A képen látható kutyusát a Kosutiba sétáltató öregúrral a Petőfi szobor közelében találkoztam. Az úr kedves, a kutyája pedig jól nevelt, barátságos volt. Hozzám sétált szimatot vett, de csak úgy ímmel-ámmal, a későbbiekben nem szentelt rám több figyelmet. Beszélgettünk. Egy idő után megemlítettem, hogy szeretnék egy képet készíteni a kutyájáról. Elmosolyodott, és beleegyezően bólintott. Hozzáfogtam, de az „aranyos” rám se hederített, azután füttyentettem, csicseregtem, vakkantottam (ha annak lehet nevezni) eredménytelenül. Szemeivel követett minden közelebbi, távolabbi mozgást, és ezekről a figyelmét elvonni képtelennek bizonyultam.
A probléma mindezek ellenére gyorsan megoldódott, a kép is elkészült, mivel az úr felvette a kutyust. Miután a lencsevédő kupakot felhelyeztem az optikára, a kutyások számára szokványos, sokszor unalomig feltett kérdés hangzott el.
- Hány éves a kutya?
- Szeretnék háromszor olyan idős lenni, mint a kutyám. Jött a válasz.
- Az ön éveinek számát illetően ez mennyit jelent?
- 93.
Megköszöntem a beszélgetést, majd elváltunk. Amennyiben nem csaltak a szemeim, a tapasztaltak alapján a bácsi gyorsabb volt, mint a kutyája. Szerencsémre egy-helyben állva beszélgettünk, sétálva nem sokáig bírtam volna. :)
1 megjegyzés:
Csodálatos, hogy elkaptad a pillanatot, Nagyon jó dolog hogy vannak köztünk ilyen csodás öreg urak akik a példaképünk lehetnek.Köszönöm a fotóidat.
Megjegyzés küldése