Téma az asztalon ...

 
 A tavaly nyáron, vagy előtte, nem igen emlékszem az időpontra, elfelejtettem a feljegyzésnél a szokásos datálást elvégezni. Az esemény a Gaál Imre Galériában történt egyik látogatásom alkalmával, amikor a falak mentén sétálva nézegettem az ott látható képeket, és élveztem a Múzeum csendes, meghitt hangulatát.  A kis terem végénél visszafordulva a pillantásom az asztal üveg lapjára vetődött, és rögtön (2 perc) felfogtam, hogy a téma az asztalon hever. Megkértem a jelenlévő mindig kedves hölgyek egyikét, hogy amikor már nem zavar senkit a világítás hiánya, kapcsolja le a fényeket, mert az asztal üveglapján tükröződő látvány jobban érvényesül majd a fotón, amit szeretnék elkészíteni.  A kívánságom egy pár perc elteltével teljesült. Éppen elkezdtem az állványra csavarozni a masinámat, amikor a sötétből a hátam mögé lépett egy borízű hang, és megszólalt. A dohányfüsttel tartósított és szesszel edzett hangszálai által keltette hangok, kissé érdesnek tűntek, de nem volt kellemetlen.
- Mondja uram, miért kapcsoltatta le a lámpákat? Csak nem a sötétben akarja tapogatni a kiállított tárgyakat? Talán még meg is érteném, ha a kiállított tárgyak női akt szobrok lennének, dús idomokkal, melyeket lenge fátyol borít.  Bár az is elég bizarr dolog lenne egy kiállító teremben, nem gondolja? Én már befejeztem a nézelődést, kellemes időtöltést kívánok magának.
Egy jó tanáccsal azért szolgálhatnék a jövőre nézve. Legközelebb jobban nézzen körül a teremben, és csak akkor fogjon hozzá „fényképeckedni”, ha nem zavar másokat.
A viszontlátásra kedves uram.
Azzal elballagott.
Mivel egy szuszra monda az összes mondanivalóját, annyira meglepődtem, hogy az én „viszontlátásom”, csak egy alig hallható rebegésre sikeredett.
Magyarázatként megjegyezném, én a mai napig nem jöttem rá, a felbukkanása előtt hol tartózkodhatott az illető úr.