2009. november 30., hétfő

Világosság Mozi


.....hetven év.
A Világosság mozi éppen 70. évi szezonját ünnepelné, ha berregnének még a vetítőgépek, szerintem ez történelem az ünnep mellőzve, mint a feliraton: "Mozitörténeti kiállítás", mi pedig nosztalgiával gondolunk a mozi varázsára annak ellenére, hogy a lakások tele vannak mindenféle csoda szerkentyűvel, amiket mi gyerekkorunkban elképzelni sem tudtunk. Video, CD, DVD, MP3, PC, az apróságokról nem is beszélve. Amikor valamelyik, számomra komplikáltabb szerkezetet működtetni szeretnék, általában kénytelen vagyok az unokáim segítségét igénybe venni. Akkor aztán jön a fejmosás. "Papa, már megint elfelejtetted, gyakorolni, gyakorolni, mert a gyakorlás a tudás anyja", (vagy az apja, már nem emlékszem melyik). Szóval a mozi az nem okozott ilyen gondokat, jegyet vettünk és bementünk, lehetőleg az olcsóbbik jegyet, hogy minél gyakoribb látogatói legyünk valamelyik mozinak. Persze a módosabb fiúk, páholy jegyet vettek és amikor lányok is csapódtak a társaságukhoz, igencsak feszíttek, szinte döngették a mellkasukat, hogy felkeltsék a többek figyelmét, és vegyük már észre, hogy azon a napon ők a menők. Mi ugyan képesek lettünk volna egy egész leányosztályt is magunkkal vinni, oly rábeszélő képességgel rendelkeztünk. Miért nem? Mert oly sok mozijegyre nem tellett volna, még pénztárcára sem volt szükségünk, mivel az a kevés fémpénz a zsebünkben is elfért. Most örömmel nézzük a plakátokat, a filmek címeit, és mindent ami a mozival kapcsolatos. Az nem is olyan nagy baj, hogy a világ megváltozott és közben a Világosság 70-éves lett, de azt jobban szerettem volna, ha a mi éveink száma lassabban szaporodik. Mondjuk a mozi 80 éves, mi meg csak 40. Bár a téglák is öregszenek, de az nem látszik rajtuk, ennek fordítva kellene lennie.

Pesterzsébeti Mozik 1929:
Erzsébet, Dezsőffy u. 56.
Intim, Erdő u. 28.
Pflum Kossuth Lajos u. 51.
Corvin Jókai Mór u. 14.
Uránia Kossuth Lajos u. 27.

2009. november 27., péntek

A Nagydarab…

.... a hatóság embere.
Él e valaki emlékezetében még a nagydarab rendőr, aki az 1960-70 es években a „kosutin” sétált, és akkora volt, mint egy pajta ajtó megrakott szénás szekerek számára. Nagy kerek feje volt, és amikor nem volt jókedvében mindenkit megbüntetett, aki nem a zebrán kelt át a Tanács előtt a Kossuth szobornál. Amikor jó kedve volt akkor is, viszont a cédula mellé jó tanácsokat osztogatott térítés mentessen. Valamikor egyszer, és régen a 60-as évek végefelé, egy ismerős fiúval beszélgettünk a Pflum mozi bejáratával szemközti oldalon, a téren álldogálva. Az ismerősöm közepes termetű, de inkább valamivel kisebb alkatú ember volt, a barátjának ellentéte, akivel megbeszélt találkozója volt a mozi előtt. Könnyű volt felismerni a túloldalon a barátját keresve nézelődő alakot. A kb. 185 magas, nagydarab melák, kicsit kövérkés és puha vonalakkal rajzolt arca olyan külsővel ruházta fel, akár egy szakajtó kelt tészta egy pékségben. A barátai már kiskorában rá akasztották a „Kalács” becenevet, amit minden zokszó nélkül elfogadott és viselt magadóan. Széleskörű ismeretséggel rendelkezett, bár a valódi nevét sokan nem is ismerték, viszont amikor elhangzott, hogy a „Kalács” a tésztaképű fickó, akkor rögtön mindenki tudta kiről is van szó. Soha senki nem használta sértő szándékkal a nevet, inkább mondhatnánk, hogy a barátság és a szeretet jegyében született ez a gúnynév, ami becenévvé változott és az is maradt. Az ismerősöm átkiáltott neki, Kalááács! Itt vagyok, gyere ide. Kalács körbe nézett, hogy mekkora a forgalom és elindult felénk, de abban a pillanatban mintha valami vágtató elefántbikaszerű hangot is hallottunk volna. És mit látunk, hogy a túloldalról a „kosuti” – Pflum-ház sarkának irányából csattogó cipőtalpak hangjainak kíséretével rohanva közeledik felénk a nagydarab rendőr, a hatóság éber embere, maga a „szerv” személyesen. Még legalább 5 méterre volt tőlünk, de már harsogva üvöltötte.
„Mit mondott maga nekem? Kalácsnak mer nevezni egy hivatalos közeget”?
„Szóval maga gúnyt űz a rendőrségből”?
De kérem, a „Kalács” én vagyok, rebegi kissé sértődötten a melák.
„Maga ne pofázzon, mert magát is beviszem”.
A lényeg, az ismerősöm besétált, helyesbítek, a szerv bekísérte a kapitányságra, ami akkor még a sarkon volt. A történet befejezése valóságos kabaréba torkollott. Valamiféle okból éppen akkor a fogda folyosón járt a kapitány, és pusztán kíváncsiság által vezérelve, megkérdezte a nagydarabot, hogy mi okból állította elő a fiatalembert? Összecsapva bokáját – kapitány elvtársnak jelentem, ez az ember kigúnyolt, és a kerek képem miatt „kalácsnak” nevezett. Nézegeti a kapitány az emberének az arcát, majd fiúra néz, onnan visszafordítva a tekintetét újra a nagydarabra arcát tanulmányozva azt mondja, magának tényleg olyan képe van. Na, engedje el fiút, lehet, hogy találkája van, és nem lenne szép dolog egy hölgyet megvárakoztatni. Sokáig beszédtéma maradt a történet, jókat nevettünk rajta. Vagy három hét múltával elkapott, és megvágott 20 forint erejéig, mert a zebra mellett mentem át a túloldalra. Attól kezdve figyeltünk, és ha megláttuk átmentünk a másik oldalra. Hiába, akkoriban egy húszas jó zsebpénznek számított. Egy ideig így is céltáblája maradtam a fiúknak, akik azt híresztelték, hogy módos család a miénk, mert húszforintosokat hajigálok az utcán.
Azt a javaslatot, hogy ezután a nagydarabot hívjuk szintén „Kalácsnak”, a fiúk elvetették, mondván „Kalács” csak egy van, és a nagydarab nem részesülhet akkora kegyben, hogy becenévvel ruházzuk fel, azt ki kell érdemelni.

2009. november 26., csütörtök

Bérlet és Kuglóf



..... mire leltünk 1930-ból
Az olvasó fejében megfordulhat az a gondolat e cím olvasása közben, hogy miféle pihent agyú valaki találhat ki ilyen marhaságot. Tegnap kérdeztem a szomszédot, de szerinte külsőleg semmi jelét nem látja rajtam valamiféle agyi elváltozásnak. Megnyugodtam...?! Az itt közölt papírok fotói valódiak, és a folyamatos erzsébeti ásatások eredményeképpen kerültek napvilágra e ritka leletek. És mit gondoltok, kinél volt az ásó? A Gyulánál, aki különben a "tekon" ki más lehetne, aki ilyen papírokra lel, és becsben tart. Én valami hasonlót láttam árverezni egyszer, de abból nagy családi botrány kerekedett, ezt onnan tudom, mivel a barátom volt a vásárló, de egyben a szenvedő alanya is a feleség zsörtölődésének. Nem tetszett neki a rááldozott forintok száma. Sokallotta. Egy rendes rongyom sincs, amit felvehetnék, mondotta a feleség, te meg holmi megsárgult papírokra szórod a család megkuporgatott filléreit, ami még arra sem használható, hogy valamit belecsomagoljunk, mert rögtön elszakad. (nem Ők a Mr.Filléresék).
Zseniális ötlet jutott eszembe hasonló esetekre, a probléma kivédésére. Ha valaha licitálnék valamiféle iratokra, akkor csak hasonlóra, amire például szintén valamiféle recept van jegyzetelve. A feleség reklamálása esetén kész válaszom a következő lenne. De drágám, engem nem nagyon érdekel az a Somody-féle bérlet, én csupán egy jól bevált régi, békebeli, 1930-ból származó recepttel szerettelek volna meglepni, hogy kiegészítsd híres receptgyűjteményed. Talán beválna ez a módszer és mentesülnék a fejmosástól, nem úgy mint szegény Dodó. Vagy nem?
.
a könnyebb olvashatóság kedvéért a recept eredeti szövege:
Kuglóf:
15 dkg vaj, 15 dkg
cukor, 4 egész tojást
habosra keverünk, 6 kan
tejjel 30 dkg lisztet
lassan belekeverni
2 dkg élesztőt.


2009. november 25., szerda

Üldögélők...



..... az egyre népszerűbb csobogóknál.
Bezzeg mikor én is szeretnék leülni, akkora már elfogyott a hely. Legközelebb korábban kelek és előbb megyek sétálni a csobogók felé. Akad viszont egy másik lehetőség is, akkor kell menni amikor még válogatni is lehet, hogy melyik padot is foglaljam el üldögélés céljából. Ja, hogy nagykabát is kell, és nemigen lesz beszélgető partner? Ebben az esetben várjuk türelmesen a tavaszi napsütés eljövetelét, és ne feledjük, hogy korán kell majd ébredni, mivel igen népszerű lett a csobogók környéke.

Nyáron volt....


..... a Kisebbségek Napja.
Nézegetve a régebbi felvételek mappáit, felfedeztem egy jó adag képet melyek megütik az általam támasztott szintet, hogy az album lapjaira kerüljenek. Jó sorsuk van a képeimnek, hiszen én vagyok a fotós, a bíráló bizottság, és a közönség is egy személyben egészen a képek közzétételének napjáig. Attól a naptól kezdve a képek sorsát a látogatók döntik el. Nézegetik? Ha igen, akkor megdicsérem a fotográfust, már mint jó magam és tovább folytatom az exponálások számát. A fenti képen a Bolgár PRAVO zenekar női harmonikása látható.

2009. november 24., kedd

Téli séta

.... a Gubacsi-hídnál.
A régebbi elbeszélések nyomán igen népszerű volt Gubacsi-híd, a strand, és csónakházak partszakaszán sétálgatni, nézegetni a pezsgő sport életet és a szép környezetet. Ez ma már a múlt, a világ sokat változott, de a part adottságai megmaradtak, a kellemes környezet kissé ugyan elhanyagolt, de a varázsa nem kopott meg. Inkább azt mondanám, felelőtlenség a kihasználatlanságot tovább konzerválni. Sokszor sétálgatok arrafelé, és mindig látok hozzám hasonlókat, vagy párokat. Ma kényelemből kevesebben hagyják ott a szoba melegét, és azt a drága jó TV -ét.

2009. november 19., csütörtök

Graffiti amiket...


..... nem nagyon szeretnek.
Rég raktam fel ilyesmit, pedig még bőven akad a tárolóban. Takarékos vagyok, mivel az időjárás mostanában nem kedvez a festékszáradásnak. Lehetséges az is, hogy fiúknak nincs esernyőjük és nem szeretnének megázni? Így aztán nincs annyi fotózni való, persze a jobbakra gondolok.

Egy Cipész....


..... a sok közül.
Az "Uradalmi Tejcsarnok" helyének megállapításához a Tejcsik-család egy tagjától kaptunk felvilágosítást, hálánk jeleként előre soroltam Tejcsik János cipész üzlete fotójának a közlését, hálás köszönetünk kíséretével. A képen látható két bolt a Nagysándor utca 120. szám alatt volt található.
Szerettem volna jobb minőséget produkálni, sajnos nem sikerült.

2009. november 18., szerda

Ki járt erre?


Talán valaha valakinek ebben az üzletben nyírták a haját és esetleg emlékezetében él még az üzlet címe, kérem írjon.

Lakóház a pusztán.....


….a lakóinak társasága a magány?
Pest városától délre 1851-ben, már évszázadok óta Gubacs-pusztának nevezték a futóhomokos homokbuckákkal tarkított földterületet. A főváros határán húzódott az annak értelmében elnevezett Határ-út, amit henger alakúra formált, egy méternél magasabb, négyzet alapra helyezett határkövek jeleztek 100 ölenkénti távolságra egymástól. A határkő főváros felőli oldalára „PEST” – a másik oldalára „Gubacs 1738” vésett felírások voltak olvashatók.
A Határcsárda alatt 1851 ben felparcellázták a területet, és még abban az évben megépítették a „Kaiser” keményítő gyárat, és a soroksári országúton, néhai Gráner Ádám házát, ami Erzsébetfalva első lakóháza volt. A történet érdekessége, hogy 1851. évtől, 1868. évig, a két épület kivételével és a Drasche téglagyár épületeit beszámítva, néptelen volt az egész Gubacs-puszta. Ki gondolta volna, hogy Erzsébetfalva első lakóháza hosszú évekig magányosan állt lakatlan, és néptelen területen a Soroksári országút mentén. Lakói bizonyára minden arra járó szekeret, kocsit jól megnéztek, hiszen más érdekesség nem igen történt akkoriban.
Ez csak az én gondolat menetem, nem tudhatom, hogy akkoriban mi volt az érdekes. TV nem volt, és szomszéd asszonyok hiányában kénytelenek voltak megelégedni a postás hozta hírekkel. Talán elég gyakran járt arra, mondjuk hetente egyszer? Esetleg a téglát fuvarozókkal beszélgettek, mert a fuvarosok naponta jártak arra a téglagyárból jövet – menet. Lehet, hogy unalmas volt az élet a mai szemmel, de annyi nyugtatója nem fogyott a patikusnak (nem volt patika), mint mostanában. Az asztali fehér viszont igen: pohárból, üvegből, demizsonból, és ennek eredménye, hogy több kocsma lett Erzsébeten, mint patika. :)



2009. november 17., kedd

A kéményseprő mester.







…..említésre méltó személy volt Telekessy Géza.
A fotók és jegyzetek felkutatása ebben az esetben nem jelentett nagy nehézséget, mondhatnám szerencsém volt. Ritkaság, ahol ilyen időrendi sorrendben megmaradnak régi fontos fotók egy család történetében. Fiatalság, katonaélet, háború okozta sebek, házasság, a legaktívabb munkával töltött időszak, és a nyugdíjas évekből. Szerintem a tisztelet és szeretet jeleként foghatjuk fel a megőrzött fotókat, becses emléktárgyaknak számíthattak, amit a hátlapjukra írt sorok bizonyítanak. Itt szeretnék köszönetet mondani a Telekessy család azon tagjainak, kik hozzájárulásukat adták a képek és a hozzájuk fűzött sorok megjelenéséhez. Meg kell említenem Kolozs Gyulát a képek felfedezőjét, a lelkes mindig keresgélő embert, mivel nélküle mi és sok hasonló érdeklődésű ember szegényebb lenne, és nem láthatná eme ritkaságokat. A fotók másolatait tőle kaptam. Közülük két kép nagy mértékű sérülései láttán, majdnem feladtam a reményt, hogy a helyrehozatal sikeres lesz. Macerás egy órai melóm volt, mikor látni véltem, hogy jó esély van a helyrehozatalra és sokunk számára érdekes, ritkaságnak számító képet helyezhetek az album lapjaira. Hurrá mondtam én, és tartalék energiámat (van nekem ilyen?) elővarázsolva nagy kedvvel és szorgalommal folytattam a babra munkát. A feleségével Guttmann Annával készült kép akkor vált izgalmassá, amikor az aprólékos munka közben egyre jobban láthatóvá vált, hogy a feleség beállítása, a fényképész tudását dicséri. A feleség a kezével úgy a tartja a kabátot, hogy a férj jobb oldalán, a háború okozta sérülés nyoma, (kötés, vagy gipszelésre gondolok) kevésbé legyen észrevehető. Számomra nagyon érdekesnek tűnt a látvány, az első pillanatban arra gondoltam, a Főnök mi vagyunk, férfiak, és azért van csak egy szék a műteremben. Mikor a lényegre rádöbbentem, hogy a nők, a feleségek áldozatvállalása nélkül mi semmik vagyunk, mentem és kezet csókoltam a feleségemnek. Még most is azon töpreng mi lehetett az oka, tán csak nincs valami bajom, esetleg orvoshoz kellene vinni a pasast?
Természetesen csak annyi változtatást végeztem a képeken amennyi mindenképpen szükséges volt, csupán a tálalásuk az én flúgos ötletem. Abban reménykedem, hogy tán nem is annyira rossz?
Könyvek lapjait forgatva két feljegyzést találtam Telekessy Gézáról, melyek alább olvashatók az eredeti forrás megjelölésével.
Vármegyék Országos Címtára 1931. Negyedik kiadás:
"Telekessy Géza, Szent Imre herceg útja 17.
1878-ban született Rábacsanakon. Iparát Budapesten tanulta. Mint segéd több helyen dolgozott. Szaktanfolyamot végzett. 1909-ben telepedett le, s mint üzletvezető működött. 1923-óta önálló mester. Számos jótékony célú és kultúregyesület tagja. 1914-ben bevonult, az orosz harctéren küzdött, megsebesült."
Magyar Városok Monográfiája 1936. Személyi adattár:
"Telekessy Géza kéményseprő mester Rábacsanakon született 1878 –ban, iparában Budapesten 1896-ban szabadult fel, s több helyen volt segéd, 1923 óta önálló. Az I. Világháborúban Gorlicénél megsebesült. Városi képviselő volt. Felesége Guttmann Anna."

Ui. Sajnos, a korabeli bejegyzések szűkszavúak, szerettem volna többet írni a munkájáról, a kor viszonyairól, és milyen problémákkal kellett megküzdeni az akkori idők iparos emberének.

2009. november 14., szombat

Régi Fotók 1


Én jegyzettként csak annyit írok, hogy a hölgy igen csinos, és abban a korban is szerettem volna élni.

Feljáró



....már nincs akadály.
Elkészült, és igen nagy segítség az arra rászorultaknak, az pedig nem árt, ha még tetszetős is. Sajnos a Pista-bácsi már nem tudja hasznát venni, pedig de sokat reklamált. A legjobb az lenne, ha csak nézegetnénk, hogy milyen jó munkát végeztek az iparosok, és nem lenne olyan ember aki használni kényszerül.

2009. november 11., szerda

Hajszobrászok 2


..... van másik!
Egy hölgy azt reklamálta, hogy az előző képen nem elég bájos a mosolya és jobban szeretné, ha ez a második kép is látható lenne az album lapjain.

2009. november 10., kedd

Melyik utca sarka.....


.....ahol ez a tejbolt volt?
Ez a fő kérdés, és nem rejtvényt játszunk. A Nagysándor utcában készült a fotó az 1910-es években. Ez az egyetlen támpontunk. Sokan szeretnénk ezt megtudni erről a csudi fotóról.
Rajta, mindenki kérdezze meg a Nagyit meg a Papit, de talán a Dédik többet tudnak.

Tán ivott a kömíves ?


...... vagy nekem ártott a konyak?
Ezt kérem én nem értem. Illetve örök rejtély marad számomra, hogy miképpen rakták helyére az ajtókat ablakokat a girbe-görbe falak ellenére. Esetleg volt nekik görbe-girbe ajtajuk és ablakuk? Ha ide mennék haza józanon, akkor is azt hinném, hogy a kocsmából jövök. Mindenki megnyugodhat, mert az ablakok tükröződése formázza a mesebeli ház vonalait. Ezt nézve, én nem találnák a tükörbe haza.

2009. november 9., hétfő

Régen volt hajszobrászok….



..... a Vécsey lakótelepen.
Az volt ám a fodrászüzlet! Kinek emlékezetében él még a régi látvány, az Állami Fodrászat, mely akkora volt, hogy a posta mai helységét is abból választották le, az tudja csak, (a lakótelep régebbi lakóira gondolok), hogy mily hatalmas és egy kissé túlméretezett üzletet álmodtak ide az akkori illetékesek. Előnyére vált viszont, hogy egy szál férfi alkalmazott annyit sem volt található az üzletben. Ott kérem csupa csinos hölgy vágta, tekerte, és szárította a hajszálakat, a férfi kuntschaftok (vendégek) nagy örömére. A képen látható hölgyek ültették a ma is meglévő tujákat a sivárság enyhítésére, de az óta, sajnos nem lett több zöld a nagy halom betonkockákon. Kivételt talán csak a patika kamilla virága képez, mely egy reklámtáblán látható, csak éppen műanyag, viszont igen szívósfajta. Télen, nyáron zöld és állandóan virágzik, előnyére válik, hogy locsolni nem kell. A volt KÖZÉRT (PROFI) bejárata erre nézett, ami azt jelentette, hogy naponta igen sok embernek akadt errefelé dolga. Főleg amikor a posta megszánta a környéken lakókat, és kegyeskedett egy fiókot nyitni. Az viszont megjegyezném, hogy a sárga csekkből egy év alatt akkoriban nem használtam annyit, mint mostanában egy hónap alatt. Igencsak módos ember lettem, annyi sok pénzt költök a postai befizetések alkalmával, viszont előnye is van, hogy a Kakasba már nem kell mennem, mert kisétáltam magam, a pénztárcám is soványabb lett, egy szóval, egészséges életmódot folytatok.

2009. november 5., csütörtök

Piros vagy a kék?



.... az életem nehéz pillanatai.

Bökdösöm a gépem billentyűit nagy szorgalommal, míg aztán egyszer csak levelezni kezd velem. Azt írta a képernyőre, hogy ellenőrizzem „ezt, meg ezt”! Megteszem neki ezt a kis szívességet, és kattintok OK, majd nyomkodom tovább a klaviatúrát, hogy szaporodjanak a betűk a szövegben. Két perc után, újra ír nekem, ellenőrizzem „azt, meg ezt”! Aztán egy perc elteltével a harmadik üzenete, ellenőrizzem az „azt, meg azt, plusz ezt”! Nőkkel szoktam ennyit beszélgetni, nem egy géppel. Egy kicsit sok lett az idegeimnek, és szétszedtem, hátha látni honnan üzenget a gép? Szóval a képen látható látvány tárult a szemem elé, de az üzenetek forrását nem láttam, nem derült ki honnan jönnek. Már éppen fel akartam robbanni a méregtől, amikor eszembe jutott egy régen látott akció film, és az ott hallott mondatok, ami két tűzszerész között zajlott.
Egyes - Melyik drótot vágjam, a pirosat vagy a kéket?
Kettes - vágd a kéket.
Nyolcszor ugyan ez, és két liter verejték csepegésének hangja háttér zörejként.
Végre győz a második számú szakértő, és a kék színű drót.
Egyes vág, és nem robbant fel a pokolgép,
Kettes – na ugye megmondtam, hogy a kék a jó.
Egyes – én a pirosat vágtam el.
Akkor nekem is a pirosat kell elvágnom, gondoltam talán akkor abbahagyja az üzengetést. Belenéztem a dobozba, és annyi piros drótot láttam, olyan nagy volt a választék, hogy nem tudtam eldönteni, melyik legyen a kiválasztott. Kék-színűt csak egy szálat láttam és abból azért lehet csak egy, mert biztos nagyon fontos. Erre gondolva nem mertem elvágni. Amikor még a boldog ifjú korom 65. -évét éltem, gyorsabban döntöttem el a fontos dolgokat, most ez egy kissé tovább tart, már a harmadik napja mondogatom, „a pirost, vagy a kéket”? „a pirost, vagy a kéket”? Ekkor jött a feleségem, és egy pillanat alatt megoldotta a problémát. Most jöttem a patikából mondta, itt egy doboz, 100 darab piros bogyó van benne, ebből naponta 3 x 1 szemet bekapni. Lehet, hogy a géped állapotára nem lesz hatással a piros bogyó, de te legalább megnyugszol.
Jól gondoltam, a tuti tipp csak is piros lehet.

2009. november 2., hétfő

A falon láttam.


A „Tizedes meg a többiek” tudták, hogy ”az oroszok már a spájzban vannak”!
Én meg láttam, hogy a gerilla meg a falon van!