2008. október 9., csütörtök

Próba III.



E bejegyzésnek csak annyi a célja, hogy próbaképpen miként is érvényesül a Fal-Art
logó látványa a lapon. Ha mutatós a dolog, akkor talán valami szöveget is kellene írnom,
hogy minek is kezdtem a graffitik gyűjtésébe és azok közzétételének célját miképpen
határozhatnám meg. Vélemények helyett, főleg mindent elítélő kinyilatkoztatásokat
hallok, pro és kontra. A gyűjteményem fotói, igen kis területről származnak, de vannak igen ötletes és eredeti alkotások közöttük. Próbának talán elég is lesz ennyi, de ha valaki reagálni óhajt e sorokra, tegye nyugodtan mert igen sok fotó várja, a majdani vélemény alkotók írásait. A Fal- azért félig magyar, mivel az Art helyett eddig nem találtam a szó ritmusában hozzá illő párját. Talán egyszer valakinek sikerül. Folytatása következik:

Nincsenek megjegyzések: