2012. július 31., kedd

De Anyuuu...


A lufis
Valamikor én is hasonló módon reagáltam az efféle világrengető sorscsapásokra, szerencsémre nem sok idő múltával megértettem, nem a szülői szeretett hiánya miatt nem kaptam meg azt, amit szerettem volna.
.

2012. július 30., hétfő

Tünődések



Tünődések 
Ott voltam a Gaál Imre Galériában Gyulai Művésztelep kiállításának megnyitóján, fotózgattam, társalogtam ismerősökkel, és be kell vallanom, igen jól éreztem magam. Megemlíteném, hogy minden alkalommal hasonló benyomásokkal távozom. Természetesen ilyenkor nincs időm tüzetesen megszemlélni a kiállított festményeket, tárgyakat. A megnyitót követő napok csendesebbek, alkalmasabbak a fotózásra és a kiállított műtárgyak szemlélgetésére, melyek után, talán nem formálok majd elhamarkodott véleményt bármiről is (gondolom én). Már a megnyitó napján, kétszer is visszatértem Balogh Gyula: „Kutunk” című igen tetszetős festményéhez, mert valami derengett az agyam leghátsó bugyrában. A következő látogatásom alakalmával erről a képről, két-három felvétellel többet készítettem a szokásosnál. Most, e szép képek nézegetése közben a múltban kalandoznak a gondolataim, és ujjaim automatikusan nyomkodni kezdik a billentyűket, melynek nyomán betűkből, szavakból kerekedik egy kedves gyermekkori emlékem. Eszembe jut az egyik nagybátyám, apám testvér bátyjának, a "Franczi bácsi” kútja. Pest-környékén lakott egy kertes házban a családjával. Jó kedélyű sokat humorizáló kedves sváb ember volt, akárcsak édesapám, aki jóval szerényebb volt a nagyotmondásban. Az ő házuk udvarán láttam ilyen kutat, kútfedővel, melynek egy része a vödörtartó szerepét töltötte be, lánc a fahengeren, melynek egy része ki volt fényesedve attól, hogy a két tenyerükkel fékezték a forgását, hogy a zuhanó vödör vizet érése simán történjék. Annyiban különbözött még "Franczi bácsi” kútja a festményen látottól, hogy betongyűrűk csak felül voltak, kettő, lent a mélyben téglával bélelt kút falat láthattunk. Nézem a képet és mintha káprázna a szemem, hallucinálok? Csak az emlékeim bukkannak elő. Mintha egy nagy dinnye úszkálna odalent a kút hűs vizében.  Apám kezeinek biztonságában bátran előrehajolok és fürkészem a mélyben a környék állítólag legnagyobb dinnyéinek egyikét, mely „Franczi bácsi” hírnevét hivatott öregbíteni. Nem lévén hűtőszekrény, akkoriban szokás volt a kútba ereszteni a dinnyét melegebb napokon, hogy lehűtsék. A mi vendégeskedésünk napján is ez történt, a kút vizében úszkáló dinnye kiemelése problémás volt, mert ahhoz kicsi volt a vödör. A leeresztéshez egy kosarat használtak melynek füleihez kötelet erősítettek, a kosár viszont a kihalászáskor semmi képen nem akart a dinnye alá kerülni. Ezzel el voltak egy darabig a felnőttek, meg egy-két fröccsel, talán az segített, mert miután a fröccs elfogyott, a dinnye az asztalra került. Felszeletelték, és mi a jó étvágyú gyerekek az unokatestvérünk, a testvér bátyám, és én, hozzáláttunk a falásnak, nem törődve azzal, hogy néha-néha egy-egy dinnyemagot kellett kipiszkálni füleinkből. Sokszor emlegettük a testvéremmel azt a napot, amikor végre egyszer több volt a dinnye, mint amennyit megbírtunk enni, mily elégedetten nézegettük, és pacskoltuk kezeinkkel a degeszre tömött gömbölyű hasunkat.

Megjegyzések:

2012. július 25., szerda

Hölgyek, kalapok, "Kosuti".






 Az idei térzenei programok alkalmával hiába forgattam a fejem, tekergettem a nyakam, – meg is fájdult, eddig csupán egyszer volt szerencsém olyan hölgyet fotóznom, aki kalapot viselt. Praktikusnak mondható viselet, ami az időjárást illeti, és elegáns mivel az alkalomhoz illő a ruhával harmonizáló fejrevaló volt, amit a képen láthatók bizonyítanak. Ritkán látni hasonlót a „Kosutiban”, a nők többsége kevés kivétellel ritkán visel ilyesmit, ennek oka rejtély előttem. Talán nincsenek hozzászokva, vagy a napi problémák, időhiány, nem enged több figyelmet erre a témára. Az is előfordulhat, hogy nem sűrűn van megfelelő alkalom, program, ami a kalap viselését indokolná. Talán ezért oly ritkán rész öltözködésüknek kalapviselet? A mellékelt képeket nézegetve arra a megállapításra jutottam, hogy 2009-ben háromszor is mellém szegődött a szerencse a jó képek elkészítéséhez. Az akkor készült fotókon a praktikus nyári viselet a szalmakalapok láthatóak, és üde színfoltként tűntek fel a sétálók között. Ha valaki jobban megfigyeli a képeket, azt a következtetést vonhatja le a látottakról, hogy a kalap a tulajdonosaiknak – bár az arcuk nem látszik, valami pluszt kölcsönöz, amit nevezhetünk eleganciának.
Legalább is, nekem ez a véleményem.
Megjegyzésként hozzátenném, hogy nem vagyok kalap gyáros, sem kereskedő, ez a kis írás nem reklám céljából született, csupán nagyon tetszett a változatos színes forgatag, és természetesen a kalapot viselő hölgyek látványa, amit szerettem volna e pár fotóval érzékeltetni. Remélem sikerült.

Kedves hölgyek, legyenek egy kicsit bátrabbak ebben a dologban az idei térzenei programok, valamint a „Szent István Napi Forgatag” idején, és minden alkalommal, amikor úgy érzik. Remélem szép napsütés, meleg, de nem túl forró napokban lesz részünk és rengeteg kalap. 


2012. július 21., szombat

Felettünk.



Garantáltan Pesterzsébet felett átvonuló felhők!
Ezt le kellet írnom, mert hol is lehetnének másutt szebbek. :))

2012. július 19., csütörtök

Pesterzsébet régi-photográfiák 17.













Remélem lesznek olyanok, aki számára ismerős valamelyik kép, ha nem, akkor érdekeseknek találják a látottakat.. Mostanában ritkábban akad horogra a régiek közül egy-egy darab.

2012. július 18., szerda

Pesterzsébeti "Terminátor".






Gondoltam készítek egy, - miből áll a pesterzsébeti „Terminátor” - annak részleteit bemutató fotósorozatot. Igen érdekesnek, ötletesnek találtam a megvalósított megoldásokat, a felhasznált alkatrészek kapcsolódásáit és a sok gondosan kifundált apró részletet, oly annyira, hogy szerintem egy laikus azt képzelhetné, ha az igazi „Terminátor” a Schwarzenegger féle kölcsönadná a tartalék energia kapszuláját, talán el is indulna. Nem tudom ki készítette, - egyedül, vagy többed magával, annyi biztos, hogy ötletekben nem volt hiány. Sokszor körbejártam és élvezettel találgattam, melyik darab honnan származhat. Amennyiben akad olyan olvasó, aki ismeri e tárgy létrejöttének körülményeit, az ötlettől a megvalósulásig, kérem, írjon egy-két sort, vagy többet megjegyzésként. Bizonyára másokat is érdekelné a történet, szívesen olvasnának róla, jómagamat szintén beleértve.
Műszaki képzettséggel, érdeklődéssel rendelkező apukák és gyermekeik, bizonyára már keresztbe-kasul lefotografálták az alkotást, én csak abban reménykedem, hogy az én fotóimon találnak olyan részleteket, amiről megfeledkeztek.
Jó böngészést az alkatrészek sokaságában.
a további 14 fotó

2012. július 17., kedd

Térzene a "Kosutiban" 2


Mivel nem sok információval rendelkezem a zenekarról, egy pillantás formaruhájukra azt a benyomást kelti bennem, hogy cukrászok, akik néhanapján a habverőt hangszerekre cserélik. Amennyiben tévedtem, akkor elnézést kérek az érintettektől.
Térzene 2009. július, 13. péntek.

2012. július 13., péntek

Fuvaroztat?


 Nem is olyan rossz ötlet.
A fényképfelvételeim biztonsági másolatait nézegetve találtam a fenti régebbi fotót, igaz akad több hasonló amikről megfeledkeztem. Ez egy igen érdekes mondhatni ritkaságszámba menő kuriózum, mert nem sok hasonlót készítettem. Jópofa látványban lesz része annak aki rátekint. Emlékezetem szerint igen céltudatosnak, határozottnak, ötletesnek tűnt a fiatalember, aki minden alkalmat megragadott annak érdekében, hogy hírverést, reklámot kapjon a vállalkozása. A felvett póz a reklámtáblával, az ő találmánya nem volt szükség arra, hogy bármit is mondjak.
Azóta nem találkoztam vele, remélem ma is, sikerrel alkalmazza a képen látható koreográfiát és az működik, vonzza a megrendelőket.

2012. július 8., vasárnap

Térzene a "Kosutiban" 1







Minden évben lelkes látogatója vagyok a térzenei programoknak, bár mostanság melegebb napokat jósolnak mint az előző években, egy kissé meg is aszalódtam az előadás ideje alatt, de megérte.
A Debreceni Feeling Mazsorett Csoport lányai kitettek magukért, csak az átöltözés ideje alatt pihentek egy-egy zeneszámot kihagyva. Ha jól emlékszem négyszer öltöztek át, és majd egy órahosszat a „színpadon” töltöttek. Élvezet volt nézni a jól összeállított műsorszámokat, a remek táncokat.
A Pesterzsébeti Városi Fúvószenekar a tőlük megszokott, jó színvonalon, egy trombitaszóló, majd egy ifjú tehetséges hölgy szaxofonszólójával színesített zeneszámaikat öröm volt hallgatni.

A gépem 166. felvételt számolt, talán így megvan az esélye annak, hogy 10-15 közérdeklődésre számítható kép kiválasztható közülük.:) 
Itt látható a többi kép  

2012. július 3., kedd

"flora" a hírneves.





Ez egy békebeli szappan, hagyományos módon készült, ahogyan azt iskolai tanulmányaim során a szappangyártás titkai címén az agyamba véstek. Természetesen a titkokra már nem emlékszem, de arra igen, hogy a „flóra” az mindenre jó volt, mert mindent vitt.
 Ennek bizonyítására idézném Arany János fabrikálta reklám versikét,
mely a „flóra” szappan népszerűségét, hírnevét volt hivatott növelni:
„Ágnes asszony! Bolond kelmed?
Hiszen van otthon Flórája!
Sose jöttek volna rája!”
Vajon ki ne tudná, mit is mosott Ágnes asszony anno? 
.
A magam tapasztalatai is elég meggyőzőek számomra, ezért azokat, „papírra” vetem. Éppen kilencéves múltam, mikor számunkra véget ért a háború, a szigorú fegyelem lazult (ne menj az utcára) és mi gyerekek úgy éreztük, hogy visszakaptuk a „játszóteret”: az utcánkat, egy utcasarokkal odébb a terünket, melyet egy híres szentről neveztek el, a környező utcákat a barátokkal, a rommá lőtt házakat, az elhagyott üresen álló lakásokat. Voltak épületek melyeket nem ismertünk meg romos állapotukban, kifosztva, elhagyatva, melyek üveg nélküli ablakaik sötétje, mint üres szemek meredtek ránk. Mint afféle kis kíváncsiak mindenhová bemásztunk, és találgattuk hová mehettek Weisz Pisti, és Évi a szüleikkel, miért hagyták itt a bútorokat. Estefelé elő is kerültünk, irdatlan mennyiségű romok porával, kosszal borítva. Édesanyám beleállított bennünket a nagy lavórba, azután elővette a „florát és először kimosott bennünket a ruhából, majd utána egyenként megfürdetett bennünket. A ruhánk addig ázott, de azok sem kerülték el sorsukat, a flóra és gyökérkefe kombinációt. A bacik nem nagyon kedvelték a „florát”, (ha jól emlékszem, a vírusokról akkoriban még nem hallottunk), ezért az a vélemény alakult ki bennem, és máig megmaradt, hogy a „flora” szappan, igen hatékony eszköznek bizonyult egészségünk védelmében, és megérdemli az emlékművet.
Köszönet Lukács Istvánnak az alkotónak, amiért megvalósította ezt a remek ötletet, létrehozva az időtálló „flora” szappant, és mi, egy pillanatra megállva előtte, adózhatunk emlékének.