......és máskor, máshol 2.
Ma mindenki abban a hitben él, hogy tökéletes a híradástechnika és azzal semmi gond és nem is lehet. Mindenki oly természetességgel használja a különböző készülékeket, mint a feleségem a krumpli hámozót. Az én süvölvény koromban minden valamire való házban, iskolában, és munkahelyeken állandó beszédtéma volt, a mit mondott a rádió, és hogyan kell detektoros rádiót építeni annak, akinek nem tellett gyári készülékre. Aki pedig többet akart arról tudni mi is történik a világ más tájain, azok elkezdték tanulmányozni a Rádió-amatőr c. (ha, jól emlékszem) folyóiratot, és elkezdték megtanulni azt, amit az iskolában nem tettek, mert nem volt szimpatikus neki Ohm úr, meg a Volta, és a törvényeikkel sem arattak sikert, ami látható volt az iskolai jegyeinken. Szóval megtanultuk utólag, de ez már nem számított, és nem javította ki senki az osztályzatokat a bizonyítványok lapjain. Akkoriban 1940-es évek vége, és az 1950-es évek elején egy nagy kaland volt, és nem akartam kimaradni a nagy történések menetéből. A nagy fabrikátorok, fuserálók nem akartak csak kiváló öntő, mozdonyvezető, és szövőnő történetet hallgatni, ezért megindították, a ki tud több adót befogni mozgalmat. És bütyköltek a lelkes amatőrök, hivatásos kollégáikkal együtt, én meg csak bontottam az öreg ismerőseinktől kapott régi rádiókat, hogy alkatrészben ne szenvedjen hiányt a testvérbátyám és barátai, kik műszerészek voltak. Az eredmény nem maradt el, egy – két plusz adó lett a jutalma a nagy agytornáknak és a szorgalomnak. Sok lakásban volt érezhető a megolvadt gyanta és a pákáról lecseppenő forró cin által kiégett asztalterítők keverékének illata. Akkor mi még nem tudtuk, mily boldogság szülőnek lenni. Édesanyám azzal kezdte, ügyesek vagytok fiúk, majd befoltozom, ha kész vagytok. Édesapám, mint műszaki antitalentum csak csodálta a drótokat és különböző alkatrészeket, néha megjegyezvén, hogy miket ki nem találnak az emberek. Voltak számomra meglepő dolgok is, például, sok lakáshoz vezetékes hálózatot építettek ki a rádiók üzemeltetéséhez. Sok régi épületben az elektromos hálózat még 110 V egyenáram, és az akkor gyártott rádiók már 220 V váltó árammal működtek. Szóval mi vártuk a lakásunkba a megváltó váltóáramot, a barátomnál pedig azért imádkoztunk, hogy bejöjjön a Szabad Európa és hallgathassuk Cseke László műsorát. Az adó a 31, 41, 51 méteres vagy valami hasonló hullámhosszokon működött, és zavarták valami brummogásra emlékeztető hangokkal, de egy sávot nem zavartak, csak váltogatták. Ez abból adódott, hogy az ellenséget lehallgatta a Magyar CIA vagy KGB, (mit tudom én, hogyan is hívták) hátha támadnak. Szóval a szabad sávot kellett megtalálni, ha pedig váltottak, akkor gyorsan egy másikat keresni. Lényeges volt még a rendes szomszéd, aki nem tesz poharat a fal másik oldalára és arra fülét, majd esetleg jegyzeteket készít, bár volt 1944 –ben is ilyen, csak akkor London mondott híreket a harcok állásáról, és akkoriban az volt az aktuális téma. Azt sem volt ildomos hallgatni, szóval tilos volt. Akkoriban is akadtak jegyzetelők.
Egyszer az édesapám barna papírba becsomagolta a rádiónkat, spárgával átkötötte, és megkért segítsek elvinni az előjáróságra. Ott a pince egy nagy helységében átvette valaki, lepecsételte a csomagot és mi kaptunk egy átvételi elismervényt. A szomszéd bácsi a csomagolás előtt egy kis kalapáccsal gondosan összetörte a rádiója csöveit, és úgy hozta. Miért kellett mindenkinek leadni a rádióját, és ez mikor történt, arra én már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy soha nem láttuk viszont a készülékünk egy fikarcnyi darabját sem.
Részlet: „Rádió Évkönyv 1935”. egy tanulmány lapjairól.
„A rádió elterjesztésének említésre méltó akadálya még az is, hogy Magyarország elektrifikálása még nem haladt eléggé előre. Az országot nem hálózza be nagyszámú magasfeszültségű vezeték úgy, mint a külföldet”.
Érdekes áttekinteni a rádióelőfizetők számának alakulását:Ma mindenki abban a hitben él, hogy tökéletes a híradástechnika és azzal semmi gond és nem is lehet. Mindenki oly természetességgel használja a különböző készülékeket, mint a feleségem a krumpli hámozót. Az én süvölvény koromban minden valamire való házban, iskolában, és munkahelyeken állandó beszédtéma volt, a mit mondott a rádió, és hogyan kell detektoros rádiót építeni annak, akinek nem tellett gyári készülékre. Aki pedig többet akart arról tudni mi is történik a világ más tájain, azok elkezdték tanulmányozni a Rádió-amatőr c. (ha, jól emlékszem) folyóiratot, és elkezdték megtanulni azt, amit az iskolában nem tettek, mert nem volt szimpatikus neki Ohm úr, meg a Volta, és a törvényeikkel sem arattak sikert, ami látható volt az iskolai jegyeinken. Szóval megtanultuk utólag, de ez már nem számított, és nem javította ki senki az osztályzatokat a bizonyítványok lapjain. Akkoriban 1940-es évek vége, és az 1950-es évek elején egy nagy kaland volt, és nem akartam kimaradni a nagy történések menetéből. A nagy fabrikátorok, fuserálók nem akartak csak kiváló öntő, mozdonyvezető, és szövőnő történetet hallgatni, ezért megindították, a ki tud több adót befogni mozgalmat. És bütyköltek a lelkes amatőrök, hivatásos kollégáikkal együtt, én meg csak bontottam az öreg ismerőseinktől kapott régi rádiókat, hogy alkatrészben ne szenvedjen hiányt a testvérbátyám és barátai, kik műszerészek voltak. Az eredmény nem maradt el, egy – két plusz adó lett a jutalma a nagy agytornáknak és a szorgalomnak. Sok lakásban volt érezhető a megolvadt gyanta és a pákáról lecseppenő forró cin által kiégett asztalterítők keverékének illata. Akkor mi még nem tudtuk, mily boldogság szülőnek lenni. Édesanyám azzal kezdte, ügyesek vagytok fiúk, majd befoltozom, ha kész vagytok. Édesapám, mint műszaki antitalentum csak csodálta a drótokat és különböző alkatrészeket, néha megjegyezvén, hogy miket ki nem találnak az emberek. Voltak számomra meglepő dolgok is, például, sok lakáshoz vezetékes hálózatot építettek ki a rádiók üzemeltetéséhez. Sok régi épületben az elektromos hálózat még 110 V egyenáram, és az akkor gyártott rádiók már 220 V váltó árammal működtek. Szóval mi vártuk a lakásunkba a megváltó váltóáramot, a barátomnál pedig azért imádkoztunk, hogy bejöjjön a Szabad Európa és hallgathassuk Cseke László műsorát. Az adó a 31, 41, 51 méteres vagy valami hasonló hullámhosszokon működött, és zavarták valami brummogásra emlékeztető hangokkal, de egy sávot nem zavartak, csak váltogatták. Ez abból adódott, hogy az ellenséget lehallgatta a Magyar CIA vagy KGB, (mit tudom én, hogyan is hívták) hátha támadnak. Szóval a szabad sávot kellett megtalálni, ha pedig váltottak, akkor gyorsan egy másikat keresni. Lényeges volt még a rendes szomszéd, aki nem tesz poharat a fal másik oldalára és arra fülét, majd esetleg jegyzeteket készít, bár volt 1944 –ben is ilyen, csak akkor London mondott híreket a harcok állásáról, és akkoriban az volt az aktuális téma. Azt sem volt ildomos hallgatni, szóval tilos volt. Akkoriban is akadtak jegyzetelők.
Egyszer az édesapám barna papírba becsomagolta a rádiónkat, spárgával átkötötte, és megkért segítsek elvinni az előjáróságra. Ott a pince egy nagy helységében átvette valaki, lepecsételte a csomagot és mi kaptunk egy átvételi elismervényt. A szomszéd bácsi a csomagolás előtt egy kis kalapáccsal gondosan összetörte a rádiója csöveit, és úgy hozta. Miért kellett mindenkinek leadni a rádióját, és ez mikor történt, arra én már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy soha nem láttuk viszont a készülékünk egy fikarcnyi darabját sem.
Részlet: „Rádió Évkönyv 1935”. egy tanulmány lapjairól.
„A rádió elterjesztésének említésre méltó akadálya még az is, hogy Magyarország elektrifikálása még nem haladt eléggé előre. Az országot nem hálózza be nagyszámú magasfeszültségű vezeték úgy, mint a külföldet”.
- 1925. december: 17.072 előfizető
- 1926. december: 56.383 előfizető
- 1928. év: 162.000 , amelyből detektoros 105.000 db.
- 1931. év: 307.000 , amelyből detektoros 183.000 db.
- 1935. év: 352.902 előfizető
- 1940. év: 499.368 , ebből detektoros 66.638 db.
- 1961. év: 2.002.500 , ezenkívül 240.000 vezetékes, ez nagyon meglepett.
Mint érdekesség a szünetjel táblázatból 1935-ből egy-két példa:
- Budapest 9 ütemű hárfahang
- Ljubljjana kakukkszó
- Bécs 260 ketyegés percenként
- Róma pásztorsíp és harangjel
- London 5 – 5 ismétlődő kalapácsütés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése