2011. augusztus 27., szombat

Lajta monitor.






Múzeum hajó. 
A helyreállítás és újrakeresztelés után egy év elmúltával teljesült régi óhajom, hogy e neves hajó fedélzetére léphettem. Megcsodáltam a munkálatokban résztvevő közreműködők fáradozásának eredményét, és köszönöm az élményt nyújtó eredményt. Nekiláttam fotózni, és persze rögtön a leglátványosabb elemmel kezdtem a lövegtoronnyal. Nagyot sóhajtottam, mert nem láttam szegecseket, és így egy kis csalódottságot éreztem. Bár laikus vagyok, de azt gondoltam, hogy a lövegtorony hegesztési varratai helyett, azért nem láthattam szegecseket, mert a kivitelezéshez a szükséges anyagi fedezet hiányzott. A parancsnoki kabin látványa viszont nagyon tetszett, a bútorzat szintén. Megragadta a figyelmemet a kis polc a falon, amin egy snapszos üveg látható két pohárkával, és azt gondolom igen nagy megtiszteltetésnek, sőt kitüntetésnek számíthatott az, amikor valaki a másik poharat kapta, hogy a kapitánnyal koccintson. 
Az udvarias, segítőkész, csinos kísérők minden kérdésemre választ adtak, köszönöm kedvességüket. 
A hajó múltjával, történetével, kapcsolatban a hozzáértő emberek mindent megtettek, hogy az érdeklődők könnyen, gyorsan juthassanak hozzá minden információhoz. Jómagam a „NET” segítségével bővítettem ismereteimet, és mindenkinek ajánlom, mert sok érdekes olvasnivaló található a hajóval kapcsolatban. Én csak egy látogató voltam. Remélem a hajón készített képeim látványa, elnyeri a nézegetők tetszését.  

4 megjegyzés:

  1. Helló Dodó!
    Merre jársz?
    Régen olvastam veretes megjegyzéseidet.
    Talán megbántottalak?

    VálaszTörlés
  2. Csak nem azt gondoltad, hogy nem megyek a Balcsira ebben a nagy melegbe a te kedvedért.
    Látom a képeken, hogy mindenféle vasak között mászkáltál.
    Nem is olyan rosszak a képek elnézegettem őket.
    Dodó.

    VálaszTörlés
  3. Szia James!
    Jók a képek a monitorról...nem lehetett valami vidámság a Nagy Háborúban ezeken ténykedni...

    Viszont kapcsolódóan más...szeretnék végre okosodni...
    "Tessékszíveslennimán" nekem megmondani a valót...ha ennek a csatahajónak a neve monitor...a számgéphez tartozó tv féle kijelző...hát az is monitor...
    Hát mindkettő monitor...?

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Legalább tíz éve volt hogy először láttam, amikor a Flotilla kiállította a Parlament mellett. Akkor végezték el a restaurálásának első szakaszát. Először csalódtam, mert nem volt fedélzete, csak nyomok a hajdani felépítmény helyén. Belül már érdekesebb volt, nagyon szeretem a szegecselt vas szerkezeteket. Még régi golyó ütötte sebeket is láttam a gerendákon. Nem tudom hol és mikor kaphatta a hajó.

    VálaszTörlés