Nekem magas.

Hazafelé ballagok a bolti bevásárlás után, kezeimben egy-egy teli szatyor lóg, én pedig morgolódva megállok, hogy szusszanjak egyet. A közeli padra rakom a szatyrokat, egy fél lépést hátralépek és szemlélgetni kezdem őket. Mi a fenét tettek a tejjel (4 liter), a kenyérrel, felvágottakkal, és a többivel, miért ilyen nehezek ezek, még akkor is, ha a két kristályvizes flakont elfelejtettem hozzáadni. Öt éve még nem volt ilyen nehéz, igaz azt se tudtam, hogy itt van egy pad. Most legalább megtudtam. Akkor már le is ülök, ha már itt vagyok csak úgy próbaképpen. Valahogy úgy kell leülnöm, hogy az árnyékom takarja a tejet, hátha tovább szuszognék a kelleténél. Ahogy ott pihegek és nézelődöm, felkeltette a figyelmemet két manus, akik kötelekkel a nyakukba, karabinerekkel az oldalukon battyognak el előttem. Jééé.., hát ezek alpinisták, vagy „sherpák”, ilyeneket láttam már a Nat-Geon, ezek mászkálnak a Himalája csúcsain fekete szemüveget viselve, mint a maffiások. De mit keresnek itt, az Alpok az Nickelsdorf után van, a Himalája meg még annál messzebb, de nem erre kell menni az biztos. Legyen az ő gondjuk. Hazamentem, csak a lépcsőházban volt egy kis gond, nem működött a lift. Egyből alpinista lettem, felmásztam a negyedikre. Berámoltam a frigóba és bejelentettem a nejemnek, hogy miután megmásztam négy emeletet, pihennem kell. Ezzel kimentem az erkélyre és belezöttyentem kedvenc „félignyugágy” székembe. Félig hanyatt dőlve, hol jár az ember tekintete? Hát, olyan 45 fokos szögbe "föfelé". Olyant történt már velem a magasból lenézve, hogy létezik tériszony, de fölfelé, még sörös állapotban sem. Most viszont igen, mert egy szál kötélen lógott egy ember, alatta 10 emelet semmi.
.

Feljáró

....már nincs akadály.

Elkészült, és igen nagy segítség az arra rászorultaknak, az pedig nem árt, ha még tetszetős is. Sajnos a Pista-bácsi már nem tudja hasznát venni, pedig de sokat reklamált. A legjobb az lenne, ha csak nézegetnénk, hogy milyen jó munkát végeztek az iparosok, és nem lenne olyan ember aki használni kényszerül.

Régen volt hajszobrászok….

..... a Vécsey lakótelepen.
Az volt ám a fodrászüzlet! Kinek emlékezetében él még a régi látvány, az Állami Fodrászat, mely akkora volt, hogy a posta mai helységét is abból választották le, az tudja csak, (a lakótelep régebbi lakóira gondolok), hogy mily hatalmas és egy kissé túlméretezett üzletet álmodtak ide az akkori illetékesek. Előnyére vált viszont, hogy egy szál férfi alkalmazott annyit sem volt található az üzletben. Ott kérem csupa csinos hölgy vágta, tekerte, és szárította a hajszálakat, a férfi kuntschaftok (vendégek) nagy örömére. A képen látható hölgyek ültették a ma is meglévő tujákat a sivárság enyhítésére, de az óta, sajnos nem lett több zöld a nagy halom betonkockákon. Kivételt talán csak a patika kamilla virága képez, mely egy reklámtáblán látható, csak éppen műanyag, viszont igen szívósfajta. Télen, nyáron zöld és állandóan virágzik, előnyére válik, hogy locsolni nem kell. A volt KÖZÉRT (PROFI) bejárata erre nézett, ami azt jelentette, hogy naponta igen sok embernek akadt errefelé dolga. Főleg amikor a posta megszánta a környéken lakókat, és kegyeskedett egy fiókot nyitni. Az viszont megjegyezném, hogy a sárga csekkből egy év alatt akkoriban nem használtam annyit, mint mostanában egy hónap alatt. Igencsak módos ember lettem, annyi sok pénzt költök a postai befizetések alkalmával, viszont előnye is van, hogy a Kakasba már nem kell mennem, mert kisétáltam magam, a pénztárcám is soványabb lett, egy szóval, egészséges életmódot folytatok.