Apró népek az evezőnél.
Nyakamba akasztottam a fotómasinám nyakba akasztóját, és sétálgattam a partmentén, majd fenn a hídon. Szóval lenn a parton, majd fenn a hídon, fenn a hídon, majd lent a parton, és vagy ötször. Szeretem ezt a környéket, valami mindig történni, csak figyelni kell és elkapni a pillanatot. Az egészben az a nehéz, hogy mikor, melyik az a pillanat, amikor gombot meg kell nyomni. A bölcsek azt tanácsolják, ha úgy érzed, nyomd a gombot, gondolkodni ráérsz a képernyő előtt. A mozgó világot nem lehet előre komponálni, hiába gondolom el otthon, hogy egy szép nagy hajót fogok lefotózni, ami méltóságteljesen átúszik a híd alatt. Volt ilyen valamikor, de a hajó nem akart jönni. Egész nap csak vártam, pedig délután már 20 forintot is ígértem a Szt. Antalnak, csak segítsen már az elképzelésem megvalósításában. Persze közben fényképezhettem volna, csónakost, ladikot, kenut meg kajakot, horgászt, vízi-csirkét (lehet, hogy ilyen nincs is), kacsát, békát, meg egy rém álmos csőlakót. Azt a napot nem nevezhetem máig sem sikeresnek, ami a fotózást illeti. A legutóbbi fotóbarangolásom viszont eléggé termékeny volt. Megfogadtam a bölcsek tanácsát, és amikor úgy gondoltam ez érdekes, gondolkodás nélkül megnyomtam a gombot.Ennek a megjegyzésnek itt a helye, érdekes, bizonyára többeknek is van hasonló élménye.
"tojpli" írta: Szia "james"! Gratulálok! Ez (is) jól sikeredett. Kattintás gondolkodás nélkül ide vagy oda. Mikor a Kis-Dunai képeket látom rengeteg elfelejtett emlék jut eszembe. Mivel én közel laktam szinte minden nap (a szülői tiltás dacára) a legendás állomás lépcsőin lerobogva először a "tegaj" majd a Kis-Duna jött sorra. Az aztán ott dőlt el hogy a Csőhíd és környéke vagy a csepeli közúti híd lesz a napi tilalmi hely. Bárhonnan kellet a rendőr elől inalni jól éreztük magunkat. Azt kívánom hogy sok ilyen jó fotót csinálj még.
Álmos csőlakó, hüjébet nem tudtál kitalálni.
VálaszTörlésDodó
Szia "james"! Gratulálok! Ez (is) jól sikeredett. Kattintás gondolkodás nélkül ide vagy oda. Mikor a Kis-Dunai képeket látom rengeteg elfelejtett emlék jut eszembe. Mivel én közel laktam szinte minden nap (a szülői tiltás dacára) a legendás állomás lépcsőin lerobogva először a "tegaj" majd a Kis-Duna jött sorra. Az aztán ott dőlt el hogy a Csőhíd és környéke vagy a csepeli közúti híd lesz a napi tilalmi hely. Bárhonnan kellet a rendőr elől inalni jól éreztük magunkat. Azt kívánom hogy sok ilyen jó fotót csinálj még.
VálaszTörlésKedves Dodó!
VálaszTörlésAz „álmos csőlakó” –nak joga volt ásítozni, mivel még nem jutott a gyógyszeréhez.
Gondolom azon a napon, csak zsugori manusokkal találkozott.
Mond, Te szoktál segíteni az elesetteken?
Szia „tojpli”!
VálaszTörlésKöszi, hogy írtál.
Ezt a pár mondatot közzé tesszük,
csak írok hozzá valamit.
Szia James!
VálaszTörlésSokszor csinálsz jó képeket, de hogy ezek jól sikerültek, az tutis.
Nem tom milyen gondolatokkal indultál el a fotós túrára, nem tom melyik lábaddal léptél először előre, meg melyikkel hátra, de az, hogy baro képek, az sicher.
Nekem ezekről a képekről a sportolói "karrierem" kezdete jutott az eszembe. A képek készítője elráncigált a Gubacsi-híd lábánál álló edzőtelepre, hogy próbáljam ki az evezést. Az edző végigmért bennünket, a sok jelentkezőt, kiknek gondolatait a hűs habok, izmossá váló karok töltötték be és így kiáltott: Öbölfutás! Mi szófogadóan cselekedtünk, és visszatérve a Francia-öböl megkerüléséből megállapítottam, hogy ez az evezés nem nekem való testedzési forma.
VálaszTörlésJanek Pavlovics
Szia Janek!
VálaszTörlésAz "Öbölfutás" az olyan választó vonal féle, mint a boxolóknál az első "orrba-vágás". Ha nehezményezi a dolgot az ifjú páciens, akkor abból nem lesz evezős, a másik esetben boxoló. Szóval jobb ha hazamegy.
Szia Zoli!
VálaszTörlésKöszi a megjegyzésed.
Legszívesebben felmásztam volna a híd tetejére, és onnan is készítettem volna képet. Sajnos, azok az évek már elfogytak számomra.