Gubacsi Határcsárda 01

……kíváncsiság.
Mindig furdalta az oldalamat, hogy hol is volt a csárda, hol van az a hely, ahol a Pest-felől érkező vagy oda utazók a szomjukat oltották, egy  gallér mögé küldött kis, vagy nagyfröccsel. Keresgéltem mindenféle leírások között, de csupán egy térképet és egy 1930-as évek táján a Csárdáról készült fotót találtam más egyebet nem. Azután jött a véletlen, és annál is több ismeret közelébe kerültem, mint amire valaha is számítottam. A valamikori csárdát bérlők egy leszármazottja Ettvel Zoltán vállalkozott arra nem könnyű feladatra, hogy szerény ismereteit a csárdáról és őseiről leírja, és ismertesse a történetet velünk olvasókkal. Az én vállalásom csupán annyi, hogy a régi, egy kivételével igen rossz minőségű és fizikailag rongálódott fotókat igyekeztem nézhető képpé varázsolni, amit több, de inkább kevesebb sikerrel oldottam meg.
-
       Mi a csárda?
Mondhatnánk, hogy kocsma-korcsma kinek miképpen melyik kifejezés rögzült az agyában, és vált megszokottá a környezete hatására. Települések szélein, a pusztákat átszelő utak mentén, istállóval a lovak számára, fedett szín a kocsik és szekereknek, étel ital a betérőknek kik csárdásoknak nevezték a tulajdonosokat. Hát ez a CSÁRDA, maga a szó szerb-hovát közvetítésű jövevényszó, mely szó használatáról 1775 –től van írásos adat. Elnevezésük általában attól a helytől származott, ahol álltak, például a mi esetünkben a Gubacsi Határ Csárda, vagy az ott történt nevezetesebb eseményről, mint a Nyakvágó Csárda Kunszentmiklóson, mely a nevét az 1801-ben történt bűnesetről kapta, amikor a csaplárné nyakát szerelemféltésből elvágták. A csárdák az országunk jellegzetes létesítményei voltak, sok romantikus történet kapcsolódott hozzájuk. A korabeli hírlapok cikkeihez, írásaihoz szolgáltattak kitűnő anyagot, de a 19. század csárdáinak világa a szépirodalom művelőit is megihlették, valamint az idegen országbeli átutazók útleírásainak is kedvenc témája volt. Az egyszerű népek, a parasztemberek is szívesen időztek a csárdákban, ott beszélték és hallgatták egymás értesüléseit, tájékozódtak a környék eseményeiről, távolról jött emberek elbeszélései pedig hírforrásként szolgáltak a nagyvilágban történtekről. Mára minden megváltozott, a közlekedés, a hírek áramlása, szóval egészen másképpen utazunk, és tájékozódunk a világ dolgairól. A Csárdák feleslegessé váltak, megszűntek lepusztultak, csupán azok maradtak meg, melyeket még a  csárdát kedvelő emberek látogatnak. Mivel mi magyarok kedveljük a csárdákat nekem az a véleményem, hogy még jó ideig látogatói leszünk az intézményeknek, és imitt-amott, legurítunk egy-egy korsóval a pusztai sült után.
Nincs tudomásom arról, hogy régebben  a Gubacsi csárdáról  valamiféle írás született volna.