Bálint István festményei a Múzeum termeiben.
A művész urat és munkásságát nem ismertem. Be kell vallanom ez hiba volt részemről, mivel most úgy érzem ennyivel szegényebben éltem rövidke életem. Spontán mentem a Múzeumba, arra gondolván nézelődöm, és ha látok valami érdekest, és ha szabad, akkor elkattintom egy vagy kétszer a masinámat. Első blikkre, két képen akadt meg a szemem. Az első a „Tá
nc” című kép volt, melyen a groteszk bájt sugárzó figurák azt sugallták felém
hogy érdemes volt idejönni. Szóval fotózgattam Bálint úr hozzájárulásával. A másik igen tetsző képet is megemlíteném, ami egyszerűségében oly nagyszerű, hogy szerintem nem igen akad ember, aki ne meresztené rá a szemét, amikor elhaladna mellette. Hát azt kérem, nem lehet, meg kell állni, és egy kicsit elidőzni előtte, talán esetleg sikerül megfogalmaznia az embernek, hogy mi is jut az eszébe, miért ragadta meg a tekintetét ez a kép. Különösebb magyarázatot nem találtam a „muszáj megállni” kényszerének, és mások hasonló viselkedését látván rájöttem, nem vagyok egyedül. Otthon, amikor a számítógépem előtt a képek feldolgozását, és a szükséges korrigálások munkálatait végeztem, egyre jobban tetszettek a képek. Mivel nem vagyok művészettörténész, éppen ezért nem is próbálom megfogalmazni a ké
p varázsát. Ha nekem valami mágikus ecsetem lenne, ami képessé tenne hasonlóra, akkor a képet felszögelném a szobám falára, és nem adnám el addig, míg rá nem jövök a titkára. Ajánlom minden „kosuti” –ba sétálónak, hogy amennyiben ideje engedi, nézzen be egy pillanatra a Múzeum termeibe, valami számára érdekes nézegetni valót biztos talál. A 60 éves XX. Kerület címmel rendezett kiállítás alkalmával, a felső terem falain, sok régi érdekes (ma már alig emlékszem) fotót láthatunk. Családi, vagy baráti társaságok látogatás esetén, önkénytelen is fültanúi lehetünk apró vitáknak: mi, hol, és meddig volt, kié volt, nem akkor bontották, ha nem két héttel előbb, a másik szerint egy évvel később. Jót mosolyogtam, nem csak a képek érdekesek. Mindez díjtalanul.
És itt látható a többi kép, csak egy kattintás!
nc” című kép volt, melyen a groteszk bájt sugárzó figurák azt sugallták felémhogy érdemes volt idejönni. Szóval fotózgattam Bálint úr hozzájárulásával. A másik igen tetsző képet is megemlíteném, ami egyszerűségében oly nagyszerű, hogy szerintem nem igen akad ember, aki ne meresztené rá a szemét, amikor elhaladna mellette. Hát azt kérem, nem lehet, meg kell állni, és egy kicsit elidőzni előtte, talán esetleg sikerül megfogalmaznia az embernek, hogy mi is jut az eszébe, miért ragadta meg a tekintetét ez a kép. Különösebb magyarázatot nem találtam a „muszáj megállni” kényszerének, és mások hasonló viselkedését látván rájöttem, nem vagyok egyedül. Otthon, amikor a számítógépem előtt a képek feldolgozását, és a szükséges korrigálások munkálatait végeztem, egyre jobban tetszettek a képek. Mivel nem vagyok művészettörténész, éppen ezért nem is próbálom megfogalmazni a ké
p varázsát. Ha nekem valami mágikus ecsetem lenne, ami képessé tenne hasonlóra, akkor a képet felszögelném a szobám falára, és nem adnám el addig, míg rá nem jövök a titkára. Ajánlom minden „kosuti” –ba sétálónak, hogy amennyiben ideje engedi, nézzen be egy pillanatra a Múzeum termeibe, valami számára érdekes nézegetni valót biztos talál. A 60 éves XX. Kerület címmel rendezett kiállítás alkalmával, a felső terem falain, sok régi érdekes (ma már alig emlékszem) fotót láthatunk. Családi, vagy baráti társaságok látogatás esetén, önkénytelen is fültanúi lehetünk apró vitáknak: mi, hol, és meddig volt, kié volt, nem akkor bontották, ha nem két héttel előbb, a másik szerint egy évvel később. Jót mosolyogtam, nem csak a képek érdekesek. Mindez díjtalanul. És itt látható a többi kép, csak egy kattintás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése