A „hurrráááá!!!!.... szól a rádió”, a segítő társammal mi is üvöltöztünk mikor megszólalt. Igen babra munka volt a kristályt működésre bírni, az egy eléggé régi lelet volt. Ezen történések után úgy éreztem én is éltem az 1920-as évek elején, ami feljogosít Józsibá kifejezésének a használatára. Az LGT zenéje és a szövege is az agyamba fészkelte magát. Mellékelem a nevezetes dalt, melynek szövege valóságos történelem, minden sora megtörtént eseményt mond el, akár kötelező olvasmány is lehetne, valamilyen műszaki történelemkönyvnek részeként. Figyelmébe ajánlom minden kedves olvasónak a kedvencemet, a „kivonat h.) pontját, ami imigyen hangzik; „a rendes használatra engedélyezett vevőberendezését kirándulásra, nyaralásra, belépődíj nélküli bemutatásra magával viheti, és üzembe tarthatja, de köteles engedélyokiratát is magával vinni és ellenőrzés esetén felmutatni”. Érdekes, hogy az antennáról nem esik szó, ki viszi a drótot? A képen látható Standard készülék egy példányával rendelkezett Józsibá, és az elbeszélések szerint igen büszke volt rá, mivel a későbbiekben gyártott néprádiók alapjául szolgált. Volt Horthy, és a háború után a hirdetésen látható néprádió. Az adók elnevezése Budapest 1, és Budapest 2, az utóbbin, Kossuth és Petőfi rádió. Nagy jelentőségű volt a rádió szerepe az 1950-es években is, mivel igen fontos hírforrás volt az emberek számára. Megtudhattuk például, hogy 1952 – valamely hónap - valahányadikán, Kovács 51 János mozdonyvezető, 50 kilóval kevesebb szénnel tette meg a Budapest - Hatvan közötti távolságot, egy 424-es gőzmozdonnyal, és ezzel nem csak csapást mért az imperialistákra, de a nép- vagyonával is takarékoskodott. (csak úgy megjegyezném, megkapta a kiváló mozdonyos jelvényt). Azóta irigylem a pasast.Vitten volna otthonról 5 kiló szenet, és akkor én győzök.
Szól a rádió.... LGT szöveg részlet..
1. Még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került,
Mikor az első szpíker izgatottan a mikrofonhoz ült.
Érces hangja felszárnyalt és messzire repült,
És egy hallgatóban megszólalt: - A próba sikerült!
2. S a Gyáli úton állt egy csukott bútorszállító,
És ott volt huszonháromban az első stúdió.
És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelelt,

Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.
R. ||: Szól a rádió, szól a rádió. :||
3. A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették,
Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét.
És a lemezgyártók átkozták a konkurenciát,
Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát.
4. A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.
Gondolom mára elég is ennyi, kábé a fele még hátra van, és remélem a folytatás olvasására is, akad érdeklődő.

Egy hír, két kép, és az újságok....


....egy globalizált országban.


Szókimondó Ellenzéki Független Polgári Lap
A kormány tehetetlensége képtelen megállítani a gazdasági válságot, a növekvő munkanélküliség oly mértéket öltött, hogy az embereknek nem kell munkába járni, a feleslegessé vált cipőiket eldobálják.

Igazságmondó Még Ellenzékibb Megmondó Hetilap
Mindent kiárusítanak, mindent ellopnak, még a cipőt is, pedig csak a fűző kellet valakinek.

Kormányhoz Független Közelálló
A gazdaság jól működik, az emberek gyarapodnak, az életszínvonal magas, a cipőnek még talpa van, és már eldobják, drága márkás cigaretta csikkek a hamutartóban. Ez mind cáfolata az ellenzék ármánykodásának.

Bulvár Harsona
Rejtély a szemeteszsákban. Egy pár cipőt találtak a parkban, a halott látó Lepel Ernőné szerint, féllábú ember a volt a tulajdonosa.

Riporter: akkor hogyan lehetséges, hogy mind a két cipő sarka kopott?
Lepelné: felváltva hordta, egy fösvény alak volt.

Hajnali Bulvár Kurír
Lepelné bevallotta a plasztikai beavatkozást. Különben mitől lenne feszes a ruha a kebleimen, nyilatkozta mosolyogva, majd villantott. Mit villantott Lepelné? Az a „Hajnali Bulvár Kurír” déli különkiadásának oldalain lesz olvasható. Most már ne menjenek sehová, mindjárt megjelenik.

2009. augusztus 24., hétfő

Kisebbségek napja 4




Vári Zsolt cigány származású fiatal festőművész.
Vásárosnaményban született 1974-ben. Kicsi korától nevelőotthonban élt 18.éves koráig. 10-éve fest, a képzőművészethez régi, és szoros kapcsolat fűzi. Neve széles körben egyre ismertebbé válik, szaporodnak országszerte a kiállításai, tetszetős képei méltán népszerűek.
És egy idézet:
"Szeretnék bizonyítani mindazoknak a fiataloknak, akik kikerülnek az intézetből. Ha már úgy alakult, hogy szülők nélkül kell felnőniük, egye fene, de rajtunk is múlik, hogyan alakítjuk, hogyan formáljuk az életünket."

2009. augusztus 21., péntek

Kisebbségek napja 3



Esetleg valami csoda folytán okosodnék valaha, akkor a legközelebbi alkalommal lefotózom a műsor programját a kifüggesztett plakátról és tudni fogom, hogy milyen énekesek, zenekarok voltak a színpadon. Sajnos a helyzet az, hogy nem fogjátok megtudni, nincs mit leírnom.

2009. augusztus 20., csütörtök

Kisebbségek napja 2


.....roma TÜNDÉR.

Az anyukától engedélyt kértem, és már nyomtam is a gombot.
Nem egy kezdő a kicsike lány, jó a sminkje.

Kisebbségek napja 1





.....volt mit fotózni.
A "SZENT ISTVÁN NAPI FORGATAG" találó kifejezés, forgolódva fotóztam annyi esemény, találkozás és természetesen sok beszélgetés közepette másként nem is győztem volna. Sajnos az esti buli idejére nem tudtam már maradni. Csupán az emlékezetemre hagyatkozva, örmény táncokat láttunk, és zenét hallottunk színpadról a fenti képeken.

2009. augusztus 17., hétfő

Pesterzsébet térzene 11



..... aranyos résztvevők.

Nélkülük sivár lenne a tér, és sokkal unalmasabb az élet.



Pesterzsébet térzene 10




.....most is szép volt az idő.

Jó, és élvezetes zenében volt része annak aki meghallgatta az előadást, nem unatkoztunk. A kicsike leány igen csak nagy zenebarát lehet, még az is lehet, hogy otthon gyakorol már valamiféle hangszeren.

2009. augusztus 15., szombat

Tükrözödés......



.....a felhők.

Minden alkalommal ottjártamkor, és kedvező fény viszonyok alkalmával fotókat készítek olyan megfontolás alapján, hogy a változatok száma kimeríthetetlen. Állandóan abban reménykedem, hogy most születik az igazi nagy alkotásom. Készítettem jót, nem annyira jót, és rossz képet is, de valószínű olyan nem lesz a jövőben sem, amivel én teljesen elégedett lennék. Na, de nem is olyan nagy baj ez, gyakorlásnak tekintem a dolgot. Néha mesebeli látomásként, mesebeli tájakat vélek felfedezni a tükörképekben amik szinte nem is hasonlítanak a valóságra. Ez már egy kis eredmény.



2009. augusztus 10., hétfő

Graffiti duplán 4


....eléggé sok időbe tellett elkészítenem.

Egy kicsit hosszú az első kép, háromszor kellet a gombot megnyomnom.

2009. augusztus 9., vasárnap

Graffiti duplán 3


.....raktam az albumba is.
Régen volt már, hogy festett falat fotóztam, de a régiekből maradtakat is meg kell csinálni, mert lemaradok.

2009. augusztus 8., szombat

Pesterzsébet térzene 8





..... jó meleg volt.

Egy kis tündér is jelen volt a hallgatóság soraiban, le is fotóztam, de el felejtettem bemutatkozni, így sajnos a nevét sem tudom. Remélem a szülei felfedezik a képet. Amennyiben kép közlése ellen, kifogás merülne fel a szülők részéről, kérem jelezzék.

2009. augusztus 7., péntek

Találkozások...1





.....találkoztam „Svejk” -el!

Napjainkban történt, és nem az első alkalommal. Az első valamikor nagyon régen, még igencsak iskoláskorú lehettem, az évszámra már nem emlékszem, de biztos, hogy az 1950-es éveket írtuk. Valami olyasmire emlékszem, hogy valami nagyon fontos aktuális csavargási ügyben koptattam a járdák aszfaltját, amikor találkoztam egy barátommal, aki éppen szembe jött velem. Közönséges találkozásnak nem nevezhetném a dolgot, mert messziről látható volt az arcán valami vigyorféle, és néha hangosan felkacagott, mit felkacagott, – szabályosan felröhögött időnként, és a szeméből a könnyeit is törölgette néha. Na, mesélj! Mitől van ilyen jókedved? Hozzá kell tennem, ifjúkorunk nagy áldása, (itt minden ifjúra gondolok), a mindenen kacagás korszaka volt. Mindenen tudtunk nevetni. A felnőttek sokszor értetlenkedve néztek ránk, és lehet, hogy a szüleinkben felmerült a kérdés, esetleg orvoshoz kellene vinni a gyerekeket? Miután a barátom elmesélte, egy kölcsönkapott könyv egyik oldalán olvasott rövidke epizódot, bizonyos Svejk nevű derék katona történetéből, hát én is kacagásra fakadtam. Azon nevettünk, hogy Svejk azon megjegyzésére „őfelsége a császár falon függő képét le xarták a legyek”, miért őt, és nem a legyet vitte el a titkosrendőr a fogdába. Az igaz viszont, honnan tudhatná a légy, hogy mire nem szabad pöttyöt rakni a „Kehely”-hez címzett fogadóban? Egy hétig volt még nevetés tárgya a légy pöttyök a képen, mert nem volt ideje tovább olvasni a történtet a barátomnak. Egy másik nagy nevetésre ingerlő epizód; mikor Svejk a cellából kiszól a fegyőrnek, hozzanak neki egy vekkert, mert reggel kihallgatásra kell mennie, és aggódik, hátha elfelejtik felkelteni. És mi? – tovább kacagtunk. Most, a visszaemlékezés alkalmával én magam is csodálkozom, hogy miért nem tudunk ma már akkorákat nevetni. Kissé irigylem az akkori magunkat, mostanság egy széles mosollyal is megelégszünk akkor, mikor nevetni kellene. A könyvet több alkalommal is olvastam, és ma is nevetek, mosolygok közben. Tán öt éve olvashattam utoljára. Azért vált aktuálissá újra a Svejk úr, mert a fiam egy halom fotóval lepett meg, amik egy kirándulása alkalmával készültek nem is olyan régen. A képeket nézegetve, egy ismerős alak tűnik fel némely képen, és rögtön felismerhető kiről is van szó. Így találkoztam újra Svejk a derék katonával, sajnos csak fényképen, mert ha én is ott vagyok, bizonyára iszogattam volna egy pár stampedli sligovicát, a találkozásunk örömére. Sűrűn emelgette a poharat, de ez nem akadályozta a trombita játékát, és annak színvonalát. Nagyon jó zenész az elbeszélések szerint. A helység neve Bük, és arató verseny apropóján, sok a vendég. Panasz pedig ne légyen, mert innivalók, meg mindenféle igazi paraszti ételek sokasága kerül terítékre, ami lecsúszik, eltűnik a vendégek gallérja mögött. Az elégedett vendégek „jövőre újra jövünk”, jelszóval távoznak. Talán a kelleténél többet írtam, mint amennyi e pár kép magyarázatához szükséges lenne. Szerintem jó is így, képzeljétek el, mennyit irkáltam volna, ha esetleg egy vendéglőben Svejk társaságában söröt iszogatva, meghallgatom történeteit. Az album képei még szaporodni fognak.
a többi kép, itt látható

2009. augusztus 5., szerda

Mozaik....


......oszlopok.
Én mint egy balga manus, majd el felejtettem, hogy két oszlop lett pipacsokkal díszítve. Így egy kissé jobban elképzelhető, mily változásokkal gazdagította a látványt a volt csupasz fehér oszlopok helyett a szép burkolat. Íme itt a két oszlop egy térben, Cicó keze munkáját dicséri a látvány. Akit érdekel a mozaik, az az alább található linkre egy kattintás, és tágíthatja ismereteit a témában.
http://rakom.freeblog.hu/


Graffiti duplán 2.....




.....ez a forma eléggé tetszetős.

Régen volt, hogy ilyeneket készítettem, pedig anyag az van bőven, csak éppen az idő amit szűken mérnek. Remélem valahogyan sikerül feldolgoznom a meglévő felvételeimet, és nem szaporodik egy szénakazal nagyságúra. A fenti képek nem mindegyike látható már, néha igen gyorsan átfesti a konkurencia, de az is lehet hogy más okból. Én nem vagyok járatos a graffitisek íratlan szabályainak, szokásaiknak ismeretében.
Nagyításhoz katt. a képre!


2009. augusztus 2., vasárnap

Törp 1....

ekkora Törp(e)harcsát fogtam!


..... hogy jutott eszembe?
A feleségem rápillantott az általam készített fenti képre, és egy nagy sóhajtás kíséretében hívta az unokáit. Gyerekek, ti egy mázlisták vagytok, egy új játszó pajtással szaporodott a baráti társaságotok. A Papa megkezdte második gyermekkorát, illetve abba se hagyta az elsőt, csak arról eddig nem beszéltünk. Ezek után már az sem titok többé. Hurrrá ! űvőltötték a gyerekek. Papa csinálj egy bukfencet, mint régi szép időkben. Egye fene, gondoltam én, puha a szőnyeg senki nem figyel ránk .... rajta! Valaki hideg vizes ruhával törölgeti a homlokomat, a menyeim, fiaim és feleségem rosszalló tekintetét látva térek magamhoz, csak az vigasztal, hogy az unokáim, mind a négy vigyorog. Papa, szerinted ilyen a bukfenc?


Verebek.....





......mit esznek?

Ha nem hagyod, hogy én is egyek, kiáltok és hívom a többieket. Úgy is tett, és íme a második képen már látható a csiripelés eredménye. Megjöttek a többiek, aztán egyre többen lettek. Nem is olyan sok időbe tellett a kifli darab eltüntetése, de az utánpótlás sem maradt el, jószívű gyerekek az uzsonnájukat osztották meg, az idősebb hölgyek szatyrából pedig folyamatosan áramlott a kifli, és kenyér darabkák sokasága. Most már biztos, hogy a jövő évben is lesz elég verebünk. A sétáló utca nem marad veréb pötty nélkül. Veszek valami bukósisak félét, védekezésül a veréb bombák ellen.
Nagyításhoz katt. a képre.