2009. június 30., kedd

Szobrok ahogyan én....




Gobbi Hilda a mai napig egy legenda, a színház és moziba járó emberek, a TV játékok nézői, a Szabó-család rajongói, és természetesen számomra is, hiszen én is közéjük tartozom. Mit is írhatnék? Hiszem, hogy már mindent megírtak róla, én csak egy egyszerű rajongója voltam és vagyok. Mindig lesznek emlékezők, élnek még szemtanúk kik látták a színpadon, és részesei lehettek csodás játékának. Azután, jön valamiféle kényszer, hogy ezt az élményt meg kell osztani másokkal is, és a legenda folytatódik. A legendás 1970-es Margitszigeti János vitéz boszorkája azért különleges élmény számunkra, mivel a gyermekeinkkel együtt láttuk az előadást. Éveik száma már 40 felett, de emlékeznek, részletekre és nagyokat nevetnek, ha beszélgetünk róla. De, „Biri anyót” sem feledték.

Harmadik alkalommal vettem elő Gobbi Hilda, Közben c. könyvét mely 1982-ben jelent meg, és élvezettel olvasgatom, felidézem a vele kapcsolatos emlékeim. Több alkalommal fotóztam a Nemzetinél látható szobrát, és a magam elképzelése szerint alakítottam a Róla készült képeket. A képek közzétételének alkalmából született ez a pár, igen csak szűkszavú mondat.

Nincsenek megjegyzések: