2012. február 26., vasárnap

Farsangi Szalon 1






Ellátogattam a Gaál Imre Galéria termeibe, hogy meghallgassam Skaper Brigitta, „Farsangi mulatságok a régi Erzsébeten” című előadását. Nem szeretnék lódítani, az igazság az, hogy nem sok mindenre emlékszem, mivel állandóan a fényképezőgép gombjait nyomkodtam. Remélem, nem okozok meglepetést azzal, hogy az előadás tartalma helyett, a képeimhez fűzött kis megjegyzéseimet teszem közzé. 
  1. Az előtér, ruhatár, és a mindig kedves hölgyek, kik a járatlan látogatókat útba igazítják akár csak a járatosakat, ha arra igényt tartanak. A kép bizonyíték arra, hogy a hölgyek nem csak, mint „A Múzeum” munkatársai, de mint modell, szintén megállják a helyüket.
  2. Régóta furdalt a kíváncsiság, hogy tulajdonképpen ki lehet a „Maffia Fia”, most megkérdezem gondoltam, amikor megláttam a lépcsőn felfelé lépkedő maffiózót. Továbbra is tudatlan maradtam, mert amint közelebb ért, csak akkor döbbentem rá, de hisz ez a Brigi!
  3.  Galler úr cvikkerrel a kézben jelent meg én pedig rögtön megkértem, hogy vegye fel egy fotó kedvéért.Megtette. Mikor belepillantottam a gépem nézőkéjébe, ijedtembe majd eldobtam azt. A Galler Pétert láttam, csak éppen a szemei nem az övéi voltak. Kérem ezek a szemek bandzsítottak, méghozzá a szokásostól eltérően, kifelé. Ilyen bájos szemei, talán csak a notre dame-i toronyőrnek voltak. Jól szórakoztunk, mindannyiunk örömére.
  4.  Indián hölgynek még nem mondtam szépet, gondoltam                             „Hosszú Toll Ildikó” talán szívesen venné. És akkor megpillantottam a megskalpolt sápadtarcot a háttérben, a bátorságom rögtön az inamba szállt.Nem mertem vállalni a kockázatot.


2012. február 10., péntek

Sirályok 2.




A Duna-parton készített felvételeimet böngészve, válogattam a sirályok sorozat felvételeit, melyet megszakított egy egészen más témába illő tündéri kép. Egy felvétel beállításához egy lépést hátra kellett volna lépnem, az ilyen esetekben a mások és a saját biztonságom érdekébe a hátam mögé nézek (remélem a jövőben is). Félig hátrafordulva a pillantásom megakadt egy fotóra való aranyos látványon. Engedélyt kértem a fotózásra, amit meg is kaptam a bájos, gyermekére büszke anyukától. A csöppség békésen szunyókált a Duna parton „sétája” közben, nem zavarta a kissé csípős levegő, és az imitt-amott szálldogáló, szellők kavarta hópelyhek. Lemaradt ugyan a repkedő, ácsorgó sirályok látványáról, de a képek megmaradnak, és szerencsés esetben anyukája, vagy az apu megtalálja. Lehet az egy ismerős is. Én bízom benne.
A fotó, a Boráros tér Duna-parti részénél készült. 
.

2012. február 9., csütörtök

Emlék




Szép kép, tetszik.  Czétényi Vilmos  (1928-2003)
Igaz, festeni nem tudok, de a képet nézve olyan érzésem támadt, hogy félig én is, egy művészlélek vagyok. Hogy miért? A képet nézegetve egy hölgy hasonlóképen jelenik meg gondolataim látómezején 60 év távlatából, és bukkant elő emlékeim rejtett zugaiból. Az arcvonásai?  Arra bizony, már nem emlékszem. :))

2012. február 3., péntek

Sirályok 1.





Sirályok röpte.
Hazafelé jövet gondoltam egy nagyot, és leszálltam a Combino-ról a Petőfi-híd budai hídfőjénél egy Duna feletti sétára. A leszállás után maradt ugyan a napsütés , de fújdogáló szelet, csípős levegőt találtam a járdaszigeten. Nem hátrálok, mondtam magamnak, és nekivágtam a sétának híd Pesterzsébet felőli  oldalán. A megteendő út negyedénél járhattam, amikor is, már dideregve megsaccoltam a híd közepét, és megállapítottam, hogy messze van a Boráros térről nem is beszélve. Gyötrelmes egy út volt, de végül is oda értem. Még a hídon előkapirgáltam megdermedt kezeimmel a masinám, és egy szelet kenyeret. Törtem egy falatkát, és eldobtam a stég felé, ahol vagy 50 sirály leste, nem úszik e „sneci”, vagy valami kajaféle a vízszínén. A kenyérdarabkát „elfutta” a szél a híd alá, és gondolom, elkaphatta egy ott kódorgó madár. Fáztam, cidriztem, már a fogaim is hangosan vacogtak, ezért aztán türelmemet elveszítve mérgemben elhajítottam a négyzet alakú kenyérszelet egészét, mint egy frízbit. Beindultak a sirályok, azt hittem a stég is velük jön a huzattól. Elkezdtem a kisebb darabkákat felfelé dobálni, de mindig csak a hátukat tudtam fotózni, mert ezek kérem olyanok, mint a vadászrepülők, a nap felől támadnak. Szóval, gyakoroltam a különböző nagyságú kenyérdarabok, különböző irányba való elhajítását. Nem akarom tovább részletezni a történetet, az eredményről beszámolnak az ott készített képeim. Több alkalommal megnéztem már a képeket, és minden esetben a máshol, vagy filmen látottakkal együtt, minden alkalommal megcsodálom rendkívüli képességeiket az alkalmazkodás, és röptük tekintetében. Hihetetlen mutatványokra képesek, még az előttem 20 centire lévő darabol is elcsente egyikük. Szerencsére lefotóztam, még a gyűrű is látható a lábán, de olyan közel volt, nem várta meg, hogy egy lépést hátra lépjek, lecsapott a kenyérre. Le is maradt a képről a szárnyainak fele, de a csőrében látható a zsákmány.
.