Graffiti fekete-fehérben.....

Az ecset, flakon, vagy a festék hiányzik?

Kár lenne, ha a fekete fehér ötletek a katlan falán színek nélkül maradnának. Nem mellékes, hogy egy 8 esetleg 10 méter széles jópofa piktúra, csak úgy elveszne a szürkeségbe, a málló rétegek látványa lehangoló az amúgy is elhanyagolt vidéken.

Emberek, történetek 1

Emlékül Bözsinek 1931. Pista

Hallgatom a zenét, közben egy nagy dobozban kotorásztam a régi fotók halmazát, és ezzel tovább növeltem az ott lévő óriási káoszt. Valamikor rendszereztem és még valamiféle nyilvántartásom is volt a doboz tartalmát képező fotóim tömegének, de mivel ritkán kerestem tudatosan valamit, a rendszer szép lassan megszűnt létezni. Most is vannak ugyan kisebb dobozok, borítékok, tasakok, valamiféle felirattal ellátva, melyek már elvesztették értelmüket. A bennük található fotók, nagyobbik része csak úgy bedobálva található, és témájuk nem egyezik a boríték feliratával. Szóval manapság, mint afféle spontán kotorászó találgatom, van még itt valami érdekes? Van, abban a dobozban sok van, én keresgélek ritkábban benne, túl sokan mentek már el az ismerőseink és a társaság tagjainak sorából. Arra is gondolnom kell, hogy másoknak talán nem is olyan érdekes a történet, vagy a történetek.
Egy régi kedves ismerős, Pista bácsi fotója akadt a kezembe, akit soha nem láttam és nem is, találkoztam vele, de ismertem. A képet nem tudtam letenni, csak néztem, csodáltam az egyenruhás, sisakot viselő katonát, fényesre csiszált szuronyával. Hová lettél Pista bá? És beírtam a keresőbe; „Hol vannak a katonák?” választ ugyan nem kaptam, de Marlene Dietrich a dalban is ezt kérdezte. Én meghallgattam a dalt, közben a képet nézve eszembe jutott Bözsike. De, hogyan is volt ez a történet?
Bözsike, mindenki így nevezte, még 82- éves korában is. Régóta volt az ismerősünk a férjével együtt. A kép a szobája falán függött egy keretben. Ez egy tábori levelezőlap, melynek hátoldalán szerepel az írás „Emlékül, Bözsinek 1931. VI. 18. Pista”. Kértem a képet a gyűjteményem számára, de a válasz nemleges volt minden alkalommal én pedig arra gondoltam, családtag lehet a Pista, ha ennyire ragaszkodik hozzá. Mindig megkínált valamivel, amikor átruccantam beszélgetni velük, a férje is igen aranyos emberke volt. Miután a férje örök nyugalomra lelt, még sokáig egészen a haláláig látogattuk, segítettünk enyhíteni magányos napjain. Bevásárolni, gyújtóst aprítani, hamuztam a kályhát, és begyújtottam, ha kellet, miközben eszegettem az általa sütött forgács fánkot.. Mindig kínálta, finom maga sütötte sütijeit, közben beszélgettünk. És akkor nekem adta a képet, elmesélte, hogy a Pista az szerelem volt, aminek a háború vetett véget. Leszerelt, a képen látható egyenruhát lerakta. Azután a II. világháború kitörése után ismét behívták, majd elküldték a Dont kiegyenesíteni. Az nem sikerült neki, mint oly sok más embernek neki sem volt szerencséje. Azután a barátja vette feleségül Bözsikét, és barátságban élték le életüket. Pista nyughelye nem vált ismerté, talán állított valaki egy sírkeresztet, és a sírhalmára egy szál virág is került, „elkorhadt rég”.
Mióta nálam a kép, azóta, mint ritkaságot mutogattam ismerőseimnek, hogy íme, ilyen szerelése volt egy kommandósnak, aki 1931-ben szolgált. Kissé megmosolyogjuk a képet és nem nagyon hisszük, hogy ezzel a felszereléssel messzire jutott volna azon a kegyetlen tájon, és az elszánt tekintetét bizonyára a tábori fotós varázsolta az arcára.

Marlene Dietrich énekel:

Hol vannak a katonák?
harcoltak sok éven át
hol vannak a katonák?
meghaltak rég….
Hol vannak a katonák?
sírjuk felett száz virág
mondjátok miért van így?
mondjátok miért van így?

Hol van a sok sírkereszt?
a nyári szél is sírni kezd
hol van a sok sírkereszt?
elkorhadt rég.....
Hol van a sok sírkereszt?
az ember meg nem érti ezt
mondjátok miért van így?
mondjátok miért van így?

Bözsike a Baross utcában lakott, a ház már nincs meg, maradjon titok, a többi már nem titok.

Tesla....

.... villám nélkül, hiány érzetem lenne.

Gondolom közérthető és nem szükséges magyarázat a képhez.

"Portre" Erzsébetről......

......valahogy el kell neveznem a képet.

Ha több eszem lenne, bizonyára jobbat találok ki, így viszont, csak ennyire futotta.

Kátránygyár, kiegészítés...

.....mindig akad valami.
Régi könyvek szeretetének jutalmául, és szerencsémnek köszönhetően ismét ajándékra leltem. Eredmény: egy kevés szöveggel, és egy fotóval gyarapíthatom a Posnansky és Strelitz-gyár, közismert nevén a „kátránygyár” történetét, kép gyűjteményét. Az írás, hasonló a többihez, részletekben szegényes, és szűkszavú. Azért annyit hozzátennék, hogy ideje lenne, az „erzsébetfalvi” rész meglévő anyagát egybegyúrni, újraszerkeszteni a felesleges ismétléseket elhagyni. De, talán akadhat még valami. Jut eszembe, és ismét halasztódik a dolog. A fenti nevű, Közkereseti Társaságnak három gyára volt a 19. század végén: Wien-ben, Witkowitzban, és 1893. évtől Erzsébetfalván. A gyár iparvágányának átadása, és annak alkalmából készített fotó, 1899-ben készült. A Közkereseti Társaság 1935-ben Részvénytársasággá alakul át, és a részvények többségének a tulajdonát a német érdekeltségű Papír és Nyersfedéllemez Rt szerzi meg. A gyár többféle vegyi anyagot, fedél és szigetelőlemezeket, hőszigetelő anyagokat, rozsdafestéket, aszfaltot és mindenféle padlóburkoló anyagokat gyártott, és még kivitelezési munkákat is vállalt. Valódi és műaszfaltot alkalmazott a gőzvezetékek és kazánok, a talajszigetelés, aszfaltburkolás és hűtőberendezések szigetelési munkák alkalmával. Mázolási és padlóburkolási munkálatokat is végzett. 1942-ben a munkások és alkalmazottak száma 154 fő, ami évente, 131 ezer tekercs gyártását eredményezte.. A háború után, a nyersanyag beszerzése nehézségekbe ütközött, ezért a gyár újraindulása csupán 18 fizikai dolgozó, és egy gép segítségével volt lehetséges.
Az előzmények 

Szobrok, ahogyan én....

....még ez is lehet.

Szegény Gobbi, naponta fog büntetést fizetni, miután betiltották a dohányzást a Duna parton.

A Nemzetinél....

...képek.