Kunadacs, Ballagás 2011. 2

Jelen értekezésem „Dezsőről” szól, állítólag így hívták, egyszóval ez volt a neve. Annyit be kell vallanom, hogy ennek nem jártam a végére. Valamikor kiskorában, miket nem beszélek, báránykorában Dezsőkének is nevezték. Gondot nem okozott a gazdájának, békésen legelészett a réten, néha bégetett egy keveset a jól nevelt bárányok módjára. Idővel megnőtt és birkának nevezték, ilyeneket is mondtak rá, nézd, ott megy a fűnyíró. Aztán elmaradt a Dezsőzés, és suttogva mondták az ismerősöknek (nem akarták, hogy meghallja), ott legel a „pörkőt”. Mikor megismerkedtem vele már a bográcsban volt, amint az a fenti képen látható, semmi Dezső, egyszerűen úgy nevezték „Birka pörkőt”, és éppen akkor kezdett gyöngyözve főni. Mivel személyesen nem ismertem, nem is volt lelkiismeret furdalásom, amikor Dezső egy részét (be) falatoztam. Mit mondhatnék még, a Dezső is elballagott, ilyen az élet, ez a birkák sorsa.

.

Kunadacs, Ballagás 2011.

Osztályfőnöki jó tanács.

Ez a szobor egy kis ráadás.

Nem is olyan régen születtek, de már felnőttek a leányok és fiúk kiket eddig csak gyerekekként emlegettünk. Életük egy szakasza lezárult. Ballagtak. Mint minden hasonló jeles esemény alkalmával, most is, megérkezett az „Adacsi” meghívó a barátainktól, és mi örömmel tettünk eleget a kedves invitálásnak. Közben kissé meglepődve vettük tudomásul, hogy ismét elmúlt egy esztendő. Az évek szinte száguldanak felettünk, az idő mélyülő ráncok nyomát hagyja arcunkon, és kicsivel tovább tart mire elhelyezkedünk a kocsink ülésein. Szokásomhoz híven az elektronikát sem hagytam otthon, tudniillik így becézem mostanában a fotografáló masinámat. Készítettem is egy-két képet, vagy sikerül, vagy nem alapon. Most megosztom mindenkivel, talán az „Adacsi” emberek is rálelnek e bejegyzésre és megnézegetik az album képeit, esetleg még szűkszavú kritikát is mondanak róluk: tetszik, nem tetszik. Ha lesz ilyen, akkor a nemeket is, megköszönöm.
Ha, rákattintasz az alábbira, láthatod a többi képet is.

.

Nekem magas.

Hazafelé ballagok a bolti bevásárlás után, kezeimben egy-egy teli szatyor lóg, én pedig morgolódva megállok, hogy szusszanjak egyet. A közeli padra rakom a szatyrokat, egy fél lépést hátralépek és szemlélgetni kezdem őket. Mi a fenét tettek a tejjel (4 liter), a kenyérrel, felvágottakkal, és a többivel, miért ilyen nehezek ezek, még akkor is, ha a két kristályvizes flakont elfelejtettem hozzáadni. Öt éve még nem volt ilyen nehéz, igaz azt se tudtam, hogy itt van egy pad. Most legalább megtudtam. Akkor már le is ülök, ha már itt vagyok csak úgy próbaképpen. Valahogy úgy kell leülnöm, hogy az árnyékom takarja a tejet, hátha tovább szuszognék a kelleténél. Ahogy ott pihegek és nézelődöm, felkeltette a figyelmemet két manus, akik kötelekkel a nyakukba, karabinerekkel az oldalukon battyognak el előttem. Jééé.., hát ezek alpinisták, vagy „sherpák”, ilyeneket láttam már a Nat-Geon, ezek mászkálnak a Himalája csúcsain fekete szemüveget viselve, mint a maffiások. De mit keresnek itt, az Alpok az Nickelsdorf után van, a Himalája meg még annál messzebb, de nem erre kell menni az biztos. Legyen az ő gondjuk. Hazamentem, csak a lépcsőházban volt egy kis gond, nem működött a lift. Egyből alpinista lettem, felmásztam a negyedikre. Berámoltam a frigóba és bejelentettem a nejemnek, hogy miután megmásztam négy emeletet, pihennem kell. Ezzel kimentem az erkélyre és belezöttyentem kedvenc „félignyugágy” székembe. Félig hanyatt dőlve, hol jár az ember tekintete? Hát, olyan 45 fokos szögbe "föfelé". Olyant történt már velem a magasból lenézve, hogy létezik tériszony, de fölfelé, még sörös állapotban sem. Most viszont igen, mert egy szál kötélen lógott egy ember, alatta 10 emelet semmi.
.

Könyvbemutató

A szerző: Skaper Brigitta  

Pálfai Teréz (Pflum György unokája)

A közönség

Az amatőr, és a háttérben a profi.

Amikor a fotóst fotózzák.

Kedves Hölgyek és Urak!

Elmentem, ott voltam a Művészeti Napok záró rendezvényén, melyen a jelenlévők egy könyvbemutatónak is részesei lehettek, a „Fiam, mozit fogunk csinálni” című könyv bemutatóján. A könyv szerzője Skaper Brigitta, közismert, népszerű becenevén a Brigi. Élveztem a műsort, és az utána elhangzott beszédeket, és láthattam, halhattam a „Pflumm unokát”, egy kedves, barátságos, bájos hölgy személyében. Közben nyomkodtam a masinám exponáló gombját, hogy élményeim egy részét megosszam azokkal, akik nem vehettek részt ezen a megismételhetetlen estén. Mivel sokan vásároltak a helyszínen a könyvből, én pedig két sorban állós korszakot átéltem életemben, nem akarván majdan a harmadikkal is dicsekedni, ezért másnapra halasztottam a könyvvásárlást.

Valamikor a barátaimmal társalogva megállapítottuk, hogy a jó címválasztás az már fél siker. E könyv esetében ez biztos, „Fiam, mozit fogunk csinálni” olvasható a címlapon, jó „blickfang-os”, már olvasnám is a folytatást. Most amikor a Pesterzsébeti Múzeum könyveinek tizedik megjelent  kötetének lapjait forgatom, és olvasgatom sorait, rá kellett jönnöm, hogy a valamikori gondolatmenetünkbe hiba csúszott. Az eddig olvasottak szerint az a vélemény kezd kialakulni bennem, hogy én egy sikeres könyvet tartok kezeimben. És itt a bökkenő, fél siker a cím, a könyv pedig, egész siker. Én mit mondjak, ha valaki megkérdezi, mennyire sikeres ez a könyv? Szóval nem mondhatom azt, hogy másfélszer sikeres. 
Majd, idővel megküzdök a problémával, ami a választ illeti.

A jelen. Érdekes a könyv, fő erénye, hogy olvasmányos, jól olvasható annak ellenére, hogy rengeteg eddig nem ismert adatot, információt kell olvasás közben feldolgozni agyunknak. Olyan témák is sorra kerülnek, amikre az olvasó nem is gondolt. De, mivel a könyvet nem kell magyarázni, azt olvasni kell, ezért én itt abba is hagyom. Szeretném viszont megjegyezni, én csupán az olvasó vagyok, egy elégedett olvasó. Köszönet mindenkinek, aki e könyv létrejöttében segédkezett, közreműködött és természetesen a szerzőnek, amiért a sok, általam olvasott könyvek hosszú sorát, egy új élménnyel gazdagította. 
 .

.