Pesterzsébeti "Terminátor".

Gondoltam készítek egy, - miből áll a pesterzsébeti „Terminátor” - annak részleteit bemutató fotósorozatot. Igen érdekesnek, ötletesnek találtam a megvalósított megoldásokat, a felhasznált alkatrészek kapcsolódásait és a sok gondosan kifundált apró részletet, oly annyira, hogy szerintem egy laikus azt képzelhetné, ha az igazi „Terminátor” a Schwarzenegger féle kölcsönadná a tartalék energia kapszuláját, talán el is indulna. Nem tudom ki készítette, - egyedül, vagy többed magával, annyi biztos, hogy ötletekben nem volt hiány. Sokszor körbejártam és élvezettel találgattam, melyik darab honnan származhat. Amennyiben akad olyan olvasó, aki ismeri e tárgy létrejöttének körülményeit, az ötlettől a megvalósulásig, kérem, írjon egy-két sort, vagy többet megjegyzésként. Bizonyára másokat is érdekelné a történet, szívesen olvasnának róla, jómagamat szintén beleértve.
Műszaki képzettséggel, érdeklődéssel rendelkező apukák és gyermekeik, bizonyára már keresztbe-kasul lefotografálták az alkotást, én csak abban reménykedem, hogy az én fotóimon találnak olyan részleteket, amiről megfeledkeztek.
Jó böngészést az alkatrészek sokaságában.

Térzene a Kosutiban 02

Mivel nem sok információval rendelkezem a zenekarról, egy pillantás a formaruhájukra és azt a benyomást kelti bennem, hogy cukrászok, akik néhanapján a habverőt hangszerekre cserélik. Amennyiben tévedtem, abban az esetben elnézést kérek az érintettektől.

Térzene a "Kosutiban" 01

Minden évben lelkes látogatója vagyok a térzenei programoknak, bár mostanság melegebb napokat jósolnak mint az előző években, egy kissé meg is aszalódtam az előadás ideje alatt, de megérte.
A Debreceni Feeling Mazsorett Csoport lányai kitettek magukért, csak az átöltözés ideje alatt pihentek egy-egy zeneszámot kihagyva. Ha jól emlékszem négyszer öltöztek át, és majd egy órahosszat a „színpadon” töltöttek. Élvezet volt nézni a jól összeállított műsorszámokat, a remek táncokat.
A Pesterzsébeti Városi Fúvószenekar a tőlük megszokott, jó színvonalon, egy trombitaszóló, majd egy ifjú tehetséges hölgy szaxofonszólójával színesített zeneszámaikat öröm volt hallgatni.
A gépem 166. felvételt számolt, talán így megvan az esélye annak, hogy 10-15 közérdeklődésre számítható kép kiválasztható közülük.

"flora" a hírneves.

   Flóra a hírneves.
     Ez a békebeli szappan, hagyományos módon készült, ahogyan azt iskolai tanulmányaim során a szappangyártás titkai címén az agyamba véstek. Természetesen a titkokra már nem emlékszem, de arra igen, hogy a „flóra” az mindenre jó volt, mert mindent vitt.
 Ennek bizonyítására idézném Arany János fabrikálta reklám versikét,
mely a „flóra” szappan népszerűségét, hírnevét volt hivatott növelni
„Ágnes asszony! Bolond kelmed?
Hiszen van otthon Flórája!
Sose jöttek volna rája!”
.Vajon ki ne tudná, mit is mosott Ágnes asszony anno
A magam tapasztalatai is elég meggyőzőek számomra, ezért azokat, „papírra” vetem.
Éppen kilencéves múltam, mikor számunkra véget ért a háború, a szigorú fegyelem lazult "ne menj az utcára", és mi gyerekek úgy éreztük, hogy visszakaptuk a „játszóteret”, az utcát, egy utcasarokkal odébb a teret  __ melyet egy híres szentről neveztek el, a környező utcákat a barátokkal, a megsérült házakat, és elhagyott üresen álló lakásokat. Volt egy-két épület melyeket alig ismertünk meg. Lehangoló látványt volt a házak üveg nélküli ablakainak sötétje, melyek mint üres szemgödrök meredtek ránk.  Mint aféle kis kíváncsiak mindenhová bemásztunk, és találgattuk hová mehettek Weisz Pisti, és Évi a szüleikkel, és miért hagyták itt a bútorokat? Amikor elő kerültünk irdatlan mennyiségű romok pora, kosz borította minden részünket. Édesanyánk először begyújtott egy kevés fával a bojler alá, majd beleállított bennünket a nagy lavórba, azután elővette a „flórát” és kimosott bennünket a ruhából, majd utána egyenként megfürdetett bennünket a kádban. A ruháink addig áztak, de azok sem kerülték el sorsukat, a flóra és gyökérkefe kombinációt. A bacik nem nagyon kedvelték a „flórát”, -- ha jól emlékszem, a vírusokról akkoriban még nem hallottunk, ezért az a vélemény alakult ki bennem, és máig megmaradt, hogy a „flóra” szappan, igen hatékony eszköznek bizonyult egészségünk védelmében, és megérdemli az emlékművet.
Köszönet Lukács Istvánnak az alkotónak, amiért megvalósította ezt a remek ötletet, létrehozva az időtálló „flóra” szappant, ami soha nem kenődik el, és mi, egy pillanatra megállva előtte, adózhatunk emlékének.

.

Piacon

Találjátok ki, kinek a kezében van a szatyor? 

Én lennék a szatyros ember, ne találgassatok.

Reggel nem volt még olyan meleg, a jóslatok szerint délfelé már embert próbáló Celsiusok lesznek. Ennek ellenére a feleségem szerint ki kellene menni a piacra, és ezt, meg azt vásárolni. Megadtam magam, mint annyi férj a mai napon szintén. Megragadtam a szatyrokat, slusszkulcsot, a sapkámat, a masinámat és lassan elindultam a nejem tempójára ügyelve, nehogy elhagyjam, miközben ő a botja segítségével a műtött lábára ügyelve, lassan araszol mellettem.

Régen volt, amikor mi a piacon jártunk, pedig szeretjük a nyüzsgést, az árusok hangját, amint ötletes szövegeikkel kínálják a portékát. Ma már kevés ismerőst találunk köztük, ők is kopnak akár csak a kuncsaftok. Tartsd a szatyrot, kéri a nejem és berak egy kis krumplit, hagymát, paprikát. Egy ismerősnél ribizlit vásárolunk, én meg egyből elő a gépet és már fotózom is a csinos hölgyet.  Jön a következő stand, vedd elő a másik szatyrot (ez már parancs), a három kis cserepes virágot óvni kell, nem úgy, mint a szatyrot cipelő embert, annak bírni kell a szatyrok súlyát (talán 3 kiló lehetett). Mond, kérdeztem a feleségem, ez a szegény hordár nem érdemelne meg 30 deka nápolyit? Éppen a nápolyis bolt előtt haladtunk. Azért jöttünk erre, hogy vegyek neked nápolyit, amiért azt a nehéz, összesen talán ha 2 kiló van bennük szatyrokat cipeled. Három, vágtam rá, hogy fokozzam megpróbáltatásaim drámaiságát. Na jó, hagyta rám, ezért 30 deka csokist, és 20 deka citromost kapsz. Mondhatom elégedett ember lettem, amikor a szatyorba kerültek a nápolyis zacskók. 

Hogy miért írtam le ezt a semmiséget? Kérdezhetné bárki. 
Mert régen volt, amikor utoljára együtt sétáltunk.
A feleségem nem látható a képeken.

Táncolók szobor.

Tar István 1910 - 1971

Szoborállítás: 1968.

Ez a patinás szobor már nagyon régen itt van, amikor erre vetődöm és ránézek, mosolyogni támad kedvem a humoros kérdésfeltevésről: Lehet, hogy Árpád seregei is látták?  Amennyiben jól számoltam, már 44. éve áll itt a Táncolók szobor, a lakótelep több mint 50 éve létesült főterén.

A fotóm ennek jegyében készült fekete-fehérben, talán érzékletesebben jelzi a múló idő nyomát.

Panír.

Mondja, gazdám kedves szomszédja, talán akadna maguknál egy felesleges kolbász vége darabka, de nem vagyok finnyás, jó nekem egy szelet rántott hús is, csak a panírt nem nagyon szeretem. A történet hallatán azt javasoltam a gazdájának, legyen mától a kutyus neve PANÍR. Sajnos nem sikerült keresztapává válnom, udvariasságból csak annyit mondtak, majd meggondoljuk.