A Rátkay-Átlók galériában tett utolsó látogatásom alkalmával, a hivatalos minőségben ott tartózkodó kedves hölgyek egyikétől, kaptam egy hajtogatott múzeumi ismertetőt. Előlapján a cím, „Divat a múltból” felirat, és egy csinos hölgy volt látható csodálatraméltóan elkészített ruhában, kalappal a fején. Mivel imádom a kalapot viselő hölgyek társaságát, abban a pillanatban el is döntöttem, hogy amint időm engedi, tiszteletem teszem a hölgynél, és a többieket is meglátogatom. Miután a döntést meghoztam, csak az után tértem a második oldalra, és olvastam el D.Udvary Ildikó művészettörténész ajánló, és ismertető sorait, hogy mit is kell tudnunk a Történelmi babaszobrokról, és Illyés Borbála keramikusról, aki ezeket a csodákat megalkotta.
A fotografáló masinám optikáját megtisztítottam, az akkut feltöltöttem, és miután mindent berámoltam a hord táskába, azt az állványzattal együtt a vállamra akasztva nekivágtam a nagy kalandnak. Az út kocsival csupán öt perc, a hölgyek
kedvesen foga
dnak, mint mindenkit minden alkalommal. Hölgy kísérőm kedvessége folytán rövidke tárlatvezetésben is részem volt, amikor Rátkay művész úr alkotásai előtt elhaladtunk. Labirintusra emlékeztető kanyarok, és fordulók után egy lépcsőhöz érkeztünk, ami véleményem szerint a valamikori mozi gépház feljáratát képezte. Néhány lépcsőfok után ismét egy forduló, és újra lépcső melynek utolsó fokára lépve választanom kellett. Jobbra? Balra? Balra, kaptam a felvilágosítást a kísérőmtől. Szerencsémre a két bal kezem közül, az igazi bal felé fordultam, és rögtön tükröket láttam, melyek előtt babák, és mögöttük a tükörképük, és ez ismétlődött a végtelenségig. Amint haladok befelé, szemem sarkából úgy érzékelem, valaki felém jön. Már a köszönés szavait formálnák ajkaim, mikor felismerem magam a tükörbe. Na mondom magamba, akkor a baloldalon álló pasasnak köszönök, aki háttal áll nekem. Annak meg a ruhája volt ismerős. Kiderítettem, hogy az is én vagyok. Még egy kis ideig elszórakoztattam magam a tükrök okozta meglepetések sokaságán, és csak azok után fordítottam a figyelmem a babákra. A masinám előkapom, állványra 
szerelem, kiválasztom a barokk párt az 1600-as évekből, a nézőpontot, rekesznyílás, színhőmérséklet, vízmélység, szélirány, és még azt is belekalkuláltam, hogy azon a napon hány rumot ivott a kapitány. Végeredményben minden szükséges beállítást lelkiismeretesen elvégeztem, és csak utána néztem a masinám képernyőjére, de ugrottam is hátrafelé. Nem ijedtem meg, csak egy kissé meglepődtem a látottaktól. Láttam a barokk párt, aztán a barokk pasas fenekén a nadrágot, 3 állványra szerelt fényképezőgépet, amik mögött három fél szemmel hunyorgó, grimaszokat vágó emberek vannak. Az mind én voltam. Összesen négyen voltunk, jómagam a kis terem közepén, és háromszor én a tükrökbe. Soha nem hittem volna, hogy ilyen sokan vagyok. A kiállított babák látványa arról tesz tanúbizonyságot, hogy készítőjük nagy szakértelemmel rendelkező személy, és szakértelméhez végtelen türelem is párosul. A kiállított babák, a tükrök által nagyobbá varázsolt kis terem, sok meglepést okoz majd a leendő látogatóknak, és fotózni vágyók számára. A nehézségek bizonyára a kísérletező kedvű fotósokat fogják jobban inspirálni, eddig még nem látott ötleteik és trükkjeik alkalmazásával készült felvételek elkészítésére.
Kicsi, de igazi látványosság és élmény, amit ott láthatunk. Érdemes oda látogatni.
A fotografáló masinám optikáját megtisztítottam, az akkut feltöltöttem, és miután mindent berámoltam a hord táskába, azt az állványzattal együtt a vállamra akasztva nekivágtam a nagy kalandnak. Az út kocsival csupán öt perc, a hölgyek
kedvesen foga
dnak, mint mindenkit minden alkalommal. Hölgy kísérőm kedvessége folytán rövidke tárlatvezetésben is részem volt, amikor Rátkay művész úr alkotásai előtt elhaladtunk. Labirintusra emlékeztető kanyarok, és fordulók után egy lépcsőhöz érkeztünk, ami véleményem szerint a valamikori mozi gépház feljáratát képezte. Néhány lépcsőfok után ismét egy forduló, és újra lépcső melynek utolsó fokára lépve választanom kellett. Jobbra? Balra? Balra, kaptam a felvilágosítást a kísérőmtől. Szerencsémre a két bal kezem közül, az igazi bal felé fordultam, és rögtön tükröket láttam, melyek előtt babák, és mögöttük a tükörképük, és ez ismétlődött a végtelenségig. Amint haladok befelé, szemem sarkából úgy érzékelem, valaki felém jön. Már a köszönés szavait formálnák ajkaim, mikor felismerem magam a tükörbe. Na mondom magamba, akkor a baloldalon álló pasasnak köszönök, aki háttal áll nekem. Annak meg a ruhája volt ismerős. Kiderítettem, hogy az is én vagyok. Még egy kis ideig elszórakoztattam magam a tükrök okozta meglepetések sokaságán, és csak azok után fordítottam a figyelmem a babákra. A masinám előkapom, állványra 
szerelem, kiválasztom a barokk párt az 1600-as évekből, a nézőpontot, rekesznyílás, színhőmérséklet, vízmélység, szélirány, és még azt is belekalkuláltam, hogy azon a napon hány rumot ivott a kapitány. Végeredményben minden szükséges beállítást lelkiismeretesen elvégeztem, és csak utána néztem a masinám képernyőjére, de ugrottam is hátrafelé. Nem ijedtem meg, csak egy kissé meglepődtem a látottaktól. Láttam a barokk párt, aztán a barokk pasas fenekén a nadrágot, 3 állványra szerelt fényképezőgépet, amik mögött három fél szemmel hunyorgó, grimaszokat vágó emberek vannak. Az mind én voltam. Összesen négyen voltunk, jómagam a kis terem közepén, és háromszor én a tükrökbe. Soha nem hittem volna, hogy ilyen sokan vagyok. A kiállított babák látványa arról tesz tanúbizonyságot, hogy készítőjük nagy szakértelemmel rendelkező személy, és szakértelméhez végtelen türelem is párosul. A kiállított babák, a tükrök által nagyobbá varázsolt kis terem, sok meglepést okoz majd a leendő látogatóknak, és fotózni vágyók számára. A nehézségek bizonyára a kísérletező kedvű fotósokat fogják jobban inspirálni, eddig még nem látott ötleteik és trükkjeik alkalmazásával készült felvételek elkészítésére. Kicsi, de igazi látványosság és élmény, amit ott láthatunk. Érdemes oda látogatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése