.....miért kellett csákányt fogni?
Erzsébetfalva életében az 1870 - 80-as évek gazdasági fellendülésének korszaka jelentős változást hozott. A vasúthálózat bővítése, a Budapest – Kelebia vonal kiépítése lehetőséget nyújtott arra, hogy egy vasúti megállóhely létesüljön a település melle
tt. Ennek érdekében Suda János vezetésével az érdekeltek addig munkálkodnak, míg a MÁV megállóhely létrejötte meg nem oldódik. Az egyik fő indok, hogy a földingatlanok értéke emelkedjék, a második az állandó közlekedés biztosítása, hogy a község bekapcsolódjon a környező települések vérkeringésébe, és viszont. A vasútvonal a Soroksári út szintjén haladt, de amikor az Erzsébetfalva-Csepel között, 1910-1912 közötti években épülő BHÉV vonal egy szinten történő kereszteződésének elkerülésére érdekében, hat méterrel a Soroksári út szintjénél mélyebbre helyezték a vasúti síneket. Ami a lényeget illeti, a mai napig is ez a fennálló állapot. Ami engem illet, én nagy kedvvel fotózom a vonatokat, és a beton támfalakra pingált graffitiket. Van, ami tetszik, és van, ami nem tetszik, de a falra festett, fújt figurák és firkálások ott vannak, és mindig akad majd a jövőben is vállalkozó. Régóta tudjuk, hogy az emberek szeretnek firkálni. Én papírra szoktam, de annak a fránya ősembernek a barlang fala volt a kedvence. Szóval Ő kezdte! Egyesek ma már a szervezetükben hordozzák a „fal a kedvencem gént” és örökítik tovább, ezt a sokaknak nem tetsző művészetet. A témáról bővebben, ami a korabeli pályaépítési és az utána következő felújítási munkálatokat illeti: itt olvashatnak részletesebben az érdeklődők!A képen az erzsébeti vasútállomás látható, ami 1917-18 ban épült, és látványosra sikeredett, mivel az emlékezetem szerint a fővonal, és a kitérő vágány kö
zött helyezkedett el. Híres tornyos lépcsőjét elég sokszor koptattuk a gyermekeinkkel sétáink alkalmával. Sajnos a vandálok azokban az időkben sem kímélték, pedig akkor még a festéket szóró flakonos fiúk korszaka nem igen ért ide, mégis rengeteg kosz és szemét borította a lépcsőt fennállásának utolsó korszakában. A Budapest - Kelebia (150-es vonal) főpályamestere és a vonalon munkálkodók informáltak arról, hogy 1993-94 környékén, a látványos lépcső torony tetőszerkezetét szépen felújították, de 1-2 év múlva felgyújtották, leégett és elég csúnya látványt nyújtott. Itt és most, újra megköszönöm mindnyájuk segítségét. A történtek ellenére meg kellett volna őrizni a műemlék, vagy műemlék jellegű épületet, és akkor egy érdekes izgalmas építészeti színfoltja maradt volna meg Erzsébetnek, az unalmas Soroksári úti épületek sorfala előtt. Különleges épület volt, nem igen találunk hasonlót az ország területén. Éppen ezért, évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy megpróbálok egy pár fotót összegyűjteni, mivel akkoriban, csak két kép volt ismert előttem, az 1917-es, ami egy újság lapján szerepelt és onnan vágta ki valaki a számomra valamikor, és egy igen silány amatőr fénykép egy barátom jóvoltából. Szóval szerénynek nevezhető indulás volt. Időközben gyarapodott a képanyag, és a különböző nézőpontokból készült felvételek, teljes körű átfogó képet mutatnak a vasút állomás lépcsővel kombinált egyedi épületről. Félig Ráday Mihályt idézve: „az unokáink
már csak így láthatják”, fotón. És egy egész idézet, Ráday M. tollából: 1997 végén Pesterzsébet vasútállomását próbáltam a nézők kegyeibe ajánlani. Hát nem lebontották az adás után néhány héttel? Be is számoltunk róla 1998 elején.
Tudomásom szerint, nem volt engedély az épület 1997-ben történt bontáshoz. A látványos, lépcsős torony részt, 1997 végén, majd 2000-ben a pálya rekonstrukciót megelőzően, a különálló váróterem és pénztár épület rész került bontásra. Az akkori illetékesek bizonyára a jól végzett munka tudatával esténként nyugodtan helyezik a párnára fejüket, és horkolva jól alszanak éjszakánként azzal a meggyőződéssel, hogy döntésük helyes volt. Sokunk számára az eredmény lehangoló, az erzsébetiek amúgy is kevés építészeti örökségének egy patinás darabja tűnt el, és csupán egy csonka részlete árválkodik a támfal oldalán mementóként. A csonk maradványról több fotót készítenek az arra sétáló emberek egy év alatt, mint amennyi az eredeti épület elkészültének napjától a lebontásáig.Az alábbiak szerint talán már nem annyira aktuálisak a fentiek, de miután a betűk már a papíron vannak, a bejegyzést meghagyom. A hibák, pontatlanságok kiigazításához minden megjegyzést előre is megköszönök az olvasóknak. Miután elkészültem e pá
r soros írással, friss hírként olvasom, hogy a Pesterzsébeti Városvédők az aluljáró állomás felé néző kijáratánál, egy táblát helyeznek majd el, megemlékezve az állomás épületéről.Bizarr a magam gondolata, de az emlékmű létezik, ott áll évek óta, kifejezi szöveg nélkül is az értelmetlen rombolást, látványa erős érzelmi hatást gyakorol ma is az emberekre.Köszönet illeti a városvédők nemes törekvéseit, eredményes munkájuk bizonyítéka az emléktábla létrejötte.
tt. Ennek érdekében Suda János vezetésével az érdekeltek addig munkálkodnak, míg a MÁV megállóhely létrejötte meg nem oldódik. Az egyik fő indok, hogy a földingatlanok értéke emelkedjék, a második az állandó közlekedés biztosítása, hogy a község bekapcsolódjon a környező települések vérkeringésébe, és viszont. A vasútvonal a Soroksári út szintjén haladt, de amikor az Erzsébetfalva-Csepel között, 1910-1912 közötti években épülő BHÉV vonal egy szinten történő kereszteződésének elkerülésére érdekében, hat méterrel a Soroksári út szintjénél mélyebbre helyezték a vasúti síneket. Ami a lényeget illeti, a mai napig is ez a fennálló állapot. Ami engem illet, én nagy kedvvel fotózom a vonatokat, és a beton támfalakra pingált graffitiket. Van, ami tetszik, és van, ami nem tetszik, de a falra festett, fújt figurák és firkálások ott vannak, és mindig akad majd a jövőben is vállalkozó. Régóta tudjuk, hogy az emberek szeretnek firkálni. Én papírra szoktam, de annak a fránya ősembernek a barlang fala volt a kedvence. Szóval Ő kezdte! Egyesek ma már a szervezetükben hordozzák a „fal a kedvencem gént” és örökítik tovább, ezt a sokaknak nem tetsző művészetet. A témáról bővebben, ami a korabeli pályaépítési és az utána következő felújítási munkálatokat illeti: itt olvashatnak részletesebben az érdeklődők!A képen az erzsébeti vasútállomás látható, ami 1917-18 ban épült, és látványosra sikeredett, mivel az emlékezetem szerint a fővonal, és a kitérő vágány között helyezkedett el. Híres tornyos lépcsőjét elég sokszor koptattuk a gyermekeinkkel sétáink alkalmával. Sajnos a vandálok azokban az időkben sem kímélték, pedig akkor még a festéket szóró flakonos fiúk korszaka nem igen ért ide, mégis rengeteg kosz és szemét borította a lépcsőt fennállásának utolsó korszakában. A Budapest - Kelebia (150-es vonal) főpályamestere és a vonalon munkálkodók informáltak arról, hogy 1993-94 környékén, a látványos lépcső torony tetőszerkezetét szépen felújították, de 1-2 év múlva felgyújtották, leégett és elég csúnya látványt nyújtott. Itt és most, újra megköszönöm mindnyájuk segítségét. A történtek ellenére meg kellett volna őrizni a műemlék, vagy műemlék jellegű épületet, és akkor egy érdekes izgalmas építészeti színfoltja maradt volna meg Erzsébetnek, az unalmas Soroksári úti épületek sorfala előtt. Különleges épület volt, nem igen találunk hasonlót az ország területén. Éppen ezért, évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy megpróbálok egy pár fotót összegyűjteni, mivel akkoriban, csak két kép volt ismert előttem, az 1917-es, ami egy újság lapján szerepelt és onnan vágta ki valaki a számomra valamikor, és egy igen silány amatőr fénykép egy barátom jóvoltából. Szóval szerénynek nevezhető indulás volt. Időközben gyarapodott a képanyag, és a különböző nézőpontokból készült felvételek, teljes körű átfogó képet mutatnak a vasút állomás lépcsővel kombinált egyedi épületről. Félig Ráday Mihályt idézve: „az unokáink már csak így láthatják”, fotón. És egy egész idézet, Ráday M. tollából: 1997 végén Pesterzsébet vasútállomását próbáltam a nézők kegyeibe ajánlani. Hát nem lebontották az adás után néhány héttel? Be is számoltunk róla 1998 elején.Tudomásom szerint, nem volt engedély az épület 1997-ben történt bontáshoz. A látványos, lépcsős torony részt, 1997 végén, majd 2000-ben a pálya rekonstrukciót megelőzően, a különálló váróterem és pénztár épület rész került bontásra. Az akkori illetékesek bizonyára a jól végzett munka tudatával esténként nyugodtan helyezik a párnára fejüket, és horkolva jól alszanak éjszakánként azzal a meggyőződéssel, hogy döntésük helyes volt. Sokunk számára az eredmény lehangoló, az erzsébetiek amúgy is kevés építészeti örökségének egy patinás darabja tűnt el, és csupán egy csonka részlete árválkodik a támfal oldalán mementóként. A csonk maradványról több fotót készítenek az arra sétáló emberek egy év alatt, mint amennyi az eredeti épület elkészültének napjától a lebontásáig.Az alábbiak szerint talán már nem annyira aktuálisak a fentiek, de miután a betűk már a papíron vannak, a bejegyzést meghagyom. A hibák, pontatlanságok kiigazításához minden megjegyzést előre is megköszönök az olvasóknak. Miután elkészültem e pá
r soros írással, friss hírként olvasom, hogy a Pesterzsébeti Városvédők az aluljáró állomás felé néző kijáratánál, egy táblát helyeznek majd el, megemlékezve az állomás épületéről.Bizarr a magam gondolata, de az emlékmű létezik, ott áll évek óta, kifejezi szöveg nélkül is az értelmetlen rombolást, látványa erős érzelmi hatást gyakorol ma is az emberekre.Köszönet illeti a városvédők nemes törekvéseit, eredményes munkájuk bizonyítéka az emléktábla létrejötte.
