Virág meg vonat.

Egy kicsit javult az idő valamelyik elmúlt napon, én meg azt gondoltam, itt az ideje lefotózni egy vonatot, amúgy is sétálnom kell már csak mozgás kedvéért is. Hát lementem az állomás környékére és türelmesen várakoztam, hogy valami különleges vonat jöjjön a lencsém elé. Egy idő után elhagytam a különlegest a kívánságomból, és kiegyeztem egy sima vonattal, de ahogy múlt az idő úgy csökkent az igényem és már a lóvasút is jó lett volna. Ekkor unaloműzőnek elkezdtem a gazos részeket szemlélni, és ni csak, mit láttam? Virágot, nem is egyet, na gyorsan kézbe kaptam masinámat, és piros, sárga, kék amint a képeken is látható virágokat örökítettem meg. Közben zakatolást hallottam a sínek felől, és a vonatom is megérkezett, aminek a képét bizonyíték ként be is mutatok, hogy valóban jártam arra.

Gyűjtőknek

A képek elkészültek az album számára, de a Tessik névvel kapcsolatos jegyzeteim valahová el tűntek.
Sajnos, most nincs kedvem tovább keresgélni, úgy is a képek a lényeg.

Végállomás....

.... ez is a térhez tartozik.

Ez a bokor rossz helyen van.
Nyitva, vagy nincs nyitva az ajtó? Fussak, vagy ne fussak?
A fentieket csak a mókából írtam, mivel olyan mint futás, azt már nem ismerem.

Két nap múlva...

....végre kisütött a nap.

Fogtam a hóbelevancot, ahogyan a Nagymamám szokta volt mondani, (ezt is) és el szaladtam - (szaladtam?) vánszorogtam az Ady Endre-térre, hogy mielőtt még valami nagy felhő el nem takarja a napot, néhány fotót készítsek az újdonságról. Mostanában annyi esős nedves napot láttam, aminek hatására rögtön kerülgetni kezd a depresszió amint kinyitom a vízcsapot, hogy igyak egy pohár vizet. Ma ez elmaradt, és nemcsak én mosolyogtam, de a téren sétáló emberek többségének derűt véltem felfedezni a tekintetében.

Szoboravatás Pesterzsébeten….

„Megtörve” címmel, térplasztika.

Vizsolyi János művészetét, alkotó munkásságának eredményét a szobrait, térplasztikáit nem tisztem elemezni, magyarázni, erre a feladatra vannak hozzáértő, szakértő emberek. E témában az eddig szerzett ismereteim, az olvasott cikkekre gondolok, igen bőséges anyaggal szolgálnak a művész méltatását illetően. Természetesen vannak kedvenceim az alkotások sorában. Én csupán kedvtelésből, a kerület terein, utcáin történő kóborlásaim alkalmával készített fotóimmal szeretném népszerűsíteni az itt történő eseményeket azok számára, kik érdeklődést mutatnak az általam megfogalmazott képi világra, és szívesen látogatják az albumok lapjait.
További képek az avatásról:

Ingaóra

Ki tud valamivel több információval szolgálni Kovács József órás, ékszerész, látszerész mester munkásságáról, üzletéről. Talán a "kiskosutis" mert arrafelé lakik, vagy valaki más?

Vizsolyi János alkotásai.

Egy kis művészet nem árt az embernek.
Aránylag gyorsan megbarátkoztam egy pár alkotással, és amelyek elnyerték tetszésemet azokról a művész úr hozzájárulását kérve, igyekszem jó képeket készíteni. A következő alakalommal majd egy-két reagálásról is szót ejtek. Bizony vannak durvák, mosolyt fakasztók, és igen hülye (bocsánat) megnyilvánulások. Az űrmadár röptét valahogyan így képzelem, és ez az oka, hogy megváltoztattam a szobor világos hátterét.

Párhuzamok 2

Most a Topánka utca felől az SzTK felé nézve készültek a képek, szintén a volt Harisnyagyár helyét fotózva.
Ha valóban lesz feltámadás, arra azért kíváncsi leszek hogyan találnak haza?

Párhuzamok 1

A két fotó közötti különbség csupán időben különbözik, a fényképész pozíciója majdnem ugyan az mint 1979-ben a régebbi felvétel készítésének idején, az SzTK felől a "kosuti" irányába fotózva. A régebbi felvételen a volt PERLESZ majd később Budapesti Harisnyagyár Ady E. utca felé néző részlete látható . Lebontása után a második képen látható épület került a régi üzemcsarnok helyére.

Zápor előtt.

Gyorsan kattintottam egy kettőt a masinám gombjával, a szép felhők látványa képre kívánkozott, de aztán irány a kocsi, semmi kedvem nem volt megvárni a záport. Gondoltam jobb, ha otthon zuhanyozok. Külön érdekesség volt, hogy a fejünk felett is felhők voltak és az borította árnyékba a "kosuti"-t.

Pesterzsébeti Művészeti Napok

41. Tavaszi Tárlat

A tegnapi megnyitón ugyan nem voltam ott, ma viszont az összes fotózáshoz szükséges kelléket a honom alá csaptam, és elindultam a Múzeumba. Nyomogattam a masinám gombját szorgalmasan, volt miért. Egy kis előzetes, talán kedvet kapnak néhányan az itt felrakott képek láttán, és ellátogatnak a múzeum termeibe.

Kigyúltak a fények.....

Kérem a szavazásnál megjelölni a kiválasztott képet, és utána a VOTE gombra kattintva szavazni.

Húztam, halasztottam a már régen tervezett esti, és éjszakai felvételek készítését, most végre legyőztem a lustaságom és a tegnap estét azzal töltöttem. A legkisebb fiam volt a segítőm és egyben a társaságom. Ő cipelte a fényképezőgépem állványát, és természetesen engem, nem ölbe, Ő volt a sofőr. Nem túl sok sétálóval találkoztunk a "kosutiba" pedig igen kellemes idő volt. Néha egy egy jó kedélyű piás megkérdezte mit fényképeckedik maga itten, kinek meg minek csinálja? Mondtam nekik, hogy én nem őket fotózom, és nem vagyok a kijózanítós állomás alkalmazottja hát erre megnyugodtak, és arra biztattak, hogy aztán jó képek legyenek, mert megnézegetik amint idejük lesz, csak hát a vendéglátóipar az mindig nyitva van valahol, és mivel az ismerősöket neveletlenség lenne nem köszönteni ezért aztán mindég úton vannak, nem sok a szabad idejük van haszontalan dolgokra.

Ez évi graffitik...

.... a jelek szerint lesz az idén is, bár az első fotó-túrám eléggé szegényes választékot mutat. Reméljük lesz ennél jobb is, ötletesebb is.

A Kiskulacs......

….. valamikor vendéglő volt Pesterzsébeten a Kossuth Lajos utcában.
Az itt látható fénykép már igen csak lerobbant állapotában mutatja be a vendéglő utcai frontját, de a belső sem volt szebben felruházva. Ráadásul télen latyakos időben készült a kép, a hó sem volt már fehér a ráfröccsenő sártól, amiről folyamatosan gondoskodtak az arra járó teherautók abroncsai, amikor huppanva áthaladtak egy-egy kátyún és szórták az áldást minden felé, még az óvatlan járókelők ruháira is, azok külön örömére. Az utca koszos volt annak rendje és módja szerint, ahogyan az már a tavaszi nagytakarítást végző locsológépek munkája előtt lenni szokott. Mégis, szívesen nézem a képet, a jó időre, a meleg napokra gondolok, hogy milyen kedves és kellemes hely volt nyaranta, amikor a fák árnyékában elkortyolgattunk egy-egy pohár sört a barátokkal, esetleg ott vacsoráztunk a családdal. A baráti családi összejövetelek alkalmával minden esetben szóba-hozta valaki, hogy itt készítik a legfinomabb rántott borjúlábat széles e vidéken. Ennek bizony az lett a következménye, hogy kértük az étlapot, és mindenki ugyanazt rendelte. Borjúlábat rántva. Miért kellet ehhez étlapot kérni, arra máig sem jöttem rá. A képen látható, hogy a kedvelt Kiskulacs az utolsó napjait élte, és mint tapasztaltuk akkoriban, a borjúlábon kevesebb lett a prézli, és az igen kedvelt babgulyás, és a halászlé sem a régi. Azután már csak sört ittunk, amikor véletlenül (készakarva) arra jártunk, hogy arról beszélgessünk, hogy milyen jó volt, amikor még jó volt. Minél régebbi az emlék annál szebbé válik, lassan már kezdem azt hinni, hogy azokban a halakban szálka sem nőt, amiből a halászlét készítették. Ha, most valaki azzal érvelne, hogy filézett halászlét ettem, rendbe van, filézett volt, de olyan eset nem fordult még elő, hogy a filézett halszeletben szálkát ne találtam volna. Hát, ha már ilyen jól bekajáltunk, kerítsünk valahonnan egy pohár söröt, aztán gurítsuk le. Egészségetekre emberek, akármelyik vendéglőbe is jártatok