..... meg a Nagyi.
Gyerekkorunk idétlenkedő szakaszában, felfedeztük a testvéremmel, hogy a „Nagymama” számunkra kacagtatni való szavakat használ egy-két esetben. Például, hogy mikor jön már a villanyos, de zötyög ez a villanyos. Na ezen aztán mosolyogtunk, hangosan nem mertünk kacarászni, mivel akkor a Nagymama felöltötte őrmesteri modorát, és jaj volt nekünk. Néha még meg is legyintett a tenyerével. Megérdemeltük, mivel nem voltunk mi angyalok, és azokban az időkben az ilyesmi megszokott dolog volt még a jobb családokban is. Nálunk csak a „Nagyi” űzte, illetve ápolta a testi fenyítés szigorát, de az a pofon inkább hasonlított a simogatáshoz. Sőt, a nálunk jobb módú gyerekeket sokkal szigorúbban nevelték, és nagyobb követelményeket támasztottak gyerekeik tanulmányi érdemjegyei iránt. Tanulás mellet részt kellett venni a napi üzleti munkában, vagy a vendéglőben, gyárban, üzemben és bizony sepregetéssel kezdték a tanulást. Némely barátunk apukája ösztönzésképpen, nadrágszíjat, vonalzót, esetleg a csupasz tenyerét, de volt ahol nádpálca volt a kedvenc eszköz, és azt használt a tekintélye növelése érdekében. Később viszont a fiúk vették át a bolt vezetését, majd ők lettek a tulajdonosok. Természetesen csak abban az esetben, ha apukájuk elég okosnak és felkészültnek tartotta őket a feladatra. Ez csak egy csipetnyi adalék a korhűség kedvéért, mivel igen kevés mintagyerek akadt a környéken, engem kivéve.
Egyszer aztán viccelődésre adtam a fejem és mikor a Nagymama, (csupa nagybetűvel) megkért, hogy vigyem oda neki a citromot a tea mellé, én az asztalához érve azt találtam mondani, Nagyi kérem, meghoztam a citronyt. Reám nézett, de az arckifejezése nem változott egy fikarcnyit sem, tekintetében a szokásos jóság tükröződött, és semmi jelentőséget nem tulajdonított a gúnyos szónak. Ez volt a látszat. Másnap viszont magához intett, kétszer is elismételte a következő szavakat; „villanyos - citrony, villanyos - citrony” …., érdekes, egy harmadik hasonló szón gondolkodom, de nem jut eszembe semmi, mondta. A holnapi napra neked kell kitalálnod hasonló szavakat, és siker esetén én csupán viccnek minősítem majd a gúnyt, amit nekem szántál. Különben is hasznos dolog az ilyesmi, mert gyarapodni fog a szókincsed talán még a hasznodra is válhat. Nagyi, ne várjunk holnapig, mondok én most hármat: mozdony, sodrony, torony. Nagy széles mosoly jelent meg a Nagyi arcán, és nevetve azt mondta, ezek nem felelnek meg a követelményeknek. Először is „m”, vagy „n”, betűs szavakat kell keresned, és azokat helyettesíteni „ny” el mint a példa a villamos szó esetében. Egy kicsit lehangolódtam, de nem sokáig, mert mint a villám jött a felismerés, hogy a torony jó! Kiáltottam a Nagyinak. Kissé furcsa szemekkel rám nézett, ha ezt képes vagy megmagyarázni nekem, akkor holnap szilvás gombócot készítek nektek jutalmul. Akkor figyelj! Disznótoron láttuk, hogy mit tett a böllér a malaccal. Ezt lehet úgy is mondani, hogy „disznótorony láttuk, hogy mit tett a böllér ….”. És hány gombócot készítesz nagyi? Mert nyertem, az már biztos, és a Tesóm is kap, bár nem segített a feladat megoldásában. Ő viszont kétszer annyit bír enni gombócból, mint én és ezért nagyon fontos a darabszám. Nehezen, de elismerte igazságomat a Nagyi, és ugyan darabszámot nem mondott, csak annyi megjegyzést tett, hogy sokat. Ez viszont garancia volt arra, hogy nem bírjuk egy szuszra megenni az egészet.
Az alábbiak olvasása közben jutott eszembe az egész a Nagyiról, mivel igen csak meglepett a következő szöveg, „villanyos végállomás”, amit egy 1905. évi erzsébeti térképet böngészve láttam és találtam meg, a Nagysándor utca neve mellet leírva. Hatvannál több év is eltelt mióta a dolog megtörtént, de csak most vált számomra bizonyossá, hogy a „villanyos” szó általánosan használt kifejezés volt akkoriban. Nagyi ne haragudj, utólag bocsánatot kérek a testvérem nevében is, tudatlanságuk volt az oka, hogy kinevettünk, talán kárpótlás számodra, hogy a gombócok dicséretéről viszont soha nem feledkeztünk, és széltében, hosszában ódákat zengtünk róla, meg dicshimnuszokat énekeltük barátaink körében végig az utcán, néha még a téren is.
Jaj nekem, a meséből kimaradt a nudli.
Az alábbi megjegyzést kaptam, és kiegészítésnek beszúrtam ide.
Ez jobb szöveg mint a "torony".
Attilás:
Nagyon élveztem a "villanyos citrony" cikkedet... Vidéki nagynéném szerint: "Józsi báttyád hóttrészegen leesett a bakrúl, bevitték a kórházba, oszt megrögönyözték"..:))
Gyerekkorunk idétlenkedő szakaszában, felfedeztük a testvéremmel, hogy a „Nagymama” számunkra kacagtatni való szavakat használ egy-két esetben. Például, hogy mikor jön már a villanyos, de zötyög ez a villanyos. Na ezen aztán mosolyogtunk, hangosan nem mertünk kacarászni, mivel akkor a Nagymama felöltötte őrmesteri modorát, és jaj volt nekünk. Néha még meg is legyintett a tenyerével. Megérdemeltük, mivel nem voltunk mi angyalok, és azokban az időkben az ilyesmi megszokott dolog volt még a jobb családokban is. Nálunk csak a „Nagyi” űzte, illetve ápolta a testi fenyítés szigorát, de az a pofon inkább hasonlított a simogatáshoz. Sőt, a nálunk jobb módú gyerekeket sokkal szigorúbban nevelték, és nagyobb követelményeket támasztottak gyerekeik tanulmányi érdemjegyei iránt. Tanulás mellet részt kellett venni a napi üzleti munkában, vagy a vendéglőben, gyárban, üzemben és bizony sepregetéssel kezdték a tanulást. Némely barátunk apukája ösztönzésképpen, nadrágszíjat, vonalzót, esetleg a csupasz tenyerét, de volt ahol nádpálca volt a kedvenc eszköz, és azt használt a tekintélye növelése érdekében. Később viszont a fiúk vették át a bolt vezetését, majd ők lettek a tulajdonosok. Természetesen csak abban az esetben, ha apukájuk elég okosnak és felkészültnek tartotta őket a feladatra. Ez csak egy csipetnyi adalék a korhűség kedvéért, mivel igen kevés mintagyerek akadt a környéken, engem kivéve.
Egyszer aztán viccelődésre adtam a fejem és mikor a Nagymama, (csupa nagybetűvel) megkért, hogy vigyem oda neki a citromot a tea mellé, én az asztalához érve azt találtam mondani, Nagyi kérem, meghoztam a citronyt. Reám nézett, de az arckifejezése nem változott egy fikarcnyit sem, tekintetében a szokásos jóság tükröződött, és semmi jelentőséget nem tulajdonított a gúnyos szónak. Ez volt a látszat. Másnap viszont magához intett, kétszer is elismételte a következő szavakat; „villanyos - citrony, villanyos - citrony” …., érdekes, egy harmadik hasonló szón gondolkodom, de nem jut eszembe semmi, mondta. A holnapi napra neked kell kitalálnod hasonló szavakat, és siker esetén én csupán viccnek minősítem majd a gúnyt, amit nekem szántál. Különben is hasznos dolog az ilyesmi, mert gyarapodni fog a szókincsed talán még a hasznodra is válhat. Nagyi, ne várjunk holnapig, mondok én most hármat: mozdony, sodrony, torony. Nagy széles mosoly jelent meg a Nagyi arcán, és nevetve azt mondta, ezek nem felelnek meg a követelményeknek. Először is „m”, vagy „n”, betűs szavakat kell keresned, és azokat helyettesíteni „ny” el mint a példa a villamos szó esetében. Egy kicsit lehangolódtam, de nem sokáig, mert mint a villám jött a felismerés, hogy a torony jó! Kiáltottam a Nagyinak. Kissé furcsa szemekkel rám nézett, ha ezt képes vagy megmagyarázni nekem, akkor holnap szilvás gombócot készítek nektek jutalmul. Akkor figyelj! Disznótoron láttuk, hogy mit tett a böllér a malaccal. Ezt lehet úgy is mondani, hogy „disznótorony láttuk, hogy mit tett a böllér ….”. És hány gombócot készítesz nagyi? Mert nyertem, az már biztos, és a Tesóm is kap, bár nem segített a feladat megoldásában. Ő viszont kétszer annyit bír enni gombócból, mint én és ezért nagyon fontos a darabszám. Nehezen, de elismerte igazságomat a Nagyi, és ugyan darabszámot nem mondott, csak annyi megjegyzést tett, hogy sokat. Ez viszont garancia volt arra, hogy nem bírjuk egy szuszra megenni az egészet.
Az alábbiak olvasása közben jutott eszembe az egész a Nagyiról, mivel igen csak meglepett a következő szöveg, „villanyos végállomás”, amit egy 1905. évi erzsébeti térképet böngészve láttam és találtam meg, a Nagysándor utca neve mellet leírva. Hatvannál több év is eltelt mióta a dolog megtörtént, de csak most vált számomra bizonyossá, hogy a „villanyos” szó általánosan használt kifejezés volt akkoriban. Nagyi ne haragudj, utólag bocsánatot kérek a testvérem nevében is, tudatlanságuk volt az oka, hogy kinevettünk, talán kárpótlás számodra, hogy a gombócok dicséretéről viszont soha nem feledkeztünk, és széltében, hosszában ódákat zengtünk róla, meg dicshimnuszokat énekeltük barátaink körében végig az utcán, néha még a téren is.
Jaj nekem, a meséből kimaradt a nudli.
Az alábbi megjegyzést kaptam, és kiegészítésnek beszúrtam ide.
Ez jobb szöveg mint a "torony".
Attilás:
Nagyon élveztem a "villanyos citrony" cikkedet... Vidéki nagynéném szerint: "Józsi báttyád hóttrészegen leesett a bakrúl, bevitték a kórházba, oszt megrögönyözték"..:))
1 megjegyzés:
Én egyszer annyira felidegesítettem a Nagymuttert, hogy utánam vágta a kelt tésztát a vajdlingból, amit éppen akkor csinált.
Dodókának hívtak akkoriban.
Megjegyzés küldése