Szegény Mamuska majd elfelejtettem, hogy adós vagyok a folytatással. Illő lesz, hogy befejezzem.A történetet valahol ott hagytam abba, hogy a Mamuska, férjhez ment, asszony neve Jerusse Ferenc-né lett. Férjével az Árpád utca 38 szám alatti házban vett, vagy bérelt lakásban élték tovább életüket. 1908-tól. Édesapja Viczkó Pál, nem sokkal ezek után egészségügyi okokból a vendéglőket bérbe adta és Vilmáékhoz költözött és ott is hunyt el, az életkoráról és a 
halálának időpontjáról nincs adatom, a feleségéről is csupán egy fotó maradt meg az örökbefogadott kislányról készült képen. Mivel a nászt gyerekáldás nem követte, idővel örökbe fogadnak egy szegény sorsú kislányt, ki az elbeszélők szavai szerint egy ideig állandó céltáblája volt a környékbeli gyerekeknek. Korabeli társai állandóan azzal gúnyolták, hogy „milyen gyerek vagy te, hogy neked még anyukád sincs, apukád sincs”. Miután megtörtént az örökbefogadás, boldogan és büszkén újságolta mindenkinek, többször is elmondva, „nekem is van már anyukám és apukám”. Sajnos, a sors ebben az esetben nem volt kegyes hozzájuk, a kislány igen fiatalon 16 –éves korában búcsúzott az élettől súlyos betegsége következtében, és akaratuk ellenére a Jerusse házaspár gyerek nélkül maradt. A későbbiek során, többé már nem próbálkoztak azzal, hogy hasonló módon oldják meg a gyermekáldás hiányát. Ez a történet hosszú ideig megmaradt a kislány korabeli társainak emlékezetében, akik még idősebb korukban is, sokszor emlegették, és elmesélték a kislány szomorú történetét. Vilma és Feri sorsának alakulásában nem történt változás, kettesben élték tovább hátralévő éveiket. Az itt leírt részleteket Mamuska időskori gondozójának szavai, akinek sok mindent elmesélt hosszú életről. Mamuska szerencsés alkat lévén, jó fizikai és szellemi állapotban élte utolsó éveit, ezért aztán hitelesnek kell feltételezni az általa elmondottakat. Időközben a házasok a Károly utcában
vettek egy 300 -as telket, és ott 1920 -ra felépül a fotón látható házuk, és még abban az évben, odaköltöznek, ami azután életük végéig az ottho
nuk marad. Nyugalmas környék volt, amit a képen láthatóak is bizonyítanak, mivel a fotós egy szántóföldről készítette a felvételt utca ellenkező oldalán, amin vígan terem a kukorica. A ház, és a telket ma már nem található, viszont a története jól szemlélteti, hogy miért és miként keletkezett a sok 75-ös telek ezen a környéken. Talán elfogyott a fizikai erő, vagy anyagi okokból, esetleg nem volt ekkora nagyságú földre szükségük, hát eladták a felét. Ez később megismétlődött, a már 150 –es telkek esetében is, a lakosság gyarapodásával növekedett a kereslet a telkek iránt, és azok tovább osztódtak.
halálának időpontjáról nincs adatom, a feleségéről is csupán egy fotó maradt meg az örökbefogadott kislányról készült képen. Mivel a nászt gyerekáldás nem követte, idővel örökbe fogadnak egy szegény sorsú kislányt, ki az elbeszélők szavai szerint egy ideig állandó céltáblája volt a környékbeli gyerekeknek. Korabeli társai állandóan azzal gúnyolták, hogy „milyen gyerek vagy te, hogy neked még anyukád sincs, apukád sincs”. Miután megtörtént az örökbefogadás, boldogan és büszkén újságolta mindenkinek, többször is elmondva, „nekem is van már anyukám és apukám”. Sajnos, a sors ebben az esetben nem volt kegyes hozzájuk, a kislány igen fiatalon 16 –éves korában búcsúzott az élettől súlyos betegsége következtében, és akaratuk ellenére a Jerusse házaspár gyerek nélkül maradt. A későbbiek során, többé már nem próbálkoztak azzal, hogy hasonló módon oldják meg a gyermekáldás hiányát. Ez a történet hosszú ideig megmaradt a kislány korabeli társainak emlékezetében, akik még idősebb korukban is, sokszor emlegették, és elmesélték a kislány szomorú történetét. Vilma és Feri sorsának alakulásában nem történt változás, kettesben élték tovább hátralévő éveiket. Az itt leírt részleteket Mamuska időskori gondozójának szavai, akinek sok mindent elmesélt hosszú életről. Mamuska szerencsés alkat lévén, jó fizikai és szellemi állapotban élte utolsó éveit, ezért aztán hitelesnek kell feltételezni az általa elmondottakat. Időközben a házasok a Károly utcábanvettek egy 300 -as telket, és ott 1920 -ra felépül a fotón látható házuk, és még abban az évben, odaköltöznek, ami azután életük végéig az ottho
nuk marad. Nyugalmas környék volt, amit a képen láthatóak is bizonyítanak, mivel a fotós egy szántóföldről készítette a felvételt utca ellenkező oldalán, amin vígan terem a kukorica. A ház, és a telket ma már nem található, viszont a története jól szemlélteti, hogy miért és miként keletkezett a sok 75-ös telek ezen a környéken. Talán elfogyott a fizikai erő, vagy anyagi okokból, esetleg nem volt ekkora nagyságú földre szükségük, hát eladták a felét. Ez később megismétlődött, a már 150 –es telkek esetében is, a lakosság gyarapodásával növekedett a kereslet a telkek iránt, és azok tovább osztódtak.A Mamuska és férje további történetéből már csak keveset tudok, egy rész azért még összejön egy vagy két időskori fotóval kiegészítve. Ezekben az időkben már nem készült annyi kép, mint annak előtte, gondolom ebben a szomorú események is közrejátszottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése