Rövidke hír:

Érdekesnek találom az 1904-ben a Vasárnapi Újság lapjain talált rövid gondolatébresztő hírt.

"Budapest - tér Parisban. 

A párisi községtanács értesülvén, hogy Budapesten a Belvárosban egy

kis utczát párisi utczának neveztek el, viszonzásul elnevezett egy teret 

Budapest – tér-nek. A jelző táblákra azonban ezt írták:  Placc de Buda-Pesth.

E németes feliratról Bertha Sándor hazánkfia értesülvén, mielőtt a táblákat még kiszegezték volna, kivitte, hogy azokat megsemmisítették s az új táblákra most már helyesen van írva :

Place de Budapest.” 

Hová, merre ?

......mondja, hová készül? A gazdatiszt tud róla? A képeket nézve három variáció jut az eszembe:Első: Erős ember járt errefelé, aki meg akarta mutatni, hogy egymaga képes egy ekkora, és ilyen súlyú szobrot megmozgatni.A második: Fémbarátok jártak itt, csak rájöttek, hogy egy darabban nem fér a kocsiba , a lángvágó meg otthon maradt, ezért aztán félbehagyták a munkát.A harmadik: A szobor megunta ennyi év után a villamos csörömpölést, a sínek-kerekek zakatoló hangját, és egyszerűn hátat fordított a zajos Török Flóris utcának. Ne feledjétek, felette is eljártak az évek, és Ő is nyugalomra vágyik.Az én véleményem szerint, a szobor kertbe kellene költöztetni, amíg még meg van. Képes és elsétál valami házi kohászati üzembe, és akkor a Városvédőknek új emléktáblát kell majd avatni, rajta a felirat;

A TÉREN VALAMIKOR ARATTAK
EMLÉKÜL AZ ARATÓNAK

PESTERZSÉBETI VÁROSFÉLTŐK

Abban az esetben, ha én tévednék, és a fentiek egyike sem aktuális, akkor elnézést kérek mindenkitől. 

Ingaóra

Ki tud valamivel több információval szolgálni Kovács József órás, ékszerész, látszerész mester munkásságáról, üzletéről. Talán a "kiskosutis" mert arrafelé lakik, vagy valaki más?

BKV egyenlő BESzKÁR...

.....vagy fordítva? - esetleg mindegy?
Mi végre az óriási felháborodások a BKV ügyekben, és ezek a nagy rácsodálkozások? Semmi olyan nem történt, ami eddig 1926-óta meg nem történt volna, ezért nem is értem, miért kezelik szenzációs újdonságnak számító eseményként a mostanában napvilágra kerülő híreket? A régebben megjelentek újságokat nem olvasta senki, vagy a memóriával van a gond? Több hasonló cikk, megjegyzés található a különböző lapok hasábjain a BKV, illetve a nagy előd, a BESzKÁR nevezetű nagyhírű intézmény dolgairól. Nincs új a nap alatt: olvassátok az alábbiakat 1926 –ból.
Sajnos a cikk szerzőjének a neve nincs feltüntetve, így azt nem tudom közölni.

Idézet: Az Est című politikai napilap cikke 1926. április 18. számából
Márványt a gipsz helyett.
Arról vitatkoznak az urak a főváros pénzügyi bizottságában, hogy a BESzKÁR nevezetes intézménynek márványból van-e az új palotája és, hogy helyes ez a márványpompa, avagy nem? Az egyik igazgatósági tag úr, a kurzus katonája, szükségesnek látta megjegyezni, hogy dehogy is márvány az a palota kérem, — amit ott márványnak méltóztatnak nézni, az mind csak szerény gipsz.
Nem időzünk sokat a nevezetes kérdés mellett, hogy széna-e vagy hát szalma, büszke márvány-e vagy alázatos gipsz a nagyprobléma veleje? Mi a márványpalotának is nagyon örülünk: a márványpalota felépítése is azt jelenti, ami a legfontosabb ma: munkát, vállalkozó kedvet, kenyeret a szegény embereknek. Ám legyen nemes márvány a BESzKÁR palotája, csak aztán a villamos egyéb ügyei se legyenek selejtes gipszből. A forgalom jósága, a viteldíjak mértékletessége, a polgárság bőrét és erszényét illető villamos dolgok, — ezeknek az elintézését kellene már valami kifogástalanul európai, nemes matériából megszerkeszteni! Mert ezen a téren, sajnos, még nagyon igaza van a fent említett igazgatósági úrnak, ezen a téren még nagyon sok a márvány helyett a gipsz!

Eddig az idézet, ami majd száz év múltán is aktuális: ami a forgalomszervezését, viteldíjak árait, és a pénz pazarlást illeti. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ha valaki mostanában írta volna ezt a cikket, és nem használja a BESzKÁR rövidítést, nem kételkedne senki, hogy az írás nem napjaink eseményeiről íródott. Ami még érdekesség lehet, hogy már akkor is európai példa volt a kívánalom, és hol is tartunk napjainkban?

Csak egy pohár....

De érdekes, mert mióta lefotóztam, oly szépnek látom, hogy azóta inni sem merek belőle. De nem is merem mosogatni se, gondoljátok el ha véletlen összetörném, szóval inkább a szomjúság.

Egy ritkaság két darabja.

Vannak kincsek miket emberek őrizgettek, és mi örömmel nézegetjük napjainkban őket. Örvendetes, hogy nem maradtak a fiók mélyén, nyilván a jegyek történetét is érdekes lenne elolvasni. Mi volt a darab címe, és miért nem lettek felhasználva a jegyek?

Unokák egy....

..... gondoltam, ők is szerepelhetnek az oldalamon.
Ha jól számoltam akkor négyen vannak, és a hölgy élvezi udvariassági szempontok alapján az elsőbbséget. Aztán majd a fiúk fotói következnek. Mint Großvater én is szorgoskodtam a masinámmal egy-két kép erejéig, nem csak az édesapjuk.
nagyításhoz katt a képre!

Kerekek....

......ide illik az idézet.

Aki viccesnek tartja az életet, az gondoljon a poénra.
A Lajos albumában leltem a képre.

Képek a tartalékból....

.... és milyen jó, hogy vannak.

Kérem, ez egy lónak nevezett négylábú valami amihez én nem értek, az unokám (leány) mint lóbarát és aki imád lovagolni, megcsutakolta és még a sörényét is megfésülte. Ezek után megsimogatta a paripát és kivezette a lószobából, amit különben istállónak hívnak, de az nekem olyan közönségesen hangzik (ott mindig található, lócitrom), ezért inkább választottam egy finomabb kifejezést. Akkor most a következő feladat megnyergelni a paripát, mondta az unoka nekem, és a lónak. És a ló? Hát, annak más volt a véleménye, a négylábú inkább futott egy kört, majd hanyatt vágta magát és meghempergett a porban, közben boldogan nyerített és szemmel láthatóan igen élvezte a dolgot. Nem titkolva felháborodásomat, eléggé hangosan meg is jegyeztem, hogy milyen neveletlen ez a ló, most tették tisztába, és egyből összekoszolja magát. De Papa, ez egy ló, és ebben semmi természet ellenes nincs, ettől még nem neveletlen.

Talán bölcsebb lett volna egy szót se szólnom?

Állat bemutató.....2

.....ő is ott volt látható.

"A Portre" címet adományoztam a képnek, hogy Racka úr, vagy Rackáné nagysasszony azt nem tudom. Ki a fene látja ekkora gubancos bundától, hogy van e himbi-limbije vagy nincs. Így aztán képtelenség megállapítani, hogy fiú e, vagy leány?

Állat bemutató.....

....pesterzsébeti ünnepi látványosság.

Mit gondoltok, ha én egy ekkora hajjal beállítanák egy fodrász szalonba egy fazonigazításra, mennyit fizetnék?

A Nagydarab…

.... a hatóság embere.

Él e valaki emlékezetében még a nagydarab rendőr, aki az 1960-70 es években a „kosutin” sétált, és akkora volt, mint egy pajta ajtó megrakott szénás szekerek számára. Nagy kerek feje volt, és amikor nem volt jókedvében mindenkit megbüntetett, aki nem a zebrán kelt át a Tanács előtt a Kossuth szobornál. Amikor jó kedve volt akkor is, viszont a cédula mellé jó tanácsokat osztogatott térítés mentessen. Valamikor egyszer, és régen a 60-as évek végefelé, egy ismerős fiúval beszélgettünk a Pflum mozi bejáratával szemközti oldalon, a téren álldogálva. Az ismerősöm közepes termetű, de inkább valamivel kisebb alkatú ember volt, a barátjának ellentéte, akivel megbeszélt találkozója volt a mozi előtt. Könnyű volt felismerni a túloldalon a barátját keresve nézelődő alakot. A kb. 185 magas, nagydarab melák, kicsit kövérkés és puha vonalakkal rajzolt arca olyan külsővel ruházta fel, akár egy szakajtó kelt tészta egy pékségben. A barátai már kiskorában rá akasztották a „Kalács” becenevet, amit minden zokszó nélkül elfogadott és viselt magadóan. Széleskörű ismeretséggel rendelkezett, bár a valódi nevét sokan nem is ismerték, viszont amikor elhangzott, hogy a „Kalács” a tésztaképű fickó, akkor rögtön mindenki tudta kiről is van szó. Soha senki nem használta sértő szándékkal a nevet, inkább mondhatnánk, hogy a barátság és a szeretet jegyében született ez a gúnynév, ami becenévvé változott és az is maradt. Az ismerősöm átkiáltott neki, Kalááács! Itt vagyok, gyere ide. Kalács körbe nézett, hogy mekkora a forgalom és elindult felénk, de abban a pillanatban mintha valami vágtató elefántbikaszerű hangot is hallottunk volna. És mit látunk, hogy a túloldalról a „kosuti” – Pflum-ház sarkának irányából csattogó cipőtalpak hangjainak kíséretével rohanva közeledik felénk a nagydarab rendőr, a hatóság éber embere, maga a „szerv” személyesen. Még legalább 5 méterre volt tőlünk, de már harsogva üvöltötte.
„Mit mondott maga nekem? Kalácsnak mer nevezni egy hivatalos közeget”?
„Szóval maga gúnyt űz a rendőrségből”?
De kérem, a „Kalács” én vagyok, rebegi kissé sértődötten a melák.
„Maga ne pofázzon, mert magát is beviszem”.
A lényeg, az ismerősöm besétált, helyesbítek, a szerv bekísérte a kapitányságra, ami akkor még a sarkon volt. A történet befejezése valóságos kabaréba torkollott. Valamiféle okból éppen akkor a fogda folyosón járt a kapitány, és pusztán kíváncsiság által vezérelve, megkérdezte a nagydarabot, hogy mi okból állította elő a fiatalembert? Összecsapva bokáját – kapitány elvtársnak jelentem, ez az ember kigúnyolt, és a kerek képem miatt „kalácsnak” nevezett. Nézegeti a kapitány az emberének az arcát, majd fiúra néz, onnan visszafordítva a tekintetét újra a nagydarabra arcát tanulmányozva azt mondja, magának tényleg olyan képe van. Na, engedje el fiút, lehet, hogy találkája van, és nem lenne szép dolog egy hölgyet megvárakoztatni. Sokáig beszédtéma maradt a történet, jókat nevettünk rajta. Vagy három hét múltával elkapott, és megvágott 20 forint erejéig, mert a zebra mellett mentem át a túloldalra. Attól kezdve figyeltünk, és ha megláttuk átmentünk a másik oldalra. Hiába, akkoriban egy húszas jó zsebpénznek számított. Egy ideig így is céltáblája maradtam a fiúknak, akik azt híresztelték, hogy módos család a miénk, mert húszforintosokat hajigálok az utcán.
Azt a javaslatot, hogy ezután a nagydarabot hívjuk szintén „Kalácsnak”, a fiúk elvetették, mondván „Kalács” csak egy van, és a nagydarab nem részesülhet akkora kegyben, hogy becenévvel ruházzuk fel, azt ki kell érdemelni.

Bérlet és Kuglóf

..... mire leltem 1930-ból

Az olvasó fejében megfordulhat az a gondolat e cím olvasása közben, hogy miféle pihent agyú valaki találhat ki ilyen marhaságot. Tegnap kérdeztem a szomszédot, de szerinte külsőleg semmi jelét nem látja rajtam valamiféle agyi elváltozásnak. Megnyugodtam...?! Az itt közölt papírok fotói valódiak, és a folyamatos erzsébeti ásatások eredményeképpen kerültek napvilágra e ritka leletek. Én valami hasonlót láttam árverezni egyszer, de abból nagy családi botrány kerekedett, ezt onnan tudom, mivel a barátom volt a vásárló, de egyben a szenvedő alanya is a feleség zsörtölődésének. Nem tetszett neki a rááldozott forintok száma. Sokallotta. Egy rendes rongyom sincs, amit felvehetnék, mondotta a feleség, te meg holmi megsárgult papírokra szórod a család megkuporgatott filléreit, ami még arra sem használható, hogy valamit belecsomagoljunk, mert rögtön elszakad. (nem Ők a Mr.Filléresék).

Zseniális ötlet jutott eszembe hasonló esetekre, a probléma kivédésére. Ha valaha licitálnék valamiféle iratokra, akkor csak hasonlóra, amire például szintén valamiféle recept van jegyzetelve. A feleség reklamálása esetén kész válaszom a következő lenne. De drágám, engem nem nagyon érdekel az a Somody-féle bérlet, én csupán egy jól bevált régi, békebeli, 1930-ból származó recepttel szerettelek volna meglepni, hogy kiegészítsd híres receptgyűjteményed. Talán beválna ez a módszer és mentesülnék a fejmosástól, nem úgy mint szegény Dodó. Vagy nem?
.
a könnyebb olvashatóság kedvéért a recept eredeti szövege:

Kuglóf:
15 dkg vaj, 15 dkg
cukor, 4 egész tojást
habosra keverünk, 6 kan
tejjel 30 dkg lisztet
lassan belekeverni
2 dkg élesztőt.

Piros vagy a kék?

.... az életem nehéz pillanatai.

Bökdösöm a gépem billentyűit nagy szorgalommal, míg aztán egyszer csak levelezni kezd velem. Azt írta a képernyőre, hogy ellenőrizzem „ezt, meg ezt”! Megteszem neki ezt a kis szívességet, és kattintok OK, majd nyomkodom tovább a klaviatúrát, hogy szaporodjanak a betűk a szövegben. Két perc után, újra ír nekem, ellenőrizzem „azt, meg ezt”! Aztán egy perc elteltével a harmadik üzenete, ellenőrizzem az „azt, meg azt, plusz ezt”! Nőkkel szoktam ennyit beszélgetni, nem egy géppel. Egy kicsit sok lett az idegeimnek, és szétszedtem, hátha látni honnan üzenget a gép? Szóval a képen látható látvány tárult a szemem elé, de az üzenetek forrását nem láttam, nem derült ki honnan jönnek. Már éppen fel akartam robbanni a méregtől, amikor eszembe jutott egy régen látott akció film, és az ott hallott mondatok, ami két tűzszerész között zajlott.

Egyes - Melyik drótot vágjam, a pirosat vagy a kéket?
Kettes - vágd a kéket.
Nyolcszor ugyan ez, és két liter verejték csepegésének hangja háttér zörejként.
Végre győz a második számú szakértő, és a kék színű drót.
Egyes vág, és nem robbant fel a pokolgép,
Kettes – na ugye megmondtam, hogy a kék a jó.
Egyes – én a pirosat vágtam el.

Akkor nekem is a pirosat kell elvágnom, gondoltam talán akkor abbahagyja az üzengetést. Belenéztem a dobozba, és annyi piros drótot láttam, olyan nagy volt a választék, hogy nem tudtam eldönteni, melyik legyen a kiválasztott. Kék-színűt csak egy szálat láttam és abból azért lehet csak egy, mert biztos nagyon fontos. Erre gondolva nem mertem elvágni. Amikor még a boldog ifjú korom 65. -évét éltem, gyorsabban döntöttem el a fontos dolgokat, most ez egy kissé tovább tart, már a harmadik napja mondogatom, „a pirost, vagy a kéket”? „a pirost, vagy a kéket”? Ekkor jött a feleségem, és egy pillanat alatt megoldotta a problémát. Most jöttem a patikából mondta, itt egy doboz, 100 darab piros bogyó van benne, ebből naponta 3 x 1 szemet bekapni. Lehet, hogy a géped állapotára nem lesz hatással a piros bogyó, de te legalább megnyugszol.

Jól gondoltam, a tuti tipp csak is piros lehet.

Arató.....

..... nem látom a végét.

Nem lesz könnyű dolga a pasasnak, már a látvány is kiszárította a torkomat. De hol a KOMBÁJN? Lehet, hogy akkor még nem volt kitalálva? Így viszont valami nem tökéletes, mert egy kulacs pia az bizony nem sok, és nem is látom a demizsont. Én nem vállalnám az biztos ilyen kevés itallal, főleg mert azt sem tudom mit iszik. És ha nem szeretem ami benne van?

Villanyos végállomás…

..... meg a Nagyi.
Gyerekkorunk idétlenkedő szakaszában, felfedeztük a testvéremmel, hogy a „Nagymama” számunkra kacagtatni való szavakat használ egy-két esetben. Például, hogy mikor jön már a villanyos, de zötyög ez a villanyos. Na ezen aztán mosolyogtunk, hangosan nem mertünk kacarászni, mivel akkor a Nagymama felöltötte őrmesteri modorát, és jaj volt nekünk. Néha még meg is legyintett a tenyerével. Megérdemeltük, mivel nem voltunk mi angyalok, és azokban az időkben az ilyesmi megszokott dolog volt még a jobb családokban is. Nálunk csak a „Nagyi” űzte, illetve ápolta a testi fenyítés szigorát, de az a pofon inkább hasonlított a simogatáshoz. Sőt, a nálunk jobb módú gyerekeket sokkal szigorúbban nevelték, és nagyobb követelményeket támasztottak gyerekeik tanulmányi érdemjegyei iránt. Tanulás mellet részt kellett venni a napi üzleti munkában, vagy a vendéglőben, gyárban, üzemben és bizony sepregetéssel kezdték a tanulást. Némely barátunk apukája ösztönzésképpen, nadrágszíjat, vonalzót, esetleg a csupasz tenyerét, de volt ahol nádpálca volt a kedvenc eszköz, és azt használt a tekintélye növelése érdekében. Később viszont a fiúk vették át a bolt vezetését, majd ők lettek a tulajdonosok. Természetesen csak abban az esetben, ha apukájuk elég okosnak és felkészültnek tartotta őket a feladatra. Ez csak egy csipetnyi adalék a korhűség kedvéért, mivel igen kevés mintagyerek akadt a környéken, engem kivéve.
Egyszer aztán viccelődésre adtam a fejem és mikor a Nagymama, (csupa nagybetűvel) megkért, hogy vigyem oda neki a citromot a tea mellé, én az asztalához érve azt találtam mondani, Nagyi kérem, meghoztam a citronyt. Reám nézett, de az arckifejezése nem változott egy fikarcnyit sem, tekintetében a szokásos jóság tükröződött, és semmi jelentőséget nem tulajdonított a gúnyos szónak. Ez volt a látszat. Másnap viszont magához intett, kétszer is elismételte a következő szavakat; „villanyos - citrony, villanyos - citrony” …., érdekes, egy harmadik hasonló szón gondolkodom, de nem jut eszembe semmi, mondta. A holnapi napra neked kell kitalálnod hasonló szavakat, és siker esetén én csupán viccnek minősítem majd a gúnyt, amit nekem szántál. Különben is hasznos dolog az ilyesmi, mert gyarapodni fog a szókincsed talán még a hasznodra is válhat. Nagyi, ne várjunk holnapig, mondok én most hármat: mozdony, sodrony, torony. Nagy széles mosoly jelent meg a Nagyi arcán, és nevetve azt mondta, ezek nem felelnek meg a követelményeknek. Először is „m”, vagy „n”, betűs szavakat kell keresned, és azokat helyettesíteni „ny” el mint a példa a villamos szó esetében. Egy kicsit lehangolódtam, de nem sokáig, mert mint a villám jött a felismerés, hogy a torony jó! Kiáltottam a Nagyinak. Kissé furcsa szemekkel rám nézett, ha ezt képes vagy megmagyarázni nekem, akkor holnap szilvás gombócot készítek nektek jutalmul. Akkor figyelj! Disznótoron láttuk, hogy mit tett a böllér a malaccal. Ezt lehet úgy is mondani, hogy „disznótorony láttuk, hogy mit tett a böllér ….”. És hány gombócot készítesz nagyi? Mert nyertem, az már biztos, és a Tesóm is kap, bár nem segített a feladat megoldásában. Ő viszont kétszer annyit bír enni gombócból, mint én és ezért nagyon fontos a darabszám. Nehezen, de elismerte igazságomat a Nagyi, és ugyan darabszámot nem mondott, csak annyi megjegyzést tett, hogy sokat. Ez viszont garancia volt arra, hogy nem bírjuk egy szuszra megenni az egészet.
Az alábbiak olvasása közben jutott eszembe az egész a Nagyiról, mivel igen csak meglepett a következő szöveg, „villanyos végállomás”, amit egy 1905. évi erzsébeti térképet böngészve láttam és találtam meg, a Nagysándor utca neve mellet leírva. Hatvannál több év is eltelt mióta a dolog megtörtént, de csak most vált számomra bizonyossá, hogy a „villanyos” szó általánosan használt kifejezés volt akkoriban. Nagyi ne haragudj, utólag bocsánatot kérek a testvérem nevében is, tudatlanságuk volt az oka, hogy kinevettünk, talán kárpótlás számodra, hogy a gombócok dicséretéről viszont soha nem feledkeztünk, és széltében, hosszában ódákat zengtünk róla, meg dicshimnuszokat énekeltük barátaink körében végig az utcán, néha még a téren is.
Jaj nekem, a meséből kimaradt a nudli.

Az alábbi megjegyzést kaptam, és kiegészítésnek beszúrtam ide.
Ez jobb szöveg mint a "torony".
Attilás:
Nagyon élveztem a "villanyos citrony" cikkedet... Vidéki nagynéném szerint: "Józsi báttyád hóttrészegen leesett a bakrúl, bevitték a kórházba, oszt megrögönyözték"..:))

Törp 4

.... de hol vannak?

Hókúszpóknak más dolga sincs, mint állandóan a Törpikéket keresni. Csak ez az egy képem volt kész, de nem várhattam tovább a felrakással mivel így is lemaradtam.

Közlekedés 1929 - 2

Valós veszélyek voltak abban az időben, az ábrám láthatóak.

Törpök 2

.....párbeszéd.
Sajnos csak ez a két kicsiny Törpöm van, így aztán nem sok variációra van lehetőség. Leginkább a Hókúszpók hiányzik, meg az összes többi. A szöveg nélküli képhez mindenki a saját, vagy gyerekei szövegét írhatja. Biztos jókat költenek a kicsikék.